Hungary
This article was added by the user . TheWorldNews is not responsible for the content of the platform.

Szépségdíjas találat és feltámadás, Kamerunnal sem bírtak a szerbek

A katari labdarúgó-világbajnokság hétfői játéknapjának első mérkőzésén a G csoport két vereséggel indító csapata, a Svájctól 1–0-ra kikapó Kamerun, és a Brazíliától 2–0-s vereséget szenvedő Szerbia válogatottja csapott össze. 

A találkozónak a szerbek talán a lehető legerősebb keretükkel vágtak neki, a kezdőcsapatban helyet kapott Alekszandar Mitrovics, Szergej Milinkovics-Szavics, Filip Kosztics, Dusan Tadics és Szasa Lukics is. Nem úgy mint a kameruniak, akik a mérkőzés előtt váratlanul kitették a keretből az együttes egyik legnagyobb csillagát, a kapus André Onanát, a kezdőben azonban még így is olyan nevek voltak, mint Eric Maxim Choupo-Moting vagy éppen Pierre Kunde, így kiélezett találkozóra számíthattak a felek. 

Ehhez mérten az első nagy helyzetre sem kellett sokat várni, a 10. percben Alekszandar Mitrovicson volt a reflektorfény, a Fulham támadója Dusan Tadiccsal játszott össze jól a tizenhatoson belül, majd egy kicsit kiszorult helyzetből lőtt, azonban próbálkozása annak ellenére, hogy erős volt, pontos már annyira nem, néhány méterről a kapufát lőtte telibe. 

A 17. percben aztán ismét Mitrovics szerezhette meg volna a vezetést, ugyanis a kameruni védők majdnem összehozták a vb legszerencsétlenebb gólját a szerbeknek, azonban a tizenhatoson belül össze-vissza pattogó labdát végül Mitrovics a kapu mellé lőtte – kihagyva a kihagyhatatlant. Az első kaput eltaláló lövés a folyamatos szerb támadások ellenére is Kamerun neve mellé került a statisztikákban: Pierre Kunde lőtt pattanóból, bivalyerősen a szerb kapura, Vanja Milinkovics-Szavics azonban szögletre tudott hárítani. 

Kameruni vezetés, majd szerb fordítás a hosszabbításban

A szerb mezőnyfölény ellenére mégis Kamerun szerezte meg a vezetést a 29. percben:

EGY SZÖGLETET KÖVETŐEN JÓL CSÚSZTATTA MEG A KÖZÉPRE LŐTT LABDÁT CHOUPO-MOTING, AMELYRE A HOSSZÚ SAROKHOZ érkező JEAN-CHARLES CASTELLETTO érkezett remekül, majd talált A KAPUBA. 1–0.

A gólt követően Kamerun nemcsak a vezetést, a meccs irányítását is átvette, sorra kerültek közel a szerb tizenhatoshoz az afrikaiak, Kunde kétszer is betalálhatott volna, azonban újabb gólt nem tudott szerezni az együttes. 

Nem úgy, mint Dusan Tadics szabadrúgását követően szerbia: a beívelt labdát ugyanis Sztrahinja Pavlovics fejjel a hálóba juttatta a 45+1. percben, így az első kapura tartó szerb próbálkozás, az első szerb gólt eredményezte. 1–1!

A kései gól ellenére mégsem ez lett a félidei eredmény, ugyanis mindössze két perccel később, a 45+3. percben a vérszemet kapó szerbek középpályása,

Szergej Milinkovics-Szavics egy eladott labdára csapott le, majd lőtt 16 méterről, a labda pedig ezúttal a kapu bal alsó sarkában kötött ki. Fordít Szerbia, 1–2!

A világbajnokság egyik legizgalmasabb ráadásában ezt követően már újabb veszélyes helyzet nem volt, így Szerbia előnyben vonulhatott be az öltözőbe.

Szerbia veszte: Aboubakar 

A második játékrész elején úgy tűnt, nem áll le a szerb gépezet, sorra rohamozták meg a kameruniak kapuját, akiknek a fejében mintha még mindig ott lett volna a szerb vezető találat. 

A katari hőség ellenére erre hamar rá is fáztak a kameruniak, az 53. percben egy gyönyörűen kipasszolgatott támadás végén Andrija Zsivkovics passzát követően Mitrovics talált a kapuba, 1–3. 

A semmiből mégis magára talált Kamerun, amely – mint az a hosszas videózást követően kiderült –, a 64. percben érvényes gólt szerez: 

egy remek indítást követően a leshatárról a kapura törő Vincent Aboubakar a világbajnokság eddigi talán legszebb gólját szerezve a labda alá bökve, a kapust átemelve eredményes, 2–3!

Mégsem csak góljának, hanem a mindössze két perccel később, a 66. percben adott gólpasszának köszönhetően válhat nemzeti hőssé Aboubakar, aki egy újabb remek indítást követően

ezúttal középre passzolja a labdát, amelyet kapásból Choupo-Moting passzol a kapuba. Kamerun egyenlít, 3–3!

A hátralévő bő fél órában mind a szerbek, mind a kameruniak megpróbálták elmozdítani az eredményt, azonban végül egyik együttes sem járt sikerrel, így az afrikaiak remek második félidei teljesítményének köszönhetően 3–3-as döntetlennel végződött a találkozó. 

A döntetlennel járó egy-egy pont ugyan a továbbjutás szempontjából egyik csapatnak sem jó, azonban a szurkolók talán a világbajnokság legjobb második félidejét láthatták – főként Kamerunnak köszönhetően. Az utolsó csoportmeccsen a kameruniak ellefele Brazília lesz, míg Szerbia Svájccal találkozik.  

LABDARÚGÓ VILÁGBAJNOKSÁG
G CSOPORT, 2. FORDULÓ
Kamerun–Szerbia 3–3 (Castelletto 29., Aboubakar 64., Choupo-Moting 66., ill. Pavlovics 45+1., Milinkovics-Szavics 45+3., Mitrovics 53.)
A csoport másik mérkőzése
17.00:
Brazília–Svájc 
A csoport állása: 1. Brazília 3 (2–0, 1 meccs) 2. Svájc 3 (1–0, 1 meccs) 3. Kamerun 1 (3–4) 4. Szerbia 1 (3–5)

Ne maradjon le semmiről, böngéssze az Index világbajnoki mellékletét! Ide kattintva elérheti összes cikkünket, a menetrendet, a csoportállásokat, a kereteket, a helyszíneket és még sok minden mást.

(Borítókép:  Adrian Dennis / AFP)