Hungary
This article was added by the user . TheWorldNews is not responsible for the content of the platform.

Kiderült, hogy melyik európai légikikötő bonyolította tavaly a legnagyobb forgalmat

Az utazási kedv ismételt erősödésével tavaly az európai légi úton közlekedők száma megközelítette a 373 milliót, ami 35 százalékkal haladta meg a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások jellemezte 2020-as év adatait, emellett az áruk és a postai küldemények szállítása is újabb lendületet vett tavaly - tájékoztatott az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán.

Az uniós hivatal emlékeztetett, 2020-ban az azt megelőző év adataihoz képest erőteljesen, 73 százalékkal csökkent ez európai légiutasok száma. Ez azt mutatja, hogy a tavalyi 35 százalékos emelkedés ellenére az adat még mindig jelentősen elmarad a korábbiaktól.

Az Európai Unió országai közötti, határokon átnyúló európai légi személyszállítás az unión belüli közlekedés 38 százalékát, a nemzeti, országon belüli közlekedésnek pedig a 23 százalékát tette ki 2021-ben. Tavaly 2020-hoz képest az unióból induló, de az EU-n kívülre irányuló közlekedés részaránya 5,5 százalékkal, míg az EU-n belüli közlekedés 4,5 százalékkal nőtt.

A párizsi Charles de Gaulle repülőtér a levegőből fotózva (Alastair Gardiner)Forrás: airliners.net

A jelentés szerint 2021-ben egyedül Finnország esetében csökkent (16 százalékkal) a légiutasok száma. A legkevésbé Írországban nőtt, 10 százalékkal, Svédországban 16 százalékkal és Lettországban 17 százalékkal a légiutasok száma, míg Görögországban 86 százalékkal, Cipruson 105 százalékkal, Horvátországban pedig 129 százalékkal utaztak többen. Magyarországon a légiutasok számának 2020 és 2021 közötti emelkedése megközelítette a 20 százalékot - derült ki az Eurostat táblázatából.

Az európai repülőterek közül a párizsi Charles de Gaulle nemzetközi légikikötő bonyolította legnagyobb forgalmat, ahol 26,2 millió utas fordult meg tavaly. A hollandiai Schiphol nemzetközi repülőtér 25,5 millió, a frankfurti légikötő 24,8 millió, a madridi 23,2 millió, a barcelonai nemzetközi repülőtér pedig 18,5 millió légiutast szolgált ki. Az Eurostat táblázata szerint a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a 2020-ban regisztrált több mint 3,8 millió utashoz képest tavaly közel 4,6 millió utas fordult meg.

Az uniós statisztikai hivatal közölte, hogy az áruk és postai küldemények szállítására vonatkozó adatok 2021-ben 21 százalékkal nőttek az előző év adataihoz képest. Tavaly 15 millió tonna árut és postai küldeményt szállítottak légi úton az Európai Unióban.