Felforgathatja a hitelpiacot a kormány új bejelentése, jön a csok plusz

Váratlan időpontban, szerda estére hívta össze a média munkatársait a Kormányzati Tájékoztatási Központ, hiszen az eddigiekkel ellentétben a Kormányinfót nem csütörtökön tartották, hanem a kormányüléssel egy napon. Hogy miért így történt, azt Csák János kulturális és innovációs miniszter válaszolta meg, hiszen rögtön, amint megkapta a szót, ismertette, hogy a kormány döntése értelmében január elsejétől átalakítják a családtámogatásokat, elsősorban a családi otthonteremtési kedvezményt, azaz a csokot.

Ilyen lesz az új csok plusz

A tárcavezető bejelentése szerint 2015 óta 233 ezer család vette igénybe a családtámogatást és 754 milliárd forintot szántak rá. A kormány ma áttekintette, hogyan tudják a családi otthonteremtési kölcsönt átalakítani, miután az elmúlt időszakban megcsappant a városi csok iránti érdeklődés. A falusi csok marad, az ötezer fő feletti településeken csok pluszt vezetnek be, a hitel a gyermekek számától függően 15, 30 és 50 millió forint lesz, ami három százalékos kamatozású, kedvezményes hitelt jelent ez. Az önerőnél pedig – amennyiben első otthon vásárlásáról van szó – elegendő lesz 10 százalék, minden más esetben 20 százalék kell.

A hitel törlesztési ideje választható, 10 és 25 év közötti lesz. A kölcsönt az édesanyák 41 éves koráig vehetik fel a házaspárok, azok az idősebb nők, akik igazoltan 12 hetes terhesek, két év „türelmi időt kapnak”.

Fontos újdonság, hogy a csok plusz csak előre vállalt gyermekekre lesz igényelhető.

A hitelt telekvásárlásra nem lehet használni. Az első közös otthon esetében, részben az infláció fékezése érdekében is 80 millió forintos határt húztak meg. Lakásbővítés vagy új lakásba költözés esetén 150 millió forint az értékhatár. Felújítás, bővítés esetén 20 százalék önrészre lesz szükség.

Az első évben elegendő a kamatot törleszteni, majd ha megszületik az első gyermek, akkor a hitelfelvevők egy éves hitelmoratóriumot kérhetnek. A második gyermek születése esetén, illetve minden további gyermek után 10 millió forintot elengednek a tőketartozásból.

A falusi csok is átalakul

A csok plusz január elsejétől lép életbe, azért akkor, mert így lesz idő felkészülni a bevezetésre. Akinek van jelenleg csok-hitele, azt lezárhatják addig például és beléphetnek az új csokba. A részletszabályok november közepéig készülnek el.

Csák János az Index kérdésére elmondta: nem várnak árfelhajtó hatást a támogatás megemelésétől. A magyar tájba illő házakra vonatkozó kérdésünkre Csák János közölte, vannak ilyen típustervek. Gulyás Gergely ezt azzal egészítette ki, hogy a Lehner Központ készítette el ezeket, mintegy száz háztípusból lehet választani, ezek részletesen megtervezett házak, szépek és jó ízlésre vallanak.

A kormányinfón elhangzott az is, hogy a falusi csoknál egységesítették a gyermekek után járó, vissza nem térítendő támogatás rendszer, ez az jelenti, hogy egy gyermeknél 1, kettőnél 4, háromnál legalább 15 millió forintra nő a támogatás.

A csok plusz azt jelenti, hogy sok család a nagyobb városokban immár kizárólag csok hitellel képesek lehetnek új lakást, házat venni, azaz piaci kamatozású hitelt nem is feltétlenül kell igényelniük hozzá.

A hitelpiac szempontjából fontos volt az az információ is, hogy a kormány november végén dönt a december 31-el lejáró kamatstop további sorsáról.

Krausz Ferenc központját is támogatják

A kormány a mai ülésén jóváhagyta a Krausz Ferenc vezette Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ kutatásainak további finanszírozását. A mai ülésen a kormány jóváhagyott egy 2023 és 2030 közötti folytatást a programnak, amelyre 75 milliárd forintot szánnak. A miniszter közölte, létrejött a Magyar Kutatási Kiválósági Tanács, héttagú vezetéssel. Ennek a testületnek az elnökségét Krausz Ferenc vállalta. Csák János szerint ez azért jelentős, mert a program a kutatói életpályát segíti elő.

A kormány elítéli a terrortámadást

A további napirendi pontok közül Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ismertette, hogy a kormányülésen tárgyaltak az Izraelt ért terrotámadásról és a biztonsági helyzetről. Gulyás kiemelte: a kormány a leghatározottabb módon elítéli a terrortámadást. Aláhúzta, hogy a kormány álláspontja szerint a közel-keleti konfliktus eszkalációját el kell kerülni, az államok közötti háborúval együtt. Európának az érdeke az, hogy a térségben lévő országok megőrizzék a stabilitásukat. Esősorban Egyiptomot kell segíteni, hogy Törökországon keresztül ne jöjjenek a menekültek.

Nincs még döntés a svéd csatlakozásról

Gulyás Gergely Svédország NATO-csatlakozással kapcsolatban leszögezte, továbbra sincs határidő arra, hogy a Parlament mikor szavazza meg. A miniszter szerint a parlamentben a zárószavazásra akkor kerülhet sor, ha svédek választ adnak arra, hogy miért kellett sértegetni Magyarországot, szerinte még több kérdést fontos lenne tisztázni a svédekkel.

Maradnak a mostani rezsiárak idén

 A hírekben megjelent orosz gázbeszerzési árakra Gulyás Gergely úgy reagált, hogy jelenleg négy ár van Magyarországon a lakossági villany- és a gázárakat illetően. Ebből összesen egy darab van a piaci ár fölött. Emlékeztetett, időbeli eltérés van a kitárazás és a betárazás között, így azonnal nem lehet érvényesíteni az alacsonyabb piaci árakat. Aláhúzta, december 31-ig nem változtat a kormány az árakon, azt követő időszakról nem nyilatkozott a tárcavezető.

Nem térnek vissza a járványügyi intézkedések

Gulyás Gergely miniszter az Index azon kérdésére, hogy az emelkedő Covid-esetszámok miatt visszatérhetnek-e a korábbi járványügyi intézkedések, azt mondta, semmiképpen sem. Szintén nem tér vissza a közintézményekben korábban meghatározott 18 fokos fűtési limit sem.  

(Borítókép: Szentkirályi Alexandra, Csák János és Gulyás Gergely beszélnek a Kormányinfón 2023. október 25-én. Fotó: Kaszás Tamás / Index)


Football news:

<!DOCTYPE html>
Kane on Tuchel: A wonderful man, full of ideas. Thomas in person says what he thinks
Zarema about Kuziaev's 350,000 euros a year in Le Havre: Translate it into rubles - it's not that little. It is commendable that he left
Aleksandr Mostovoy on Wendel: Two months of walking around in the middle of nowhere and then coming back and dragging the team - that's top level
Sheffield United have bought Euro U21 champion Archer from Aston Villa for £18.5million
Alexander Medvedev on SKA: Without Gazprom, there would be no Zenit titles. There is a winning wave in the city. The next victory in the Gagarin Cup will be in the spring
Smolnikov ended his career at the age of 35. He became the Russian champion three times with Zenit

3:18 Egy férfi lövöldözni kezdett az amerikai Maine állambeli Lewistonban, legalább 22-en meghaltak
2:53 Joe Biden az izraeli helyzetről: nincs visszaút
0:29 Ursula von der Leyen határozott cselekvést sürget a bevándorlók ellen
22:01 Tartsam meg vagy dobjam ki?
21:02 A Milan nem volt egy súlycsoportban a PSG-vel, 20 éves tehetség segítette a Barcát
20:47 Így menekült Karácsony Gergely a kérdések és az Origo elől - videó
20:08 Megnyílt a Mathias Corvinus Collegium felvidéki központja Dunaszerdahelyen
20:03 Ha most nem kapcsolunk 7-szer gyorsabb sebességbe, abból baj lesz: úgy kegyetlenül berobban a klímaváltozás
20:01 Az örmény kormányfő már nem látja értelmét az orosz katonai bázisoknak az országában
19:52 Nagy bajban van Kína egykor leggazdagabb üzletembere
19:50 Nagy dobásra készül Japán és a Fülöp-szigetek
19:48 Az Egyesült Államokban tovább emelkedett a 30 éves jelzáloghitelek kamata
19:47 Trump-párti politikust választották a képviselőház élére
19:46 Bajnokok Ligája: Hibátlan maradt a Barcelona, kikapott a Lazio
19:36 Féktelenül száguld előre a Porsche
19:29 Hangos légvédelmi gyakorlat lesz Győr térségében
19:26 Szijjártó Péter hozta, Donald Trump küldte, Orbán pedig rapper lett benne - videó a "Viktor, you are great" sapka átadásáról
19:26 Meghalt Halmai József
19:09 Gulyás elismerte, hogy a Déli Körvasút nem katonai célokat szolgál
18:54 Szlovákiában is van már egysége a fideszes janicsárképzőnek
18:53 Megválasztották az amerikai képviselőház elnökét, Mike Johson, Trump egyik híve kapta a pozíciót
18:51 Már nem sokáig titkolhatja pontos korát a Hold
18:49 Kevesebb pénzt kap a német honvédelem, borúsak a kilátások
18:46 Schobert Lara betört a zeneiparba, megjelent első dala és videóklipje
18:44 Húsz év fegyházra ítélték a porcsalmai gyilkosság vádlottjait
18:32 Itt a CSOK Plusz: akár 50 millió forintot is kaphatnak a gyermeket vállaló családok
18:32 Szuverén külpolitikát és életszínvonal-emelést ígér az új kormányfő
18:32 Még fel sem kérték kormányalakításra, már Brüsszelben tárgyal a leendő kormányfő
18:31 Pusztítóan rossz lett a Netflix új vígjátéka
18:27 Év végi vásárlási utalványt oszt a gyermeket egyedül nevelőknek egy budai kerület
18:23 Nem lesznek korlátozások a Covid-megbetegedések miatt
18:19 Felforgathatja a hitelpiacot a kormány új bejelentése, jön a csok plusz
18:15 Hatalmas öngólt lőtt Debrecen fideszes polgármestere, mélypontra zuhant a támogatottsága
18:14 Netanjahu tévés bejelentése: Izrael szárazföldi műveletre készül a Gázai övezetben
18:06 Gulyás Gergely: 445 magyar állampolgárt hoztak haza Izraelből
18:03 Gulyás Gergely: A magyar kormány nem támogatja az uniós költségvetés-módosítási javaslatot
18:03 Gulyás Gergely szerint ez sokat elmond az Európai Unióról
18:03 Szivárog a Föld magja
18:00 „Unatkoztunk, úgyhogy megittunk negyvennyolc sört, és ez lett belőle” – Az Őrség söre igazi sikertörténet
17:59 Idén biztosan megmaradnak a jelenlegi rezsiárak
17:59 Lázár: 16 milliárdos fejlesztés jöhet, ami a vasút reneszánszát hozhatja el
17:54 Botka László: Nem lesz kínai akkugyár és vegyipari üzem Szegeden
17:52 A kormány hajlana az óraátállítás eltörlésére
17:49 Új jogszabálynak kell megfelelniük az 50 főnél többet foglalkoztató cégeknek
17:44 Nem talált magára forint a kamatdöntés óta
17:42 Gulyás Gergely: Amennyire lehet, akadályozni kell a kórházi fertőzéseket
17:42 Marsi Anikó remek kapcsolatot ápol férje exével, együtt jelentek meg a Sztárban sztár leszek stúdiójában
17:33 Egymilliárd forint kártérítést kapott egy nő, miután megégette a forró kávé
17:32 Miért találkozott Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin?
17:30 Jól jár az Európai Unió Magyarországgal
17:26 Vezéráldozat után megy Belgiumba a Fradi, ez pedig sokba kerülhet
17:25 Itt a megoldás: tovább csökkenhet az áremelkedés
17:24 Kikkel tárgyalt Orbán Viktor Pekingben?
17:22 Junior Prima díjas lett az Index újságírója, Holló Bettina
17:12 Gulyás Gergely szerint elfogadhatatlan Bulgária döntése
17:12 Három héten át nem közlekednek a vonatok Tatabánya és Budaörs között
17:12 CSOK: erre érdemes figyelni, új hitelkonstrukciót dobott be a kormány
17:11 Gulyás Gergely: Gyurcsány Ferencékkel sosem volt közös ünnep
17:07 Friss bejelentések a Kormányinfón: már 50 milliós hitelt is felvehetnek a csokosok
17:03 Megtalálhatták az autizmus és az ADHD egyik kiváltó okát: a mindennapos műanyagok környékén kell keresgélni
17:02 A balett fővárosa lesz Budapest, nálunk versenyeznek a legjobbak
16:59 Tarjányi Péter: A Hamász időhúzásra használja a túszokat, valójában nem érdekük elengedni őket
16:57 Csák János: Magyarországon minden megszülető gyereket örömmel fogadunk
16:56 Bejelentették a csok pluszt: akár 50 millió forintos kedvezményes kamatozású hitelt is lehet kapni
16:54 Akciós sajtért tört ki ádáz küzdelem egy szupermarketben
16:50 Junior Prima díjat kapott Lengyel Emese
16:50 Mercedesszel ütközött és kisiklott egy villamos a Fehérvári úton – fotók
16:45 Bejelentette a kormány: Itt van a városi CSOK, a CSOK+!
16:43 Itt az új családtámogatási rendszer
16:40 Bagdy Emőke fiának ikertestvére szerint ezért ölték meg fivérét
16:38 Drámai hatásai vannak a melegedésnek, az egyik minden magyart érinti
16:37 Váratlan, esti kormányinfó Csák Jánossal - élőben a hvg.hu-n
16:37 Akár 50 milliós kedvezményes hitelt is kaphatnak a családok a CSOK Plusszal - élőben a hvg.hu-n
16:37 Bejelentették a csok plusz feltételeit, Krausz Ferenc projektje 75 milliárdot kap - élőben a hvg.hu-n
16:37 Bejelentették a csok plusz feltételeit, Krausz Ferenc projektje 75 milliárdot kap - ez volt a kormányinfó
16:36 Előkerült egy régi felvétel Britney Spearsről, ezzel a jelenettel jelentkezett a Szerelmünk lapjai főszerepére
16:36 Itt vannak a legújabb kormányzati bejelentések - élőben a Kormányinfó
16:36 A válogatott Eb-selejtezőit is kihagyja Varga Barnabás
16:34 Egyre több nyugdíjas büszkélkedhet legalább félmilliós havi járandósággal
16:30 Tisza Kata: Önmagunktól távolíthat el az önismeretcsapda
16:27 Mikor érkezhetnek az uniós források?
16:27 Megváltoztatják a családtámogatási rendszert?
16:27 Orbán Viktor a Karmelita kolostorban fogadta Krausz Ferencet
16:27 Holtan találták Christian Pilnaceket, Sebastian Kurz egykori bizalmasát, aki előtte ittasan vezetett haza a magyar nagykövetségről
16:15 Magyarul beszélnek a gonoszok az ősz legsikeresebb videójátékában
16:12 Szárnyalt az OTP, hitelezési fordulatot vár a piac
16:11 Baleset történt a Fehérvári úton, kisiklott a fonódó villamos
16:07 Ne vigye haza az urnát, üzenik a temetkezési szolgáltatók
16:07 Már az LMBTQ-t is belekeverte Hoppál Péter Bagdy Emőke fiának ügyébe
16:05 Bár Szöllősi György nem a külügy megbízásából járja a világot, a tárca majd 12 millió forintot költött az útjaira
16:04 Növelni kívánják a vízibivaly-állományt a kápolnapusztai rezervátumban
16:03 Itt az ideje fegyvert szerelni a robotkutyákra, mondja az USA, és bele is vág
16:02 Csökkent a kiadott építési engedélyek száma az Egyesült Államokban szeptemberben
16:01 Mintegy egymilliárd forintot is érhet a vietnámi herceg műgyűjteménye
15:57 Ezúttal Tatabánya és Biatorbágy között nem közlekednek a vonatok
15:56 Szinte egyhangúlag ítélte el az Országgyűlés a Hamász Izrael elleni terrortámadását
15:53 Jelentősen csökkenthető a kinézett autó ára, ezekre érdemes figyelni!
15:52 Itt van Joe Biden emberének kínos magyarázkodása: David Pressman a dollármédiával íratott cikket
15:42 Megszavazta a parlament a beruházási törvényt, az önkormányzati fejlesztések is Lázár Jánoshoz kerülnek ezentúl
15:34 Hatalmas jóvátételt fizet Kanada az őslakos gyerekek rasszista megkülönböztetéséért