Amikor az idő nem akadály: így töltsük aktívan a nyugdíjas éveinket

Van, aki retteg a nyugdíjas éveitől, mások pedig alig várják, hogy végre legyen idejük a hobbijuknak és családjuknak élni, és több időt tölteni az unokákkal. A lényeg, hogy találjunk majd magunknak olyan elfoglaltságot, ami boldoggá tesz minket, és hogy tevékenyek tudjunk maradni idősebb korban is. Ehhez viszont az kell, hogy már fiatalon gondoljunk életünk utolsó évtizedeire: nem mindegy, hogyan telnek el.

A kiegyensúlyozott nyugdíjaskor két fontos eleme az idő és a pénz. Az idővel általában nincs gond, hiszen miután magunk mögött hagyjuk az munkánkat, abból lesz bőven. A pénz már annál inkább okozhat fejtörést annak, akinek nem jár olyan magas nyugdíj, hogy nyugodtan éljen a szenvedélyeinek, vagy nem tett időben félre. De ha időben elkezdünk gondoskodni idősebb korunkról, akkor – az egészségünk megőrzése mellett – nincs más dolgunk, mint élvezni nyugodtabb éveinket, és a mindennapi élet finanszírozásának kiegészítése sem jelent majd gondot.

Nem mindig egyszerű megtalálni azt, ami teljessé teszi a napjainkat: már a napi rutin kialakítása is hozzájárulhat ahhoz, hogy a nyakunkba szakadt szabadsággal együtt is mederben tudjuk tartani az életünket, de szintén lényeges, hogy aktívak maradjunk, és a család mellett foglalkozzunk magunkkal is. Számtalan hobbi és elfoglaltság közül választhatunk, mi pedig egy pár ötlettel igyekszünk ebben segíteni.

Utazás

Az utazásnak nem kell egyet jelentenie távoli és egzotikus úti célok bejárásával: még csak az országhatárt sem feltétlenül kell átlépnünk ahhoz, ha új impulzusokra vágyunk, és kimozdulnánk megszokott környezetünkből. Magyarország kulturális és történelmi látványosságai megszámlálhatatlan lehetőséget kínálnak. A felfedezésre váró kastélyok, a romantikus pincefalvak, a bor- és gasztrotúrák, valamint a feltöltődést kínáló termálfürdők tökéletes kikapcsolódást jelenthetnek mindenkinek, aki alaposabban megismerkedne hazánk rejtett és kevésbé rejtett értékeivel.

Ha pedig a természetjárás sem áll tőlünk távol, akkor nemzeti parkjaink felfedezésével vagy az Országos Kéktúrára vállalkozva is aktívak maradhatunk. Ha rendszeresen kirándulunk, az nemcsak fizikai, hanem mentális egészségünk megőrzésében is fontos szerepet játszhat: csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát, növeli az állóképességet, oldja a stresszt, és javítja a szellemi éberséget. Társaságban mindez hatványozottan jó hatással lehet a közérzetünkre: a túrázás az új kapcsolatok kialakításához és a meglévők erősítéséhez is kitűnő időtöltés.

A lakosság körében régóta elfogadott álláspont, hogy mire elérik az öregkort, a központi költségvetésből már nem számíthatnak elegendő anyagi támogatásra. Ez a baljós vélekedés köszön vissza a Generali Biztosító megbízásából készített reprezentatív kutatásából is, ahol a megkérdezettek 59%-a jósolta az állami nyugdíjrendszer összedőlését.
Ahhoz, hogy nyugdíjas éveink életminőségét minél kevésbé korlátozzák anyagi lehetőségeink, érdemes a tudatos öngondoskodást miharabb, lehetőség szerint már a harmincas éveink elején elkezdenünk.

A nyugdíjbiztosítások ideális megoldást nyújthatnak, mert hosszabb távú, választható összegű megtakarításra ösztönzik az embereket, és egy szerződés keretén belül juthatunk hozzá megtakarítási lehetőséghez és biztosítási védelemhez, ráadásul a rendszeres és a rendkívüli/eseti befizetés után is 20% adójóváírás igényelhető, évente max. 130 000 Ft-ig.

Nyelvtanulás

Tanulni sosem késő. Nyugdíjasként legalább nem mondhatjuk azt, hogy nincs időnk megírni a leckét. Ez az időszak kínálja a legjobb alkalmat arra, hogy mindenféle határidő, nyomás vagy kötelezettség nélkül merüljünk el egy új nyelvben és annak szépségében. A nyelvtanulás ráadásul szellemi képességeinket is segít karbantartani: a memória, a koncentráció és a problémamegoldás tornásztatása olyan mentális stimulációt jelentenek az agynak, amelyek a demencia és az Alzheimer-kór elleni küzdelemben is sokat segíthetnek.

Agyunkra gyakorolt jó hatása mellett a nyelvtanulás által új kultúrákat is felfedezhetünk, vagy elmélyíthetjük meglévő ismereteinket: akár eredeti nyelven újraolvashatjuk kedvenc műveinket, vagy idegennyelvi forrásokból is tájékozódhatunk a napi eseményekről és aktualitásokról. Amikor megvan a kiválasztott nyelv, felmérhetjük, hogy milyen tanfolyam lenne számunkra az ideális: mehetünk csoportos órákra személyesen, jelentkezhetünk egyéni foglalkozásokra, de arra is megvan a lehetőségünk, hogy az otthonunk kényelmében sajátítsunk el egy nyelvet.

Sport és természet

Miután az agyunkat megtornáztattuk, jöhet a testünk, hogy minél jobb formába lendüljünk. Nem arról van szó, hogy hetven éves korunkra kell belekezdenünk a testépítő karrierünkbe, ugyanakkor nem árt, ha rendszeresen mozgunk. Ez lehet séta, kertészkedés, jóga, úszás vagy bármilyen olyan sport, amit bírunk és szeretünk. Az aktív élet javítja az egészséget, csökkenti a krónikus betegségek kockázatát, erősíti az izmokat és az immunrendszert, illetve azt se felejtsük el, hogy sportolni többen is lehet, és könnyen szervezhetünk a mozgásból egy közösségi programot.

A rendszeres testmozgással és kiegyensúlyozott táplálkozással vigyázhatunk az egészségünkre és a testsúlyunkra, ami különösen fontos ahhoz, hogy elkerüljünk egyes betegségeket. Nem az élsport a cél, hanem hogy aktívak maradjunk: egy-egy kirándulás már tökéletes program, ahol a séta mellett a friss levegő egy óriási pluszpont, arról nem is beszélve, hogy milyen izgalmas és lélegzetelállító tájakat járhatunk be országszerte.

Kultúra minden mennyiségben

A nyugdíjas korral járó tengernyi szabadidő egyik óriási előnye, hogy több időt szánhatunk olyan tevékenységekre, amelyekre aktív éveinkben nincs annyi kapacitásunk, mint amennyit szeretnénk. A kulturális programok sokunk számára ilyenek: ha szeretjük a múzeumokat vagy kiállításokat járni, akkor nyugdíjasként már biztosan nem teszünk magunknak szemrehányást azért, ha hosszú órákat vagy akár egész délelőttöket, délutánokat töltünk kedvenc alkotásaink között. Az ismertebb múzeumok állandó és időszakos kiállításai már önmagukban is szinte kimeríthetetlen látnivalót kínálnak, de nem is hinnénk, milyen kuriózumokra lelhetünk, ha nyitott szemmel járunk.

Ha a végeláthatatlan tárlatok közötti barangolásnál egy fokkal kényelmesebb kultúrafogyasztásra vágyunk, akkor az aktuális mozi- vagy színházműsort böngészve is biztosan találhatunk minket érdeklő alkotásokat. Mivel az időt semmire sem kell sajnálnunk, így kedvünkre kísérletezgethetünk akár új műfajokkal is, vagy ellátogathatunk olyan hosszabb lélegzetvételű darabokra, hangversenyekre vagy akár operákra is, amelyekhez korábban talán nem volt türelmünk. Mindezeken felül pedig bepótolhatunk minden mást is, amit egyébként hajlamosak vagyunk halogatni: ugyan kinek ne lenne egy hosszas saját listája kimaradt filmekről és könyvekről?

Egy új hobbi sosem árt

Persze lehet az olvasás vagy a színházba járás a hobbink idős korunkra – ahogy a kirándulás szintén ebbe a kategóriába tartozik –, de bármikor elsajátíthatunk egy új kézséget is. Karban tarthatjuk az elménket keresztrejtvényekkel, sakkozhatunk naphosszat a szomszéddal, vagy belevághatunk valami teljesen ismeretlenbe. Beirakozhatunk egy keramikus tanfolyamra, megtanulhatunk festeni, varrni, főzni vagy horgolni, sőt, egyszerre több mindenbe foghatunk bele, ha üresnek érezzük a naptárunkat. Készíthetünk bögréket a saját örömünkre, vagy adhatunk belőle a családnak.

Önkéntes munka

A nyugdíjazás olykor lelkileg egy rendkívül megterhelő folyamat, hiszen úgy érezhetjük, hogy feleslegessé kezdünk válni a társadalom számára. Aki a hivatásának élt, az nem biztos, hogy egyik napról a másikra el tudja fogadni, hogy egy-egy pulóver kötésével kell mostantól elfoglalnia magát. Ahogy már említettük, a sport vagy az utazás remek időtöltés lehet, azonban van, akit nem elégít ki teljesen. Ebben az esetben tökéletes megoldás lehet, ha egy civil szervezethez fordulunk, és önkéntesként járulunk hozzá a számunkra fontos ügyekhez.

Ha ilyen módon találunk magunknak újabb “küldetést”, az arra is tökéletes alkalmat nyújt, hogy elkerüljük az egyedüllétet és az izolációt. A társas érintkezések is hozzájárulnak mentális egészségünk és szellemi frissességünk megőrzéséhez, emelve ezzel életminőségünket. Fokozottan igaz ez a barátainkkal és családunkkal töltött minőségi időre is: a nyugdíjas évek egyik sokak számára vonzó velejárója lehet, hogy az unokákkal való foglalatoskodás örömöt és vidámságot csempészhet az életünkbe.

Azon túl, hogy a fentebb felsorolt elfogaltságoknak köszönhetően teljes emberként állhassunk elébe ennek a hálás feladatnak, érdemes azért is aktívan tennünk, hogy az egyéni, illetve az unokákkal való közös programoknak anyagi akadálya se legyen. Az időben elkezdett öngondoskodás hatalmas segítség lehet abban, hogy minél teljesebb életet élhessünk idősebb korunkban is.

Az oldalon elhelyezett tartalom a Generali Biztosító megbízásából, a HVG BrandLab közreműködésével jött létre. A tartalom előállításában a hvg.hu és a HVG hetilap szerkesztősége nem vett részt.


Football news:

<!DOCTYPE html>
Kane on Tuchel: A wonderful man, full of ideas. Thomas in person says what he thinks
Zarema about Kuziaev's 350,000 euros a year in Le Havre: Translate it into rubles - it's not that little. It is commendable that he left
Aleksandr Mostovoy on Wendel: Two months of walking around in the middle of nowhere and then coming back and dragging the team - that's top level
Sheffield United have bought Euro U21 champion Archer from Aston Villa for £18.5million
Alexander Medvedev on SKA: Without Gazprom, there would be no Zenit titles. There is a winning wave in the city. The next victory in the Gagarin Cup will be in the spring
Smolnikov ended his career at the age of 35. He became the Russian champion three times with Zenit

3:18 Egy férfi lövöldözni kezdett az amerikai Maine állambeli Lewistonban, legalább 22-en meghaltak
2:53 Joe Biden az izraeli helyzetről: nincs visszaút
0:29 Ursula von der Leyen határozott cselekvést sürget a bevándorlók ellen
22:01 Tartsam meg vagy dobjam ki?
21:02 A Milan nem volt egy súlycsoportban a PSG-vel, 20 éves tehetség segítette a Barcát
20:47 Így menekült Karácsony Gergely a kérdések és az Origo elől - videó
20:08 Megnyílt a Mathias Corvinus Collegium felvidéki központja Dunaszerdahelyen
20:03 Ha most nem kapcsolunk 7-szer gyorsabb sebességbe, abból baj lesz: úgy kegyetlenül berobban a klímaváltozás
20:01 Az örmény kormányfő már nem látja értelmét az orosz katonai bázisoknak az országában
19:52 Nagy bajban van Kína egykor leggazdagabb üzletembere
19:50 Nagy dobásra készül Japán és a Fülöp-szigetek
19:48 Az Egyesült Államokban tovább emelkedett a 30 éves jelzáloghitelek kamata
19:47 Trump-párti politikust választották a képviselőház élére
19:46 Bajnokok Ligája: Hibátlan maradt a Barcelona, kikapott a Lazio
19:36 Féktelenül száguld előre a Porsche
19:29 Hangos légvédelmi gyakorlat lesz Győr térségében
19:26 Szijjártó Péter hozta, Donald Trump küldte, Orbán pedig rapper lett benne - videó a "Viktor, you are great" sapka átadásáról
19:26 Meghalt Halmai József
19:09 Gulyás elismerte, hogy a Déli Körvasút nem katonai célokat szolgál
18:54 Szlovákiában is van már egysége a fideszes janicsárképzőnek
18:53 Megválasztották az amerikai képviselőház elnökét, Mike Johson, Trump egyik híve kapta a pozíciót
18:51 Már nem sokáig titkolhatja pontos korát a Hold
18:49 Kevesebb pénzt kap a német honvédelem, borúsak a kilátások
18:46 Schobert Lara betört a zeneiparba, megjelent első dala és videóklipje
18:44 Húsz év fegyházra ítélték a porcsalmai gyilkosság vádlottjait
18:32 Itt a CSOK Plusz: akár 50 millió forintot is kaphatnak a gyermeket vállaló családok
18:32 Szuverén külpolitikát és életszínvonal-emelést ígér az új kormányfő
18:32 Még fel sem kérték kormányalakításra, már Brüsszelben tárgyal a leendő kormányfő
18:31 Pusztítóan rossz lett a Netflix új vígjátéka
18:27 Év végi vásárlási utalványt oszt a gyermeket egyedül nevelőknek egy budai kerület
18:23 Nem lesznek korlátozások a Covid-megbetegedések miatt
18:19 Felforgathatja a hitelpiacot a kormány új bejelentése, jön a csok plusz
18:15 Hatalmas öngólt lőtt Debrecen fideszes polgármestere, mélypontra zuhant a támogatottsága
18:14 Netanjahu tévés bejelentése: Izrael szárazföldi műveletre készül a Gázai övezetben
18:06 Gulyás Gergely: 445 magyar állampolgárt hoztak haza Izraelből
18:03 Gulyás Gergely: A magyar kormány nem támogatja az uniós költségvetés-módosítási javaslatot
18:03 Gulyás Gergely szerint ez sokat elmond az Európai Unióról
18:03 Szivárog a Föld magja
18:00 „Unatkoztunk, úgyhogy megittunk negyvennyolc sört, és ez lett belőle” – Az Őrség söre igazi sikertörténet
17:59 Idén biztosan megmaradnak a jelenlegi rezsiárak
17:59 Lázár: 16 milliárdos fejlesztés jöhet, ami a vasút reneszánszát hozhatja el
17:54 Botka László: Nem lesz kínai akkugyár és vegyipari üzem Szegeden
17:52 A kormány hajlana az óraátállítás eltörlésére
17:49 Új jogszabálynak kell megfelelniük az 50 főnél többet foglalkoztató cégeknek
17:44 Nem talált magára forint a kamatdöntés óta
17:42 Gulyás Gergely: Amennyire lehet, akadályozni kell a kórházi fertőzéseket
17:42 Marsi Anikó remek kapcsolatot ápol férje exével, együtt jelentek meg a Sztárban sztár leszek stúdiójában
17:33 Egymilliárd forint kártérítést kapott egy nő, miután megégette a forró kávé
17:32 Miért találkozott Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin?
17:30 Jól jár az Európai Unió Magyarországgal
17:26 Vezéráldozat után megy Belgiumba a Fradi, ez pedig sokba kerülhet
17:25 Itt a megoldás: tovább csökkenhet az áremelkedés
17:24 Kikkel tárgyalt Orbán Viktor Pekingben?
17:22 Junior Prima díjas lett az Index újságírója, Holló Bettina
17:12 Gulyás Gergely szerint elfogadhatatlan Bulgária döntése
17:12 Három héten át nem közlekednek a vonatok Tatabánya és Budaörs között
17:12 CSOK: erre érdemes figyelni, új hitelkonstrukciót dobott be a kormány
17:11 Gulyás Gergely: Gyurcsány Ferencékkel sosem volt közös ünnep
17:07 Friss bejelentések a Kormányinfón: már 50 milliós hitelt is felvehetnek a csokosok
17:03 Megtalálhatták az autizmus és az ADHD egyik kiváltó okát: a mindennapos műanyagok környékén kell keresgélni
17:02 A balett fővárosa lesz Budapest, nálunk versenyeznek a legjobbak
16:59 Tarjányi Péter: A Hamász időhúzásra használja a túszokat, valójában nem érdekük elengedni őket
16:57 Csák János: Magyarországon minden megszülető gyereket örömmel fogadunk
16:56 Bejelentették a csok pluszt: akár 50 millió forintos kedvezményes kamatozású hitelt is lehet kapni
16:54 Akciós sajtért tört ki ádáz küzdelem egy szupermarketben
16:50 Junior Prima díjat kapott Lengyel Emese
16:50 Mercedesszel ütközött és kisiklott egy villamos a Fehérvári úton – fotók
16:45 Bejelentette a kormány: Itt van a városi CSOK, a CSOK+!
16:43 Itt az új családtámogatási rendszer
16:40 Bagdy Emőke fiának ikertestvére szerint ezért ölték meg fivérét
16:38 Drámai hatásai vannak a melegedésnek, az egyik minden magyart érinti
16:37 Váratlan, esti kormányinfó Csák Jánossal - élőben a hvg.hu-n
16:37 Akár 50 milliós kedvezményes hitelt is kaphatnak a családok a CSOK Plusszal - élőben a hvg.hu-n
16:37 Bejelentették a csok plusz feltételeit, Krausz Ferenc projektje 75 milliárdot kap - élőben a hvg.hu-n
16:37 Bejelentették a csok plusz feltételeit, Krausz Ferenc projektje 75 milliárdot kap - ez volt a kormányinfó
16:36 Előkerült egy régi felvétel Britney Spearsről, ezzel a jelenettel jelentkezett a Szerelmünk lapjai főszerepére
16:36 Itt vannak a legújabb kormányzati bejelentések - élőben a Kormányinfó
16:36 A válogatott Eb-selejtezőit is kihagyja Varga Barnabás
16:34 Egyre több nyugdíjas büszkélkedhet legalább félmilliós havi járandósággal
16:30 Tisza Kata: Önmagunktól távolíthat el az önismeretcsapda
16:27 Mikor érkezhetnek az uniós források?
16:27 Megváltoztatják a családtámogatási rendszert?
16:27 Orbán Viktor a Karmelita kolostorban fogadta Krausz Ferencet
16:27 Holtan találták Christian Pilnaceket, Sebastian Kurz egykori bizalmasát, aki előtte ittasan vezetett haza a magyar nagykövetségről
16:15 Magyarul beszélnek a gonoszok az ősz legsikeresebb videójátékában
16:12 Szárnyalt az OTP, hitelezési fordulatot vár a piac
16:11 Baleset történt a Fehérvári úton, kisiklott a fonódó villamos
16:07 Ne vigye haza az urnát, üzenik a temetkezési szolgáltatók
16:07 Már az LMBTQ-t is belekeverte Hoppál Péter Bagdy Emőke fiának ügyébe
16:05 Bár Szöllősi György nem a külügy megbízásából járja a világot, a tárca majd 12 millió forintot költött az útjaira
16:04 Növelni kívánják a vízibivaly-állományt a kápolnapusztai rezervátumban
16:03 Itt az ideje fegyvert szerelni a robotkutyákra, mondja az USA, és bele is vág
16:02 Csökkent a kiadott építési engedélyek száma az Egyesült Államokban szeptemberben
16:01 Mintegy egymilliárd forintot is érhet a vietnámi herceg műgyűjteménye
15:57 Ezúttal Tatabánya és Biatorbágy között nem közlekednek a vonatok
15:56 Szinte egyhangúlag ítélte el az Országgyűlés a Hamász Izrael elleni terrortámadását
15:53 Jelentősen csökkenthető a kinézett autó ára, ezekre érdemes figyelni!
15:52 Itt van Joe Biden emberének kínos magyarázkodása: David Pressman a dollármédiával íratott cikket
15:42 Megszavazta a parlament a beruházási törvényt, az önkormányzati fejlesztések is Lázár Jánoshoz kerülnek ezentúl
15:34 Hatalmas jóvátételt fizet Kanada az őslakos gyerekek rasszista megkülönböztetéséért