Hungary
This article was added by the user . TheWorldNews is not responsible for the content of the platform.

Kirúgta a tanárnőt fideszes iskolaigazgató – most pert nyert vele szemben

Pert nyert egy ellenzéki érzelmű kecskeméti pedagógus, akit egy bejegyzése miatt küldött el az állományból egy fideszes iskolaigazgató, írja Népszava.

Borosné Kerekes Lívia tavaly döntött a váltás mellett, jelentkezett a Szent-Györgyi technikumba, ahol meg is egyeztek, szeptembertől ott kezdhet, augusztus 28-tól alkalmazhatták volna, ám július elején a tantárgyfelosztásról egyeztettek volna, de ez már nem történt meg, ahogy a szerződés aláírása sem.

Ellenzékinek vallom magam, pár éve kezdtem kicsit jobban elmélyülni a politikában. Ha valami vérlázítót tapasztalok, az ellen szót emelek.

- mondta el a tanárnő.

Egy írásában az egyenlő bánásmód és a szakmaiság hiányáról, a politikai összefonódásokról írt, majd egy nappal később, július 6-án egy rövid elektronikus levelet kapott a Szent-Györgyiből azzal, hogy átnézték a tantárgyfelosztást, mégsem kívánnak foglalkoztatni.

A legnagyobb meglepetésemre ezt az üzenetet már a kecskeméti közgyűlés Fidesz-frakciójának egyik képviselője, Papp Zoltán jegyezte igazgatóként

– állította a tanárnő.

Nem hagyta magát, pert indított. Ahogy fogalmazott, kőkemény munkával beleásta magát a jogszabályokba, és végül sikert ért el ügyvéd segítsége nélkül. A Kecskeméti Törvényszéken kimondták, 181 ezer forint kártérítés illeti meg a munkaszerződés meghiúsulása miatt.

És kimondták azt is, hogy a Szent-Györgyi újonnan kinevezett igazgatója megsértette a jóhiszeműség, a tisztesség és az együttműködés elvét. Arra ugyanakkor nincs bizonyíték, hogy a Facebook-poszt az oka a történteknek.

A tanárnő azonnal másik munkahelyet kezdett keresni, sikerrel járt, szeptember 17-től írhatta alá a szerződést.