Hungary

Másfél millió ember nem internetezik Magyarországon

A magyar háztartások majdnem háromnegyedében használnak vezetékes internetet, derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) több mint 3 ezer háztartást érintő reprezentatív kutatásából, amelynek adatait tavaly augusztus-szeptemberben vették fel. Ez azt jelenti, hogy 1,1 millió háztartásban csak mobiltelefonon vagy sehogy sem tudnak internetezni, olvasható az NMHH honlapján közzétett közleményben.

Élen járnak a magyarok az internetezésben

A 16 évesnél idősebb magyarok 89 százaléka internetezik naponta, míg a világátlag csak 86 százalék.


A vezetékes nettel nem rendelkező háztartások zömében – 74 százalékukban – úgy nyilatkoztak, azért nem akarnak ilyet használni, mert nincs rá szükségük: helyettesítik telefonos mobilinternettel, vagy egyáltalán nem neteznek. A világháló mellőzése a 14 éves és idősebb népesség 18 százalékára igaz. Negyvenéves kor alatt már lényegében mindenki internetezik, a 70 éven felülieknek viszont csak a 30 százaléka.

Ahol nincs magasabb végzettségű a családban, mint az általános iskola nyolc osztálya, ott csak a háztartások negyedében van nagy képernyős internet, míg ahol legalább egy diplomás családtag is él, már kilenctized az internetesek aránya. Akik a vagyoni helyzetük alapján a társadalom alsó harmadához tartoznak, közülük csak tízből hárman tudnak otthon számítógépen internetezni, míg a felső harmadba tartozók közül lényegében mindenki (96 százalék).

Football news:

Fantastic story of a surfer from Australia: he won bronze after a severe skull injury (he couldn't even walk)
Aguero underwent a course of stem cell treatment to restore the cartilage of the knee joint
Mills on Varane at Manchester United: I'm not sure that he will be like van Dijk or Dias. There are 6 difficult matches in La Liga, not counting the Champions League
Memphis Depay: I don't care if they call me a rebel. Suarez won a lot not because he is the nicest person on the field
Barca will not have to register Messi as a newcomer. He will be able to work at the training camp without signing a contract
Petkovic headed Bordeaux. He worked with the Swiss national team since 2014
Chelsea may include Zouma in the deal with Sevilla for Kunde