Hungary
This article was added by the user Anna. TheWorldNews is not responsible for the content of the platform.

A bankban közölték a győri férfival, hogy már halott, így számláját zárolták

Hivatalosan halottnak nyilvánították, ezért nem kapta meg a nyugdíját egy győri férfi, Kovács Lajos – számolt be az RTL Klub Híradója. 

„Bementem, és ott azt mondták, hogy zárolva a számlám, és halottnak vagyok nyilvánítva” – emlékezett vissza a történtekre Kovács Lajos, aki elmondta, hogy megkereste a Kormányhivatalt, ám eddig magyarázatot nem kapott sem írásban, sem szóban.

A férfinak öt évvel ezelőtt fél tüdejét el kellett távolítani, mert daganatos betegsége volt, azóta rokkantnyugdíjából él egyedül, illetve csak élne, hiszen nem jut hozzá a pénzéhez. A nehézségeit csak fokozza, hogy idén nyáron stroke-ot kapott, majd három hét rehabilitáció következett, azt nem tudja, hogy ennek van-e köze ahhoz, hogy halottnak nyilvánították. 

 Se pénzem, semmim sincsen, a gyógyszereimet sem tudom kiváltani, semmit sem tudok fizetni 

– mesélte a férfi. Elárulta azt is, hogy több szolgáltatónak is tartozik.

Az ügyben eljáró kormányhivatal annyit mondott, hogy Kovács Lajos bejelentését továbbították a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságához.