Hungary
This article was added by the user . TheWorldNews is not responsible for the content of the platform.

Három fő forrásból szerezne több bevételt az Európai Unió

Az Európai Unió új saját költségvetési bevételeiről tartott vitát az Európai Parlament. A képviselők nagy többsége egyetértett abban, hogy az unió jelentős új forrásokhoz juthatna a környezetszennyező cégek és piaci szereplők, illetve a nagy multinacionális vállalatoktól beszedhető új adónemek segítségével. Az ebből származó pénz egyenesen az unió költségvetésébe futna be, és például az EU adósságainak visszafizetésére használnák.

440 igen 117 nem és 77 tartózkodással elfogadta az Európai Parlament azt az ajánlást, amely jelentős új utakat nyitna meg az EU számára a bevételszerzéshez. Az uniónak a következő években nagy szüksége lesz új, saját forrásokra, ugyanis már 2028-tól kezdve meg kell kezdenie a koronavírus járvány utáni helyreállításra felvett hitelek visszafizetését. Valérie Hayer parlament jelentéstevő szerint pedig a legfontosabb most az, hogy

“elkerüljük, hogy az állampolgároknak kelljen fizetnie a válság terheit”

A parlament és a bizottság is egyetért abban, hogy nem szeretnék növelni a tagállami befizetéseket és további szakadékot teremteni a nettó befizető és haszonélvező országok között, de az unió projektjein és operatív programjain sem szeretnének spórolni. A megoldás tehát az, hogy az EU-nak új forrásokra van szüksége.

Az új bevételek három fő forrásból származnának. Az első a károsanyag-kibocsátási kvóták kereskedelme. Ez lényegében azt takarja, hogy az unió arra kötelezné a környezetszennyező vállalatokat, hogy kvótákat vásároljanak a szennyezésért cserébe. Ez nem csak ösztönzően hatna a vállalatokra, hogy környezetkímélőbb technológiákat alkalmazzanak, hanem új jövedelemforrást is jelentene. Az így beszedett pénz pedig a tervek szerint egyenesen az EU közös költségvetésébe kerülne.

A második bevételi forrás az úgy nevezett karbonvám avagy CBAM. Ez az intézkedés az előző adónem testvérprojektje, amit a külföldről behozott árukra vetnének ki. A kereskedőknek, amikor az unió területére importálnak egy árucikket, karbonvámot kell fizetniük, aminek az összege elméletileg megegyezik azzal, amit az EU-ban fizettek volna a környezetszennyezés után, amennyiben itt gyártják a terméket. Ez tehát egy új vámkategória lesz, amit az EU-s közös piacra való belépéskor kell befizetni, szintén az unió költségvetésébe.

A harmadik új bevételi forrást pedig a globális minimumadóból származó bevételek egy része jelentené. Az OECD projektjének célja az, hogy a nagy, multinacionális vállalatok ne tudják elkerülni az adófizetést globális szinten. Ez a gyakorlatban az EU költségvetése számára azt jelentené, hogy az olyan nagy, multinacionális cégeket, amelyek az EU tagállamainak határain át működnek, de nehéz meghatározni, hogy pontosan hol és mennyi üzleti tevékenységük van (például nagy tech cégek), egyenesen az EU-nak fizetnék be az adójukat. Magyarország egyébként a kezdetektől ellenzi a globális minimumadó bevezetését, ám úgy tűnik, ez nem fogja megállítani az uniót, akik, Johannes Hahn európai biztos szerint még akkor is bevezetnék a rendszert az EU-ban, ha az esetleg az OECD tárgyalásokon megbukik.

Valérie Hayer a javaslatcsomaggal kapcsolatban kiemelte, hogy ezek a bevételi források új szintet jelentenének abban, hogy hogyan is gondolkozik az EU a bevételéről és költségvetéséről. Ezúttal ugyanis nem közvetetten az állampolgárok adójából és terhére finanszíroznának EU-s projekteket, hanem azok a piaci szereplők fizetnének, akik a legtöbbet nyernek a közös piacból és a környezeti erőforrások felhasználásából. Hayer szerint

“ez szociális és pénzügyi igazságosságot érintő kérdés”

Azonban ahhoz, hogy ezek a javaslatok életbe lépjenek, még sok munkára van szükség. Először az Európai Tanácsnak teljes egyetértéssel kell elfogadnia a javaslatot, majd minden tagállam parlamentjében is meg kell szavazni. Ebben pedig a magyar kormány keresztbe tehet az uniónak, és megpróbálhat az új bevételi forrásokkal zsarolni.