Hungary

Veszélyben az augusztus 20-i ünnepség – Palkovits vészjósló nyilatkozatot tett

Nem várhatóak lazítások.

Veszélyben az augusztus 20-i ünnepség – Palkovits vészjósló nyilatkozatot tett

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szerint nem lesz további lazítás a járványellenes intézkedésekre vonatkozóan. Mindez elsősorban az augusztus 20-i tűzijátékot és a nyár végi fesztiválokat érintheti majd.

A Világgazdaságnak adott Palkovics László interjút, amelyben arra is kitért, hogy a kormány látja az esélyét, hogy Magyarországon is megnő a koronavírus-fertőzöttek száma, miután a környező országokban is ez tapasztalható. Az innovációs és technológiai miniszter szerint ebben az esetben a korlátozások egy részét vissza kell vezetni, persze, nagyon fontos, hogy addig is mindenki betartsa az alapvető óvintézkedéseket, így a távolságtartást, illetve az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön a maszkviselést – írja a Magyar Narancs.

Palkovics közölte: várhatóan nem lazítanak tovább a korlátozásokon, ami azt jelenti, hogy nem engedélyezik az 500 főnél nagyobb rendezvényeket, sőt, akár olyanokat is megtilthatnak, amelyeket korábban újból engedélyeztek.

Jelen állás szerint augusztus 15-ig nem lehet 500 fősnél nagyobb rendezvényeket tartani Magyarországon. Gulyás Gergely vasárnap elmondta, hogy a szerdai kormányülésen döntenek az augusztus 20-i programok megtartásáról vagy azok esetleges törléséről. Amennyiben nem lesz lazítás, az a nyári fesztiválok közül a későbbre tolt EFOTT-ot és Fishing On Orfűt, valamint a Strand Fesztivált, a Szegedi Ifjúsági Napokatés a Kolorádó Fesztivált is érinti.

Forrás: Blikk/VG/Magyar Narancs

Football news:

England will remove players who intentionally cough at opponents and referees
Manchester City showed a new away form
The Icelandic national team presented their home uniforms for the 2020/21 season
In 1999, Arsenal beat Sheffield in the Cup, but Wenger offered to replay the match – because Kanu violated fair play
Milan and Napoli are Interested in Godfrey. Norwich wants 30 million euros for the defender
Wenger named the Champions League favourites: Manchester City and PSG
Manchester United are preparing an official offer for Sancho. Borussia demands 120 million euros