Hungary
This article was added by the user . TheWorldNews is not responsible for the content of the platform.

Németh Szilárd a csepeli Fidesz megbuktatására készül és átverte a csepelieket párttársa szerint

A csepeli alpolgármester azzal is vádolja Németh Szilárdot, hogy milliárdos támogatásból építtetett egy sportcsarnokot a csepelieknek, ahová épp a csepelieket nem engedi be, és egyébként is a törvényeken felül állónak tartja magát.

Ő saját magát az Alaptörvény feletti „élő alkotmánynak” tartja, aki szóban törvénykezik. Erre vezeti vissza, hogy nem a megválasztott polgármester a polgármester, hanem a választókerületi elnök

– mondta Ábel Attila kormánypárti csepeli alpolgármester a szintén fideszes Németh Szilárdról, a csepeli választókerületi elnökről.

Noha a Fideszen belül ritkán jutnak a nyilvánosság elé a belharcok, Csepelen a legszélesebb nyilvánosság előtt zajlik Németh Szilárd és a szintén kormánypárti polgármester és alpolgármester egymás elleni harca. Ennek részeként adott most interjút Ábel Attila a Népszavának.

Ábel az interjúban azzal vádolja Németh Szilárdot, hogy bár 400 millió forint támogatást kapott a Csepeli Birkózó Club birkózócsarnokának felújítására, azonban mégis inkább egy új, kézilabdásoknak és birkózóknak is szánt csarnokot építtetett.

Erre több címen szerzett forrást, de kétmilliárd forintot kifejezetten arra kapott, hogy a Csepeli Birkózó Club otthonát készítse el. Csakhogy amikor elkészült a csarnok, éppen a csepelieket nem engedték be. Elfogadhatatlan bérleti szerződést kínáltak nekik

– állítja Ábel, hozzátéve, hogy a csarnok a tervezettnél magasabb lett, a lombkoronaszint fölé emelkedik. „A csarnok azért lett magasabb a tervezettnél, mert ráraktak még egy szintet: az ott lévő irodát bérli most Németh Szilárdnak az alapítványtól az Országgyűlés Hivatala” – mondja Ábel, utalva az irodára, amelyet havi 588 ezer forintért bérel neki az Országgyűlés.

Az alpolgármester állítása szerint Németh „az önkormányzatot és a csepelieket is átverte. A csarnok építésekor azt is megígérte, hogy a csepeli iskolák ott tarthatják a szalagavató bálokat és más rendezvényeket. Nem így lett.” Sőt, Németh körbe is kordonozta az épületet, és nem tett eleget a polgármester kordonbontási felszólításának. Az önkormányzat emiatt pert indított Németh ellen.

Ábel, aki korábban a Fidesz csepeli elnöke volt, azt állítja, hogy miután 2014-ben megválasztották Borbély Lénárdot Csepel polgármesterének, Németh nem törődött bele, hogy nem ő a polgármester: „Összeférhetetlenség miatt nem is lehetett volna ő, de ezt képtelen volt elfogadni és elviselni.” Ábel azt állítja: „2019 tavaszán – az EP és önkormányzati választások előtt – négyszemközt arra kért engem, hogy segítsek neki megbuktatni a polgármestert. Én erre azt kértem tőle, hogy ne indítson belháborút, mert abból csak az ellenzék jön ki győztesen. Ezért váltatott le 15 év után a csepeli Fidesz éléről.” Hozzáteszi:

Tulajdonképpen vicces dolog, hogy végül azért buktam meg, mert nem akartam a saját pártom bukását.

Ábel elmondása szerint „nyilvánvalóan Németh Szilárd utasítására kilenc alkalommal szavazott több fideszes önkormányzati képviselő az ellenzékiekkel együtt a fideszes polgármester ellen a csepeli testületben”. Ábel szerint Németh „nem titkolja”, hogy a csepeli Fidesz megbuktatására készül.

Neki Borbély Lénárd nem polgármester, és saját magát a törvények felett állónak tartja

– állítja Ábel.

(Borítóképünk bal szélén Ábel Attila, jobbra Németh Szilárd. A képen Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára (k) és Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára, Csepel fideszes országgyűlési képviselője (j) sajtótájékoztatót tart Csepelen 2020. július 17-én. Schanda Tamás kijelentette, hogy Karácsony Gergely főpolgármester szerencsétlenkedése miatt fejlesztésekről és jelentős támogatásokról marad le a főváros. Mögöttük balról jobbra: Ábel Attila (Fidesz-KDNP), Csepel alpolgármestere, Bercsik Károly, a helyi Fidesz-frakció vezetője és Balogh Ernő (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)