Hungary

Klopp még négy szezont vállal, 2024-ben otthagyná a Liverpoolt

2020-07-11T000000Z 1658754311 UP1EG7B154ORI RTRMADP 3 SOCCER-ENG

Még négy évig maradna a Liverpoolnál a csapattal bajnoki címet nyerő Jürgen Klopp,

árulta el az edző a német SWR Sportnak adott exkluzív interjújában.

Ahogy Klopp fogalmazott, ha minden jól megy, és maradhat 2024-ig a klubnál, akkor már kilenc éve lesz ott, utána mindenképpen szüksége lesz egy év pihenőre, amikor nem csinál semmit. „Öt év múlva nagyon másképp nézhet ki a világ” – tette hozzá, kicsit megindokolva, hogy miért nincs még terve, hogy a pihenő után mivel is folytatná. Ehelyett csak azt mondta, tulajdonképpen bármi szóba jöhet, mehet egy klubhoz vagy válogatotthoz is, de az is előfordulhat, hogy az egy év elteltével sem csinál majd semmit.

Csak abban biztos, hogy idővel visszatérne Németországba, talán épp Mainzba. Jelenleg is azt várja a legjobban, hogy Németországba mehessen, és meglátogathassa a kedvenc éttermét.

Klopp az interjúban beszélt a bajnoki címről is, amelyről azt mondta, hogy még fel sem fogták, mit is értek el. Ebben az is közrejátszik, hogy a bajnokság megnyerése óta folyamatosan játékban vannak, és a koronavírus-járvány miatt ünnepelni sem volt lehetőségük.

Az első adandó alkalommal, amikor lehetőség van rá, meg szeretnénk ünnepelni a bajnoki címet. Furcsa lesz, hogy hónapokkal később tudunk erre sort keríteni, de a Liverpool kivételes csapat, biztos vagyok benne, hogy valahogy megoldjuk. Őrült módon ünnepelnénk meg a bajnoki címet, de az életet is megünnepelnénk vele együtt. Talán valami olyat hozunk össze, amire korábban még nem volt példa.

(Borítókép: Jürgen Klopp, a Liverpool vezetőedzője. Fotó: Reuters)

Football news:

Barcelona believes that Messi will be fit for the 1/4 final of the Champions League, despite being bruised in the match against Napoli
Nagelsmann on rejecting Real Madrid in 2018: I Didn't think going there was the right move
Ole Gunnar Solskjaer: We will see a better Pogba in the coming seasons. He is approaching the peak
Lothar Matteus: Bayern need to make a lot of mistakes to lose to the current Barca
Pedro said goodbye to Chelsea: it Was an honor to play for the club and be a member of a big family
Tammy Abraham: Lewandowski is the best striker in the world
Dinamo Brest will play Astana, Celtic will play CR Reykjavik in the 1st round of Champions League qualification