Hungary

Komolyzene élőben a Zeneakadémiáról: Lajtha Sándor és Pjotr Iljics Cajkovszkij

Az Óbudai Danubia Zenekar zeneakadémiai koncertsorozatának második előadásán, mely ezúttal is élőben követhető az Indexen is, Lajtha László „forradalmi” és Csajkovszkij „sors” szimfóniáját vezényli el Hámori Máté.

„Az ÓDZ Út a zenéhez című sorozatának ma esti koncertjén ismét két szerző egy-egy alkotása hangzik fel, amelyek ritkán szólalnak meg ugyanazon koncerten. Az est Lajtha László 1958-ban bemutatott VII. szimfóniájával indul. A zeneszerző művének párizsi ősbemutatója után a következőket nyilatkozta:

A VII. szimfóniát 1957-ben írtam. A tragikus indulatot, a hol komor, hol érzelmes borongást, amely munkámból szól, már évek óta magamban hordozom, mint ahogy a magyarság költői is azt magukban hordozták. Ez természetes is, mert hiszen a magyar történelem tele van tragikus eseményekkel, melyek nemegyszer a lét és a nemlét kérdését vetették fel. Ezt a hosszú esztendőkön keresztül bennem érlelődő tervet, mint a szél a parazsat, az 1956-os események is érintették. Nem volnék a magyarsághoz tartozó művész, ha nem érintettek volna. Mert hiszen tragikus történelmi esemény az, amikor magyar és magyar között olyan ellentétek robbanhatnak ki, amelyek az elvégzendő munkát és a jövendőt veszélyeztetik. A hangszerek a magyar tragédiák miatt keseregnek, az igazságért imádkoznak és a békés jövendőért idézik a Himnusz hangjait.”

A darab eredetileg az Ősz alcímet viselte, de ez túl egyértelműen utalt volna 1956 őszére, így a nyomtatott partitúrára már nem került rá. Az alcímre vonatkozóan Lajtha egy fiainak írt levében a VII. szimfóniát „tényleg nagyon tragikus és drámai, forradalmi szimfóniának” nevezi, majd hozzáteszi:

„mert talán egyszer mégis az lesz a neve, hogy Revolution’s Symphony.”

Hámori Máté karmester, az ÓDZ művészeti vezetője Lajtha László „forradalmi szimfóniája” mellé Csajkovszij 1888-ban komponált V. szimfóniáját választotta. A mű a zeneszerző utolsó alkotói periódusában keletkezett. Csajkovszkij számára ez már az összegzés, az összefoglalás időszaka volt. Zeneszerzői stílusának minden korábbi fontos mozzanata megjelent ebben a szimfóniában: a klasszikus alapformák, a népdalszerű témák, a romantikus nosztalgia és az elvágyódás, a dinamikus indulók és a pregnáns táncritmusok, a mitikussá fokozott keringő. A „sors szimfónia” nyitótémájának kopogása – Csajkovszkij szavaival élve:

teljes meghajlás a sors, illetve a végzet kifürkészhetetlen parancsa előtt.

A koncert hétfőn este fél nyolckor kezdődik, a link elérhető a Zeneakadémia honlapján, az online közvetítések linken.

Football news:

Goodbye, Dad Buba Diop. Thanks to you, I lived the most memorable tournament of my childhood
Nuno about 2:1 with Arsenal: We played amazing, very proud. Jimenez recovered
Arsenal scored 13 points in 10 opening matches - the worst result in 39 years
West Brom can be bought by us investors. The Chinese owner of the club wants 150 million pounds
Lampard on Mourinho's words about ponies: You have Kane, Son, bale and alli. We are all fighting to win the Premier League
Mourinho on winning the Premier League: Tottenham are not in the race, because we are not a horse, but a pony
Laurent Blanc: I will return to football, but in children's. Now coaches are being asked to increase the cost of players, I don't like it