Hungary
This article was added by the user . TheWorldNews is not responsible for the content of the platform.

Kérjünk segítséget, ha bántalmazzuk a gyermekünket

Gyermekbántalmazás. Muszáj egyértelműnek lenni. Mégpedig rögtön az elején. Az 1997. évi XXXI. törvény (a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról) 6. § (5) így fogalmaz: „A gyermeknek joga van emberi méltósága tiszteletben tartásához, a bántalmazással – fizikai, szexuális vagy lelki erőszakkal –, az elhanyagolással és az információs ártalommal szembeni védelemhez. A gyermek nem vethető alá kínzásnak, testi fenyítésnek és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetésnek, illetve bánásmódnak.”

Az ember ezt elolvassa, megérti, persze-persze, ilyet én sosem tennék, nem kínzom a gyerekemet, nem vagyok vele kegyetlen, félre is teszem a törvénycikkelyt, megnyugszom, hogy én aztán nem vagyok bántalmazó.

A pofon az pofon

A testi fenyítésen viszont jó eséllyel átugrik a szemem. Vagy egy kalap alá veszem az előtte lévő és az utána jövő szavakkal. Pedig nem kéne.

Az ENSZ Gyermekjogi Bizottság 8. számú Átfogó Kommentárja ugyanis elég egyértelműen definiálja a testi fenyítést: „[…] minden büntetés, amelyben fizikai erőt használnak azzal a szándékkal, hogy valamilyen mértékű fájdalmat vagy kényelmetlenséget okozzanak, akármilyen enyhe legyen is. A legtöbb esetben megütik (»megpofozzák«, » megcsapják«, »elfenekelik«) a gyereket kézzel, vagy más eszközzel – ostorral, pálcával, szíjjal, cipővel, fakanállal stb. Járhat rúgással, a gyerek rázásával, taszigálásával, karmolásával, csípésével, égetéssel, forrázással, nyelésre kényszerítéssel.”

Tehát a pofon is testi fenyítés. Aki pedig testi fenyítést alkalmaz, az bántalmazza a gyerekét. Akkor is, ha csak egyszer.

Jogos érzések

Rendelje meg online!

©

De. Itt van egy kis nyelvészeti, szemantikai izgalom. Mégpedig az, hogy az, aki bántalmaz, bántalmazóvá válik. Viszont a magyar nyelvben, a magyar fülnek a bántalmazó szó azt is jelenti, hogy valami rendszerességről, folyamatosságról, folyton előforduló dologról van szó.

Ez viszont nem feltétlenül van így. Aki egyszer ad egy pofont a gyerekének, dühből, tehetetlenségből, frusztrációból, ijedtségből, az is bántalmazza a gyerekét, de nem lesz ettől még notórius bántalmazó. Pláne nem bűnöző. De egyszeri gyermekbántalmazást bizony elkövetett.

És azt is meg kell érteni – és igen, itt a pszichológus is normatív, előíró –, hogy a pofon nincs rendben. Gyereket nem szabad megütni (felnőttet sem). Egyszer sem, dühből sem, sokszor sem, tervezetten sem, sehogy sem. Ettől még van, hogy az ember megüti a gyerekét. Előfordul, mert emberek vagyunk, s mint ilyenek, olykor hibázunk. De a pofon mindig hiba.

Viszont fontos különbséget tenni az egyszeri pofon és a rendszeres, módszeres verés között. Előbbit az ember nem tervezi, az nem része a gyereknevelésnek, az véletlenül van. Mert olykor egy gyerek idegesítő, eltör, tönkretesz dolgokat, elszalad, kiszalad, felesel, veszélybe sodorja magát vagy másokat. A szülő pedig sokszor fáradt, frusztrált, feszült, éhes. Ezek természetes dolgok.

Mindegyik lehet magyarázat a pofonra, de egyik sem teszi jogossá a pofont. Az érzés érvényes, a következmény vállalhatatlan. De ha mégis megtörténik, akkor vállalni kell a szülőnek a tettei következményeit. Lehet, sőt kell is miatta bocsánatot kérni, és mindent meg kell annak érdekében tenni, hogy többet ne fordulhasson elő. A módszeres bántalmazás más ügy.

Olvassa tovább Szél Dávid pszichológus cikkét a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban, amelyben hatással, befolyásolással és a manipulációval foglalkozunk.

Fizessen elő a magazinra, most sokféle kedvezmény várja.