Hungary
This article was added by the user . TheWorldNews is not responsible for the content of the platform.

Vezércsere Mészáros Lőrinc szuperbankjában

A 444.hu beszámolója szerint December 1-jétől Barna Zsolt veszi át Vida Józseftől a Magyar Bankholding Zrt. vezérigazgatói feladatait. Később pedig elnök-vezérigazgatóként irányítja a Mészáros Lőrinc köré épülő szuperbankot, ami magában foglalja a Budapest Bankot, az MKB Bankot és a Takarék Csoportot is.

Pedig, mint a lap is rámutat, Vida József saját elmondása szerint olyan régóta ismeri Mészáros Lőrincet, hogy még személyesen a felcsúti gazdasági csoda kötötte be hozzájuk a gázt. A váltásról kiadott közlemény szerint Vida a Takarék Jelzálogbank Nyrt. elnöki tisztségét tölti be a jövőben a holdingon belül.

A Vidát váltó Barna Zsolt tavaly nyárig közvetlenül Csányi Sándor mellett dolgozott az OTP vezérigazgató-helyetteseként, majd úgy döntött, hogy inkább a nemzetstratégiai jelentőségűnek nyilvánított bankholding építését és a Mészáros Csoport nemzetközi terjeszkedését irányítja tovább.

Az MTB Zrt. elnök-vezérigazgatójának Szabó Leventét, az MTB Zrt. és a Takarékbank Zrt. jelenlegi vezérigazgató-helyettesét nevezik ki.

A tervek szerint 2022 tavaszán MKB Bank Nyrt. néven egyesül a Budapest Bank és az MKB, majd 2023-ban a Takarék Csoport csatlakozik a jogi fúzióhoz. Az ellen-OTP-nak tervezett szuperbank mérlegfőösszege alapján jelenleg is Magyarország második legnagyobb piaci szereplője.

Az óriásbank több szálon is kötődik Mészáros Lőrinchez: a felcsúti milliárdosnak 48 százaléknyi tulajdonrésze van az MKB-ban, egyharmadát pedig egy szolnoki magánszemély tulajdonában lévő magántőkealap vette meg tavaly Mészáros üzlettársától, Szíjj Lászlótól. A Takarékbankot pedig az a Vida József irányítja, aki egyben a TV2 tulajdonosa is. A Budapest Bank kizárólagos állami tulajdonosa a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. A számok azt mutatják, hogy Tiborcz István már stabil ügyfélnek számít, legalábbis a miniszterelnök veje előszeretettel vesz fel hiteleket az ingatlanprojektjeihez a holding tagjaitól.