A fejlődés évtizede után is rengeteg a kiaknázatlan lehetőség

Miért épp a női labdarúgás?
Mert volt rá igény. A játékos-pályafutásom után a Kelen SC-nél lettem főállású edző, ahol eleinte fiúkkal dolgoztam. Aztán 2013-ban felfigyeltem egy kislányra, aki rendre a pályán rúgta a bőrt, de hiába unszoltuk, nem akart beállni a fiúk közé. Megígértem neki, ha hoz magával még néhány lányt, akit érdekel a foci, akkor tartok nekik külön edzéseket. Ebből nőtte ki magát később a Kelen női szakága, amelyben később 150-nél is több játékosunk volt idényenként, és egy jól megtervezett vezetői és szakmai munkával sikerült NB I-be jutni, ami óriási dolog.

Hogy látja a szakág jelenét és jövőjét idehaza?
Az elmúlt tíz év óriási előrelépést hozott, nem csak itthon, nemzetközi szinten is. Ugyanakkor rengeteg terület van a női labdarúgáson belül, amelyben még sokat lehet és kell is fejleszteni. Főleg a kisebb kluboknál és településeken érezni a létszámgondokat, az edzők és a gyerekek számában is. Ha túl kevesen vannak a lányok, az épp olyan gond, mint ha túl sokan, és ezért nem jut kellő figyelem az egyéni fejlesztésre. Ugyanakkor hálás a feladatunk, mert kellő odafigyeléssel és türelemmel rövid távon is nagy előrelépést lehet elérni egy-egy csapatnál. Szerintem nincs eltérés a futball iránti fogékonyságban egy hasonló korú lány és fiú között, természetesen van egy alapvető fizikális különbség a férfi- és női labdarúgásban, de a technikai készségekben inkább csak amiatt, mert a lányok képzésére korábban csak alig szenteltek figyelmet a klubok.

A magyar szurkolók kezdenek megbarátkozni a női labdarúgással? Spanyolországból és Angliából egyre-másra látjuk a híreket, egy-egy rangadón akár a Camp Nou, akár az Emirates is képes megtelni…
Itthon még mindig főleg családtagok és barátok járnak a mérkőzésekre, azzal együtt, hogy egyre több klubnál alakul ki egy egészen őrült, fanatikus nőifoci-rajongó mag. De az ő létszámuk alapvetően kicsi. Pozitívum, hogy ha lassú is, de egyértelmű fejlődés látható a szurkolói bázis növekedésében. Sokat segítenek azok a nemzetközi események, amelyeket Magyarország rendez, legyen szó utánpótlástornákról vagy például a női Bajnokok Ligája-döntőjéről, aminek 2019-ben a Groupama Aréna adott otthont. Lépegetünk előre, de a külföldi példáktól még messze vagyunk.

Kanyarodjunk az MTK-ra, korábban a Kelen SC-nél vezetőedző is volt, majd a magyar női válogatott segédedzőjeként dolgozott. Nem visszalépés az utánpótlás?
Nekem a hosszú távú koncepció volt a legfontosabb. Ebben az első lépés az utánpótlásban szereplő játékosok létszámának minél gyorsabb feltornázása, a képzési rendszer kialakítása és a közös gondolkodás elsajátítása. Több élvonalbeli klubtól is pozitív visszajelzést kaptam, miután eljöttem a Kelentől. Már csak amiatt is, mert a felnőttválogatottnál eleve egy tanulóévvel számoltam. Az MTK-nál éreztem leginkább azt, hogy megvan a türelem, a vezetők nem várják, hogy egyből az első évben taroljunk le minden korosztályt, és hozzunk aranyérmeket. Utánpótlásszinten ez nem is lenne helyes elvárás. Hároméves távlatban persze szeretnénk jó eredményeket elérni, de legalább ilyen fontos, ha nem még fontosabb, hogy menet közben minél több játékost tudjunk beépíteni a felnőttcsapatba, és onnan továbbadni a válogatottnak. Azt érzem, hogy ezzel az elképzeléssel a télen kinevezett új szakágvezető, Pinczi Anita is maximálisan egyetért.

Nagyon más a női utánpótlásban dolgozni, mint a férfiaknál? Bennem valahogy az a kép alakult ki, sokkal nagyobb az átfedés az U15–U17-es korosztály és a felnőttcsapat keretében, mint a férfiaknál. Míg utóbbinál csodaszámba megy, ha egy ilyen korú fiú bemutatkozik az élvonalban, a lányoknál az a meglepő, ha a felnőttcsapatokban nem találkozunk akár két-három ennyi idős játékossal.
Abszolúte. Ha nem is U15-ben, de a legjobb U17-es játékosok általában már felnőttszinten játszanak. Bár ez is helyenként változik… Az U19 már szinte felnőttnek számít, ennek ellenére a fejlődésben való segítség elengedhetetlen továbbra is. Az NB I első feléhez tartozó kluboknál legalábbis így működik. Például nálunk, az MTK-ban már az a jellemző, hogy az U17 és az U19 legjobbjai a felnőttcsapattal készülnek. Az egy fontos adottsága a női focinak, hogy egy 17 éves és – mondjuk – egy 25 éves játékos között fizikailag sokkal kisebb a különbség, mint a férfiaknál, akiknél sokszor még a tinédzserkor végén épül ki a nagyobb izomtömeg.

Mondhatjuk, hogy a felelőssége is nagyobb egy női U19-es edzőnek az összkép szempontjából?
Teljes mértékben, és mi ezt szeretjük is. Mivel sokkal nagyobb az átjárás a csapatok között, ezért az edzőktől is sokkal nagyobb csapatmunkát igényel az egész. A képlet egyszerű: valaki minél hamarabb kezd a felnőttek között játszani, annál gyorsabban tud fejlődni, az NB I után eljut a nemzetközi porondra is, a gyorsabban gyarapodó tapasztalatával pedig jobb eséllyel ér oda a válogatottba is.

Emlegethetnénk még számos különbséget, amiben viszont hasonlít a két szakág, az a Ferencváros hazai dominanciája…
No igen, amivel kezdenünk kellett volna, a férfi- és a női labdarúgást szinte lehetetlen összehasonlítani. Persze vannak dolgok, amiket át lehet venni a férfiaktól, de az edzésmódszereket tekintve, ahogy megyünk előre az időben és egyre nagyobb korosztályról beszélünk, úgy lesz egyre nagyobb a különbség az elvégzendő munkában. Amit érdemes átvennünk, az leginkább az infrastruktúra megteremtése és kihasználása. Ebben a Fradi nagyon jó. A klub neve és lehetőségei is segítették, hogy elhúzzon a magyar mezőnytől. És hasonló fejlődési folyamat látható még a Puskás Akadémiánál. Évek kérdése, mire az MTK-nál képesek lehetünk ezzel felvenni a versenyt. De nem is feltétlenül ez a célunk. A mi klubunkhoz sokkal jobban passzol az a koncepció, hogy neveljünk önmagunknak és később a válogatottnak is hasznos, tehetséges fiatalokat. Nem elvárás, hogy mindenképpen elsők legyünk, vagy végezzünk a dobogón. Nálunk nem fér bele, hogy felnőttszinten szedjük össze a legjobb játékosokat, nekünk korábban kell megtalálni a tehetségeket és aztán segíteni nekik abban, hogy ki is jöjjön a bennük rejlő potenciál. Persze, mi is szeretnénk megnyerni minden meccset, a játékosok önbizalma szempontjából fontos a sikerélmény, de sokkal fontosabb, hogy a későbbi pályafutásukhoz stabil alapot nyújtson az utánpótlásban végzett munkánk.

Néhány éve még az MTK tűnt hasonlóan domináns csapatnak, 2009 és 2014 között sorozatban ötször nyertek bajnokságot. Mi történt?
Az MTK-nál viszonylag korán elkezdtek a női labdarúgással foglalkozni, így eleinte szép sikerekben volt része az egyesületnek. Azóta sokat változott a labdarúgás, megjelent az akadémiai képzés, amire minden klub a saját lehetőségei alapján tudott reagálni. Azt látni kell, hogy a viszonylagos sikerek ellenére az elmúlt években a riválisokhoz képest sokkal kisebb volt a játékoslétszám az MTK utánpótlásában, ezért is lett az elsődleges cél a toborzás és a tehetségkutatás. Jelenleg a mi dolgunk, hogy következetes munkával olyan szintre juttassuk az MTK-t, ami méltó hozzá.

(Borítókép: Könczey Zsolt a magyar női válogatott segédedzőjeként. Fotó: MLSZ)


Football news:

<!DOCTYPE html>
Kane on Tuchel: A wonderful man, full of ideas. Thomas in person says what he thinks
Zarema about Kuziaev's 350,000 euros a year in Le Havre: Translate it into rubles - it's not that little. It is commendable that he left
Aleksandr Mostovoy on Wendel: Two months of walking around in the middle of nowhere and then coming back and dragging the team - that's top level
Sheffield United have bought Euro U21 champion Archer from Aston Villa for £18.5million
Alexander Medvedev on SKA: Without Gazprom, there would be no Zenit titles. There is a winning wave in the city. The next victory in the Gagarin Cup will be in the spring
Smolnikov ended his career at the age of 35. He became the Russian champion three times with Zenit

3:18 Egy férfi lövöldözni kezdett az amerikai Maine állambeli Lewistonban, legalább 22-en meghaltak
2:53 Joe Biden az izraeli helyzetről: nincs visszaút
0:29 Ursula von der Leyen határozott cselekvést sürget a bevándorlók ellen
22:01 Tartsam meg vagy dobjam ki?
21:02 A Milan nem volt egy súlycsoportban a PSG-vel, 20 éves tehetség segítette a Barcát
20:47 Így menekült Karácsony Gergely a kérdések és az Origo elől - videó
20:08 Megnyílt a Mathias Corvinus Collegium felvidéki központja Dunaszerdahelyen
20:03 Ha most nem kapcsolunk 7-szer gyorsabb sebességbe, abból baj lesz: úgy kegyetlenül berobban a klímaváltozás
20:01 Az örmény kormányfő már nem látja értelmét az orosz katonai bázisoknak az országában
19:52 Nagy bajban van Kína egykor leggazdagabb üzletembere
19:50 Nagy dobásra készül Japán és a Fülöp-szigetek
19:48 Az Egyesült Államokban tovább emelkedett a 30 éves jelzáloghitelek kamata
19:47 Trump-párti politikust választották a képviselőház élére
19:46 Bajnokok Ligája: Hibátlan maradt a Barcelona, kikapott a Lazio
19:36 Féktelenül száguld előre a Porsche
19:29 Hangos légvédelmi gyakorlat lesz Győr térségében
19:26 Szijjártó Péter hozta, Donald Trump küldte, Orbán pedig rapper lett benne - videó a "Viktor, you are great" sapka átadásáról
19:26 Meghalt Halmai József
19:09 Gulyás elismerte, hogy a Déli Körvasút nem katonai célokat szolgál
18:54 Szlovákiában is van már egysége a fideszes janicsárképzőnek
18:53 Megválasztották az amerikai képviselőház elnökét, Mike Johson, Trump egyik híve kapta a pozíciót
18:51 Már nem sokáig titkolhatja pontos korát a Hold
18:49 Kevesebb pénzt kap a német honvédelem, borúsak a kilátások
18:46 Schobert Lara betört a zeneiparba, megjelent első dala és videóklipje
18:44 Húsz év fegyházra ítélték a porcsalmai gyilkosság vádlottjait
18:32 Itt a CSOK Plusz: akár 50 millió forintot is kaphatnak a gyermeket vállaló családok
18:32 Szuverén külpolitikát és életszínvonal-emelést ígér az új kormányfő
18:32 Még fel sem kérték kormányalakításra, már Brüsszelben tárgyal a leendő kormányfő
18:31 Pusztítóan rossz lett a Netflix új vígjátéka
18:27 Év végi vásárlási utalványt oszt a gyermeket egyedül nevelőknek egy budai kerület
18:23 Nem lesznek korlátozások a Covid-megbetegedések miatt
18:19 Felforgathatja a hitelpiacot a kormány új bejelentése, jön a csok plusz
18:15 Hatalmas öngólt lőtt Debrecen fideszes polgármestere, mélypontra zuhant a támogatottsága
18:14 Netanjahu tévés bejelentése: Izrael szárazföldi műveletre készül a Gázai övezetben
18:06 Gulyás Gergely: 445 magyar állampolgárt hoztak haza Izraelből
18:03 Gulyás Gergely: A magyar kormány nem támogatja az uniós költségvetés-módosítási javaslatot
18:03 Gulyás Gergely szerint ez sokat elmond az Európai Unióról
18:03 Szivárog a Föld magja
18:00 „Unatkoztunk, úgyhogy megittunk negyvennyolc sört, és ez lett belőle” – Az Őrség söre igazi sikertörténet
17:59 Idén biztosan megmaradnak a jelenlegi rezsiárak
17:59 Lázár: 16 milliárdos fejlesztés jöhet, ami a vasút reneszánszát hozhatja el
17:54 Botka László: Nem lesz kínai akkugyár és vegyipari üzem Szegeden
17:52 A kormány hajlana az óraátállítás eltörlésére
17:49 Új jogszabálynak kell megfelelniük az 50 főnél többet foglalkoztató cégeknek
17:44 Nem talált magára forint a kamatdöntés óta
17:42 Gulyás Gergely: Amennyire lehet, akadályozni kell a kórházi fertőzéseket
17:42 Marsi Anikó remek kapcsolatot ápol férje exével, együtt jelentek meg a Sztárban sztár leszek stúdiójában
17:33 Egymilliárd forint kártérítést kapott egy nő, miután megégette a forró kávé
17:32 Miért találkozott Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin?
17:30 Jól jár az Európai Unió Magyarországgal
17:26 Vezéráldozat után megy Belgiumba a Fradi, ez pedig sokba kerülhet
17:25 Itt a megoldás: tovább csökkenhet az áremelkedés
17:24 Kikkel tárgyalt Orbán Viktor Pekingben?
17:22 Junior Prima díjas lett az Index újságírója, Holló Bettina
17:12 Gulyás Gergely szerint elfogadhatatlan Bulgária döntése
17:12 Három héten át nem közlekednek a vonatok Tatabánya és Budaörs között
17:12 CSOK: erre érdemes figyelni, új hitelkonstrukciót dobott be a kormány
17:11 Gulyás Gergely: Gyurcsány Ferencékkel sosem volt közös ünnep
17:07 Friss bejelentések a Kormányinfón: már 50 milliós hitelt is felvehetnek a csokosok
17:03 Megtalálhatták az autizmus és az ADHD egyik kiváltó okát: a mindennapos műanyagok környékén kell keresgélni
17:02 A balett fővárosa lesz Budapest, nálunk versenyeznek a legjobbak
16:59 Tarjányi Péter: A Hamász időhúzásra használja a túszokat, valójában nem érdekük elengedni őket
16:57 Csák János: Magyarországon minden megszülető gyereket örömmel fogadunk
16:56 Bejelentették a csok pluszt: akár 50 millió forintos kedvezményes kamatozású hitelt is lehet kapni
16:54 Akciós sajtért tört ki ádáz küzdelem egy szupermarketben
16:50 Junior Prima díjat kapott Lengyel Emese
16:50 Mercedesszel ütközött és kisiklott egy villamos a Fehérvári úton – fotók
16:45 Bejelentette a kormány: Itt van a városi CSOK, a CSOK+!
16:43 Itt az új családtámogatási rendszer
16:40 Bagdy Emőke fiának ikertestvére szerint ezért ölték meg fivérét
16:38 Drámai hatásai vannak a melegedésnek, az egyik minden magyart érinti
16:37 Váratlan, esti kormányinfó Csák Jánossal - élőben a hvg.hu-n
16:37 Akár 50 milliós kedvezményes hitelt is kaphatnak a családok a CSOK Plusszal - élőben a hvg.hu-n
16:37 Bejelentették a csok plusz feltételeit, Krausz Ferenc projektje 75 milliárdot kap - élőben a hvg.hu-n
16:37 Bejelentették a csok plusz feltételeit, Krausz Ferenc projektje 75 milliárdot kap - ez volt a kormányinfó
16:36 Előkerült egy régi felvétel Britney Spearsről, ezzel a jelenettel jelentkezett a Szerelmünk lapjai főszerepére
16:36 Itt vannak a legújabb kormányzati bejelentések - élőben a Kormányinfó
16:36 A válogatott Eb-selejtezőit is kihagyja Varga Barnabás
16:34 Egyre több nyugdíjas büszkélkedhet legalább félmilliós havi járandósággal
16:30 Tisza Kata: Önmagunktól távolíthat el az önismeretcsapda
16:27 Mikor érkezhetnek az uniós források?
16:27 Megváltoztatják a családtámogatási rendszert?
16:27 Orbán Viktor a Karmelita kolostorban fogadta Krausz Ferencet
16:27 Holtan találták Christian Pilnaceket, Sebastian Kurz egykori bizalmasát, aki előtte ittasan vezetett haza a magyar nagykövetségről
16:15 Magyarul beszélnek a gonoszok az ősz legsikeresebb videójátékában
16:12 Szárnyalt az OTP, hitelezési fordulatot vár a piac
16:11 Baleset történt a Fehérvári úton, kisiklott a fonódó villamos
16:07 Ne vigye haza az urnát, üzenik a temetkezési szolgáltatók
16:07 Már az LMBTQ-t is belekeverte Hoppál Péter Bagdy Emőke fiának ügyébe
16:05 Bár Szöllősi György nem a külügy megbízásából járja a világot, a tárca majd 12 millió forintot költött az útjaira
16:04 Növelni kívánják a vízibivaly-állományt a kápolnapusztai rezervátumban
16:03 Itt az ideje fegyvert szerelni a robotkutyákra, mondja az USA, és bele is vág
16:02 Csökkent a kiadott építési engedélyek száma az Egyesült Államokban szeptemberben
16:01 Mintegy egymilliárd forintot is érhet a vietnámi herceg műgyűjteménye
15:57 Ezúttal Tatabánya és Biatorbágy között nem közlekednek a vonatok
15:56 Szinte egyhangúlag ítélte el az Országgyűlés a Hamász Izrael elleni terrortámadását
15:53 Jelentősen csökkenthető a kinézett autó ára, ezekre érdemes figyelni!
15:52 Itt van Joe Biden emberének kínos magyarázkodása: David Pressman a dollármédiával íratott cikket
15:42 Megszavazta a parlament a beruházási törvényt, az önkormányzati fejlesztések is Lázár Jánoshoz kerülnek ezentúl
15:34 Hatalmas jóvátételt fizet Kanada az őslakos gyerekek rasszista megkülönböztetéséért