Hungary

A kormány történelmi léptékű forrást fordít vidékfejlesztésre

Év végéig további 527 milliárd forint értékben ír ki pályázatokat az Agrárminisztérium; a kormány azért döntött a vidékfejlesztési program éves keretének növeléséről, hogy további lehetőséget teremtsen a versenyképességet és a hatékonyságot növelő beruházásokra, valamint könnyítse az átállást a környezetkímélő gazdálkodási formákra. Nagy István miniszter a Magyar Nemzetnek kiemelte: közel kétezermilliárd forint jut közvetlenül a beruházások támogatására.

A lap keddi számában Nagy István hangsúlyozta, több mint félezer milliárd forintot csoportosított át a kormány a Megújuló vidék, megújuló agrárium program idei pályázati keretére. Az agrárminiszter kiemelte: a vidékfejlesztési program éves fejlesztési keretének módosításával év végéig az eredetileg tervezetthez képest további 527 milliárd forint áll rendelkezésre. Így újabb fejlesztési, beruházási pályázatok kiírására van lehetőség.

Ezekkel a felhívásokkal és a pluszforrással az Agrárminisztérium a termelők hatékonyságnövelő, versenyképességet erősítő beruházásaihoz nyújt támogatást, valamint tovább ösztönzi az átállást a környezetkímélő gazdálkodási formákra. Nagy István a részletekről a lapnak elmondta: még ebben a hónapban megjelenik az agrár-környezetgazdálkodási kifizetés és az ökológiai gazdálkodásra áttérést, az ökológiai gazdálkodás fenntartását támogató felhívás. Ezeknél a gazdálkodók önkéntesen pályázhatnak a normatív, vissza nem térítendő területalapú támogatásokra. A kiírások célja a környezet állapotának megőrzése és javítása, a terhelés csökkentése, a biodiverzitás fenntartása és a klímaváltozás elleni küzdelem céljainak elérése.

"Fontosnak tartjuk, hogy minél több gazdálkodó élhessen a támogatási lehetőséggel, és jelentősen növekedjen a fenntartható gazdálkodásba bevont területek aránya" - emelte ki a miniszter. Mindkét felhívásnál jövő január 1-jétől indul a hároméves kötelezettségvállalási időszak. Az agrár-környezetgazdálkodási támogatásra és az ökológiai gazdálkodás támogatására is 360, míg az ökológiai gazdálkodás támogatására 40 milliárd forintos keretösszeg jut.

Nagy István agrárminiszterForrás: Pelsoczy Csaba

Szeptember végén a takarmány-előállító üzemek korszerűsítésére is új kiírás jelenik meg. Az ötvenmilliárdos keretösszegű felhívás támogatja mind a haszonállat-takarmánygyártást, mind a kedvtelésből tartott állatok számára az eledelgyártást. A takarmány előállításhoz kapcsolódó új eszközök, gépek beszerzésére és az új technológiák kialakítása is támogatható lesz a pályázaton.
Októberben várható a tavaszi fagykár megelőzésére szolgáló beruházások támogatására kiírt ötmilliárd forintos keretösszegű felhívás. A támogatás a gyümölcsültetvényeken nagy kárt okozó tavaszi fagyok elleni védekezést szolgáló eszközök, berendezések, technológiák beszerzéséhez nyújt támogatást.

"Kiemelt célunk támogatni a mezőgazdasági termelőket abban, hogy több lábon állhassanak. Ezért várhatóan még az ősz végén meghirdetünk egy ötvenmilliárd forintos keretösszegű diverzifikációs pályázatot is. A pályázók új szálláshelyek létrehozására vagy a már meglévők fejlesztésére fordíthatják az elnyert támogatást" - sorolta az agrárminiszter.

Szintén a termelők jövedelembiztonságának érdekében várható az ősz második felében a krízisbiztosítási rendszer működését segítő ötmilliárd forintos felhívás. A krízisbiztosítás egyebek mellett szintén az időjárás kedvezőtlen következményeinek csökkentését szolgálja. A védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták megőrzése kapcsán az állattartók is számíthatnak egy 17 milliárd forint keretű felhívásra. Az agrárminiszter felidézte: nemcsak újabb pályázatok meghirdetését, de a korábban már sikeresnek bizonyult felhívások meghosszabbítását is lehetővé teszi a vidékfejlesztésre átcsoportosított, közel hatszázmilliárdos keret.

IllusztrációForrás: MTI/Oláh Tibor

Nagy István úgy fogalmazott, Magyarország kormánya a közös agrárpolitika vidékfejlesztési pillérén keresztül történelmi léptékű forrást, 4265 milliárd forintot fordíthat a magyar vidék, a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztésére 2027-ig. Ebből az átmeneti évekre, vagyis 2021-re és 2022-re 1529 milliárd forintot. Az új programozási időszak 2023-tól indul. A tárgyalások a közös agrárpolitika részletszabályairól a júniusi megállapodást követően szeptembertől folytatódnak. A korábbi évek 17,5 százaléka helyett nyolcvanszázalékos nemzeti társfinanszírozást nyújt a kormány az uniós vidékfejlesztési források mellé. A döntés a 2014-2020 közötti vidékfejlesztési források megháromszorozását jelenti, amelyből valamennyi vidéki térség részesülhet - hangsúlyozta Nagy István a Magyar Nemzetnek.

Football news:

Jurgen Klopp: Salah's performance is insane. He is one of the best players in the world, without any ifs and buts
Pat Nevin: Pulisic had periods at Chelsea when it seemed that he would become one of the best players on the planet
Sulscher on Lingard: We want to extend the contract, he is an important player for Manchester United. I hope we will come to an agreement
Messi attends the PSG - Angero match. Less than a day has passed since the Argentina - Peru game
Hazard, most likely, will not play with Shakhtar in the Champions League. He trained individually
One-Bissaka will be able to play with Atalanta in the Champions League. Manchester United's appeal against his disqualification was granted
Milan has extended the contract with the Belgian national team midfielder Salemakers until 2026. Salary - 2 million euros a year