Hungary
This article was added by the user Anna. TheWorldNews is not responsible for the content of the platform.

Göttinger Pál magával játszik, és a néző nyer

Kifejezetten csípős hidegben hagyom el a B32 Galéria és Kultúrteret, mégsem fázom. A jóleső színházi katarzisélmény, amely ritkábban születik meg, mint ahányszor igényelné az ember, hazáig fűt és gondolatban még mindig mellettem van. Pont ezért nehéz úgy beszélni az előadásról, hogy egy óvatlan mondattal ne adjunk mattot a jövőbeli nézők színházi élményének.

Légrádi Gergely írt színpadi adaptációt Stefan Zweig utolsó művéből, a Sakknovellából, amelyet Ujj Mészáros Károly rendezett, Göttinger Pál pedig eljátssza. Három remek alkotó – most sem okoztak csalódást.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy az előadás végén a vasnál is erősebb, nagyjából szűnni nem akaró acéltaps tört fel a nézőtéren.

A darabban több karakter kísér végig minket a történeten, mindegyik szereplőt Göttinger Pál jeleníti meg. Az előadás elején megismerjük Mirko Czentovic sakkvilágbajnokot, egy magának való, introvertált figurát, akiről tanárai már lemondtak, viszont a sakkszakkörön előtör belőle a megkérdőjelezhetetlen tehetség, így rövid idő alatt meredeken felfelé ível a pályája. A színpadkép egy szoba, ami akár a börtön zárja be a cselekményt, miközben kiderül, hogy egy tengerjáró hajóval suhanunk a nyílt vízen. A történetet Czentovic megismerése után az egyik utas meséli tovább, aki egyből felismeri a hajóra szálló híres sakkozót, és mindenképp szeretne az út alatt megismerkedni példaképével.

De hogy lehet felhívni egy ennyire a saját világában létező mester figyelmét? Természetesen úgy, ha a saját nyelvén próbál meg vele kommunikálni az ember, így a mesélőnk először feleségével, majd McConnorral, egy pénzes skót utassal kezd el látványosan sakkozni a fedélzeten. Bár maga a játék nem, de a skót által ígért pénzösszeg végül asztalhoz ülteti a bajnokot, aki egymaga áll ki mesélőnk, McConnor és a környezetükben összegyűltek ellen. A világbajnok könnyedén győzi le őket, egészen a második játékig, amikor a bámészkodók sorából feltűnik egy titokzatos idegen, akinek tanácsára megváltoztatnak egy végzetes lépést, ezzel pedig először a játék alatt gondolkodásra kényszerítik Czentovicot.

A dolog innentől kezdve válik izgalmassá, ugyanis az idegen a sakkmester következő lépéseit is megjósolja, kikényszerítve Czentovicból a lehetetlennek vélt döntetlent. A mesélő, McConnor, de még a sakkmester is próbálják rábírni a titokzatos utast, hogy álljon ki egyedül a világbajnokkal, ám az meghunyászkodva visszamenekül a kabinjába.

Hála a mesélőnek, aki felkeresi, megtudjuk róla, hogy idegenünk osztrák ügyvéd, akinek igen egyedi a viszonya a játékhoz, mert nem mindennapi körülmények közepette tanult meg játszani.

A sakk az elme játéka, ezt pedig tökéletesen és élvezhetően adaptálták színpadra az alkotók. Laikusként is szinte látni lehet a fekete-fehér táblát, de a történetből egy sokkal erősebb küzdelem bontakozik ki a darab végére, ami mattot ad a nézőknek, akik a remek játékot szűnni nem akaró tapssal jutalmazzák.

Göttinger Pál négy különböző karaktert varázsol a színpadra, megkülönböztethető hangszínekkel és gesztusokkal dolgozik, játéka élvezhető, ha kell, vicces, ha kell, csontig hatol. A színpadkép egyszerűségében tökéletes, a fények pedig okos dramaturgiával alakítják a teret és hatnak a hangulatunkra.

A Fekete-fehér minden várakozást fölülmúl, monodrámától kívánni sem lehetne feszesebb és élvezhetőbb hetven percet.

Az előadás bő egy órában mutatja be az ember konfrontálódását az embertelen rendszerrel, leírja egy fogoly szenvedését, akinek semmi lehetősége nincs arra, hogy kapcsolatot teremtsen a külvilággal. Erőteljesen veti fel a megszállottság, a vakító önhit, a kapzsiság és a manipuláció kérdéseit.

A következő előadás november 19-én lesz a B32 Galéria és Kultúrtér színháztermében.

(Borítókép: Rácz Gabi)