Hungary
This article was added by the user . TheWorldNews is not responsible for the content of the platform.

Nagyobb aszteroida is csapódott már a Földbe, mint amelyik a dinoszauruszokat elpusztította

Kiderült, hogy nem 15, hanem 25 kilométer átmérőjű volt az az aszteroida, mely a mai Johannesburgnál lévő közel 300 kilométeres Vredefort-krátert hozhatta létre.

Rég tudni már, hogy a dinoszauruszok kipusztulását egy aszteroida okozta, az azonban mindeddig kérdőjeles volt, hogy az volt-e a legnagyobb égitest, mely valaha a Földbe csapódott.

Az amerikai Rochesteri Egyetem kutatói hosszú tanulmányozás után arra a következtetésre jutottak, hogy korántsem, ugyanis a korábban csak 15 kilométeresnek vélt aszteroida, mely a Vredefort-krátert hozta létre, a legfrissebb számításaik szerint inkább 25 kilométer átmérőjű volt. Emellett pedig eltörpül az az 5-15 kilométeres aszteroida, mely vélhetően a dinoszauruszok kihalását okozta.

Felfedezésüket a  Journal of Geophysical Research: Planets  című tudományos lapban megjelent publikációjukban ismertették, melyet a  hvg  szemlézett. Mint írják, a becsapódáskor a kráter becsült mérete 250-280 kilométer lehetett, melyről eredetileg azt hitték, hogy egy 15 kilométeres aszteroida okozta, legfrissebb számításaik alapján azonban rájöttek, hogy egy ekkora égitest maximum 172 kilométeres krátert hagyna maga után.

A szakemberek azt remélik, az új eredményeknek és a pontosabb számításoknak köszönhetően jobban megértik majd, mi is történhetett pontosan a Földdel az elmúlt kétmilliárd évben.