Hungary

Orbán Viktor elárulta, „miért tartják Nyugaton ördögnek”

A kínaiak soha nem mondják meg nekünk, hogy miként kellene viselkednünk, mi az, ami morálisan helyes vagy helytelen – mondta Orbán Viktor egy portugál hetilapnak, az Expressnek adott interjúban.

A miniszterelnök még a portói uniós csúcs alatt adott interjút, amelyben Európa jövőjéről és Kelet-Európa helyzetéről fejtette ki véleményét. Nyilatkozatában beszélt egyrészt arról, hogy nincs „európai szupernemzet”, csak nemzetek léteznek. Hozzátette: az uniós intézményekre szükség van, de az vitatott, hogy milyen jellegű Európai Uniót akarunk. 

Orbán Viktor az illiberalizmust is szóba hozta, illetve azt, hogy azért is szereti a kifejezést, mert vitákat gerjeszt. Hozzátette: napjainkban a liberálisok azok, akik a szabadság ellen vannak, ők akarnak véleménydiktatúrát. 

A miniszterelnök azt is hozzátette, hogy szerinte azért „tartják őt Nyugaton ördögnek”, mert „magyar gyerekekre akarja hagyni az országot, nem pedig általunk ismeretlen bevándorlókra”. Hozzáfűzte, hogy míg a nyugatiak gyakran egyfajta morális felsőbbrendűségből indulnak ki, szerinte ez a keletiekre nem igaz.

A kínaiak soha nem mondják meg nekünk, hogy miként kellene viselkednünk, mi az, ami morálisan helyes vagy helytelen – mondta a miniszterelnök. 

Kifejtette azt is, hogy Magyarország három nagyhatalom (Németország, Törökország és Oroszország) közt található, és ezek közt kell egyensúlyoznia. Visszautalt továbbá arra is, hogy a nyugati hatalmak a Jaltai Konferencián, valamint 1956-ban is cserben hagyták az országot, és ezáltal lehetővé tették „az ateista, antihumánus és Európa-ellenes kommunista diktatúrát”.

Ezért van a mi Nyugattal való kapcsolatunknak két arca: a Nyugathoz tartozunk, tiszteljük, de sohasem feledjük, hogy mit kellett volna értünk tennie, amit végül nem tett meg

– fogalmazott Orbán Viktor. 

Football news:

European champion Sirigu signed a contract with Genoa
Zlatan wanted to return to PSG before extending his contract with Milan
Inter can release Lukaku for 130 million euros
Kane may submit a transfer request from Tottenham in the coming days
🗿 Пике побриĞся †и запустиРмарафон невозмутимыÑ. сеĞфи. Шакира, что творится!
Atalanta wants to sign Demiral or Botman before releasing Romero to Tottenham
Kane will return to training with Tottenham this week