Hungary

Egészen elképesztő mértékben, 428%-kal ugrott meg a profit a Nintendónál

A koronavírus-világjárvány első szakaszában olyan sokan merültek el az Animal Crossing játék világában, hogy önmagában ez elég volt arra, hogy nem várt magasságokba repítse a Nintendót.

A japán vállalat idei második negyedéves eredményei szerint 358 milliárd jen folyt be a kasszába, ami valamivel több, mint duplája a tavalyi év hasonló időszakában mért 172 milliárdnak. Ám a bevételből ezúttal jóval nagyobb arányban maradt haszon: a tavalyi második negyedéves 27 milliárd jen helyett ezúttal 144 milliárd jen maradt meg. Ez 427,7 százalékos profitnövekedést jelent egy év alatt.

A jelentés szerint az Animal Crossing: New Horizons című játékból június végéig 22,4 millió példányt értékesített a vállalat (több mint 10 milliót most április és június között), a másik sikertermék, a Switch konzol pedig már 61,44 millió darabos eladásnál jár. A szoftver és a hardver viszonyáról sokat elárul, hogy a Nintendo szerint a második negyedévben először bekapcsolt új Switch gépek több mint felén már első nap elindították a játékosok az új Animal Crossing-részt.

Az otthonokba zárt élet nem csak az állatokkal teli, relaxálós fantáziavilágban való elmerülésre – és virtuális véleménynyilvánításra – késztette az embereket, hanem a Ring Fit Adventure nevű program próbálgatására is – melyet egy fitness szerepjátékként határoznak meg készítői. A negyedév során 4 millió példányban értékesített programban a felhasználóknak egy fizikai kiegészítő segítségével kell a való életben mozgásgyakorlatokat végrehajtaniuk, így juthatnak előrébb a játékban.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Football news:

Neuer on winning the German super Cup: scoring 3 goals is always impossible. Fortunately, Kimmich scored
Vasin's agent that the ex-coach of Khimki Gunko refused the player: I don't know anything about it. Maybe he was offered a taxi driver
Shomurodov will sign a 4-year contract with Genoa. Medical check - up-on Friday
Vinicius was offside, but the ball was last touched by a Valladolid defender. Ex-referee Andujar Oliver on Real Madrid's goal
Muller is the most decorated German in history. Won the 27th trophy and overtook Schweinsteiger
Pep Guardiola: city are still far from their best form. We have dropped 10 players
Zidane on Jovic's future: anything can happen. I can't say anything until the window closes