„Ilyen kövéren nem temethetnek el” – egy anorexiás lány vallomása

Budaörsre tartunk a 40-es busszal. A jármű lelassít, majd felszáll egy fiatal lány uszkár típusú nagy testű kutyájával. A sofőr mérgesen megjegyzi, hogy „a kutyáknak kötelező a szájkosár”. A lány higgadtan rávágja: „neki a törvény szerint nem kell". A sofőr annyiban hagyja, annyit bök oda, hogy „akkor haladjunk".

Ekkor még nem sejtjük, hogy a buszos jelenet egyik főszereplője nem más, mint mai interjúalanyunk, ez csak a találkozó helyszínéül választott kávézóba érve válik világossá. Hamar megtudjuk, hogy a jól fésült uszkárt Effinek hívják, és a törvény szerint valóban nem kell rá szájkosár, tanuló mentálhigiénés segítőkutyaként ugyanis speciális bilétája van.

23 éves gazdája, Kotánczi Lili a sorozat korábbi részeit olvasva önként vállalta, hogy elmeséli a történetét.

A hullámvasút 12 éves korában egy eleinte ártalmatlannak tűnő kényszerbetegséggel kezdődött.

Elkezdtem érintgetni a kezem ügyébe kerülő tárgyakat, vagy épp a fejembe vettem, hogy minden küszöböt ötször kell átlépnem, de az is előfordult, hogy kényszerítettem magam arra, hogy egy nap ötvenszer kezet mossak. Azt gondoltam, hogy ha ezeket a dolgokat nem teszem meg, akkor történni fog valami a családommal, esetleg meg fogok halni

– idézte fel Lili, akinek a tünetei idővel csak erősödtek, a szorongás és a depresszió a mindennapjai részévé vált.

A fiatal lány az azóta eltelt tíz évben szakemberek sorával konzultált, pszichiátriáról pszichiátriára járt, hónapokat töltött zárt osztályon, ahonnan több alkalommal is megszökött. 

A bezártság annyira megviselte, hogy többször megpróbált kiszökni. Miután az ajtón nem tudott kimenni, az ablakon próbált meg kimászni, aminek az lett az eredménye, hogy kizuhant a másodikról, de csodával határos módon túlélte. Mint mondja, a becsapódást szinte meg sem érezte, utólag a horzsolások és a kék-zöld foltok láttán döbbent csak rá, hogy mekkorát esett.

Kényszerbetegség (OCD), Asperger-szindróma, generalizált szorongás, magatartászavar, borderline személyiségzavar, paranoid pszichotikus zavar, bipoláris zavar – Lilinél ezeket a betegségeket kivétel nélkül diagnosztizálták, ma már tudja, hogy a felsoroltak közül kizárólag az Asperger és a bipoláris zavar az, ami valóban jellemző rá.

De akkor hogy jön ide az evészavar?

Bár Lili 16 éves korában az egyik kórházban kitöltött egy tesztet, amely azt jelezte, hogy hajlamos az evészavarokra, az évek során az anorexia és a bulimia látszólag mégis háttérben maradt.

„A sok egyéb, vélt vagy valós diagnózis mindig elterelte a szakemberek figyelmét, pedig az evészavar már a kezdetektől fogva ott volt. Mindig is ez volt problémahalmaz magja, mégis évekig láthatatlan maradt” – fogalmazott Lili.

Felidézte, hogy először 14 évesen kezdett intenzív diétába, és pár nap alatt annyira kiéheztette magát, hogy azt érezte, mindent fel kell falnia. A túlevéstől azonban bűntudata lett, így újra a fogyókúrába menekült, beindult az a bizonyos ördögi kör. Miután a két véglet sokáig kompenzálta egymást, a betegség jó ideig a család számára is észrevétlen maradt.

Evészavara szempontjából fontos állomásnak tekinthető, hogy 17 évesen az egyik kórházban – ahova csak a fenti diagnózisok miatt ment vissza egy kontrollra – megpillantott egy olyan részleget, ahol anorexiásokat kezeltek.

Rögtön megfogalmazódott bennem, hogy na igen, ez az, amit nekem is el kell érnem ahhoz, hogy szerethető legyek. Ezzel együtt tetszett az a gondolat is, hogy azokat a lányokat, akiknek nincs mellük vagy fenekük, a férfiak kevésbé veszik észre. Imponált a láthatatlanság, miközben szeretetre és figyelemre is nagyon vágytam. Az evészavarok kettősségén, logikátlanságán máig gyakran elcsodálkozom

– mondta Lili, aki a fenti jelenet hatására elkezdett egyre kevesebbet enni.

Az agya egy kalkulátorrá alakult át, folyamatosan számolgatta a kalóriákat, majd a betegség átfordult bulimiába, ami odáig fajult, hogy nemegyszer 8 órán keresztül felváltva evett és hánytatta magát.

Ebben az időszakban az evészavart már a szülei elől sem tudta titkolni. Látványosan lefogyott, de a várt boldogság elmaradt, mi több, a depresszió csak még jobban eluralkodott rajta.

Többször könyörögtem anyukámnak, hogy öljön meg. Rettenetesen nehéz volt a szüleimnek, emlékszem, hogy felváltva vettek ki szabit, hogy valamelyikük mindig velem lehessen. Sokszor láttam anyát sírni, ha hallotta, hogy hánytatom magam, akkor bezárkózott a hálószobába, és ott zokogott

– mesélte a fiatal a lány.

A betegség idővel nem csak mentálisan, de fizikálisan is megviselte, a szervezete különböző módokon jelezte, hogy elég volt, ezt a létformát nem bírja tovább. A gyomra a sok hányás miatt szinte teljesen leállt, de a szívével is gondok akadtak.

„Éjszakánként rendszeresen felébredtem, éreztem, hogy a jéghideg vagyok. Nem tudtam, hogy miért riadok fel állandóan, mígnem az egyik orvostól megtudtam, hogy ha a szívverés kritikusan lelassul, akkor a test szándékosan felébreszti magát a túlélés reményében. Ezt rendkívül ijesztőnek találtam, ezért tavaly nyáron egy picit leálltam, egy dietetikus segítségével összeállítottunk egy olyan étrendet, amivel még szintén vékony maradtam, de még nem csúsztam bele az életveszélyes kategóriába” – emlékezett vissza 2021 nyarára Lili.

„Kövéren” meghalni sem mert

A jobb időszak azonban nem tartott sokáig, a hullámvasút folytatódott, az újabb mélyrepülést egy traumatikus élmény váltotta ki. Az evészavarokkal küzdő lány tavaly nyáron a Balatonon nyaralt a legjobb barátnőjével, épp ott és akkor, amikor egy testvérpár a vízbe fulladt, az esetről az Indexen is beszámoltunk.

A történtek hatására Lili ismét szorongani kezdett, azt érezte, hogy nem bírja tovább elviselni mindazt, ami felgyülemlett benne, ezért elhatározta, hogy öngyilkos lesz. Először 2021 október 1-jén akarta megtenni, de aznap belenézett a tükörbe, és úgy érezte, hogy a teste még nem áll készen.

Azt gondoltam, hogy ilyen kövéren nem találhatnak meg, ilyen kövéren nem temethetnek el. Ezért megvártam a reggelt, amikor újra belenéztem a tükörbe. Akkor egy picit jobb volt testképem, emlékszem, hogy mondtam magamban, hogy »rendben, szuper, most már mehet«

– idézte fel Lili, aki végül napra pontosan egy évvel ezelőtt, október 2-án ment ki a budaörsi erdőbe, ahol a tervnek megfelelően több doboz gyógyszert bevett.

Mint mondja, valójában nem akart meghalni, csak nem látta, hogy másképp hogyan tudna véget vetni annak a belső feszültségnek, amit érzett. Mégis, miután lenyelte a tablettákat, megfogalmazódott benne gondolat, hogy ez mégsem volt olyan jó ötlet, így felhívott egy segélyvonalat.

A vonal túloldalán lévő személynek örökké hálás leszek, ő mentette meg az életem, a beszélgetésünk hatására ugyanis beleegyeztem, hogy kihívja a mentőket. A probléma csak az volt, hogy konkrétan az erdő közepén voltam, azon kívül, hogy volt mellettem egy árok, semmilyen támpontot nem tudtam adni, és mint kiderült, telefont csak a filmekben tudnak bemérni. Ahogy teltek a percek, a gyógyszerek hatni kezdtek, már csak homályos foltokban van meg, hogy a helyszínre érkeznek a mentők és a rendőrök. Amikor beraktak a kocsiba, látni már nem láttam, csak hallottam és éreztem, ahogy szirénázva száguldunk

– emlékezett vissza a Lili, aki néhány órával később a toxikológián tért magához. Amikor kinyitotta a szemét, meglátta, hogy infúzióra van kötve, az infúziós zsák oldalára pedig rá volt írva: 500 kalória. 

„Kitéptem magamból az infúziót, emlékszem, hogy a nővérek nagyon ki voltak akadva” – jegyezte meg Lili.

A bezártság annyira megviselte, hogy az intézményből többször megpróbált kiszökni. Miután az ajtón nem tudott kimenni, az ablakon próbált meg kimászni, aminek az lett az eredménye, hogy kizuhant a másodikról, de csodával határos módon túlélte. Mint mondja, a becsapódást szinte meg sem érezte, utólag a horzsolások és a kék-zöld foltok láttán döbbent csak rá, hogy mekkorát esett. 

A történtek után a budaörsi fiatalt a toxikológiáról a traumatológiára, majd a pszichiátriára szállították, ahol végül másfél hónapot töltött. Ez idő alatt 8 kilót fogyott. 

Mérföldkő volt az életében, hogy ebben az időszakban találkozott azzal az orvossal, aki megállapította, hogy az evészavar mellett bipoláris zavara is van.

„Ő volt az első, aki megértett. Végre hozzájutottam a megfelelő gyógyszerekhez, ami segített kijönni a depresszióból. Összességében sokkal jobb lett a közérzetem, de sajnos az evészavar máig része az életemnek, egyelőre nem látom, hogy ezt a betegséget miként tudnám magam mögött hagyni, görcsösen ragaszkodok a korábban kialakított rituálékhoz” – vallotta be Lili.

Nem akar triggerelni

Arra a kérdésre, hogy pontosan mik ezek a rituálék, részletesen elmesélte, hogy a táplálkozás szempontjából hogy néz ki egy átlagos napja.

Minden reggel zabkásával vagy müzlivel indítja a napot. Délben iszik egy jegeskávét, délután pedig elfogyaszt egy magas fehérje és energiatartalmú shake-et, amit hagyományosan az alultáplált, krónikus betegeknek adnak, minden megvan benne ugyanis, amire a szervezetnek szüksége van. A főétkezés számára a vacsora, amikor jellemzően salátát eszik puffasztott rizzsel. Ha a nap folyamán bármikor leesik a vércukorszintje vagy úgy érzi, hogy rosszul van, akkor eszik pluszba egy proteinszeletet. 

Lili most is nagyon vékony, súlyát szándékosan nem árulta el, pontosan tudja ugyanis, hogy az érintettek folyamatosan versenyeznek egymással.

„Biztos vagyok benne, hogy ha egy anorexiás, bulimiás sorstárs a cikket olvasva megtudná, hogy hány kiló vagyok, akkor célul tűzné ki, hogy az általam bemondott súly alá menjen. Senkit nem szeretnék triggerelni” – jelentette ki.

Az anorexia bulimiás szubtípusával küzdő fiatal máig rendszeresen bekerül a sürgősségire, hol amiatt mert kritikusan alacsony a vércukorszintje, hol azért, mert kiszárad. Az ellátás terén a legnagyobb hibának azt tartja, hogy szinte mindenhol csak felületes, tüneti kezelést kap, majd kiengedik, de a probléma gyökere ott marad.

Szülei és saját terapeutája a lehetőségekhez mérten próbálják kontroll alatt tartani, amit 23 éves felnőtt nőként szintén nehezen él meg.

Egy héten háromszor kell mérlegre állnia, az aktuális testsúlyát pedig elküldik a szülei a terapeutának. A szakember azt javasolta az édesapának, hogy ha lánya nem hajlandó mérlegre állni, akkor kapja fel, és vele együtt álljon rá a mérlegre. Ha ezt követően az édesapa egyedül is megméredzkedik, akkor a két súly közötti különbségből könnyen kiderítheti gyermeke testsúlyát. 

Természetesen ahogy szinte minden evészavarral küzdő személy, Lili is bevetette a tipikus trükköket. Mérlegelés előtt kiszökött a szobájából, hogy annyit igyon, amennyi csak belé fér, de idővel lebukott. Előfordult, hogy megígérte, rááll ivás nélkül a mérlegre, csak előtte hadd menjen el sétálni egyet. Persze a közeli parkban található kútnál szintén teleitta magát.

Visszagondolva arra a jelenetre, hogy reggel 7-kor egy üres parkban azzal töltöm az időmet, hogy erőszakkal nyomjak magamba több liter vizet, elég abszurd, de sajnos az evészavar nagyon sok mindenre rá tudja venni az embert. A betegség mintha elhitetné veled, hogy milyen jó lesz, ha elérsz addig, hogy szinte már meghalj vagy tényleg meghalj

– mondta őszintén Lili, aki tudja, még hosszú út vár rá.

A mindennapokban pszichiátriai rohamjelző kutyája, Effi a támasza. A kétéves fekete uszkár hivatalosan csak 3 éves kora után lesz segítő kutya, de gazdája szerint már most is több alkalommal megmentette az életét.

Miatta nap mint nap kimozdul, sétál, a természetben van, és többet barátkozik. Társát mindenhova viszi magával, mellette ugyanis biztonságban érzi magát. Kölcsönösen ragaszkodnak egymáshoz, amikor Lili kórházba kerül, Effi is depressziós lesz.

„Jelenleg csak miatta érzem azt, hogy életben kell maradnom. A családom pontosan tudja, hogy mennyit szenvedtem már, nem azt mondom hogy megértenék, de értenék, hogy miért választom a könnyebbik utat. Effi viszont csak annyit érzékelne, hogy egyik napról a másikra eltűnök. Nem akarok neki csalódást okozni” – tette hozzá a fiatal.

Az anorexiások ötöde 20 éven belül meghal

Ahogy a cikksorozat korábbi részeiben, most is felkerestünk egy szakembert annak érdekében, hogy még pontosabb képet kapjunk az adott betegségről. Ezúttal dr. Lukács Lizát, az evészavarok szakértőjét hívtuk segítségül, akinek épp a hetekben jelent a témában a legújabb könyve „Ne cipeld tovább!” címen.

A krízistanácsadó szakpszichológus maga is hosszú évekig volt érintett, gyakorlatilag az evészavar minden típusával és a túlsúllyal is meggyűlt a baja. Saját példája okán és szakemberként is behatóan ismeri a területet, az anorexiát és a bulimiát a következőképp írta le:

Az anorexia és a bulimia is pszichoszomatikus zavarnak tekinthető, vagyis a markáns testi és evési tünetek mögött pszichés elakadások, az érzelemszabályozás, a konfliktuskezelés nehézségei, a megküzdési készségek elégtelensége és a család működészavarai figyelhetők meg.

Anorexiáról akkor beszélünk, ha a páciens megfelel annak a három kritériumnak, miszerint

• a testsúlya a kórosan alacsony tartományba esik, vagyis a testtömegindexe 17,5 kg/m2 alatt van,
• testképzavara van (a soványsága ellenére túlsúlyosnak érzi magát vagy bizonyos testrészeit hájasnak látja),
• és fél a hízástól (súlyfóbia).

Sajnos, egyre több a gyermekkorú páciens, akiknél a tartósan fennálló kóros soványság és alultápláltság következményeként hormonális zavarok, csontritkulás akadályozza a testi érés és a csontfejlődés folyamatait. Az anorexiásoknak többnyire nincs betegségtudatuk, emiatt gyakran ellenállnak a pszichoterápiás kezelésnek, vagy csak látszólag együttműködők. A legtöbben közülük évekig ilyen-olyan diétákkal, testsúlycsökkentő szerekkel és testedzéssel próbálják meg kontrollálni a vélt súlytöbbletüket és csökkenteni a szorongásukat. Súlyos pszichiátriai zavarról van azonban szó, amely halálos kimenetellel is járhat. A páciensek 20 százaléka 20 éven belül meghal, minden ötödik elhalálozás öngyilkosság miatt következik be.

A bulimiások falásrohamokkal küzdenek, ilyenkor nagy mennyiségű ételt tömnek magukba (általában egyszerű szénhidrátokat, amelyeket amúgy elkerülnek vagy minimálisra csökkentenek a hétköznapi étkezéseikben), majd valamilyen kompenzáló viselkedés (önhánytatás, intenzív testedzés, koplalás, hashajtó-és/vagy vízhajtó szerek alkalmazása) révén igyekeznek elkerülni a hízást. Sokat foglalkoznak a testi megjelenésükkel és szoronganak amiatt, mert mások esetleg negatívan ítélik meg őket a testsúlyuk miatt, ők is félnek a hízástól, tehát ez közös pontja a kétféle típusú zavarnak. A bulimiások általában normál testsúlyúak vagy mérsékelt súlyfelesleggel küzdenek, így a külvilág számára akár évekig vagy évtizedekig is rejtve maradhat a probléma.

Az evészavarok gyökere minden esetben mélyen a gyermekkorba nyúlik vissza. A rendszerszemléletű megközelítés elengedhetetlen ezen zavarok megértésében és kezelésében, ami azt jelenti, hogy olyan változások vezethetnek testi-lelki gyógyuláshoz, amelyek egészséges érzelmi, konfliktuskezelési, táplálkozási rendszert alakítanak ki a családban. Fontos megértenünk, hogy nem elég kizárólag az evészavaros páciensre koncentrálni, hanem a tágabb környezet részvétele is szükséges.

A családtagok számára intő jel lehet, ha megváltozik a személy táplálkozási magatartása. Kerüli a közös étkezéseket, csak alacsony kalóriatartalmú ételeket fogyaszt, számolja a kalóriákat, étkezéssel kapcsolatos rituálékat fejleszt ki: például nagyon apró darabokra vágja az ennivalót, nagyon lassan eszik, előtte túl sokat iszik, rejtegeti, felhalmozza a meg nem evett ételt. Sok időt fordít a számára elfogadható, szigorúan kalóriaszegény ételek készítésére. Jellemző, hogy fél a súlygyarapodástól, rendkívül elégedetlen a súlyával, alakjával, naponta többször méredzkedik.  Számos érvet használ az étel visszautasításának magyarázatára: teltségérzése van, fáj a hasa, nem tudja lenyelni az ételt, mindenmentesen étkezik, gluténérzékeny, magas a vércukorszintje.

Vannak közöttük, akik naponta több órát töltenek testmozgással és bűntudatuk van, ha nem edzhetnek. Látszatra sokáig tűnhet egészségesnek, energetikusnak egy evészavaros személy, ám a betegség előrehaladtával egyéb tünetek is megjelennek: ingerlékennyé válik, állandóan fáradt, ég a gyomra, székrekedésese van, megromlanak a kortárskapcsolatai, jelentős hangulatingadozásai vannak.

Az átlagnépességben maximum 1-3 százalék az előfordulási gyakoriság, azonban bizonyos csoportokban, foglalkozásokban, ahol jelentős a karcsúságideál-nyomás például modellek, táncosok, balettosok, egyes sportágak (ritmikus sportgimnasztika, jégkorcsolya) ettől jóval magasabb az arány, akár 60-70 százalék is lehet.

Fontos kiemelni, hogy a megelőzésre mindenképpen több figyelmet kellene fordítani a családokban és az iskolákban is.

Hazánkban szakellátás: Semmelweis Egyetem I. sz. Bókay utcai Klinika, Vadaskert Kórház és Szakambulancia, Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika fogad evészavaros pácienseket, azonban a férőhelyek száma igen korlátozott, hosszú várólista van. Állandó napirenden van egy evészavarokra specializálódott klinika létrehozása, azonban ez financiális okokból eddig nem valósult meg.

Minden esetben csak a komplex kezelés jelenthet kiutat, mivel a betegség is meglehetősen összetett és majdnem minden életterületet érint. Pszichiátriai kórképekről van szó, ezért a pszichés háttér feltérképezése és rendezése elengedhetetlenül része a gyógyulási folyamatnak. Ennek érintenie kell az evéshez és a testhez fűződő viszonyt is, ellenkező esetben gyakoriak a tünetváltások. A páciensek kb. 50 százaléka teljesen meggyógyul, 30 százalékuk állapota javul, azonban valamilyen mértékben érintett marad vagy tünetet vált, míg 20 százalékuk evészavarral éli le az életét.

Nagyon komolyan kell vennünk ezeket a zavarokat: sem egy életmódváltás, sem az idő, sem az önbizalomerősítés vagy az akaraterő fejlesztése nem jelent valódi megoldást.

A sorozat korábbi részeit ide kattintva érheti el: 1. rész (borderline személyiségzavar), 2. rész (skizofrénia), 3. rész (Tourette-szindróma), 4. rész (autizmus), 5. rész (bipoláris zavar), 6. rész (narkolepszia).

(Borítókép: Kotánczi Lili. Fotó: Nagy Tamás / Index)