Az európai mezőgazdasági területek közel felén lényeges mértékben szárazabb lett a talaj az utóbbi évtizedekben, állapították meg magyar kutatók. Részben ennek az eredménye, hogy északabbra tolódott a gabonatermesztés súlypontja, a háttérben pedig felsejlik a klímaváltozás. Mindez a hazai gabonatermesztés szempontjából is kockázatot jelent, de a kutatóknak van ötlete, amivel az idei rendkívüli aszály hatásai is mérsékelhetők, és amihez hasonló megoldás alig pár hete már Európai Uniós szinten is körvonalazódik: az árterek visszaadása a folyóknak.
Szinte az egész kontinensen csökken a növények számára elérhető talajnedvesség, de a legnagyobb mértékben Kelet-Európában figyelhető meg ez a jelenség – derül ki magyar kutatók friss tanulmányából, amelyet az európai agrártudomány vezető lapja, a European Journal of Agronomy közöl. A kutatás eredményéről már pénteken beszámoltunk, ebben a cikkben a szakemberek további kutatási eredményeiről is beszámolunk.
A most kiadott, 1981 és 2017 közötti adatokat feldolgozó kutatás megállapítja, hogy
a talajnedvesség az európai mezőgazdasági területek közel felén csökkent lényeges mértékben,
a legkomolyabban Ukrajnában, Moldovában és Romániában, a legkevésbé pedig Észak-Európában.
Az elérhető talajnedvesség alakulása a talaj 0-28 centiméteres mélységében 1981-2017 között. N: csökkenés, P: növekedés, S: lényeges mérték, NS: nem lényeges mérték
© Z. Pinke, B. Decsi, M. K. Kardos, Z. Kern, Z. Kozma, L. Pásztor, T. Ács
A kutatók szerint a legnedvesebb talajokon az alpesi, a balti és a nyugat-balkáni országokban gazdálkodhatnak a termelők, a legszárazabb talajok pedig a mediterrán és a kelet-európai országokban találhatók, ide tartozik Magyarország is.
A talajnedvesség mértéke összefügg az emelkedő hőmérséklettel és az édesvízkészletek csökkenésével, vagyis a klímaváltozás hatásaival, ingadozása pedig befolyásolja nem csak a természetes növényzet fejlődését, de jelentős hatással van a gabonanövények terméshozamára. Ez pedig komoly kihívás elé állítja az európai mezőgazdasági termelést.
Európa nagy részén 2015 óta szinte megszakítatlan, 2000 év óta nem tapasztalt aszályos periódus tapasztalható, ami halaszthatatlan beavatkozást követel – figyelmeztet Pinke Zsolt, az ELTE TTK Természetföldrajzi Tanszék tudományos főmunkatársa, valamint kutatótársai, akik szerint
Magyarország még örülhet, hogy az elmúlt nyolc évből csak 2015-ben és idén fordult elő jelentősebb aszály.
Az idén itthon tapasztalt rendkívüli szárazság ugyanakkor úgy tűnik, hogy az elmúlt fél évszázad legsúlyosabb aszálya lehet, ami miatt már az agrártárca is rendkívüli intézkedésekkel igyekszik segíteni a gazdákat, akik azonban túl szerénynek tartják ezeket:
A kormány aszálysegélycsomagja ennél szerényebb nem is lehetne a gazdák szerint
Legalább felismerték, hogy nagy a baj - kommentálta a Nagy István agrárminiszter által bejelentett intézkedéscsomagot a hazai termelőket összefogó egyik nagy szervezet főtitkára. Az aszály nem csak a termést vitte el, de lehetetlenné vált a több támogatás feltételeinek teljesítése, a dráguló kamatok miatt pedig kérdéses a jövő évi vetés.
A csökkenő talajnedvességnek, illetve az ezt okozó klímaváltozásnak van egy másfajta hatása is: megindult a termelés súlypontjának áthelyeződése. Ez már alkalmazkodás a megváltozó klimatikus viszonyokhoz: a kedvezőbb adottságú területekre helyeződik át a gabonatermelés. A kutatók egy korábbi, a Nature Scientific Reports-ban megjelent tanulmányukban már bemutatták, hogy amellett, hogy a technológiai felzárkózás egyrészt kelet felé húzta az európai gabonatermesztés súlypontját, de a klímaváltozás nyomán ez a súlypont tovább mozdult az aszályos régiók felől a kevésbé aszályos régiók irányába. Miközben Dél-Európában és a Balkánon tömeges mértékben hagynak fel a gabonatermesztéssel,
1961 és 1987 között 12 millió hektárral csökkent a Földközi-tenger medencéjének európai felén a búza és a kukorica vetésterülete,
eközben a Német-lengyel alföldön, valamint a Kelet-európai-síkság északi részén fokozatosan javul a gabonafélék termésátlaga és ezzel párhuzamosan a gabonával bevetett területek nagysága.
A kutatók jelenlegi és korábbi tanulmányának megállapításai alapján arra lehet számítani, hogy a Közép- és Kelet-Európai gabonatermesztés, amiben pedig komoly növekedési potenciált azonosítottak, a klímaváltozás nyomán hasonló sorsra juthat, mint a földközi-tengeri termőterületek:
Közép-Európa déli régiója vörösen világít a gabonatermesztés klímaváltozásnak való érzékenységét mutató európai térképeken
- állapították meg korábban a kutatók ugyanakkor most azt is jelezték, vannak lehetőségek az alkalmazkodásra olyan technikákkal, amelyek hozzájárulhatnak a talajnedvesség megtartásához, mint például
- a nagyobb tőtávolság – vagyis a növényeket egymástól távolabb ültetik, így nagyobb talajmennyiség jut egy tőre;
- a szántás nélküli, vagy minimális bolygatással járó talajművelés;
- a talajtakarás mulcsozással, valamint
- a felszíni vízvisszatartás különböző formái, például
visszaadni az ártereket a folyóknak.
Vagyis a vizes élőhelyek helyreállítása, akár úgynevezett felügyelt talajvízutánpótlásos eljárás (angolul: managed aquifer recharge – MAR) keretein belül. Ez szisztematikus és kontrollált elárasztásokat jelent, ami a kutatók szerint a klímaváltozás negatív hatásai csillapításának leghatékonyabb és gyakran alkalmazott formája. A nagy területen talajba szivárogtatott nagytömegű víz révén hatékonyan javítható a tájak ellenállóképessége az aszályos időszakokban.
A kutatócsoport korábban már elemezte, hogy milyen hatásai lennének annak, ha felhagynánk az egykori árterek szántóföldi művelésével, és visszaalakítanánk azokat vizes élőhellyé. Az Ecosystem Services című, a szakterület egyik legtekintélyesebb lapja által közölt elemzésben megállapították, hogy az egykori ártereken kialakított szántóföldi állomány túlnyomó része az ország legaszályosabb zónájában található, és ezek az egykori alföldi árterek vannak leginkább kitéve egyaránt a belvíznek és aszálynak. Emellett itt vannak a legalacsonyabb hazai termésátlagok is, amin öntözéssel sem lehetne érdemben javítani, és nem is lennének kifizetődők az ehhez szükséges drága fejlesztések.
Ezeknek a területeknek vizes élőhellyé visszaalakításával ellenben lehetőség nyílna érdemi erdőtelepítésre a rendkívül alacsony erdősültségű tájban, és ami révén számos különböző ökoszisztéma-szolgáltatást biztosíthatnának:
- az erdőkkel jelentős szénmegkötési kapacitás jönne létre,
- javulna a térség talajának vízellátottsága,
- mérséklődnének az aszályos időszakok kedvezőtlen hatásai,
- csökkene a válságos helyzetű növénytermesztők száma,
- javulna az élelmiszertermelés biztonsága.
Emellett jelentős összegű megtakarítást is el lehetne érni azzal, hogy kiválthatóvá válnának azok az ár- és belvízvédelmi fejlesztések, amelyeket a klímaváltozás nyomán egyre szélsőségesebbé váló csapadékviszonyok kényszerítenének ki. Megállapították, hogy mindezeket számba véve
az egykori árterek és belvizes területek természetes állapotának visszaállítása sokkal nagyobb haszonnal kecsegtet, mint a jelenlegi szántóföldi termelés fenntartása.
A kutatók javaslatot is tettek egy vízvisszatartási zónarendszer kialakítására a Tiszántúlon elterülő közel tízezer négyzetkilométernyi területen, aminek részét képezné az érintett földtulajdonosok anyagi érdekeltté tétele is az átalakításában. Erről korábban ökológusok is beszéltek a hvg.hu-nak, az Alföld elsivatagosodásáról készült videóban:
Kiégett tómedrek, üres víztározók is jelzik az Alföld elsivatagosodását
Eleink a folyószabályozással kiengedték a vizet a Kárpát-medencéből, és ugyan már száz éve rájöttek, hogy ami maradt az kevés, de csak a múlt század közepére-második felére jutottak oda, hogy visszaduzzasszák a Tiszát. Ettől azonban az Alföld nagy része öles léptekkel halad az elsivatagosodás felé.
A téma fontosságát jelzi, hogy – mint arra friss tanulmányukat ismertetve Pinke Zsolt is felhívta a figyelmet – az Európai Bizottság Környezetvédelmi Főigazgatósága idén június 22-én benyújtott egy élőhely-restaurációs törvényre vonatkozó javaslatot az Európai Parlamenthez és a Tanácshoz. A törvény révén uniós jogszabályban rögzítenék az EU Biodiverzitás stratégia legfontosabb céljait, és többek között előírnák a tagállamoknak, hogy 2030-ig állítsák vissza a természetes élőhelyeket az EU szárazföldjeinek és tengerpartjainak legalább 20 százalékán,
beleértve 25 ezer kilométernyi folyószakaszt, amelyeknél a javaslat értelmében el kellene bontani az árvízvédelmi töltéseket, és helyreállítani a folyók természetes ártereit.