Drámai hatásai vannak a melegedésnek, az egyik minden magyart érinti

"Kutatási eredmények mutatják azt, hogy az emberek általában jobbnak tartják alvásuk minőségét, mint amilyen minőséget az objektívan képvisel. A szubjektív vélekedés és az alvás minőségét objektívan megmutató tényezők között olykor igen jelentős a szakadék, ami azt is jelenti, sokan nincsenek tudatában annak, hogy rossz minőségű az alvásuk" - kezdte a JYSK és a Magyar Alvás Szövetség közös sajtórendezvényén megállapításaik ismertetését G. Németh György, a szövetség elnöke. Pedig a jó alvás elengedhetetlen része az általános egészségnek, enélkül többek között hangulati rendellenességek, szívproblémák, elhízás vagy éppen cukorbetegség is felléphet 

Október utolsó vasárnapján ismét jön az óraátállítás, ami nem csak azt jelenti, hogy egy órával hamarabb sötétedik, de a téli időszámításra való átállás a szervezetet is megviseli, és az alvásra is hatással van - hívták fel a figyelmet a rendezvényen a szervezők. Nem pusztán közkeletű vélekedés, hanem tudományosan igazolt tény, hogy az óraátállítás megzavarja a szervezet cirkadián ritmusát, és az ebből következő hatásoknak az idős, beteg személyek, valamint a gyermekek vannak igazán kitéve.

Képünk illusztrációForrás: MTI/Ujvári Sándor

A zavar kinél alig érzékelhetően, kinél intentzívebben, de mindenkinél jelentkezik, legalább 2-3 napra mindenkinek szüksége van a visszabillenéshez, de egyéntől függően 2-3 hétig is eltarthat, amíg a szervezet legyűri az átállítás hatásait.

A vállalat és a szakmai szövetség közös tájékoztatójának ugyanakkor csak az egyik aprópja volt a közelgő óraátállás. Október 25-én zárul a brazíliai Rio de Janeiróban a világ legnagyobb, nemzetközi alvásszakmai konferenciája, amelyen 72 ország kétezernél is több, az alvással tudományos igénnyel foglalkozó szakembere találkozik, és többek között friss kutatási, tudományos eredményeket vitatnak meg. 

A klímaváltozás, a felmlegedés igazolhatóan hatással van az alvásunkra (illusztráció)Forrás: https://www.livescience.com/planet-earth/climate-change/unexpected-effects-of-climate-change

Hogyan alszik a világ? - ez a brazíliai konferencia központi kérdése

A Magyar Alvás Szövetség elnöke a most záruló konferencián bemutatott eredmények alapján a JYSK sajtóeseményén elmondta: nem jól alszik a világ, miközben globális alvásveszteségtől szenved. Erről a 21. századi életmód tehet, aminek gyökeres megváltozása akkorra tehető, amikor a mesterséges világítás betört az életünkbe. "Az életmód megváltozása az alváson mérhető leginkább" - mondta G. Németh György. Elmondta: az elmúlt száz évben 1 órával rövidült az emberek alvási ideje, ami drámainak tekinthető. Az alvás globális átlagos minőségének romlását más adat is mutatja: évente 13-15-tel növekszik azoknak az éjszakáknak a száma, amikor nem valósul meg minőségi alvás, vagy egyenesen alváshiányról beszélhetünk, és ez kifejezett összefüggésben van az éghajlatváltozással, a felmelegedéssel. Dán tudósok pedig azt is kmutatták, hogy ha a szén-dioxid-kibocsátás a század végéig a jelenlegi szinten marad, akkor csak emiatt a körülmény miatt további 50 óra alvásidőt is veszíthetünk évente. A felmelegedés alvásra gyakorolt kedvezőtlen hatása még a melegebb adottságú földrajzi területeken is érezteti hatását. „Az éghajlatváltozás okozta alvásveszteség nem a jövőről szól, hanem a jelenről" - foglalta össze G. Németh György, aki ugyanakkor azt is jelezte: ha esetleges fennálló betegségeket nem tekintünk, az életmódnak és persze az alvás körülményeinek is fontos szerep jut az alvás minőségénél.

Így alszanak a magyarok

A JYSK sajtóbeszélgetésén szó volt a Magyar Alvás Szövetség és a Szinapszis Egészségkutató 2020 és 2024 között folyó éves követéses vizsgálatáról is. Ezt a kutatást a magyarországi lakosságra nézve reprezentatív minta alapján folytatják, az adatok legutóbbi elemzése az idén februári adatgyűjtésen alapul.

"Azt, hogy ki hogyan alszik, nem lehet 1-2 éjszaka tapasztalata alapján megállítani. Másfél, de olykor két és fél hónapos intervallumban vizsgálja számos különböző orvosi szakterület képviselője az alvás minőségét, az életmód befolyásoló hatásait is szem ellőtt tartó vizsgálatokkal" - mondta G. Németh Gyögy.

A JYSK és a Magyar Alvás Szövetség eseményén a kutatási eredmények alapján kiderült: a magyarok egyrészt nem jól alszanak, másrészt romló tendencia látható az alvásminőségében. 2023-ban a lakosság közel 40 százaléka gondolja úgy magáról, hogy kitűnően vagy inkább jól alszik. Azonban az alvásminőség objektív megítélése szerint mindössze a magyarok 4 százalékának normális az alvásminősége. A lakosság 20 százaléka gondolja úgy, hogy inkább rosszul vagy nagyon rosszul alszik, ez az arány nőtt az előző évhez képest. Az objektív besorolás itt is borúsabb képet fest, a lakosság 60 százaléka a súlyos vagy nagyon súlyos állapotba tartozik alvásminősége szempontjából - nem alvásbeteg, de komoly alvásproblémákkal küzd.

Friss kutatási eredmények szerint a magyarok jelentős része küzd alvásproblémákkal (illusztráció)Forrás: Pinterest

Hétköznap egyébként átlagosan 6,8 órát, míg hétvégén átlagosan 7,6 órát alszanak a magyarok. Az ideális alvásidőt nem könnyű megmondani, egyénenként is sok minden befolyásolja, de szakmai konszenzus szerint napi 8-9 óra alvásra lenne érdemes törekedni.

"Az alvás minőségéről az ébredés árulkodik, vagyis az, hogy képesek vagyunk-e, ahogy mondják, az alvás után pihenten kipattani az ágyból" - mondta G. Németh György, aki szerint ez a bizonyos "kipattanás" az alvás megfelelő minőségére utalhat.

De a JYSK és a Magyar Alvás Szövetség ismertette adatok alapján itt nemigen tartunk. A magyar felnőtt lakosság negyede kialvatlan. Ez nem jó, mert sok betegséghez vezethet. Emellett egyre inkább csökken az az életkor, amikor valamilyen problémával átfogó vizsgálat végzésére alkalmas alváslabort keresnek fel - olykor szülők a gyerekekkel. A mostani tizenéveseknél már kimutathatóan alvásproblémát jelent, hogy beleszülettek az elektronikai készülékek mindennapi használatára: az alvás előtt, vagy a paplan alatt tabllezető, telefonját nyomkodó gyereknél lényegében biztosra vehető, hogy alvásproblémáik lesznek - mondta G. Németh György.

Az életmód is befolyásolja az alvás minőségét, az alvás előtti használata az elektronikai eszközöknek kimutathatóan rontja aztForrás: Shutterstock

Gazdaságilag is előnyösebb lenne a megfelelő alvás

Az életünk nagyjából harmadát töltjük alvással, ezért fontos lenne annak megfelelő minőségének biztosítása. Kimutatható, hogy a jó alvó munkavállalók jobb teljesítményt nyújtanak a munkahelyeiken, mint a problémával alvók - mondta G. Németh György annak kapcsán, hogy a szakmai szövetség vállalatokról, egyes munkakörök betöltőiről is gyűjt alvásadatokat, hogy azok alapján szakmai, gazdasági szempontból releváns ajánlásokat fogalmazzon meg. A szakember elmondta: meglepő lehet, de nem mindig a nehéz fizikai munkát végzők alvásminősége rosszabb, ami viszont rámutat arra, hogy az életmódnak is lényeges szerep jut az alvás minőségében. Egy nagy szépségipari cégnél, irodai, többségükben fiatal, irodai dolgozók között végzett vizsgálatuk szerint ezek a munkavállalók rosszabb alvásminőséggel rendelkeznek, mint egyes bányászok. Az ok a magas teljesítmény(kényszer) is lehet lyen helyzetben.

A kutatásból az is kiderült, hogy a nők sokkal több és súlyosabb alvással kapcsolatos problémával küzdenek mint a férfiak. Ilyen gyakori tünet például a napközbeni álmosság, az éjszakai felébredés, a nehéz visszaalvás, a reggeli fáradt ébredés, ezek a lakosság 60 százalékánál jelentkeznek. Nőtt továbbá a nehezen elalvók száma is, idén ez már a válaszadók 41 százalékára jellemző. Az előző évekhez hasonlóan 43 százalékos azoknak az aránya, akik úgy érzik, hogy csökkent a fizikai és/vagy szellemi teljesítőképességük, de idén volt a legmagasabb, 37 százalékos, a rémálmokkal küzdők aránya.

G. Németh György hozzátette, hogy az elmúlt évek eredményeitől elmaradva, a lakosság 13 százaléka érzi teljesen kipihentnek magát ébredéskor, míg közel kétharmaduknál előfordul, hogy időnként fáradtnak érzik magukat ébredéskor. A lakosság negyede nyilatkozott úgy, hogy rendszeresen érzik magukat kialvatlannak ébredés után.

Matracok, párnák, takarók – ezek is segíthetnek

A sajtóeseményem a JYSK szakértői arra hívták fel a figyelmet, hogy az alvást segítő eszközök között fontos szerepe van a hálószoba berendezésének is. Kevesen gondolnak arra, hogy a rossz alvásuk mögött egy rosszul megválasztott párna, matrac vagy ágyrács is állhat"

– mondta Szilvási Krisztina, a JYSK kommunikációs vezetője.

Az alvás minőségénél a matrácoknak, ágyrácsnak, de a paplannak, párnáknak is fontos szerep jut (illusztráció)Forrás: Shutterstock

Annak is fontos szerepe van, hogy milyen takaróval alszunk, milyen meleg vagy éppen milyen nehéz az. A JYSK kiemelt figyelmet fordít az alvásra, a 94 áruházunk mindegyikében van alvásstúdiónk, amelyben a szakembereink segítenek abban, hogy mindenki megtalálja az alvását legjobban támogató terméket. Illetve működtetünk egy Sleep Academy továbbképzést is, amely célja, hogy kollégáink a legfrissebb tudást adhassák át a vásárlóknak. – mondta Szilvási Krisztina.

G. Németh György pedig aláhúzta: a Magyar Alvás Szövetség azért választotta stratégiai partneréül a skandináv hátterű céget, mert a vállalatnál megjelenik a törekvés arra, hogy az alvással kapcsolatos tudást átadják vásárlóiknak.

A Magyar Alvás Szövetség a JYSK-et választotta stratégiai partneréülForrás: Origo

A JYSK-nél az árbevétel nagyjából harmadát jelentik az alváshoz kapcsolódó termékek, a matracokat, párnákat, takarókat pedig leginkább az utolsó negyedévben keresik a vásárlók. A párnákból a memóriahabos verziók, míg a paplanból a négyévszakos verziók számítanak favoritnak.

A Magyar Alvás Szövetség a JYSK-et választotta stratégiai partneréülForrás: Origo

Nincs gazdasági érv az óraátállítás mellett

Az alváskutatók között konszenzus van abban, hogy nincs szükség az óraátállításra. 2019-ben már megszületett egy EU-s állásfolgalás erről, azt viszont egyelőre nem tudni, mikor várható annak EU-s szintű kivezetése, és az sem dőlt még el, hogy a téli vagy a nyári időszámításhoz fogunk-e utána igazodni. A döntés a nemzeti kormányok hatáskörében van. Az biztos - emelte ki G. Németh György a téma kapcsán -, hogy a korábbi gazdasági szempontú érvek az óraátállítás mellett már egyáltalán nem érvényesek, nem spórolunk azzal semmit. Ellenben a tudományos konszenzus szerint kedvezőtlen élettani hatások érnek azzal mindenkit.

A régi érvek mellette már nem érvényesek, nincs már gazdasági érv mellette


nem egészséges az óraátállítás, nő a balesetek száma, kórházban, gyerekek
Alvásszövetség szerint: sok szempontot kell figyelni, a döntés a kormányok szintjén van (Mao-n nincs napirenden, de ez nem is baj, mert lehet az emberek téli-nyári döntése megborítaná). Mikor lehet ebből parlamenti döntés? Most nem ez a fő téma.

Legalább 10 percet érdemes feküdni a matracon vásárlás előtt

A gerincfájdalmakat és a kényelmes alvást segíti például a matrac kiválasztása is, ehhez pedig fontos, hogy a vásárlás előtt eltöltsön a vásárló egy kis időt a kiállított matracokon a szokásos alvó pozíciójában. Ha ketten alszanak egy matracon, akkor pedig érdemes mind a két félnek végigcsinálnia ezt a folyamatot - mondták el a helyszínen a JYSK szakértői. Akkor választott ugyanis valaki jó matracot, ha a gerince egyenesen helyezkedik el akkor is, amikor oldalt fekszik.

A vállalat alvásstúdiója egyik üzletükbenForrás: Origo

Az izmok és az ízületek túl nagy nyomásnak vannak kitéve, ha a nem megfelelő keménységű matracot vesz valaki, általánosságban ugyanis a testsúly és a test formája határozza meg, hogy pontosan milyen szilárdságú matracra van szükség. A derékfájás elkerülése érdekében fontos a matrac időszakos cseréje is, érdemes 10 év után váltani. Napjaink jó minőségű matracai ugyanakkor gond nélkül szolgálják tulajdonosukat ennyi ideig, a váltást sokszor nem a matrac mechanikai elhasználódása, hanem ekkor már higiéniai szempontok indokolják.

Cikkünk kiemelt képe illusztráció / forrás: Getty Images/All rights reserved./Adrian Moisei Www.Adrianmoisei.Com


Football news:

<!DOCTYPE html>
Kane on Tuchel: A wonderful man, full of ideas. Thomas in person says what he thinks
Zarema about Kuziaev's 350,000 euros a year in Le Havre: Translate it into rubles - it's not that little. It is commendable that he left
Aleksandr Mostovoy on Wendel: Two months of walking around in the middle of nowhere and then coming back and dragging the team - that's top level
Sheffield United have bought Euro U21 champion Archer from Aston Villa for £18.5million
Alexander Medvedev on SKA: Without Gazprom, there would be no Zenit titles. There is a winning wave in the city. The next victory in the Gagarin Cup will be in the spring
Smolnikov ended his career at the age of 35. He became the Russian champion three times with Zenit

3:18 Egy férfi lövöldözni kezdett az amerikai Maine állambeli Lewistonban, legalább 22-en meghaltak
2:53 Joe Biden az izraeli helyzetről: nincs visszaút
0:29 Ursula von der Leyen határozott cselekvést sürget a bevándorlók ellen
22:01 Tartsam meg vagy dobjam ki?
21:02 A Milan nem volt egy súlycsoportban a PSG-vel, 20 éves tehetség segítette a Barcát
20:47 Így menekült Karácsony Gergely a kérdések és az Origo elől - videó
20:08 Megnyílt a Mathias Corvinus Collegium felvidéki központja Dunaszerdahelyen
20:03 Ha most nem kapcsolunk 7-szer gyorsabb sebességbe, abból baj lesz: úgy kegyetlenül berobban a klímaváltozás
20:01 Az örmény kormányfő már nem látja értelmét az orosz katonai bázisoknak az országában
19:52 Nagy bajban van Kína egykor leggazdagabb üzletembere
19:50 Nagy dobásra készül Japán és a Fülöp-szigetek
19:48 Az Egyesült Államokban tovább emelkedett a 30 éves jelzáloghitelek kamata
19:47 Trump-párti politikust választották a képviselőház élére
19:46 Bajnokok Ligája: Hibátlan maradt a Barcelona, kikapott a Lazio
19:36 Féktelenül száguld előre a Porsche
19:29 Hangos légvédelmi gyakorlat lesz Győr térségében
19:26 Szijjártó Péter hozta, Donald Trump küldte, Orbán pedig rapper lett benne - videó a "Viktor, you are great" sapka átadásáról
19:26 Meghalt Halmai József
19:09 Gulyás elismerte, hogy a Déli Körvasút nem katonai célokat szolgál
18:54 Szlovákiában is van már egysége a fideszes janicsárképzőnek
18:53 Megválasztották az amerikai képviselőház elnökét, Mike Johson, Trump egyik híve kapta a pozíciót
18:51 Már nem sokáig titkolhatja pontos korát a Hold
18:49 Kevesebb pénzt kap a német honvédelem, borúsak a kilátások
18:46 Schobert Lara betört a zeneiparba, megjelent első dala és videóklipje
18:44 Húsz év fegyházra ítélték a porcsalmai gyilkosság vádlottjait
18:32 Itt a CSOK Plusz: akár 50 millió forintot is kaphatnak a gyermeket vállaló családok
18:32 Szuverén külpolitikát és életszínvonal-emelést ígér az új kormányfő
18:32 Még fel sem kérték kormányalakításra, már Brüsszelben tárgyal a leendő kormányfő
18:31 Pusztítóan rossz lett a Netflix új vígjátéka
18:27 Év végi vásárlási utalványt oszt a gyermeket egyedül nevelőknek egy budai kerület
18:23 Nem lesznek korlátozások a Covid-megbetegedések miatt
18:19 Felforgathatja a hitelpiacot a kormány új bejelentése, jön a csok plusz
18:15 Hatalmas öngólt lőtt Debrecen fideszes polgármestere, mélypontra zuhant a támogatottsága
18:14 Netanjahu tévés bejelentése: Izrael szárazföldi műveletre készül a Gázai övezetben
18:06 Gulyás Gergely: 445 magyar állampolgárt hoztak haza Izraelből
18:03 Gulyás Gergely: A magyar kormány nem támogatja az uniós költségvetés-módosítási javaslatot
18:03 Gulyás Gergely szerint ez sokat elmond az Európai Unióról
18:03 Szivárog a Föld magja
18:00 „Unatkoztunk, úgyhogy megittunk negyvennyolc sört, és ez lett belőle” – Az Őrség söre igazi sikertörténet
17:59 Idén biztosan megmaradnak a jelenlegi rezsiárak
17:59 Lázár: 16 milliárdos fejlesztés jöhet, ami a vasút reneszánszát hozhatja el
17:54 Botka László: Nem lesz kínai akkugyár és vegyipari üzem Szegeden
17:52 A kormány hajlana az óraátállítás eltörlésére
17:49 Új jogszabálynak kell megfelelniük az 50 főnél többet foglalkoztató cégeknek
17:44 Nem talált magára forint a kamatdöntés óta
17:42 Gulyás Gergely: Amennyire lehet, akadályozni kell a kórházi fertőzéseket
17:42 Marsi Anikó remek kapcsolatot ápol férje exével, együtt jelentek meg a Sztárban sztár leszek stúdiójában
17:33 Egymilliárd forint kártérítést kapott egy nő, miután megégette a forró kávé
17:32 Miért találkozott Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin?
17:30 Jól jár az Európai Unió Magyarországgal
17:26 Vezéráldozat után megy Belgiumba a Fradi, ez pedig sokba kerülhet
17:25 Itt a megoldás: tovább csökkenhet az áremelkedés
17:24 Kikkel tárgyalt Orbán Viktor Pekingben?
17:22 Junior Prima díjas lett az Index újságírója, Holló Bettina
17:12 Gulyás Gergely szerint elfogadhatatlan Bulgária döntése
17:12 Három héten át nem közlekednek a vonatok Tatabánya és Budaörs között
17:12 CSOK: erre érdemes figyelni, új hitelkonstrukciót dobott be a kormány
17:11 Gulyás Gergely: Gyurcsány Ferencékkel sosem volt közös ünnep
17:07 Friss bejelentések a Kormányinfón: már 50 milliós hitelt is felvehetnek a csokosok
17:03 Megtalálhatták az autizmus és az ADHD egyik kiváltó okát: a mindennapos műanyagok környékén kell keresgélni
17:02 A balett fővárosa lesz Budapest, nálunk versenyeznek a legjobbak
16:59 Tarjányi Péter: A Hamász időhúzásra használja a túszokat, valójában nem érdekük elengedni őket
16:57 Csák János: Magyarországon minden megszülető gyereket örömmel fogadunk
16:56 Bejelentették a csok pluszt: akár 50 millió forintos kedvezményes kamatozású hitelt is lehet kapni
16:54 Akciós sajtért tört ki ádáz küzdelem egy szupermarketben
16:50 Junior Prima díjat kapott Lengyel Emese
16:50 Mercedesszel ütközött és kisiklott egy villamos a Fehérvári úton – fotók
16:45 Bejelentette a kormány: Itt van a városi CSOK, a CSOK+!
16:43 Itt az új családtámogatási rendszer
16:40 Bagdy Emőke fiának ikertestvére szerint ezért ölték meg fivérét
16:38 Drámai hatásai vannak a melegedésnek, az egyik minden magyart érinti
16:37 Váratlan, esti kormányinfó Csák Jánossal - élőben a hvg.hu-n
16:37 Akár 50 milliós kedvezményes hitelt is kaphatnak a családok a CSOK Plusszal - élőben a hvg.hu-n
16:37 Bejelentették a csok plusz feltételeit, Krausz Ferenc projektje 75 milliárdot kap - élőben a hvg.hu-n
16:37 Bejelentették a csok plusz feltételeit, Krausz Ferenc projektje 75 milliárdot kap - ez volt a kormányinfó
16:36 Előkerült egy régi felvétel Britney Spearsről, ezzel a jelenettel jelentkezett a Szerelmünk lapjai főszerepére
16:36 Itt vannak a legújabb kormányzati bejelentések - élőben a Kormányinfó
16:36 A válogatott Eb-selejtezőit is kihagyja Varga Barnabás
16:34 Egyre több nyugdíjas büszkélkedhet legalább félmilliós havi járandósággal
16:30 Tisza Kata: Önmagunktól távolíthat el az önismeretcsapda
16:27 Mikor érkezhetnek az uniós források?
16:27 Megváltoztatják a családtámogatási rendszert?
16:27 Orbán Viktor a Karmelita kolostorban fogadta Krausz Ferencet
16:27 Holtan találták Christian Pilnaceket, Sebastian Kurz egykori bizalmasát, aki előtte ittasan vezetett haza a magyar nagykövetségről
16:15 Magyarul beszélnek a gonoszok az ősz legsikeresebb videójátékában
16:12 Szárnyalt az OTP, hitelezési fordulatot vár a piac
16:11 Baleset történt a Fehérvári úton, kisiklott a fonódó villamos
16:07 Ne vigye haza az urnát, üzenik a temetkezési szolgáltatók
16:07 Már az LMBTQ-t is belekeverte Hoppál Péter Bagdy Emőke fiának ügyébe
16:05 Bár Szöllősi György nem a külügy megbízásából járja a világot, a tárca majd 12 millió forintot költött az útjaira
16:04 Növelni kívánják a vízibivaly-állományt a kápolnapusztai rezervátumban
16:03 Itt az ideje fegyvert szerelni a robotkutyákra, mondja az USA, és bele is vág
16:02 Csökkent a kiadott építési engedélyek száma az Egyesült Államokban szeptemberben
16:01 Mintegy egymilliárd forintot is érhet a vietnámi herceg műgyűjteménye
15:57 Ezúttal Tatabánya és Biatorbágy között nem közlekednek a vonatok
15:56 Szinte egyhangúlag ítélte el az Országgyűlés a Hamász Izrael elleni terrortámadását
15:53 Jelentősen csökkenthető a kinézett autó ára, ezekre érdemes figyelni!
15:52 Itt van Joe Biden emberének kínos magyarázkodása: David Pressman a dollármédiával íratott cikket
15:42 Megszavazta a parlament a beruházási törvényt, az önkormányzati fejlesztések is Lázár Jánoshoz kerülnek ezentúl
15:34 Hatalmas jóvátételt fizet Kanada az őslakos gyerekek rasszista megkülönböztetéséért