A popban minden lehetséges, még az is, hogy egy epres limonádéról szóló dalban panaszolja el valaki, hogy megosztott a hazája. Már ez is eléggé talányos, ahogy az Editors hetedik albumának, az EBM-nak a szóképe is. Négy év után tehát új lemezzel jelentkezett az avantgárd pop és az indie-diszkó gépiesített hadosztálya.
Azok, akik a rendszerváltás környékén nem egy Golfra vágytak, hanem egy Kawai K2-es szintire, nos, ők bizonyára az EBM rövidítés kapcsán az Electric Body Music irányzatra asszociálnak, a Nitzer Ebb-re, a Front 242-re, a Cassandra Complexre, Laibachra. A diadalmas nagyzenekari hangzást, a diszkó infernót és a páncélos indulókat idéző EBM itthon is népszerű volt a Pecsa Techno Art Show rendezvényein, úgy 1991 körül, ezek az estek voltak az acid-partyk és a rave olimpiák keltetői. De az EBM az Editors esetében mégis mást jelent. Az E az Editorsra utal, míg a BM a Blanck Mass nevű elektronikus projektre, amely az Ivor Novello-díjas Benjamin John Power víziója volt. Power pedig 2022-től az Editors tagja.
Gótikus diszkó, elektrós zakatolás
De az Editors új lemezében valóban ott van a nyolcvanas évek második felének EBM-es ipari tecnhós zakatolása, ugyanakkor az album visszautal a zenekar fülbemászó avantgárd popjára, sőt azokra az időkre is, amikor az Editors afféle poszt-dark rock formációként aratta sikereit. 2005 körül ebben a zsánerben az Interpol volt, a legjobb az Editors az örök második lehetett, de míg az Interpol jórészt megmarad ugyanabban a hangképben, már nincs is különösebb meglepetés a zenéjükben.
Viszont az Editors hamar elmozdult az elektronika irányába. Később már nem tudták a gótikus diszkót idéző, a Münich, Blood és az An End Has A Start sikereit megismételniük, ugyanakkor innovatívabbaknak, érdekesebbnek tűntek, mint a halálelegáns amerikai kollégáik.
Az Editors bevállalta
Már az is merész vállalás, hogy megidézik az electric body musicot, amely német nyelvterületeken és Kelet-Európában kimondottan népszerű volt a nyolcvanas évek második felében, és kínált alternatívát a dark wave hullámmal szemben, mígnem aztán a két irányzat, ahogy kell, összeért, lásd a holland Xymox esetét is.
Ma már a BDSM-diszkó, az elektro, a dark-rock és a steampunk szubkultúrák összeértek, Németországban több tízezreket vonzanak az elektro-goth steampunk fesztiválok. Ugyanakkor a nyolcvanas évek EBM-jének ipari zenével kötött stratégiai partnersége és rideg világa távol áll a bőrkabátos, cilinderes, zsebórás steampunk csepürágóktól, Ennek az elektro zakatolásnak Nagy Britanniában sosem volt igazi presztizse, de az Editors azonban mégis bevállalta. Dicséret érte. Ugyanakkor az új lemezükön csak a dobprogramok,az effektek, és a ritmika idézi meg az EMB-et, szóval, nem egy elektro manifesztumról van szó.
Számos dal utal vissza a zenekar indie-popos éveire, ott van például a Karma Climb, amely igézően slágeres egy New Order-hommage. Érdekes, hogy az első lemezük, a Black Room idején a Joy Division örökségével kellett megküzdeniük, most viszont az utódzenekar, a New Order stílusteremtő indie-diszkójával néznek farkasszemet.. Ugyanakkor azzal, hogy beemelték az EBM-be az EBM effektkészletét, 19-re húztak lapot, és úgy néz ki, bejött a számításuk. A daloknak jól áll ez a karcosabb, militáns megszólalás, ugyanakkor számos dal maradt meg a korábbi lemezeken már kigyakorolt szinti-noir hangfekvésben, szóval, a rajongóknak nem lesz csalódás, sőt, a 2007-es An End Has A Start óta talán ez a legjobb munkájuk.
Üzemlátogatások az ipari zónákban
Meglepő lehet az is, hogy a dalok nagy része több, mint öt perces, míg a Kiss - amely olyan, mintha Donna Summer és a Laibach szerelemgyereke lenne - maga közel nyolc percével olyan hosszú, mint egy rave-rockos New Order remix. Teátrális, grandiózus hangzás keveredik itt a dance hall poppal, de kiérezhetjük a kétezres évek Depeche Mode-ját és a Rammsteint is, szóval, csupa olyan referenciák ezek, amelyek itthon, a Depeche Mode klubban meggyőzően hatnának.
A Strawberry Lemonade pedig két tánclépés között arra is utal, hogy milyen szörnyű érzés az, amikor a brexit után végletekig megosztott lett a nemzet.: Can you feel the broken nation? – visszhangzik a fülünkben Tom Smith éneke. Íme, itt egy zenés odüsszeia, de ezen az utazáson nem a tengerparti kikötővárosokat járjuk be, hanem ipartelepek között teszünk üzemlátogatásokat.
Editors: EBM Play It Again Sam, 9 szám, 45 perc