Hungary
This article was added by the user . TheWorldNews is not responsible for the content of the platform.

Az élelmiszerinfláció és ami mögötte lehet

2013 és 2021 között a magyarok saját életükkel, trendfordulószerűen egyre elégedettebbek voltak – ám növekvő elégedettségük is csak a Bulgáriát megelőző utolsó előtti helyre volt elegendő a 11 közép-kelet-európai ország közül, a V4-ek körében pedig az utolsók vagyunk a felmérés szerint. Mindez egy sikeres évtized után, amikor – óriási eladósodottság és sokkal rosszabb, kevésbé komplex gazdaság szerkezet mellett – példátlan módon nőttek a bérek és a gazdaság. Bár az elmúlt években a hazai öngyilkossági mutatók összességében javultak, arányaiban pedig (100 ezer lakosonként) ma már alacsonyabb, mint Belgiumban vagy Szlovéniában (2000-2019), ám a mintázatok területi megoszlása tekintetében a 150 évvel ezelőtti trendek mindmáig érvényesek: továbbra is létezik az un. „fekete övezet”. (Az Eurostat 2017-es adatai szerint a dél-alföldi régió nemcsak az ország, de az EU legrosszabb rátáját mutató térsége, ez 100 ezer lakosra vetítve itt 23 befejezett öngyilkosság jutott).

Hihetetlen, de még a (betiltott) harakiri tradíciójával rendelkező Japánban is jobb a helyzet, hiszen az egyébként nem keresztény távol-keleti ország is hat hellyel előrébb, kedvezőbb helyen áll e  globális ranglistán hazánknál . Egy-egy  ország lakóinak mentalitása  döntő hatással van a kormányzat és a gazdaság működésére, működtetésének lehetőségeire. A politikát nem csupán a külső tényezők, hanem a kultúra, a tradíciók, jó-rossz hagyományok és az emlékezet együtthatója is befolyásolja: az elmúlt 100 év tragédiái és negatív tapasztalatai belevésődtek a nemzeti tudatba, ezeken pedig nagyon nehéz gyorsan és közösen változtatni. Talán nem teljesen véletlen az sem, hogy – egyes nemzetközi és amerikai kimutatások szerint – az egész világtörténelem legbrutálisabb pénzromlását Magyarország élte át a II. világháború után, 1946-ban.

A Magyar Nemzeti Bank szerint Magyarországon az átárazások ismét magasak, miközben továbbra is

meghatározó az élelmiszerárak gyors emelkedése, holott a vállalatok jövedelmezősége az elmúlt másfél-két évben érdemben emelkedett,

miután több szektorban is jobban tudták emelni az áraikat, mint amennyivel a költségeik feljebb mentek (erre Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke is rámutatott a minap). Magyarán: még azok az exportáló cégek is, akik az euró/forint árfolyamon nyertek az utóbbi hónapokban, belföldi értékesítéskor jócskán a magyar inflációs ütemen felül emeltek árat. Ezért is fogalmazhatott úgy Virág Barnabás, az MNB alelnöke, hogy „profit húzta infláció” alakul(t) hazánkban.

Még ennél is érdekesebb volt Pleschinger Gyulának, a Magyar Monetáris Tanács tagjának decemberi nyilatkozata. A szakember arról beszélt, hogy Magyarország toronymagasan vezeti az uniós élelmiszerárak inflációs rangsorát. Ez kétségtelenül meglepő egy olyan ország esetében, amelyik élelmiszert exportál. Olyan országokat előzünk meg az élelmiszerár inflációban, amelyek élelmiszerimportra szorulnak – tette hozzá Pleschinger. A regionális inflációs eltéréseket lehetne magyarázni a versenyképességi különbségekkel, lehet az aszályra és egyéb tényezőkre hivatkozni, ám ugyanezek a gondok sújtják a környező országokat is, ott viszont mégsem ilyen mértékű az élelmiszerek árak növekedése. Az átárazás dinamikáját és kiszámíthatatlanságát jól jelzik a decemberi adatok is: a fehérrépa 23 százalékkal, a paprika és a sárgarépa 7-6 százalékkal lett olcsóbb. A Gazdasági Versenyhivatal már az élelmiszer-kiskereskedelmi piaci szektort vizsgálja, hogy kiderüljön, az élelmiszerárak kiugró emelkedésében közrejátszhatott-e versenyjog sértés vagy versenytorzulás.

A japán példa

Vajon tudunk olyan példát mondani, ahol  gazdasági válság közepette a vállalkozások nem akarnak azonnal és drasztikusan árat emelni, mi több ráemelni, („ami még belefér” vagy „gyorsan emelni, mert csak rosszabb lesz” alapon)? Nos, nem sok ilyen van, de egy mégis: Japán.

Az ázsiai szigetországban évtizedekig az volt a probléma, hogy nincs infláció és a kormányzat nem tud hagyományos, inflációs eszközökkel élénkíteni. Miért? Mert ott a vállalkozások úgy gondolkodnak, hogy a tisztességtelen előny, önkényes árszabás rossz, mert hitelvesztéssel jár; a vásárló ugyanis elfordul az eladótól, ha az gyorsan akar extra bevételhez jutni, ha úgy látja, a kereskedő nyerészkedni akar. Szinte hihetetlen, de az országban még borravalót sem lehet adni a taxisnak, mert azt sértésnek tekintik, ugyanis mindenki tisztességes árat kér a szorgalmas, kemény munkája ellenértékeként. Se többet, se kevesebbet.

Japánban a profit tisztességes, nem pedig annyi, „amennyi belefér”.

Ott elképzelhetetlen az autópályán a leálló sávban való előzés vagy a 90-es évekbeli magyar reptéri taxishiénák üzletpolitikája, mely nemcsak kiszorította a becsületes taxikat a fuvarozási piacról, de dollármilliókban mérhető módon rontotta is az ország turisztikai renoméját. Van, aki úgy gondolja, hogy egy adott országban uralkodó társadalmi szemlélet már a mezőgazdasági és élelmiszeripari termelés módját is meghatározza – lásd a nyugati, egyéni gazdaságokon alapuló gabonatermesztést vagy a közösségi alapú, együttműködésre kényszerítő rizstermesztés kultúráját és tradícióit. Talán nem mindenkinek tűnt fel Novák Katalin köztársasági elnök asszony szilveszter éjjelén elhangzott intő szavai: „ ...nem elég a tehetség, a fifikás magyar észjárás, a népmesékből ismert leleményesség. Szorgalommal, kemény munkával kell megdolgoznunk az eredményekért.”

Van tehát mit tanulnunk a keleti kultúráktól: a nyugati egyéni szabadságok és a felvilágosodásból sarjadó nemzeti szuverenitás eszméje mellé érdemes lehet magunkévá tenni a hosszútávú, közösségi összetartást is figyelembe vevő szemléletet. Nem szétválasztani, hanem összekapcsolni kell Nyugatot és Keletet – s mindezt először a fejekben.

A szerző a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Tanszékének tudományos főmunkatársa, az ENSZ korábbi emberi jogi szakértője.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép: Karip Tímea / Index)