Hungary

Minden létező rekordot megdönt a globális vállalati adósság

2020 folyamán a világ vállalatai 1 billió, azaz ezer milliárd dollár értékű hitelt vesznek majd fel összesen a koronavírus nyomán járó válság kezelésére - írja a Reuters egy friss tanulmányra hivatkozva. Ezzel a vállalati adósság soha nem látott méreteket ölthet.

A Janus Henderson 900 vállalat vizsgálata alapján fogalmazta meg következtetéseit. Ha bejön a becslés, akkor a tavalyi szintén meredek, 8 százalékos növekedés után idén 12 százalékkal emelkedhet a globális vállalati adósság, és ezzel elérheti a 9,3 billió dolláros szintet. 

Az elemzők megállapították, hogy az idei év első öt hónapjában 384 milliárd dollárra tettek szert a vállalatok a kötvénypiacról. Az utóbbi időben pedig a kockázatos cégek és nagyon hasítanak a pénzpiacokon, rekordot döntött az adósságaikra kötött biztosítékok összege. A Janus Henderson adósságindexében összefésült vállalatoknak már jelen pillanatban is 40 százalékkal magasabb az adóssága, mint 2014-ben, és a hitelösszegek növekedése folyamatosan felülmúlja a profit növekedését. 

A kötvénypiacok akkor kezdtek el szárnyalni, amikor tavasszal, a tőzsdei összeomlást elkerülendő a világ nagy központi bankjai különféle kötvény- és adósságvásárlási programokat jelentettek be. Ezzel első körben sikerült elkerülni a vállalati csődhullámot, és a bizalom helyreállítása révén közpénz helyett piaci forrásokat bevonni a válsághelyzetbeli finanszírozásba, ugyanakkor egy csomó olyan vállalat is megmenekül (és kap nagy összegű hiteleket), amelynek komoly strukturális problémái lehetnek a háttérben, így időzített bombaként ketyeghet tovább.

Football news:

Adebayor on Ronaldo: real know what they lost by letting him go. These players appear once every 200 years
At 3 o'clock in the morning, Vasya wrote: Elvin, this is pathetic, monstrous. I am wildly disappointed. Kerimov on criticism from Utkin
Zidane is the best club coach in the world. He beat Klopp and Guardiola (L'équipe)
Manchester United presented their home form for the 2020/21 season
Kolo Toure: Van Dijk is an incredible player, but playing one - on – one is his weakness
Lewandowski on his favorite coach: Klopp. He has like two faces – for the players, he is like a father and a coach
Kevin-Prince Boateng has returned to Fiorentina from a loan spell at Besiktas and wants to finish his career at Hertha