Hungary
This article was added by the user . TheWorldNews is not responsible for the content of the platform.

Régi-új kihívót kaptak a taxisok

IMGL9956

Amíg a taxis piac zsugorodik, addig a közösségi autózás szárnyal. A taxis piacot meggyötörte a járvány, a kizárólag elektromos autókból álló flottát üzemeltető GreenGo viszont egy éven belül negyven százalékkal bővítette autóparkját.

Mára egyértelmű lett, hogy a taxik legerősebb konkurenciái a közösségi autók lettek – állapította meg a Piac és Profit. Idén májusban megváltozott a fővárosi taxis személyszállítás alapdíja, ezer forint lett, míg a kilométerdíj négyszáz, a percdíj pedig száz forint. Ennek hatása az lett, hogy egyre kevesebben engedhetik meg maguknak, hogy taxiba üljenek, így folyamatosan csökken és zsugorodik a taxis piac.

Budapesten 2020 márciusában a taxisok száma 6754 volt, most a legutolsó elérhető adat szerint már csak 5070 taxi szolgáltat.

Viszont a közösségi autózás egyik szereplője a GreenGo flottabővítést hajtott végre: a cégnél az év eleji 320 gépjárműhöz képest negyven százalékkal növekedett az autópark. Így augusztustól már 450 gépjármű áll a budapestiek rendelkezésére. A flottában továbbra is kizárólag elektromos autók vannak: Volkswagen e-Upok, Škoda Citigók, valamint Renault Kangoo modellek.

Egyre többen veszik igénybe

„Nagyot megy a közösségi autózás és még nagyobbat az elektromos közösségi autózás. Az átalakuló fogyasztói szokások, a biztonság és kiszámíthatóság igénye egészen biztosan a mi malmunkra hajtja a vizet” – nyilatkozta Ádám Boglárka, a GreenGo vezérigazgatója a Piac és Profitnak.

A közösségi autózást elsősorban rövidebb távokra veszik igénybe, ám a 24 órás napidíj bevezetése óta folyamatosan nő a hosszabb távú bérlések száma is – az év eleje óta a napidíjas bérlések száma 140 százalékkal emelkedett.

(Borítókép: Nagy Tamás / Index)