Akár súlyos gondot is okozhat, ha nem figyelünk a vaspótlásra - Interjú

A vas az egyik legfontosabb mikrotápanyag, szervezetünk számos létfontosságú folyamatának nélkülözhetetlen eleme, a vérképzéstől az enzimeink működéséig. Hiánya, a vasraktárak kiürülése sok problémát okoz, és súlyos vérszegénységhez vezet. A témáról Dr. Simonyi Gábor osztályvezető főorvost kérdeztük.

Az oldalon elhelyezett tartalom a Maltofer forgalmazója a Phytotec Hungária közreműködésével jött létre, amelynek előállításában és szerkesztésében a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.

Miközben a vas a második leggyakoribb kémiai elem a földön, a szervezetben mégis talán a vashiány a leggyakoribb hiánybetegség. Mit tapasztal, a lakosság nagyjából mekkora hányada lehet vashiányos, és ezt mennyire vesszük komolyan?

A vashiány az emberi szervezet egyik leggyakoribb hiányállapota, a vérszegénység 75-80 százalékában játszik szerepet. Talán kevésbé ismert tény, de a vashiány elsősorban a nőket érinti. A termékeny korban lévő nők nagyjából ötöde szenvedhet vashiányos vérszegénységben, szülés után pedig ez több mint harmadukat érinti. Ha igazolt a vashiány, én azt tapasztalom, hogy a betegek általában komolyan veszik a vaspótlást. Ugyanakkor az is igaz, hogy a vasterápiát nem könnyíti meg, hogy bizonyos készítményeknek akadhatnak kellemetlen mellékhatásai.

Gondolom, a kiegyensúlyozott, változatos táplálkozásnak óriási szerepe van. Mely élelmiszereinkben találjuk a legtöbb vasat?

A megfelelő vasszükségletet a hétköznapok során bevitt kiegyensúlyozott tápláléknak ideális esetben biztosítania kell. A vasszükséglet nagy részét a vörös húsok, például a marha- és disznóhús, a máj és a belsőségek fogyasztása fedezi, ezekben találjuk legnagyobb mennyiségben a könnyen és jól felszívódó hem-vasat. A fehér húsok, a halak és a szárnyasok vasban jóval szegényebbek a vörös húsoknál. A zöldségek is tartalmaznak vasat, de olyan formában, amit a szervezetünk csak igen kis mértékben tud hasznosítani, mivel az ún. nem hem-vas a bélcsatornában alig szívódik fel.

Hogy értsük a jelenség hátterét, a vas miért nélkülözhetetlen nyomelem a szervezetünk számára? Hányféle területen van meghatározó szerepe?

A vas a testünk számtalan életfontosságú folyamatában részt vesz. Közülük talán a legismertebb, hogy az oxigént szállító hemoglobin egyik alapvető alkotóeleme. A vas ezen túl nélkülözhetetlen a sejtek energiatermelő folyamatainak fenntartásában, illetve szükség van vasra az enzimrendszerek működéséhez, az idegrendszeri folyamatok fenntartásához is. A szervezetben a vas 15-30%-a pedig a vasraktárakban várakozik a későbbi felhasználására. A legfőbb vasraktáraink részben a májban, részben a csontvelő speciális sejtjeiben vannak.

Egyáltalán mitől és hogyan alakul ki legtöbbször vashiány?

Ez sokféleképpen megtörténhet. Míg a férfiak ajánlott napi vasbevitele 12 milligramm, addig a nőké 15, a terhesség alatt pedig ennek a duplája. Fokozott vasszükséglettel járhat még a gyermekkori növekedés és a mindenkori intenzív sportolás is. A vashiány egyik leggyakoribb oka egyértelműen a vashiányos étrend. Elégtelen vasbevitellel legtöbbször csecsemőknél és kisgyermekeknél, valamint vegetáriánusoknál találkozhatunk. Ha nem megfelelő a vasfelszívódás, az ugyanúgy problémát okozhat.

Tudni kell, hogy a bevitt vas felszívódása a vékonybélben történik. Ez egy jól szabályozott folyamat, amit befolyásol mind a vérképzés igénye, mind a bélcsatorna aktuális állapota, de még a táplálék összetétele is. Vasfelszívódási zavar alakulhat ki például különböző gyomorműtétek után, vagy idült gyulladásos bélbetegségek esetén.

Összességében milyen problémákat okozhat a vashiány? Az egészen enyhétől a végletesig? Egyáltalán van olyan, hogy nagyon súlyos vashiány?

A vashiány számos tünetet okozhat, ugyanakkor megfigyeléseim szerint vannak olyan esetek is, amikor az igen súlyos vashiány sem jár panaszokkal. Ez utóbbi helyzetben a vashiány fokozatosan alakult ki. Általában a vashiányos vérszegénység jellegzetes tünetekkel jár. Ezek egy része a bőrt és a nyálkahártyát érinti. Jellemző, hogy a köröm barázdálttá, töredezetté válik és nem ritka az úgynevezett „kanálköröm” sem. Gyakori tünet még a fáradtság, hajhullás, a száj sarkainak kellemetlen, fájdalmas kiszáradása, kirepedése, valamint a nyelv sorvadása, elsimulása se ritka, ami égő érzéssel és nyelészavarral is társulhat. Vashiányos vérszegénységben sápadt a bőr, haloványak a nyálkahártyák és még szívzörej is kialakulhat.

Említette, hogy a vas az oxigént szállító hemoglobin egyik alapvető alkotóeleme. Komoly vérveszteség esetén, mivel jár a vashiány?

A szervezet vérvesztése valóban nem egyszer áll a vashiány hátterében. Például a nőknél a szokásosnál erősebb menstruációs vérzés a vashiány leggyakoribb oka. Mindezek mellett a bélrendszerből származó vérvesztés sem ritka, amely mindig részletes kivizsgálást igényel, mivel ennek hátterében rosszindulatú daganatos betegségek is állhatnak. Természetesen egyéb, vérvesztéssel járó állapotok, mint pl. a traumás vérvesztés, a csonttörések vagy a gyomor betegségei is vashiányhoz vezethetnek.

Ezek szerint elképzelhető, hogy a vashiány áll a gyakori fejfájás és a rejtélyes fáradékonyság mögött?

Igen, mivel a vashiányos vérszegénység a szervezet csaknem valamennyi szervét, szövetét érinti. A vashiány ezért valóban rontja a munkabíró képességet, a közérzetet és csökkenti a szervezet teljesítőképességét. Ahogy nem ritkák a vashiány okozta, idegrendszert érintő tünetek sem. Előfordulhat fejfájás, mással nem magyarázható ingerlékenység és a koncentrálóképesség csökkenése is.

Szóba kerültek a gyerekek és a fiatalabb, termékeny korú nők. Általában hogyan hat a vashiány és a vashiányos vérszegénység az idősebb korosztályra?

A vashiányból adódó vérszegénység főleg idősebb korban, vagy más betegség esetén súlyosbíthatja a képet. Idősebb korban nem ritka az agyi érelmeszesedés, ami eleve rontja az agy oxigénellátását. Ha ehhez még hozzájárul a vashiányból eredő vérszegénység is, akkor észrevehetően romlani fognak az agyi funkciók. Hasonló helyzet alakulhat ki egy már meglévő szívkoszorúér-szűkület esetén, amikor a már eleve rossz szívizomkeringés mellett további oxigénhiányt idéz elő a vérszegénység, Ez fokozhatja a tüneteket, míg súlyos esetben akár szívizom-infarktushoz is vezethet. 

Belgyógyász, kardiológus, lipidológus, hipertológus, a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház Anyagcsere Központjának vezető főorvosa. A magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság titkára és számos hazai és nemzetközi társaság tagja. Összesítve több száz tudományos cikk, előadás és könyv szerzője. Osztályán olyan anyagcsere betegségek kezelése történik, mint a cukorbetegség, az elhízás (fogyókúrák), az endokrinológiai betegségek, a magas vérzsír- és a magasvérnyomás betegség.

Football news:

<!DOCTYPE html>
Kane on Tuchel: A wonderful man, full of ideas. Thomas in person says what he thinks
Zarema about Kuziaev's 350,000 euros a year in Le Havre: Translate it into rubles - it's not that little. It is commendable that he left
Aleksandr Mostovoy on Wendel: Two months of walking around in the middle of nowhere and then coming back and dragging the team - that's top level
Sheffield United have bought Euro U21 champion Archer from Aston Villa for £18.5million
Alexander Medvedev on SKA: Without Gazprom, there would be no Zenit titles. There is a winning wave in the city. The next victory in the Gagarin Cup will be in the spring
Smolnikov ended his career at the age of 35. He became the Russian champion three times with Zenit

3:18 Egy férfi lövöldözni kezdett az amerikai Maine állambeli Lewistonban, legalább 22-en meghaltak
2:53 Joe Biden az izraeli helyzetről: nincs visszaút
0:29 Ursula von der Leyen határozott cselekvést sürget a bevándorlók ellen
22:01 Tartsam meg vagy dobjam ki?
21:02 A Milan nem volt egy súlycsoportban a PSG-vel, 20 éves tehetség segítette a Barcát
20:47 Így menekült Karácsony Gergely a kérdések és az Origo elől - videó
20:08 Megnyílt a Mathias Corvinus Collegium felvidéki központja Dunaszerdahelyen
20:03 Ha most nem kapcsolunk 7-szer gyorsabb sebességbe, abból baj lesz: úgy kegyetlenül berobban a klímaváltozás
20:01 Az örmény kormányfő már nem látja értelmét az orosz katonai bázisoknak az országában
19:52 Nagy bajban van Kína egykor leggazdagabb üzletembere
19:50 Nagy dobásra készül Japán és a Fülöp-szigetek
19:48 Az Egyesült Államokban tovább emelkedett a 30 éves jelzáloghitelek kamata
19:47 Trump-párti politikust választották a képviselőház élére
19:46 Bajnokok Ligája: Hibátlan maradt a Barcelona, kikapott a Lazio
19:36 Féktelenül száguld előre a Porsche
19:29 Hangos légvédelmi gyakorlat lesz Győr térségében
19:26 Szijjártó Péter hozta, Donald Trump küldte, Orbán pedig rapper lett benne - videó a "Viktor, you are great" sapka átadásáról
19:26 Meghalt Halmai József
19:09 Gulyás elismerte, hogy a Déli Körvasút nem katonai célokat szolgál
18:54 Szlovákiában is van már egysége a fideszes janicsárképzőnek
18:53 Megválasztották az amerikai képviselőház elnökét, Mike Johson, Trump egyik híve kapta a pozíciót
18:51 Már nem sokáig titkolhatja pontos korát a Hold
18:49 Kevesebb pénzt kap a német honvédelem, borúsak a kilátások
18:46 Schobert Lara betört a zeneiparba, megjelent első dala és videóklipje
18:44 Húsz év fegyházra ítélték a porcsalmai gyilkosság vádlottjait
18:32 Itt a CSOK Plusz: akár 50 millió forintot is kaphatnak a gyermeket vállaló családok
18:32 Szuverén külpolitikát és életszínvonal-emelést ígér az új kormányfő
18:32 Még fel sem kérték kormányalakításra, már Brüsszelben tárgyal a leendő kormányfő
18:31 Pusztítóan rossz lett a Netflix új vígjátéka
18:27 Év végi vásárlási utalványt oszt a gyermeket egyedül nevelőknek egy budai kerület
18:23 Nem lesznek korlátozások a Covid-megbetegedések miatt
18:19 Felforgathatja a hitelpiacot a kormány új bejelentése, jön a csok plusz
18:15 Hatalmas öngólt lőtt Debrecen fideszes polgármestere, mélypontra zuhant a támogatottsága
18:14 Netanjahu tévés bejelentése: Izrael szárazföldi műveletre készül a Gázai övezetben
18:06 Gulyás Gergely: 445 magyar állampolgárt hoztak haza Izraelből
18:03 Gulyás Gergely: A magyar kormány nem támogatja az uniós költségvetés-módosítási javaslatot
18:03 Gulyás Gergely szerint ez sokat elmond az Európai Unióról
18:03 Szivárog a Föld magja
18:00 „Unatkoztunk, úgyhogy megittunk negyvennyolc sört, és ez lett belőle” – Az Őrség söre igazi sikertörténet
17:59 Idén biztosan megmaradnak a jelenlegi rezsiárak
17:59 Lázár: 16 milliárdos fejlesztés jöhet, ami a vasút reneszánszát hozhatja el
17:54 Botka László: Nem lesz kínai akkugyár és vegyipari üzem Szegeden
17:52 A kormány hajlana az óraátállítás eltörlésére
17:49 Új jogszabálynak kell megfelelniük az 50 főnél többet foglalkoztató cégeknek
17:44 Nem talált magára forint a kamatdöntés óta
17:42 Gulyás Gergely: Amennyire lehet, akadályozni kell a kórházi fertőzéseket
17:42 Marsi Anikó remek kapcsolatot ápol férje exével, együtt jelentek meg a Sztárban sztár leszek stúdiójában
17:33 Egymilliárd forint kártérítést kapott egy nő, miután megégette a forró kávé
17:32 Miért találkozott Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin?
17:30 Jól jár az Európai Unió Magyarországgal
17:26 Vezéráldozat után megy Belgiumba a Fradi, ez pedig sokba kerülhet
17:25 Itt a megoldás: tovább csökkenhet az áremelkedés
17:24 Kikkel tárgyalt Orbán Viktor Pekingben?
17:22 Junior Prima díjas lett az Index újságírója, Holló Bettina
17:12 Gulyás Gergely szerint elfogadhatatlan Bulgária döntése
17:12 Három héten át nem közlekednek a vonatok Tatabánya és Budaörs között
17:12 CSOK: erre érdemes figyelni, új hitelkonstrukciót dobott be a kormány
17:11 Gulyás Gergely: Gyurcsány Ferencékkel sosem volt közös ünnep
17:07 Friss bejelentések a Kormányinfón: már 50 milliós hitelt is felvehetnek a csokosok
17:03 Megtalálhatták az autizmus és az ADHD egyik kiváltó okát: a mindennapos műanyagok környékén kell keresgélni
17:02 A balett fővárosa lesz Budapest, nálunk versenyeznek a legjobbak
16:59 Tarjányi Péter: A Hamász időhúzásra használja a túszokat, valójában nem érdekük elengedni őket
16:57 Csák János: Magyarországon minden megszülető gyereket örömmel fogadunk
16:56 Bejelentették a csok pluszt: akár 50 millió forintos kedvezményes kamatozású hitelt is lehet kapni
16:54 Akciós sajtért tört ki ádáz küzdelem egy szupermarketben
16:50 Junior Prima díjat kapott Lengyel Emese
16:50 Mercedesszel ütközött és kisiklott egy villamos a Fehérvári úton – fotók
16:45 Bejelentette a kormány: Itt van a városi CSOK, a CSOK+!
16:43 Itt az új családtámogatási rendszer
16:40 Bagdy Emőke fiának ikertestvére szerint ezért ölték meg fivérét
16:38 Drámai hatásai vannak a melegedésnek, az egyik minden magyart érinti
16:37 Váratlan, esti kormányinfó Csák Jánossal - élőben a hvg.hu-n
16:37 Akár 50 milliós kedvezményes hitelt is kaphatnak a családok a CSOK Plusszal - élőben a hvg.hu-n
16:37 Bejelentették a csok plusz feltételeit, Krausz Ferenc projektje 75 milliárdot kap - élőben a hvg.hu-n
16:37 Bejelentették a csok plusz feltételeit, Krausz Ferenc projektje 75 milliárdot kap - ez volt a kormányinfó
16:36 Előkerült egy régi felvétel Britney Spearsről, ezzel a jelenettel jelentkezett a Szerelmünk lapjai főszerepére
16:36 Itt vannak a legújabb kormányzati bejelentések - élőben a Kormányinfó
16:36 A válogatott Eb-selejtezőit is kihagyja Varga Barnabás
16:34 Egyre több nyugdíjas büszkélkedhet legalább félmilliós havi járandósággal
16:30 Tisza Kata: Önmagunktól távolíthat el az önismeretcsapda
16:27 Mikor érkezhetnek az uniós források?
16:27 Megváltoztatják a családtámogatási rendszert?
16:27 Orbán Viktor a Karmelita kolostorban fogadta Krausz Ferencet
16:27 Holtan találták Christian Pilnaceket, Sebastian Kurz egykori bizalmasát, aki előtte ittasan vezetett haza a magyar nagykövetségről
16:15 Magyarul beszélnek a gonoszok az ősz legsikeresebb videójátékában
16:12 Szárnyalt az OTP, hitelezési fordulatot vár a piac
16:11 Baleset történt a Fehérvári úton, kisiklott a fonódó villamos
16:07 Ne vigye haza az urnát, üzenik a temetkezési szolgáltatók
16:07 Már az LMBTQ-t is belekeverte Hoppál Péter Bagdy Emőke fiának ügyébe
16:05 Bár Szöllősi György nem a külügy megbízásából járja a világot, a tárca majd 12 millió forintot költött az útjaira
16:04 Növelni kívánják a vízibivaly-állományt a kápolnapusztai rezervátumban
16:03 Itt az ideje fegyvert szerelni a robotkutyákra, mondja az USA, és bele is vág
16:02 Csökkent a kiadott építési engedélyek száma az Egyesült Államokban szeptemberben
16:01 Mintegy egymilliárd forintot is érhet a vietnámi herceg műgyűjteménye
15:57 Ezúttal Tatabánya és Biatorbágy között nem közlekednek a vonatok
15:56 Szinte egyhangúlag ítélte el az Országgyűlés a Hamász Izrael elleni terrortámadását
15:53 Jelentősen csökkenthető a kinézett autó ára, ezekre érdemes figyelni!
15:52 Itt van Joe Biden emberének kínos magyarázkodása: David Pressman a dollármédiával íratott cikket
15:42 Megszavazta a parlament a beruházási törvényt, az önkormányzati fejlesztések is Lázár Jánoshoz kerülnek ezentúl
15:34 Hatalmas jóvátételt fizet Kanada az őslakos gyerekek rasszista megkülönböztetéséért