Hungary

Megvan az ítélet a kutyáját autója után kötő és vonszoló balotaszállási asszony ügyében

Még nem jogerős, egyelőre az elsőfokú döntés született meg.

Megvan az ítélet a kutyáját autója után kötő és vonszoló balotaszállási asszony ügyében

A Csongrádi Járásbíróság első fokon tíz hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta azt a balotaszállási asszonyt, aki autója mögé kötötte, majd kilométereken át vonszolta kutyáját tavaly nyáron – tájékoztatta a Szegedi Törvényszék szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Juhászné Prágai Erika közölte,

a bíróság állatkínzás bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat.

A nem jogerős ítélet szerint az asszony nagy testű, komondor jellegű kutyája tavaly augusztus 3-án – a vihartól félve – megszökött a balotaszállási tanyáról. A vádlott – mivel a kutya nem ment haza – két nappal később az állat keresésére indult, és meg is találta egy másik tanyán.

Az asszony az eb nyakörvére egy 120 centiméteres bálamadzagot kötött, amelynek másik végét a gépkocsi vonóhorgához rögzítette, majd a járművel a kutyát 2,7 kilométeren át, 20-30 km/h sebességgel vontatva hazaindult.

Az állat pusztulását a gépjárműhöz rögzítés és vontatás okozta súlyos sokkos állapot, a vérkeringés összeomlása, tüdőödéma és szívmegállás, illetve a vonszolás következtében kialakuló sérülései okozták.

Az ítélet ellen az ügyész súlyosítás, a vádlott és védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért jelentettek be fellebbezést, így a döntés nem jogerős.

Football news:

Mourinho on son and Lloris clash: It's beautiful. If you want to blame someone, it's me
Real Madrid players will refuse bonuses for all the trophies they win this season
Barcelona are confident that they will sign Lautaro by October. Inter wants 90 million euros and one player
Aitor Karanka: If there is a team that can win back against Manchester City, it is real
Juventus and Atletico have started talks about the transfer of Lacazette. Inter are also Interested in him
Rangnik agreed to take charge of Milan from the 2020/21 season. He can also take the post of sports Director
Ocampos did everything for the victory of Sevilla: first he scored, and then he put on a goalie's Jersey and in the 101st minute dragged the kick of the goalkeeper Eibar