Hungary
This article was added by the user . TheWorldNews is not responsible for the content of the platform.

Per lesz Szilágyi Liliána és apja ügyéből: nem békülnek

A felek nem akartak békülni pénteken a bíróságon.

Pénteken hallgatta meg az apját testi, lelki és szexuális bántalmazással is vádoló Szilágyi Liliánát, valamint az apát, Szilágyi Zoltánt is – számolt be a Telex. Szilágyi Zoltán becsületsértésért perelte be a lányát, a pénteki meghallgatás pedig egy úgynevezett békéltető meghallgatás volt, ahol a feleket a bíróság arról kérdezte, látnak-e arra reményt, hogy kibéküljenek.

A zárt meghallgatás a lap beszámolója szerint rövid volt, előtte apa és lánya – habár évek óta most először, a bíróság folyosóján találkoztak egymással – nem szóltak egymáshoz egy szót sem. „Majd biztos bocsánatot fogok kérni a húsz évig tartó bántalmazássorozatért” – mondta Szilágyi Liliána a Telexnek, majd kiemelte, hogy ő nem akar békülni, így az ügyből per lesz.

Szilágyi Liliána arról is beszélt, hogy nem akar hallgatni, azt a pillanatot pedig már várta, hogy találkozzon apjával, hogy hat év után a szemébe nézzen. A lap tudósítója rákérdezett, hogy mivel tudja bizonyítani igazát az ügyben, erre viszont azt a választ kapta, hogy ezt nem a sajtóban akarják kommunikálni, majd a tárgyalásokon kiderül.

Az úszó elmondta, hogy azért nem jelentette fel korábban ő az apját, mert régóta kereste a segítséget az igazságszolgáltatásban, azonban „az ilyen fajta ügyekben még nagyon gyerekcipőben jár”, hiszen az „elvett gyerekkort” egy több évig húzódó per ítélete sem tudja visszaadni.

Szilágyi Liliána 2021. decemberében vádolta meg a nyilvánosság előtt apját azzal, hogy testileg, lelkileg és szexuálisan is bántalmazta őt gyermekkorától kezdve. Apja, Szilágyi Zoltán tagadja a vádakat, sőt, becsületsértésért kétszer is feljelentette a lányát. A második idézést Szilágyi Liliána és ügyvédje pont pénteken, a békéltető meghallgatás után kapta meg.