Hungary
This article was added by the user . TheWorldNews is not responsible for the content of the platform.

Benzint kér, de villany hajtja: Magyarországon a teljesen új Nissan X-Trail

A japán gyártó új divatterepjárója 163-213 lóerős hibrid hajtásláncokkal érhető el.

A Nissan 2001-ben dobta piacra az első X-Trailt, melyet aztán 2007-ben, illetve 2014-ben követett a második, illetve harmadik generáció. Szeptember elején megérkezett a teljesen új negyedik nekifutás, melynek immár a magyar árai is ismeretesek.

Az új X-Trail minimum 13,8 millió forint kifizetését követően vezethető haza, ennyibe kerül ugyanis a Visia alapfelszereltségű 163 lóerős lágyhibrid alapmodell.

©

Ugyanezzel a felszereltséggel 15,9 millió forinttól indul a 204 lóerős elsőkerék-hajtású e-Power modell, a 213 lóerős összkerekes Acenta kivitel alapára pedig 17,8 millió forint.

Az elődjénél jelentősen frissebb designt kapott újdonság tágas utastérrel kecsegtet, a csomagtér 20 literrel nagyobb lett, immár 585 literes térfogatú és opcionálisan harmadik üléssor is rendelhető. Utóbbi használatát 160 centiméteres magasságig ajánlják.

©

A kormány mögötti digitális műszeregység ugyanúgy 12,3 colos képátlójú, mint a középső érintőkijelző.

A Nissan európai kínálatában ez a második modell, melyet e-Power hajtáslánccal szerelnek. Az egyedi hibrid hajtáslánc részét képező 1,5 literes turbós benzinmotor nem hajtja a kerekeket, hanem kizárólag áramot fejleszt a villanymotor számára.

©

A 204 lóerős teljesítmény mellé 330 Nm-es nyomaték társul, ami 8 másodperces 0–100-as szintidőt tesz lehetővé. Az első mellett hátsó villanymotort is felvonultató összkerekes verzió 213 lóerős teljesítményű, és 7 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100-as tempóra. A végsebesség kiviteltől függően 170-180 km/h.

Az új X-Trail ezenkívül 163 lóerős teljesítményű, illetve 300 Nm nyomatékú 1,5 literes turbós benzinmotorra épülő 12 V-os lágyhibrid hajtással is elérhető, kizárólag elsőkerék-hajtással.

©

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.