Hungary
This article was added by the user . TheWorldNews is not responsible for the content of the platform.

Jókora otthonteremtési kiadást tervez a kormány

Orbán Viktor miniszterelnök még a választási kampány hajrájában tett említést arról, hogy az idén kifutó otthonteremtési támogatásokat továbbra is fenntartaná, szíve szerint még bővítené is. A 2023-as költségvetés tervezetében szereplő tervszámok pedig arra utalnak, hogy ezt a területet jövőre is kiemelt támogatásokkal tervezi pörgetni a kormány.

A babaváró hitelekre betervezett 175,263 milliárd forint, illetve a lakástámogatások jogcímnél feltüntetett 491,225 milliárd forint ugyanis első pillantásra jóval több, mint amit esetleg a jegybanki alapkamatemelési sorozat miatt a kamattámogatott konstrukcióknál emelkedő kamatkiadások indokolnának.

Összevetésképp idén az előbbire több mint 90 milliárd forintot szánt a költségvetés, míg az utóbbiakra nagyjából 382 milliárdot, azaz közel 30 százalékkal kevesebbet.

Az ingatlan.com értékelése szerint ez arra utal, hogy lakáscélú kedvezmények a várakozásoknak megfelelően jövőre is elérhetők lesznek.

„Mivel a lakástámogatási kiadások jelentős része az adásvételekhez köthető, ezért a költségvetési tervekből az is látszik, hogy a kormányzat stabil lakáspiaci forgalommal számol.” – közölte Balogh Károly, a portál vezető gazdasági szakértője. 

A jövő évi költségvetés tervezete szerint maradhat a csok-os vásárlások illetékmentességi kedvezménye is, ami nagyjából 40 milliárdot tesz ki, ennyit enged el a költségvetés. 

De nemcsak a lakhatáshoz köthető adókedvezményeket tartja meg a kormány: a tervezet szerint a személyi jövedelemadózásnál

  • a családi adóalap- és az első házasok kedvezménye miatt 320 milliárd forintról, 
  • a 25 év alattiak szja-mentességével 155 milliárd forintról,
  • a négygyermekes anyák szja-mentességével 32,5 milliárd forintról,

míg a tb-járulékoknál érvényesített családi kedvezményekkel 52 milliárd forintról, a szociális hozzájárulási adónál a három vagy több gyereket nevelő, munkapiacra visszatérő nők után érvényesíthető adókedvezménnyel 1,85 milliárd forintról mond le a költségvetés. Az illetékmentes öröklés pedig a kormány kalkulációi szerint jövőre 43 milliárd forintot hagy a családoknál. 

Egyébként a Varga Mihály pénzügyminiszter által a költségvetés benyújtásakor emlegetett 3200 milliárd forintnyi családtámogatás úgy jön ki, hogy abba a fenti támogatásokon és adókedvezményeken túl beleszámolták az önkormányzatok köznevelési feladatainak, bölcsődefejlesztéseinek támogatásától kezdve a családi pótlékra szánt 309 milliárd forinton át a fiatalok első nyelvvizsgája és jogosítványszerzési, valamint az Erzsébet-táborok, illetve az életkezdési támogatáson át még a Kopp Mária Intézet költségvetését is.

Egyébként családi pótlékra idén 307,5 milliárdot szántak, vagyis költségvetési szinten lesz némi növekedés, ami vélhetően inkább a gyerekszám növekedésből, mintsem a támogatási összeg változásából adódik.

A gyerekszám növekedését többek között  a meddőségi kezelésekre adott 9,89 milliárd forinttal is elősegítenék. Csecsemőgondozási díjra viszont 26,5 milliárddal többet, mintegy 154,408 milliárdot szán a jövő évi büdzsé, de növelik 51,7 milliárddal 318,434 milliárdra az idei előirányzathoz képest a gyermekgondozási díj és örökbefogadói díj soron betervezett összeget is. 

Ugyanakkor az idei előirányzathoz képest jövőre 788,5 millióval kevesebbet szán anyasági támogatásokra a büdzsé, és 3,471 milliárddal kevesebb lesz jövőre gyermekgondozást segítő ellátásra is. Életkezdési támogatásra viszont az idei 9,174 milliárdnál bőven többet, 14,482 milliárdot szán a kabinet. 

(Borítókép: Bodnár Patrícia / Index)