Az utazás nem csak bearanyozza a szabadságot, de a zöld törekvéseket is támogathatja

A nyár ugyan véget ért, az utószezonban viszont továbbra is nagy tömegek szállnak repülőre, hajóra, vagy ülnek be az autóba, hogy a megmaradt szabadságaikat utazással töltsék. Ez teljes mértékben érthető is, hiszen a világjárás lehetővé teszi számunkra, hogy felfedezzük bolygónk leglenyűgözőbb természeti csodáit, változatos ökoszisztémáit, kultúráit, országait, ám a legtöbb esetben mindezt a környezetünk károsításával tesszük – elég csak a repülőgépek okozta káros hatásokra gondolni.

Ennek viszont nem kell feltétlen így lennie, mivel egyre többen utaznak tudatosan, a fenntartható megoldásokat keresve és kihasználva, ami rendkívül fontos része lehet a klímaváltozás elleni harcnak, sőt az utazás rendkívül jó eszköz lehet a tudatos életvitel elterjesztésében is. 

Mivel a turizmus összekapcsolja az embereket a természettel, egyedülálló képességgel rendelkezik a felelősségvállalás és a megőrzés ösztönzésére. Igen ám, de ha a turizmus nem fenntartható, akkor pont az ellenkező hatást válthatja ki, és tönkreteheti azt a környezetet, amelyre az egész iparág támaszkodik. Így ha meg akarjuk őrizni azokat az élőhelyeket, amelyek inspirálnak és vonzanak bennünket, ügyelnünk kell arra, hogy minimálisra csökkentsük a káros hatásokat, és megóvjuk a meglátogatott, sokszor rendkívül törékeny ökoszisztémákat.

A karbonlábnyom csökkentése a cél, de nem csak a repülés a probléma

A turizmus nemcsak a globális felmelegedés áldozata, hanem jócskán hozzá is járul a mindennapjainkra is komoly befolyást gyakorló problémához.

A turizmus csak magában felelős a világ szén-dioxid-kibocsátásának nyolc százalékáért, ahogyan pedig évről évre egyre többen utaznak, ez a lábnyom csak nő.

Talán már kifejteni sem kell, hogy a különböző járművek, köztük az autók, a hajók és a repülők szén-dioxidot bocsájtanak ki, ami az üvegházhatás kialakulásának legfőbb forrása. Míg a repülés a legnagyobb forrása ezeknek a kibocsátásoknak, más tevékenységeket is érdemes kiemelni, mint például a légkondicionálók használata a szállodákban vagy a hajókázás, amelyek szintén jelentős CO2-t termelnek. Ezen közvetlen kibocsátásokon túl az ágazat növekedése – így a természet rombolása – a különböző infrastruktúra-fejlesztések miatt is a szén-dioxid felszabadulását okozhatják, mivel ezek során sokszor pontosan azokat az ökoszisztémákat rombolja és károsítja az ember, amelyek a CO2 elnyeléséért felelnének – írja a Sustainable Travel

Emiatt,

ha nem teszünk azonnali lépéseket a turizmus karbonlábnyomának csökkenéséért, és az ipar fenntarthatóbb működéséért, a környezetre és az emberi életre gyakorolt hatások pusztítóak lehetnek.

A bolygó felmelegedése következtében emelkedő tengerszint, a szélsőséges időjárás és a felkúszó hőmérséklet hatással van az ökoszisztémákra, illetve az emberi közösségekre szerte a világon. Elég csak a közelmúltban történt különböző tűzvészekre, többezer ember életét követelő áradásokra, vagy otthonukat elhagyni kényszerülő menekültekre gondolni.

Etikus és fenntartható utazás

Ahogy az életünk legtöbb területén, úgy az utazás kapcsán is temérdek dolog megvalósítható már fenntartható módon, ehhez pedig csak egy kis elszántságra, és tájékozódásra van szükség. Egy olyan korszakban, amit növekvő környezeti tudatosság és felelős döntéshozatal jellemez, az etikus és fenntartható turizmus kulcsfontosságú aspektusa lehet az utazásainknak. Hiszen a külföldi kiruccanásnak már nem csak arról kellene szólnia, hogy hová megyünk nyaralni, hanem arról is, hogy mivel megyünk, és hogy az utunk során mennyire tudunk környezettudatosan cselekedni.

Az etikus és fenntartható turizmus azokra az értékekre épül, amelyek mély tiszteletet mutatnak a környezet, a helyi kultúrák és közösségek iránt, így lényege, hogy olyan döntéseket hozzunk az utazásaink során is, amelyek minimalizálják a negatív hatásokat, és maximalizálják a pozitív hozzájárulást azokhoz a helyi ökoszisztémákhoz és kultúrákhoz, amelyeket meglátogatunk. 

A repülést persze a legtöbb úti cél esetében lehetetlen kikerülni, és esetenként jobban járunk vele, mintha autóval pöfékelnénk végig több száz vagy ezer kilométert, hiszen a repülőutak okozta szennyezést is lehet kompenzálni. Pontosan ezek mérséklésére jöttek létre a különböző szén-dioxid-kompenzációs programok, amelyek azt célozzák, hogy ha már valaki kénytelen repülőgépre szállni, egy kisebb összeggel támogasson egy zöld szervezetet, amely például a megújuló energiákat támogatja, vagy vegyen részt faültetési akcióban, ezzel ellensúlyozva az általa közvetve okozott szennyezést. Ezek a programok szerencsére egyre népszerűbbek és elterjedtek, idén például már a Sziget Fesztiválon is volt lehetősége a külföldről repülővel érkezőknek erre. 

A landolást követően egy vakáció során általában a soron következő programpont a szállás elfoglalása szokott lenni, amely kiválasztása során jóval többet tehetünk a környezetünkért, mint azt előzetesen gondolnánk. 

A fenntartható utazás egyik kulcsfontosságú eleme ugyanis a környezetbarát szállás kiválasztása.

Sok szálloda és panzió ma már az energiahatékonyságot, a hulladékcsökkentést és az anyagok fenntartható beszerzését helyezi előtérbe. Az ilyen helyeken való tartózkodás pedig kétség kívül hozzájárul ahhoz, hogy az utazásaiknak alacsonyabb legyen a karbonlábnyoma.

A műanyag palackok gyűjtése mellett a helyi közösségek és kultúra támogatása is fontos

A környezetvédelem és a különböző zöld törekvések hallatán a legtöbb ember eszébe azonnal a belénk vert szelektív hulladékgyűjtés, és az eldobható műanyagok elleni küzdelem jut, amelyek kétség kívül fontosak, azonban ennél jóval többre van szükség a klímaváltozás folyamatának lelassításához. 

Ennek ellenére nem lehet szó nélkül elmenni a valóban globális problémát okozó műanyag szemét mellett. Továbbra is hangsúlyos, hogy amikor csak tehetjük, kerüljük az egyszer használatos műanyagokat, emellett pedig könnyedén bárki csatlakozhat önkéntesként a tengerpartok műanyagmentesítéséhez, vagy hasonló kezdeményezesekhez, amelyekkel éppen a helyi közösségek foglalkoznak.

Legyen szó túrázásról, kempingezésről vagy a hely természeti csodáinak felfedezéséről, mindig meg kell győződnünk arról, hogy a meglátogatott helyszíneket, úgy, és olyan állapotban hagyjuk, ahogyan az érkezésünk előtt volt – abban az esetben pedig, ha szeméttel találkozunk, ne okozzon nehézséget elvinni azt is a következő szemetesig. Fontos odafigyelni arra is, hogy a lehetőségeink szerint mindig a kijelölt, vagy már járt ösvényeken haladjunk a természetben, hiszen így sem a növényeket nem tesszük tönkre, sem a vadvilágot nem zavarjuk meg annyira a jelenlétünkkel.

Ha már helyi közösségek, érdemes kihangsúlyozni, hogy minden úti cél, ország sajátos szokásokkal és hagyományokkal rendelkezik, emiatt fontos, hogy időt fordítsunk a kulturális normák megismerésére és elsajátítására, hogy azokat maradéktalanul tiszteletben tudjuk tartani az ott tartózkodásunk során. A helyi közösségekkel való kapcsolattartás az etikus turizmus alapvető eleme. Utazásaink során így mindig célszerű helyi tulajdonú vállalkozásokat, családi éttermeket és szállodákat választani, ottani kézműves termékekből válogatni, és támogatni az ott élő művészeket, így a kiadásaink közvetlenül azoknál landolnak, akik biztosan az adott országban élnek, nem egy fejlett ország légkondis irodájában ücsörögnek – így a helyi fejlesztésekre is költik azt a pénzt. 


Football news:

<!DOCTYPE html>
Kane on Tuchel: A wonderful man, full of ideas. Thomas in person says what he thinks
Zarema about Kuziaev's 350,000 euros a year in Le Havre: Translate it into rubles - it's not that little. It is commendable that he left
Aleksandr Mostovoy on Wendel: Two months of walking around in the middle of nowhere and then coming back and dragging the team - that's top level
Sheffield United have bought Euro U21 champion Archer from Aston Villa for £18.5million
Alexander Medvedev on SKA: Without Gazprom, there would be no Zenit titles. There is a winning wave in the city. The next victory in the Gagarin Cup will be in the spring
Smolnikov ended his career at the age of 35. He became the Russian champion three times with Zenit

3:18 Egy férfi lövöldözni kezdett az amerikai Maine állambeli Lewistonban, legalább 22-en meghaltak
2:53 Joe Biden az izraeli helyzetről: nincs visszaút
0:29 Ursula von der Leyen határozott cselekvést sürget a bevándorlók ellen
22:01 Tartsam meg vagy dobjam ki?
21:02 A Milan nem volt egy súlycsoportban a PSG-vel, 20 éves tehetség segítette a Barcát
20:47 Így menekült Karácsony Gergely a kérdések és az Origo elől - videó
20:08 Megnyílt a Mathias Corvinus Collegium felvidéki központja Dunaszerdahelyen
20:03 Ha most nem kapcsolunk 7-szer gyorsabb sebességbe, abból baj lesz: úgy kegyetlenül berobban a klímaváltozás
20:01 Az örmény kormányfő már nem látja értelmét az orosz katonai bázisoknak az országában
19:52 Nagy bajban van Kína egykor leggazdagabb üzletembere
19:50 Nagy dobásra készül Japán és a Fülöp-szigetek
19:48 Az Egyesült Államokban tovább emelkedett a 30 éves jelzáloghitelek kamata
19:47 Trump-párti politikust választották a képviselőház élére
19:46 Bajnokok Ligája: Hibátlan maradt a Barcelona, kikapott a Lazio
19:36 Féktelenül száguld előre a Porsche
19:29 Hangos légvédelmi gyakorlat lesz Győr térségében
19:26 Szijjártó Péter hozta, Donald Trump küldte, Orbán pedig rapper lett benne - videó a "Viktor, you are great" sapka átadásáról
19:26 Meghalt Halmai József
19:09 Gulyás elismerte, hogy a Déli Körvasút nem katonai célokat szolgál
18:54 Szlovákiában is van már egysége a fideszes janicsárképzőnek
18:53 Megválasztották az amerikai képviselőház elnökét, Mike Johson, Trump egyik híve kapta a pozíciót
18:51 Már nem sokáig titkolhatja pontos korát a Hold
18:49 Kevesebb pénzt kap a német honvédelem, borúsak a kilátások
18:46 Schobert Lara betört a zeneiparba, megjelent első dala és videóklipje
18:44 Húsz év fegyházra ítélték a porcsalmai gyilkosság vádlottjait
18:32 Itt a CSOK Plusz: akár 50 millió forintot is kaphatnak a gyermeket vállaló családok
18:32 Szuverén külpolitikát és életszínvonal-emelést ígér az új kormányfő
18:32 Még fel sem kérték kormányalakításra, már Brüsszelben tárgyal a leendő kormányfő
18:31 Pusztítóan rossz lett a Netflix új vígjátéka
18:27 Év végi vásárlási utalványt oszt a gyermeket egyedül nevelőknek egy budai kerület
18:23 Nem lesznek korlátozások a Covid-megbetegedések miatt
18:19 Felforgathatja a hitelpiacot a kormány új bejelentése, jön a csok plusz
18:15 Hatalmas öngólt lőtt Debrecen fideszes polgármestere, mélypontra zuhant a támogatottsága
18:14 Netanjahu tévés bejelentése: Izrael szárazföldi műveletre készül a Gázai övezetben
18:06 Gulyás Gergely: 445 magyar állampolgárt hoztak haza Izraelből
18:03 Gulyás Gergely: A magyar kormány nem támogatja az uniós költségvetés-módosítási javaslatot
18:03 Gulyás Gergely szerint ez sokat elmond az Európai Unióról
18:03 Szivárog a Föld magja
18:00 „Unatkoztunk, úgyhogy megittunk negyvennyolc sört, és ez lett belőle” – Az Őrség söre igazi sikertörténet
17:59 Idén biztosan megmaradnak a jelenlegi rezsiárak
17:59 Lázár: 16 milliárdos fejlesztés jöhet, ami a vasút reneszánszát hozhatja el
17:54 Botka László: Nem lesz kínai akkugyár és vegyipari üzem Szegeden
17:52 A kormány hajlana az óraátállítás eltörlésére
17:49 Új jogszabálynak kell megfelelniük az 50 főnél többet foglalkoztató cégeknek
17:44 Nem talált magára forint a kamatdöntés óta
17:42 Gulyás Gergely: Amennyire lehet, akadályozni kell a kórházi fertőzéseket
17:42 Marsi Anikó remek kapcsolatot ápol férje exével, együtt jelentek meg a Sztárban sztár leszek stúdiójában
17:33 Egymilliárd forint kártérítést kapott egy nő, miután megégette a forró kávé
17:32 Miért találkozott Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin?
17:30 Jól jár az Európai Unió Magyarországgal
17:26 Vezéráldozat után megy Belgiumba a Fradi, ez pedig sokba kerülhet
17:25 Itt a megoldás: tovább csökkenhet az áremelkedés
17:24 Kikkel tárgyalt Orbán Viktor Pekingben?
17:22 Junior Prima díjas lett az Index újságírója, Holló Bettina
17:12 Gulyás Gergely szerint elfogadhatatlan Bulgária döntése
17:12 Három héten át nem közlekednek a vonatok Tatabánya és Budaörs között
17:12 CSOK: erre érdemes figyelni, új hitelkonstrukciót dobott be a kormány
17:11 Gulyás Gergely: Gyurcsány Ferencékkel sosem volt közös ünnep
17:07 Friss bejelentések a Kormányinfón: már 50 milliós hitelt is felvehetnek a csokosok
17:03 Megtalálhatták az autizmus és az ADHD egyik kiváltó okát: a mindennapos műanyagok környékén kell keresgélni
17:02 A balett fővárosa lesz Budapest, nálunk versenyeznek a legjobbak
16:59 Tarjányi Péter: A Hamász időhúzásra használja a túszokat, valójában nem érdekük elengedni őket
16:57 Csák János: Magyarországon minden megszülető gyereket örömmel fogadunk
16:56 Bejelentették a csok pluszt: akár 50 millió forintos kedvezményes kamatozású hitelt is lehet kapni
16:54 Akciós sajtért tört ki ádáz küzdelem egy szupermarketben
16:50 Junior Prima díjat kapott Lengyel Emese
16:50 Mercedesszel ütközött és kisiklott egy villamos a Fehérvári úton – fotók
16:45 Bejelentette a kormány: Itt van a városi CSOK, a CSOK+!
16:43 Itt az új családtámogatási rendszer
16:40 Bagdy Emőke fiának ikertestvére szerint ezért ölték meg fivérét
16:38 Drámai hatásai vannak a melegedésnek, az egyik minden magyart érinti
16:37 Váratlan, esti kormányinfó Csák Jánossal - élőben a hvg.hu-n
16:37 Akár 50 milliós kedvezményes hitelt is kaphatnak a családok a CSOK Plusszal - élőben a hvg.hu-n
16:37 Bejelentették a csok plusz feltételeit, Krausz Ferenc projektje 75 milliárdot kap - élőben a hvg.hu-n
16:37 Bejelentették a csok plusz feltételeit, Krausz Ferenc projektje 75 milliárdot kap - ez volt a kormányinfó
16:36 Előkerült egy régi felvétel Britney Spearsről, ezzel a jelenettel jelentkezett a Szerelmünk lapjai főszerepére
16:36 Itt vannak a legújabb kormányzati bejelentések - élőben a Kormányinfó
16:36 A válogatott Eb-selejtezőit is kihagyja Varga Barnabás
16:34 Egyre több nyugdíjas büszkélkedhet legalább félmilliós havi járandósággal
16:30 Tisza Kata: Önmagunktól távolíthat el az önismeretcsapda
16:27 Mikor érkezhetnek az uniós források?
16:27 Megváltoztatják a családtámogatási rendszert?
16:27 Orbán Viktor a Karmelita kolostorban fogadta Krausz Ferencet
16:27 Holtan találták Christian Pilnaceket, Sebastian Kurz egykori bizalmasát, aki előtte ittasan vezetett haza a magyar nagykövetségről
16:15 Magyarul beszélnek a gonoszok az ősz legsikeresebb videójátékában
16:12 Szárnyalt az OTP, hitelezési fordulatot vár a piac
16:11 Baleset történt a Fehérvári úton, kisiklott a fonódó villamos
16:07 Ne vigye haza az urnát, üzenik a temetkezési szolgáltatók
16:07 Már az LMBTQ-t is belekeverte Hoppál Péter Bagdy Emőke fiának ügyébe
16:05 Bár Szöllősi György nem a külügy megbízásából járja a világot, a tárca majd 12 millió forintot költött az útjaira
16:04 Növelni kívánják a vízibivaly-állományt a kápolnapusztai rezervátumban
16:03 Itt az ideje fegyvert szerelni a robotkutyákra, mondja az USA, és bele is vág
16:02 Csökkent a kiadott építési engedélyek száma az Egyesült Államokban szeptemberben
16:01 Mintegy egymilliárd forintot is érhet a vietnámi herceg műgyűjteménye
15:57 Ezúttal Tatabánya és Biatorbágy között nem közlekednek a vonatok
15:56 Szinte egyhangúlag ítélte el az Országgyűlés a Hamász Izrael elleni terrortámadását
15:53 Jelentősen csökkenthető a kinézett autó ára, ezekre érdemes figyelni!
15:52 Itt van Joe Biden emberének kínos magyarázkodása: David Pressman a dollármédiával íratott cikket
15:42 Megszavazta a parlament a beruházási törvényt, az önkormányzati fejlesztések is Lázár Jánoshoz kerülnek ezentúl
15:34 Hatalmas jóvátételt fizet Kanada az őslakos gyerekek rasszista megkülönböztetéséért