Hungary

Virsinszki Zoltán alighanem az új Kabos Gyula, de Csabika biztosan

Van ez a srác. Virsinszki Zoltán. Mondhatnánk, hogy a fél ország ismeri, de nem volna igaz. Ellenben mondhatnánk azt, hogy jó volna, ha a fél ország ismerné. Merthogy őstehetség. Ő most biztosan tiltakozna, mert attól, hogy a SkiTon Production társalapítója, és a neten bőven félmillió fölött van követőinek száma, még nem nevezi magát ismertnek, sem humoristának. 

Inkább színésznek, stand-uposnak, előadóművésznek tartja magát, pedig egyikre sincs végzettsége. Az Index arútluK című podcastjában arról is beszél, hogy ennek van-e bármiféle jelentősége. Eláruljuk, azt mondja, hogy nincs, de nem is akarja magát összehasonlítani a diplomás színészekkel.

Annyiban, persze, mégis a filmről, hogy abban Csabikát alakítja, mégpedig olyan eredetiséggel, hogy a filmről szóló írásban úgy jelenik meg, mint korunk Kabos Gyulája. Igaz, mondtuk is neki, hogy az annyira nem jó, ha valakit máshoz hasonlítanak, nem pedig önmagához, de Kabos Gyulát már csak azért sem hasonlíthatjuk Virsinszki Zoltánhoz, mert

de fordítva azért működhet ez. A beszélgetésből annál sokkal többet megtudhatunk, mint amire amúgy számíthatnánk, de ez a podcast már csak ilyen műfaj. A kérdésekre érkeznek a válaszok, de az is előfordulhat, hogy kérdezni sem mert, mert a válaszok maguktól jönnek. A podcastból kiderül az is, hogy

Ja, nem is kapott 70 milliót, pedig bizonyára el tudná költeni.

Virsinszki Zoltánt ezúttal Vig György és F. Tóth Benedek kérdezte. A beszélgetés a lejátszó gomb megnyomása után meghallgatható.

Az arútluK-podcast korábbi beszélgetései: a pályakezdő színészek nehézségeiről vagy arról, hogy Puskás Tamás szerint miért pótkávé az online színház, és hogy Grecsó Krisztián miért tért vissza a lírához, amelyet el sem hagyott. De azt is megtudhatja, milyen írók kerültek a magyar írókat összegyűjtő kötetbe, és hogy a zeneiparban túl magas az áfateher. Takács Katalin mindig mosolyog, Nagy-Kálózy Eszter is visel néha páncélt, és hogy milyennek látta Mécs Mónika producer Enyedi Ildikó legújabb filmjét. Vagy azt, hogyan készül Széll Tamás a Bocuse d'Or döntőjére.

Football news:

Neville about Manchester United: I would not like to be a defender of a team that has Ronaldo, Pogba, Bruno, Sancho and Greenwood on the field
Barcelona wants to sign Vlahovic from Fiorentina if they don't buy Holand (Gerard Romero)
Manchester United's new crisis: they lose even with Ronaldo, Pogba blames the defense, Sulscher admits mistakes
Brentford coach: Chelsea are very lucky. We dominated the last 30 minutes. He has 5 strokes!
Tuchel about 1-0 with Brentford: Chelsea were strong in the first 70 minutes and lucky in the last 20
Ronaldo has no effective actions in three consecutive Premier League games. Today he struck 3 shots, gave 31 passes and was offside 3 times
Why is Mehndi not nominated for the Golden Ball? Rüdiger about the goalkeeper's game with Brentford