Hungary

Bámulatos víz alatti laboratóriumot építene Jacques Cousteau unokája

Proteus néven álmodta meg Fabien Cousteau azt a laboratóriumot, amely szerinte a Nemzetközi Űrállomás víz alatti változata lehetne.

Az elmúlt években sokszor hallhattunk már arról, hogy a tudósok bázist akarnak építeni a Holdon és a Marson is, ahol emberek élnek és dolgoznak majd. Mindez komoly technológiai kihívást jelent az emberiség számára, de azért egy ilyen nehéz projekthez nem kell a szomszédba mennünk.

Fabien Cousteau oceanográfus, a legendás francia tengerkutató, Jacques Cousteau unokája, valamint Yves Béhar tervező a világ legnagyobb víz alatti kutatóállomását álmodták meg. A két szakember a Karib-tenger fenekére, 20 méterrel a felszín alá szeretné megépíteni a 371 négyzetméteres létesítményt – írja a CNN.

©

A Proteusban – így hívnák a laboratóriumot, ami a Nemzetközi Űrállomás víz alatti verziója lehetne – a világ minden tájáról érkező tudósok végezhetnének kutatásokat például a klímaváltozással, a tengeri élőlényekkel vagy épp a gyógyszerekkel kapcsolatban.

A körszerkezet víz- és (természetesen felszíni) szélenergiával működne, és számos más helyiség mellett ebben lenne a világ első víz alatti üvegháza is, ahol a tervezők szerint megtermelhető lenne a kutatók számára szükséges élelmiszer java.

©

A Proteust Cousteau szerint nagyjából három év alatt lehetne felhúzni, amit valószínűleg már el is kezdtek volna, ha nem jön közbe a koronavírus-járvány.

©

Jelenleg az egyetlen, víz alatti laboratórium a Floridánál található Aquarius, ami alig 37 négyzetméteres. Cousteau 2014-ben 31 napot töltött el ott.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Football news:

Lucescu after 0:3 with Juve: Dynamo is learning, getting experience and should go to the eurovesna
You can't be half-pregnant and half-make the playoffs. Tuchel on PSG's chances in the Champions League
Barcelona first ever Champions League penalty kick in 5 consecutive rounds
Almost pregnant doesn't mean pregnant. This is Tuchel's metaphor about PSG's chances for the Champions League play-offs: we explain their alignment with Manchester United and RB
We know more than half of the participants in the Champions League playoffs. Who is already there, and who postponed until the last round?
Maguire about 1:3 with PSG: the Opponent scored illogically-a ricochet and pinball around the penalty area
Ronald Koeman: Barcelona want to score 18 points in the Champions League. We had a great 1st half with Ferencvaros