Amíg Orbán Aliyevvel parolázik, Azerbajdzsán kiéhezteti az örmény keresztény többségű Karabahot

December 12-e óta tartó blokád alatt áll a Lacsin-folyosó, az egyetlen út, ami Örményországot összeköti az örmény többségű, de Azerbajdzsánba ékelt Karabahhal. A zárlatot a magukat civil környezetvédőknek mondó aktivisták tartják fenn, hivatalosan amiatt tiltakoznak, hogy a helyi örmény hatóságok illegális bányákat üzemeltetnek a térségben.

A blokád már humanitárius válságot okozott Karabahban. Nincs elég élelmiszer és gyógyszer, a csecsemőételek állítólag már teljesen elfogytak. A hatóságok jegyrendszert vezettek be, a helyiek csak minimális mennyiségű olajat, tésztát, rizst és cukrot vásárolhatnak. A friss zöldség és gyümölcs is hiánycikknek számít, közben nem érkezik elegendő földgáz és áram az azeri területek felől. Korábban átlagosan napi 40 tonna élelmiszer és gyógyszer érkezett Karabahba, manapság jó, ha néhány autó átjut az elzárt területre. Bár a bakui kormány azt állítja, hogy semmi köze a blokádhoz, ez aligha hihető. A zárlat fenntartásában a kormányzatot támogató civilszervezetek vesznek részt, a fejleményekről pedig nap mint nap beszámolnak a rezsimhű médiumok.

Az is az azeri állam érintettségére utal, hogy Ilham Aliyev államfő január 10-én ultimátumot hirdetett, felszólította a Karabahban élő mintegy 120 ezer embert, hogy vagy vegye fel az azeri állampolgárságot, vagy távozzon a hegyvidéki körzetből. „Megteremtjük azokat a feltételeket, amelyek lehetővé teszik, hogy azeri állampolgárként otthonaikban maradhassanak a karabahi örmények. Ugyanúgy, mint Azerbajdzsán többi polgára esetében, az ő jogaik tiszteletben tartását is szavatoljuk” – mondta Aliyev.

Szenvtelen megfigyelők

A térségben szolgáló orosz békefenntartók – akik azt követően érkeztek, hogy 2020 őszén az azeri hadsereg visszafoglalta az Örményországot és Karabahot összekötő azeri területeket, és megszerezte Karabah egy részét is –  semmit sem tesznek a blokád felszámolása érdekében, megelégednek azzal, hogy a „környezetvédő aktivisták” az ő mozgásukat nem korlátozzák.

A jelek szerint Magyarországot sem különösebben aggasztja a keresztény örmények sorsa, legalábbis a Magyarországra érkezett Ilham Aliyev azeri államfővel tárgyaló magyar kormány tagjait a híradások szerint csak a Magyarországnak szállított azeri gáz érdekelte.

Az örmények azonban nem véletlenül nem állnak sorba az azeri útlevélért. Azerbajdzsán ugyanis – amely az 1990-es évek elején több mint harmincezer halálos áldozatot követelő véres háborúban vesztette el a Karabah fölötti ellenőrzést – nem kisebbségbarát politikájáról híres. Az 1991-ben széthullott Szovjetunió végnapjaiban az azerbajdzsáni Szumgaitban az azeriek örmények százait mészárolták le, a fővárosban, Bakuban is voltak örményellenes pogromok.

A karabahi konfliktusban mindkét fél követett el háborús bűncselekményeket, s hogy milyen lehet most az örmények megítélése, arról tanúskodik az a vallomás is, amelyet a hírhedt baltás gyilkos, Ramil Safarov tett Budapesten, miután 2004-ben egy itteni NATO-szemináriumon előre megfontolt szándékkal agyonverte örmény nemzetiségű, alvó katonatársát. Safarov szerint Azerbajdzsánban dicsőségnek számít az örmények meggyilkolása, s hogy ez mennyire általános vélekedés, az is mutatja, hogy amikor 2012-ben a magyar kormány – oknyomozó riportok szerint baksisért cserébe – visszaengedte őt hazájába, Safarovot nem zárták börtönbe, hanem adtak neki egy lakást, előléptették és busás fizetést ítéltek meg neki.

A Bakui Egyetem történészprofesszora, Tofig Veliyev pedig, miután számtalan sértő kijelentést tett az örményekre, ezzel folytatta: „Azért használtam negatív jelzőket, mert ezzel lehet pontosan leírni őket. Ha másképpen fogalmaztam volna, elferdítem a valóságot”.

Eltüntetett emlékek

Azerbajdzsán igyekszik eltüntetni az ország területén minden olyan kulturális és egyéb emléket, amely az örményekre emlékeztetne. Átírják Karabah történelmét is, azt állítják, hogy az örményeket – akik már közel másfél évezreddel ezelőtt telepedtek meg a térségben – a cári Oroszország telepítette be Karabahba azért, hogy harcoljanak az azeriek ellen.

A nemzetközi emberjogi szervezetek szerint komoly gondok vannak Azerbajdzsánban az emberi és szabadságok jogok betartásával. A választásokon számtalan szabálytalanság történik, a médiumok többsége az állami propagandát nyomja, az ellenzéki politikusokat pedig igyekeznek megakadályozni a választásokon való részvételben. Állítólag mintegy száz politikai fogoly sínylődik az azeri börtönökben, a független újságírókat pedig lehetőség szerint megpróbálják emigrációra bírni.

Egyre többen állítják azt, hogy amit az azeriek tesznek, az már népirtás. A Genocide Watch nevű nemzetközi szervezet szerint Azerbajdzsán szándékosan teszi elviselhetetlenné egy másik nemzeti közösség életét, az ENSZ által megfogalmazott 14 népirtáskockázati feltétel megvalósul már az országban. A feltételek között egyebek mellett az szerepel, hogy a népirtást elkövető államok, illetve csoportok célja egy másik nemzeti csoport teljes vagy részleges megsemmisítése, illetve több jelét adják annak, hogy széleskörűen és rendszeresen támadják a polgári lakosságot is.