Hungary
This article was added by the user . TheWorldNews is not responsible for the content of the platform.

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

A részvénypiac heti forgalma 71,297 milliárd forint volt, szemben az előző heti 51,203 milliárd forinttal, a vezető részvények vegyesen teljesítettek.

Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött összefoglalójában közölte, minimális emelkedéssel zárta a hetet a BUX, mert bár a hét közepéig az index még erősödött, pénteken azonban a nemzetközi befektetői hangulat borúsabbá válása miatt az előző naphoz képest 1,22 százalékkal csökkent. 

A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei a Napi.hu hírlevelében.

Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.

Ezután megkapja a Napi.hu Hírleveleit reggel és este.

Arra is kitértek, hogy továbbra sem áll vissza teljes kapacitásra a Mol Dunai Finomítója. A tervek szerint december másodikán végeztek volna a felújítással, de egy nyomáspróbán műszaki probléma akadt, ami legalább három nappal kitolja a finomító teljes termelési kapacitásának visszaállítását a jelenlegi 55-60 százalékról. 

A Mol a héten közölte, hogy sikeresen lezárta a PKN Orlennel és a Grupa Lotos-szal kötött megállapodást, ezzel több mint 410 lengyelországi töltőállomást vásárolt meg. A jelenleg még Slovnaft Polska márkanév alatt működő töltőállomásokkal együtt a Mol csoport csaknem 500 töltőállomáson nyújt majd kiskereskedelmi szolgáltatásokat Lengyelországban.  A tranzakciók részeként a Mol 143 magyarországi és 39 szlovákiai töltőállomást értékesít, amelyeket várhatóan több lépcsőben ad át az Orlen Unipetrolnak: 79 magyarországi töltőállomást az ügylet zárásakor, a szlovákiai töltőállomásokat 2023 első félévének végéig, míg a fennmaradó magyarországi töltőállomásokat 2024 első félévének végéig. Ezzel párhuzamosan a Mol lezárta a 79 magyarországi töltőállomással rendelkező Normbenz Hungary Kft. megvásárlását is.

A héten a legnagyobb mértékben, 2,75 százalékkal a Mol erősödött több mint 11,59 milliárd forintos forgalom mellett, a papír 2844 forinton fejezte be a kereskedést pénteken.

A Richter árfolyama 1,62 százalékkal emelkedett 20,46 milliárd forintos forgalomban, a részvény pénteken 8450 forinton zárt.

A Magyar Telekom árfolyama 1,37 százalékkal esett vissza, 325 forinton zárta a hetet, forgalma 559,87 millió forint volt.

Az OTP jegyzése a héten 1,9 százalékkal csökkent, a részvény 10 595 forinton zárt pénteken, heti forgalma meghaladta a 36,69 milliárd forintot.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3666,77 ponton zárt a héten, ami 33,15 ponttal, 0,90 százalékkal alacsonyabb az előző hetinél.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!