Szuverén külpolitikát és életszínvonal-emelést ígér az új kormányfő

Szeptember 30-án tartottak előrehozott választásokat Szlovákiában. A tét az volt, hogy sikerül-e a Smer–SD vezérének, Robert Ficonak visszatérni a hatalomba, vagy csak úgy mint 2020-ban, a széttöredezett jobboldal valahogy távol tudja tartani a kormányrúdtól a kritikusai szerint ha nem is maffiaállamot építő, de kormányzása alatt annak a kiépülését nem megakadályozó egykori kormányfőt.

A választás után mindkét opció előtt megvolt a lehetőség, ugyanis királycsináló szerepbe a Smer-szakadárokból álló szociáldemokrata Hlas–SD (Hang–Szociáldemokrácia) került, azonban a pártelnök Peter Pellegrini és a jobbközép–liberális Progresszív Szlovákia elnöke, Michal Šimečka között hamar megrekedtek a tárgyalások, ami után biztossá vált, hogy

2020 után a Smer és Fico ismét hatalomra kerül, aminek a Smer és a Hlas mellett a parlamentbe visszatérő, az Andrej Danko vezette szélsőjobboldali SNS lesz a tagja.

Annak ellenére, hogy a koalíciós tárgyalások viszonylag simán mentek, maga a kormányalakításról ez már nem mondható el: a politikától mandátuma lejártát követően visszavonuló Zuzana Caputova államfő ugyanis nem volt hajlandó elfogadni környezetvédelmi miniszternek a klímaváltozás-tagadó nézeteiről is ismert Rudolf Huliakot, de az SNS-s politikust ezenkívül amiatt is kritizálta, amiért korábban több ízben is a környezetvédők elleni erőszakra buzdított.

Azonban kedden az SNS bejelentette, hogy Huliak jelölését visszavonják és helyére Tomáš Tarabát jelölik a tárca élére, amivel elhárult az egyetlen akadály a kormány kinevezése előtt – igaz, az új jelöltnek is meggyűlt a baja a környezetvédőkkel az előző ciklusban: Taraba több olyan törvényjavaslatot is benyújtott, ami a környezetvédelmi szempontok helyett elsősorban a gazdaságot segítette volna, például könnyebben adott volna kivételeket fakitermelésre, vagy a védett területeken való építkezésekre.

Emiatt egyébként a Progresszív Szlovákia és az előző ciklusban kormányzó OĽaNO is arra kérte Caputovát, ne fogadja el Taraba jelölését sem – utóbbi ráadásul még korábban korrupció vádja miatt egyszer letartóztatott Robert Kaliňák védelmi miniszternek való jelölését is ellenzi.

Negyedjére kapja meg a kormányrudat Fico

A Szlovák Nemzeti Tanács alakulóülését október 25-én 10 órakor kezdték meg, amikor az új képviselők letették az esküjüket, illetve a házelnökválasztás után a parlamenti bizottságok elnökeit is megszavazzák – előbbire a Smerből 2020-ban kilépő Hlas elnökét, Peter Pellegrinit jelölték, majd 15 órakor tartottak egy szünetet, amikor Caputova az elnöki palotában fogadta Ficot és nevezte ki kormányát, aki így 2006, 2012 és 2016 után negyedjére lesz Szlovákia miniszterelnöke.

Annak ellenére, hogy a legtöbb mandátumot a Smer nyerte, a Hlas-szal együtt 7-7 tárca vezetésében állapodtak meg, míg a SNS 3 minisztert ad az új, negyedik Fico-kormányban.

Még a koalíciós tárgyalások során Fico kijelentette, hogy kormányának két fő prioritása lesz: egyiknek a szlovák lakosság életszínvonalának emelését jelölte meg, míg másiknak egy „Szlovákia első” külpolitikát – a kampány során olykor összeesküvés-elméletekkel is operáló újdonsült miniszterelnök arról beszélt, véget ér az az időszak, amikor külpolitikai kérdésekben nem a kormány dönt, amivel az előző ciklus kormánypártjainak, illetve az Ludovit Ódor (Ódor Lajos) vezette hivatalnokkormánynak szúrt oda.

Miután kormányát kinevezték, Fico először diplomatikusan megköszönte Caputovának a kinevezését – annak ellenére, hogy a múltban többször is összeszólalkoztak a nyilvánosságban –, ezenkívül megismételte korábbi prioritásait, miszerint fő célja a szlovákok gazdasági helyzetének javítása, ezenkívül egy szuverén külpolitika folytatása.

Szlovákia modern történelmében még soha nem vett át a kormány egy olyan széttöredezett társadalmat, mint ma

– fogalmazott az újrégi kormányfő, aki megígérte: kormánya mindent megtesz, hogy a társadalomnak jobb legyen. 

Mennyire befolyásolja az ukrajnai háborút Fico visszatérése?

Fico választási győzelme után a magyar kormány több tagja, többek között Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is elégedetten gratulált a 2016 után ismételten miniszterelnökként visszatérő politikusnak, így a magyar és szlovák kormányok közötti kapcsolatok vélhetően javulnak az előző időszakhoz képest.

Azonban hogy Fico érkezése mennyire befolyásolja majd Szlovákia Ukrajna-politikáját, még nem tudni, Fico ugyanis kitérő válaszokat adott e kérdésekre.

Miközben egy szlovák érdekeket védő külpolitikát ígért, az Ukrajnának nyújtott támogatások kapcsán mindig kitérő választ adott, miközben kampánya során azt ígérte, kormánya nem fogja fegyverszállítmányokkal támogatni az Oroszországgal szemben honvédő háborúra kényszerülő országot. Ugyan kijelentette, hogy ő személy szerint ellenzi az Ukrajnának nyújtott fegyvertámogatásokat, de azt nem jelentette ki, hogy azokat le is állítaná – sőt, azt mondta, „egy millimétert sem fog változni” az ország külpolitikai irányultsága.

(Borítókép: Robert Fico. Fotó: Radovan Stoklasa / Reuters)


Football news:

<!DOCTYPE html>
Kane on Tuchel: A wonderful man, full of ideas. Thomas in person says what he thinks
Zarema about Kuziaev's 350,000 euros a year in Le Havre: Translate it into rubles - it's not that little. It is commendable that he left
Aleksandr Mostovoy on Wendel: Two months of walking around in the middle of nowhere and then coming back and dragging the team - that's top level
Sheffield United have bought Euro U21 champion Archer from Aston Villa for £18.5million
Alexander Medvedev on SKA: Without Gazprom, there would be no Zenit titles. There is a winning wave in the city. The next victory in the Gagarin Cup will be in the spring
Smolnikov ended his career at the age of 35. He became the Russian champion three times with Zenit

3:18 Egy férfi lövöldözni kezdett az amerikai Maine állambeli Lewistonban, legalább 22-en meghaltak
2:53 Joe Biden az izraeli helyzetről: nincs visszaút
0:29 Ursula von der Leyen határozott cselekvést sürget a bevándorlók ellen
22:01 Tartsam meg vagy dobjam ki?
21:02 A Milan nem volt egy súlycsoportban a PSG-vel, 20 éves tehetség segítette a Barcát
20:47 Így menekült Karácsony Gergely a kérdések és az Origo elől - videó
20:08 Megnyílt a Mathias Corvinus Collegium felvidéki központja Dunaszerdahelyen
20:03 Ha most nem kapcsolunk 7-szer gyorsabb sebességbe, abból baj lesz: úgy kegyetlenül berobban a klímaváltozás
20:01 Az örmény kormányfő már nem látja értelmét az orosz katonai bázisoknak az országában
19:52 Nagy bajban van Kína egykor leggazdagabb üzletembere
19:50 Nagy dobásra készül Japán és a Fülöp-szigetek
19:48 Az Egyesült Államokban tovább emelkedett a 30 éves jelzáloghitelek kamata
19:47 Trump-párti politikust választották a képviselőház élére
19:46 Bajnokok Ligája: Hibátlan maradt a Barcelona, kikapott a Lazio
19:36 Féktelenül száguld előre a Porsche
19:29 Hangos légvédelmi gyakorlat lesz Győr térségében
19:26 Szijjártó Péter hozta, Donald Trump küldte, Orbán pedig rapper lett benne - videó a "Viktor, you are great" sapka átadásáról
19:26 Meghalt Halmai József
19:09 Gulyás elismerte, hogy a Déli Körvasút nem katonai célokat szolgál
18:54 Szlovákiában is van már egysége a fideszes janicsárképzőnek
18:53 Megválasztották az amerikai képviselőház elnökét, Mike Johson, Trump egyik híve kapta a pozíciót
18:51 Már nem sokáig titkolhatja pontos korát a Hold
18:49 Kevesebb pénzt kap a német honvédelem, borúsak a kilátások
18:46 Schobert Lara betört a zeneiparba, megjelent első dala és videóklipje
18:44 Húsz év fegyházra ítélték a porcsalmai gyilkosság vádlottjait
18:32 Itt a CSOK Plusz: akár 50 millió forintot is kaphatnak a gyermeket vállaló családok
18:32 Szuverén külpolitikát és életszínvonal-emelést ígér az új kormányfő
18:32 Még fel sem kérték kormányalakításra, már Brüsszelben tárgyal a leendő kormányfő
18:31 Pusztítóan rossz lett a Netflix új vígjátéka
18:27 Év végi vásárlási utalványt oszt a gyermeket egyedül nevelőknek egy budai kerület
18:23 Nem lesznek korlátozások a Covid-megbetegedések miatt
18:19 Felforgathatja a hitelpiacot a kormány új bejelentése, jön a csok plusz
18:15 Hatalmas öngólt lőtt Debrecen fideszes polgármestere, mélypontra zuhant a támogatottsága
18:14 Netanjahu tévés bejelentése: Izrael szárazföldi műveletre készül a Gázai övezetben
18:06 Gulyás Gergely: 445 magyar állampolgárt hoztak haza Izraelből
18:03 Gulyás Gergely: A magyar kormány nem támogatja az uniós költségvetés-módosítási javaslatot
18:03 Gulyás Gergely szerint ez sokat elmond az Európai Unióról
18:03 Szivárog a Föld magja
18:00 „Unatkoztunk, úgyhogy megittunk negyvennyolc sört, és ez lett belőle” – Az Őrség söre igazi sikertörténet
17:59 Idén biztosan megmaradnak a jelenlegi rezsiárak
17:59 Lázár: 16 milliárdos fejlesztés jöhet, ami a vasút reneszánszát hozhatja el
17:54 Botka László: Nem lesz kínai akkugyár és vegyipari üzem Szegeden
17:52 A kormány hajlana az óraátállítás eltörlésére
17:49 Új jogszabálynak kell megfelelniük az 50 főnél többet foglalkoztató cégeknek
17:44 Nem talált magára forint a kamatdöntés óta
17:42 Gulyás Gergely: Amennyire lehet, akadályozni kell a kórházi fertőzéseket
17:42 Marsi Anikó remek kapcsolatot ápol férje exével, együtt jelentek meg a Sztárban sztár leszek stúdiójában
17:33 Egymilliárd forint kártérítést kapott egy nő, miután megégette a forró kávé
17:32 Miért találkozott Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin?
17:30 Jól jár az Európai Unió Magyarországgal
17:26 Vezéráldozat után megy Belgiumba a Fradi, ez pedig sokba kerülhet
17:25 Itt a megoldás: tovább csökkenhet az áremelkedés
17:24 Kikkel tárgyalt Orbán Viktor Pekingben?
17:22 Junior Prima díjas lett az Index újságírója, Holló Bettina
17:12 Gulyás Gergely szerint elfogadhatatlan Bulgária döntése
17:12 Három héten át nem közlekednek a vonatok Tatabánya és Budaörs között
17:12 CSOK: erre érdemes figyelni, új hitelkonstrukciót dobott be a kormány
17:11 Gulyás Gergely: Gyurcsány Ferencékkel sosem volt közös ünnep
17:07 Friss bejelentések a Kormányinfón: már 50 milliós hitelt is felvehetnek a csokosok
17:03 Megtalálhatták az autizmus és az ADHD egyik kiváltó okát: a mindennapos műanyagok környékén kell keresgélni
17:02 A balett fővárosa lesz Budapest, nálunk versenyeznek a legjobbak
16:59 Tarjányi Péter: A Hamász időhúzásra használja a túszokat, valójában nem érdekük elengedni őket
16:57 Csák János: Magyarországon minden megszülető gyereket örömmel fogadunk
16:56 Bejelentették a csok pluszt: akár 50 millió forintos kedvezményes kamatozású hitelt is lehet kapni
16:54 Akciós sajtért tört ki ádáz küzdelem egy szupermarketben
16:50 Junior Prima díjat kapott Lengyel Emese
16:50 Mercedesszel ütközött és kisiklott egy villamos a Fehérvári úton – fotók
16:45 Bejelentette a kormány: Itt van a városi CSOK, a CSOK+!
16:43 Itt az új családtámogatási rendszer
16:40 Bagdy Emőke fiának ikertestvére szerint ezért ölték meg fivérét
16:38 Drámai hatásai vannak a melegedésnek, az egyik minden magyart érinti
16:37 Váratlan, esti kormányinfó Csák Jánossal - élőben a hvg.hu-n
16:37 Akár 50 milliós kedvezményes hitelt is kaphatnak a családok a CSOK Plusszal - élőben a hvg.hu-n
16:37 Bejelentették a csok plusz feltételeit, Krausz Ferenc projektje 75 milliárdot kap - élőben a hvg.hu-n
16:37 Bejelentették a csok plusz feltételeit, Krausz Ferenc projektje 75 milliárdot kap - ez volt a kormányinfó
16:36 Előkerült egy régi felvétel Britney Spearsről, ezzel a jelenettel jelentkezett a Szerelmünk lapjai főszerepére
16:36 Itt vannak a legújabb kormányzati bejelentések - élőben a Kormányinfó
16:36 A válogatott Eb-selejtezőit is kihagyja Varga Barnabás
16:34 Egyre több nyugdíjas büszkélkedhet legalább félmilliós havi járandósággal
16:30 Tisza Kata: Önmagunktól távolíthat el az önismeretcsapda
16:27 Mikor érkezhetnek az uniós források?
16:27 Megváltoztatják a családtámogatási rendszert?
16:27 Orbán Viktor a Karmelita kolostorban fogadta Krausz Ferencet
16:27 Holtan találták Christian Pilnaceket, Sebastian Kurz egykori bizalmasát, aki előtte ittasan vezetett haza a magyar nagykövetségről
16:15 Magyarul beszélnek a gonoszok az ősz legsikeresebb videójátékában
16:12 Szárnyalt az OTP, hitelezési fordulatot vár a piac
16:11 Baleset történt a Fehérvári úton, kisiklott a fonódó villamos
16:07 Ne vigye haza az urnát, üzenik a temetkezési szolgáltatók
16:07 Már az LMBTQ-t is belekeverte Hoppál Péter Bagdy Emőke fiának ügyébe
16:05 Bár Szöllősi György nem a külügy megbízásából járja a világot, a tárca majd 12 millió forintot költött az útjaira
16:04 Növelni kívánják a vízibivaly-állományt a kápolnapusztai rezervátumban
16:03 Itt az ideje fegyvert szerelni a robotkutyákra, mondja az USA, és bele is vág
16:02 Csökkent a kiadott építési engedélyek száma az Egyesült Államokban szeptemberben
16:01 Mintegy egymilliárd forintot is érhet a vietnámi herceg műgyűjteménye
15:57 Ezúttal Tatabánya és Biatorbágy között nem közlekednek a vonatok
15:56 Szinte egyhangúlag ítélte el az Országgyűlés a Hamász Izrael elleni terrortámadását
15:53 Jelentősen csökkenthető a kinézett autó ára, ezekre érdemes figyelni!
15:52 Itt van Joe Biden emberének kínos magyarázkodása: David Pressman a dollármédiával íratott cikket
15:42 Megszavazta a parlament a beruházási törvényt, az önkormányzati fejlesztések is Lázár Jánoshoz kerülnek ezentúl
15:34 Hatalmas jóvátételt fizet Kanada az őslakos gyerekek rasszista megkülönböztetéséért