Hungary

Durvuló viszályhoz vezet a franciaországi iszlamista merénylet

Recep Tayyip Erdogan török elnök arra szólította fel országa lakosságát, hogy egyáltalán ne vásároljanak francia termékeket, miután Emmanuel Macron francia elnök erőteljesebb fellépést helyezett kilátásba az iszlamistákkal szemben Samuel Paty tanár brutális meggyilkolását követően. Az üzengetésbe már a németek is belefolytak.

Erdogan az ankarai államfői palotában egy Mohamed-prófétáról szóló programsorozat megnyitóján ismét azt a megjegyzést tette, hogy "Macron elmeállapota vizsgálatra szorul" - írja az MTI.

"Az iszlám- és muszlimellenesség némely európai országban személyesen az államfő által támogatott politikává vált" - vélekedett a török elnök. Egyúttal arra szólította fel az európai politikusokat, hogy parancsoljanak "megálljt" annak a gyűlöletkampánynak, amelynek Macron áll az élén.

Franciaország Törökország tízedik legfontosabb importőre, a török exportáruk számára pedig a hetedik legnagyobb piacot jelenti. Emellett a francia autók a legkeresettebbek között szerepelnek Törökországban.

Erdogan először egy szombati beszédében üzente azt francia kollégájának, hogy vizsgáltassa meg elmeállapotát, amelyre válaszul Párizs hazarendelte konzultációra ankarai nagykövetét. Macron elfogadhatatlanak nevezte Erdogan szavait. "Követeljük, hogy Erdogan változtasson politikai irányvonalán, mert minden vonatkozásban veszélyes" - tette hozzá a francia államfő.

Vasárnap Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője is elfogadhatatlannak nevezte Erdogan kijelentését. Twitter-üzenetében arra szólította fel Törökországot, hogy vessen véget a "konfrontáció veszélyes spiráljának".

A török kormány dühösen reagált arra, hogy Macron bejelentette: megvédi Franciaország szekuláris értékrendjét a radikális iszlámmal szemben. A francia elnök Samuel Paty brutális meggyilkolását követően a mecsetek és az iskolák szigorúbb ellenőrzését ígérte.

A 47 éves Patyt azért gyilkolta meg és fejezte le október 16-án egy 18 éves csecsen iszlamista Párizs közelében, mert a szólásszabadságról tartott óráján Mohamed-karikatúrákat mutatott a diákoknak. A csecsen tettest a rendőrség röviddel a támadást követően lelőtte.

A NATO-szövetséges Törökország és Franciaország között az utóbbi időben egyre több a feszültség, legyen szó Ankara líbiai szerepvállalásáról, a földközi-tengeri földgázmezők miatti vitákról vagy a hegyi-karabahi konfliktusban játszott szerepéről.

A német szövetségi kormány elfogadhatatlannak tartja Recep Tayyip Erdogan török elnök kijelentését Emmanuel Macron francia államfő elmeállapotáról - közölték hétfőn Berlinben. Steffen Seibert kormányszóvivő tájékoztatóján kiemelte, hogy a török államfő "becsmérlő és teljességgel elfogadhatatlan" kijelentést tett a francia elnökről.

A német kormány ugyancsak visszautasítja a török államfő azon állítását, hogy az iszlám vallást gyalázó módon tettek rendőrségi intézkedéseket a napokban egy berlini mecsetben.

A német rendőri szervek a török államfő kijelentésével ellentétben a vallás szabadságát is garantáló német jogrend előírásainak megfelelően végzik tevékenységüket - hangsúlyozta Steffen Seibert.

Football news:

Steve McManaman: Real Madrid are an aging team. They need new players if they want to reach their previous heights
ISCO could move to Sevilla in January. Lopetegui is personally Interested
Bilyaletdinov about the Champions League: Loco can leave the group. Unmotivated Bayern can be beaten in the 6th round
Zlatan Ibrahimovic: I Thought about retiring, but I wanted to change the mentality of Milan
Vasco da Gama sports Director: Balotelli will be like Maradona for us
Real Madrid won't buy Mbappe in the summer of 2021 due to the crisis (Le Parisien)
Ibra scores in 39, Buffon drags in 42, Ronaldo has no plans to finish. Is football really getting old?