A siker titka: mélyüljünk el és merjünk lusták lenni

Ha Marie Kondo a rendrakás nagymestere, akkor a szellemi nagytakarítás Marie Kondója Cal Newport amerikai bestselleríró, a New Yorker állandó szerzője, a Georgetowni Egyetem informatikatudományi docense. Sikerkönyveiben és cikkeiben arról ír, hogy a digitális technológia által leuralt, ennek következtében online és offline fázisokra aprózódott életünket hogyan tehetnénk fókuszáltabbá, és miként lehetne rendet vágni az e-mailek, a Facebook, a Zoom-meetingek, az Instagram, a „munkahelyi Facebook”, vagyis a Slack labirintusában eltévedt elménkben.

Newportnak magyarul eddig két könyve jelent meg, az E-mailek nélküli világ és az Elmélyült munka címmel (mindkettő a HVG Könyvek kiadásában), de összesen hét kötetet publikált hasonló témákban, jelenleg pedig a „lassú produktivitásról” szóló könyvén dolgozik. Ezek az írások klasszikus önsegítő könyvek, melyek azonban annyiban túlmutatnak az életmódreceptek puszta gyűjteményénél, hogy Newport kritikát fogalmaz meg bennük a jelenlegi munka világával szemben, és gondolatkísérletet tesz arra, milyen irányba kellene változnia a munka kultúrájának ahhoz, hogy az emberek jól érezzék magukat, és ne égjenek ki idő előtt.

A 41 éves író-kutató különc figurának számít napjainkban, ugyanis megrögzött közösségimédia-ellenes: nincs Facebookja, Instagramja, LinkedInje, a hivatalos Twitter-fiókját is más kezeli. Papír alapú újságokat olvas reggelente és rádión hallgatja a baseballmeccsek közvetítéseit.

Newport szerint, bármennyire is szeretjük ezt hinni, a közösségi média „nem alapvető technológia az életünkben, csupán egy szórakoztatóipari termék”.

„Pillanatnyi élvezetet, apró jutalmat kínál a figyelmedért és a személyes adataidért cserébe”, pont úgy működik, mint egy játékgép. „Tudjuk nagyon jól, hogy a közösségi médiaplatformokon olyanok dolgoznak, akik a figyelmünk maximális kisajátítására törekednek” – fogalmaz Newport egy korábbi TED-előadásában. Állítja, hogy véleményformálóként is tökéletesen boldogulni lehet anélkül, hogy az ember csak egyszer is végigpörgetné az üzenőfalát; akár csak egy napra is feltelepítené a Messengert; vagy a posztjaiért beérkező lájkok felett érzett elégedettségnek egy pillanatra is átadná magát. „Rendben vagyok, ne aggódjanak. Továbbra is vannak barátaim, továbbra is tudom, hogy mi zajlik a világban, és mint informatikus, továbbra is a világ különböző pontjain élő kutatókkal dolgozom együtt, és továbbra is bele tudok véletlenül futni kreatív ötletekbe” – sorolja a közösségi média vélt előnyeit, amelyek – ezek szerint – elérhetők a virtuális szociális háló igénybevétele nélkül is.

Nem olyan eget rengető megállapítások ezek – gondolhatnánk –, hiszen persze, hogy az élet működött a Facebook előtt is, és nyilván munkanélküli sem lesz az ember csak azért, mert nincs LinkedIn-fiókja. Csakhogy éppen Cal Newport könyvei a bizonyítékok arra, hogy a dolog mégsem ilyen egyszerű, és az emberiségnek egyre inkább szüksége van az olyan közhelyesnek tűnő megállapítások tudatosítására, mint hogy „a Facebook nem a világ”.

Newport Elmélyült munka című kötete annak a kornak a tünete, amelyben az életünk technológiai beágyazottsága következtében a kognitív képességeink romlani kezdtek; elkezdtük elfelejteni a hosszan tartó összpontosítás képességét, és lassan ott tartunk, hogy újra meg kell tanulnunk koncentrálni. Az intenzív, minőségi figyelem és szellemi munka egyre nehezebb azok számára is, akiknek elvileg ebből kellene megélniük – a szerző a könyveiben javarészt a tudásmunkásokról, kommunikációs szakemberekről, újságírókról, IT-szektorban dolgozókról, egyetemi oktatókról, irodai alkalmazottakról, menedzserekről, vagyis a tipikus fehérgalléros munkát végzőkről ír –, és a fókuszálás gyakorlatát olyan, kvázi „tankönyvek” alapján kell ismét elsajátítanunk, mint amilyenek például Newport munkái.

Akinek persze, nem inge, ne vegye magára, de bármikor letesztelheti magát az olvasó: vajon képes végigolvasni egy hosszabb szöveget anélkül, hogy oldalra pillantana a Messengerre? Tud egy-két órát egyhuzamban dolgozni anélkül, hogy egyszer is meglesné a bejövő e-maileket? Képes kiállni egy hosszú sort a boltban anélkül, hogy az üzenőfalát böngészné unaloműzésképpen? Ha a válasz minden esetben igen, akkor ez a cikk és Newport könyvei nem neki szólnak. Ellenkező esetben érdemes egy esélyt adni neki.

Figyelemmaradványaink kísértenek

A szerző napjaink szellemi munkatevékenységeit meglehetősen kaotikus folyamatokként írja le. Strukturálatlan párbeszédek az üzenetküldő appokon, a megbeszélés megbeszélésének megbeszélése hosszú, véget nem érő körlevelekben, percenként érkező értesítések a mobilunkon, egymást követő meetingek szakítják meg folyamatosan azt a munkát, amely valójában bizonyos fokú elmélyülést követelne meg az embertől. A menedzserek a napjuk 85 százalékát meetingeken, telefonálva és azzal töltik, hogy a beosztottak random kérdéseit, problémáit kezelik – írja Newport. Sokan érzik úgy egy munkanap után, hogy valójában alig dolgoztak valamit, napjuk nagyrészét az e-mailezgetés, a meetingelés töltötte ki. A szellemi munkavégzés a legtöbb munkahelyen ma már egyet jelent az állandó rendelkezésre állással, mivel bárki bármikor elérhető az okostelefonján keresztül. Az ember ráadásul folyton multitaskingol: egyszerre kell az eredeti feladatát odafigyeléssel végeznie, és a 3-4 féle, konstans megnyitott kommunikációs csatornán üzenetekre válaszolnia. Ezt Newport állandó „kontextusváltásnak” nevezi, amely azonban frusztrációhoz, hosszú távon kiégéshez vezethet, és rontja a teljesítményt.

Szerinte a „kapcsolattartás kultúrája” az uralkodó irányzat napjainkban, vagyis széleskörű a figyelemelterelő viselkedésmódok támogatottsága.

De már csupán az, hogy mindössze 15 másodpercre félbeszakítjuk az elmélyültebb tevékenységünket azért, hogy például a bejövő üzeneteinkre ránézzünk, kognitív változást eredményezhet. Clifford Nass, a Stanford Egyetem néhai kommunikációprofesszora szerint a „multitaskingolóknál a szétszórtság állapota krónikus”; egy a kétezres évek elején végzett kutatás pedig megállapította, hogy átlagban 23 percet és 15 másodpercet vesz igénybe, amíg a megszakítás után ismét rendesen tudunk fókuszálni az eredeti feladatunkra.

Sophie Leroy, a Washingtoni Egyetem üzleti ismereteket oktató docense alkotta meg a figyelemmaradvány fogalmát. Leroy szerint, amikor egyszerre több projektet visz az ember, és A feladatról B-re vált, a figyelme nem képes azonnal lekövetni a váltást, hanem annak egy része mindig ott marad az előző feladatnál. Akinél pedig a figyelemmaradvány jelentős, az a következő feladatban valószínűleg jóval rosszabb teljesítményt nyújt.

Vagyis abban a tévhitben élünk, hogy az intenzív kapcsolattartás nélkülözhetetlen a produktivitáshoz, holott valójában inkább akadályozza azt. Ráadásul Newport szerint ez a téves hozzáállás eltolja a hangsúlyt a hatékonyságról az „elfoglaltnak látszó” irányába. „Sok tudásmunkás problémája, hogy bizonyítani akarják, hogy produktívak, megdolgoznak a fizetésükért, de nem teljesen világos a számukra, hogy mi a cél. Aki minden e-mailre azonnal válaszol, folyamatosan megbeszéléseket tart és megbeszélésekre jár, azt a látszatot kelti, hogy nagyon elfoglalt, vagyis produktív” – érvel a szerző.

A fókuszált élet a jobb élet

Márpedig, ha jelenkori gazdaságunkban igazán sikeresek akarunk lenni, szükségünk van a hosszantartó figyelemösszpontosítás képességére, és a felszínesen elvégezhető tevékenységek helyett az intenzív munkavégzésre kell átállnunk mentálisan. Az amerikai kutató szerint „a technológia példátlan fejlődése és hatása nagyszabású gazdasági átalakulást eredményez”, és az fog tudni kimagaslóan jól boldogulni, aki vagy hozzáfér a nagy tőkéhez, vagy nehéz feladatokat gyorsan tud elsajátítani, és mind a minőséget, mind a sebességet tekintve kiváló szinten tud teljesíteni.

De nemcsak a siker záloga az elmélyülés képessége, hanem a mentális jólété is. Egy másik amerikai sikerszerző, a Rolling Stone és a New York Times írója, Winifred Gallagher kiemeli, hogy világképünk abból épül fel, amire figyelünk az életünk során. Mivel az elmélyült munka egyben azt is jelenti, hogy valami fajsúlyoson és számunkra fontos dolgon dolgozunk, ha sok időt töltünk elmélyült munkával, akkor az „agy úgy gondolja, hogy a világunk értelmes és fontos dolgokkal van tele”. Ha azonban elveszítjük a fókuszt a mindennapjainkból, „elménk megrögzötten azzal kezd foglalkozni, hogy mi rossz lehet az életünkben, ahelyett, hogy mi jó van benne”. Gallagher szerint a tétlen elme az ördög műhelye.

Neurológiai szempontból a felszínesség vezérelte munkanap valószínűleg kimerítő és felforgató.

Darwin, Bill Gates és J.K.Rowling is ezt csinálja

Hogyan tehetjük magunkévá a fókuszáltabb munka és a fókuszáltabb létezés képességét? Cal Newport könyve erre is megpróbál választ adni. Először is nagy gondolkodók, alkotók, írók, politikusok példáin keresztül mutat be praktikákat J.K. Rowlingtól kezdve Theodore Roosevelten át Carl Gustav Jung pszichiáterig.

Mindegyikőjük megadta magának a gondolkodás luxusát.

Jung igazán nagyvonalúan bánt a saját idejének beosztásával, zürichi mozgalmas, társasági életéből olykor visszahúzódott egy erdei lakba, hogy ott nyugodtan gondolkodhasson. Charles Darwin A fajok eredetét úgy írta meg, hogy mindennap pontosan reggel hét órakor kelt, hogy egy rövid sétát tegyen. Egyedül reggelizett, majd nyolctól fél tízig visszavonult a dolgozószobájába. A következő órában a felületes munkának számító levelek elolvasása volt soron, majd fél 11-től délig ismét gondolatokon töprengett, miközben egy meghatározott útvonalon sétált. „Addig sétált, míg nyugvópontra jutott a gondolatmenetében, és ezzel befejezettnek nyilvánította a munkanapját”.

Irigylésre méltó Bill Gates módszere is, aki a Microsoft vezérigazgatójaként megtehette, hogy úgynevezett „gondolkodó hetekre”, munkahelyi és családi kötelezettségeit hátrahagyva visszavonuljon egy erdei faházba, ahova csak papírt meg könyvet vitt magával.

A jó hír az, hogy nem kell fenntartani egy erdei vityillót ahhoz, hogy hatékonyak és kreatívak legyünk. Cal Newport különböző megközelítéseket kínál a könyvében ahhoz, hogy miként lehet az elmélyült munkaperiódusokat beiktatni a mindennapjainkba: lehet például a nagy mentális igénybevétellel járó tevékenységet a reggeli órákra időzíteni, vagy napközben blokkokba rendezni a felszínes munkát és az elmélyültet. A lényeg, hogy mikor éppen az utóbbit végezzük, az szigorúan megszakítás nélküli tevékenység legyen, zárjuk ki az életünkből az egyéb kommunikációs csatornákat, és az esélyt se adjuk meg magunknak az okostelefonunk nyomkodására.

A szerző szerint a rituálék is segíthetik a fókuszált munkára való felkészülést, és döntsük el mindig előre, hol és mennyit fogunk dolgozni. Ahhoz azonban, hogy maximalizálni tudjuk a munkavégzés intenzitását, vagyis egységnyi idő alatt a lehető legjobb eredményt produkáljuk,

bizony a szabadidőnket is meg kell reformálni, és ez a Newport-könyv talán legfontosabb állítása.

„Merjünk lusták lenni!” – írja a szerző, és hozzáteszi, hogy a semmittevés ugyanolyan nélkülözhetetlen az agy számára, mint a D-vitamin a testnek. A figyelmünk helyreállításához ugyanis időre van szükség. Az összpontosítás nem más, mint irányított figyelem, amely bizony véges, olyan, mint egy zsák, amelyet ki lehet üríteni. Ha pihenés címén messengerezünk, az üzenőfalunkat böngésszük, e-mailekre válaszolunk, mindennapi, aprónak látszó ügyeket intézünk, az messze nem pihenés, mint inkább ennek a figyelemzsáknak a további megcsapolása. Ezzel szemben a természetben alig van szükség az irányított figyelemre, így a természetben töltött idő például javítja a koncentrálóképességünket.

Az elmét, ha máskor nem, legalább a nap végén hosszabb időre fel kell szabadítani, melynek az a csodálatos velejárója, hogy a tudatalattink ilyenkor lendül működésbe, hogy bizonyos komplex döntéseket meghozzon „helyettünk”, vagyis processzálja a felgyülemlett információkat.

A Cal Newport által idézett temérdek kutató és szerző szerint tehát mindenekelőtt unatkoznunk kell megtanulni, hogy aztán fókuszálni tudjunk.

A folytonos figyelemelterelés függőséget okoz, és ha minden potenciális unalommal teli pillanatot úgy űzünk el, hogy az okostelefonhoz nyúlunk, az agyunk nem lesz képes eleget pihenni. „Egyszerűen csak várni és unatkozni – ez modern életünkben szinte újszerű élménnyé vált, de az összpontosítási tréning szempontjából hihetetlenül értékes”.