Borzalmasabb a szén feltámadása, mint gondolnánk

Az Afganisztán északi részén lévő Baglán tartomány egyik szénbányájában a bezsákolt szenet szamarakra rakják, amelyek elviszik a fővárosba, Kabulba induló teherautókhoz. A sokszor mindössze nyolcéves gyermek munkások minden gépesítés és biztonsági rendszer nélkül, a szénbányászat hőskorából, a XIX. századi európai bányákból ismert módon, tisztán fizikai munkával, szénporfelhőben, nyakig koszosan végzik a munkájukat – derül ki a Financial Times riportjából.

Az energiahordozók árának világpiaci megugrása, amit a koronavírus-járványt követő gazdasági válságot súlyosbító ukrajnai háború okoz, utat nyitott az afganisztáni szén jól fizető exportja előtt. Az amerikai hadsereg kivonulása után, 2021. nyár végén hatalomra került szélsőséges iszlamista tálib rezsim ezzel kulcsfontosságú exportbevételhez jutott, amire égetően szüksége van az ország gazdaságának életben tartásához.

A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei a Napi.hu hírlevelében.

Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.

Ezután megkapja a Napi.hu Hírleveleit reggel és este.

Nagy szerencséjük volt

Szerencséjük volt a táliboknak, hogy a szén ára közvetlenül azt követően ment fel, hogy beültek a hatalomba – értékeli a helyzetet a 60 éves Malang, az egyik munkás, aki a szén teherautókra rakásában segédkezik. Az amerikaiak és a NATO kivonulása után a segítségükkel hatalmon tartott kormány megbukott, ezzel együtt teljesen elapadtak az ország gazdaságát lélegeztető gépen tartó nemzetközi pénzügyi segélyek. Jellemző, hogy az állami költségvetés háromnegyede ebből a forrásból származott.

Emellett a külföldi bankokban tartott kilencmilliárd dollárnyi devizatartalékot zárolták, mert senki sem bízott abban, hogy a tálibok betartják azokat az ígéreteiket, amelyeket kormányra kerülésük esetére tettek. Például, hogy hagyják tanulni és dolgozni a nőket. Az eredmény a gazdaság összeomlása lett - az elmúlt évben legkevesebb ötödével zsugorodott az afgán GDP.

Kíméletlen körülmények

A tálibok részben a szénkivitel agresszív felpörgetésével akarnak enyhíteni a helyzeten. Félrelöktek minden környezetvédelmi vagy etikai megfontolást – leginkább a gyermekmunkával és a biztonsággal kapcsolatban – annak érdekében, hogy emberi munkával felpörgessék a szénkitermelést. A kabuli kormány keményen adóztatja a szénkivitelt, akárcsak a többi nyersanyag exportját.

A szén túlnyomó része a hegyeken és Kabulon át Pakisztánba tart, ahonnan egy részét Kínába exportálják tovább. David Mansfield, egy a tálibok külkereskedelmével foglalkozó jelentés szerzője úgy becsli, hogy hatalomra kerülésük óta megduplázódott a szén kivitele, amivel elérte az évi négymillió tonnát.

A Nyugat támogatását élvező kormánynak volt egy terve a zöld átállásra, ám a tálibok a fosszilis energiahordozókra tesznek – mondja Abdallah al-Dardari, az ENSZ fejlesztési programjának afganisztáni ügyekkel foglalkozó vezetője. A tálib hatalomátvétel nyomán a zöld terveket ejtették és ráálltak a szénvagyon kihasználására.

Kézben tartják a gazdasági láncot

A tálibok meglepően hatékonyan ellenőrzésük alatt tudják tartani a kereskedelmet. Letörték a korrupciót és a csempészetet – mondja Mansfield. Szabályozták az szállítási útvonalakat és a rajta tartják a szemüket a határátkelőkön.

Amellett, hogy ezzel megbízható bevételi forrásra tettek szerint, megakadályozzák, hogy a helyi hadurak és különböző vallási-katonai frakciók önálló jövedelemre tegyenek szert.

Az ENSZ becslései szerint Afganisztán importja idén sokkal kisebb lesz, mint egy éve, amelynek kétharmadában még nem középkori viszonyok uralkodtak, miközben az exportbevételek a 2019-es 1,2 milliárd dollárról 1,8 milliárdra mehetnek fel.

Nooruddin Azizi, a kabuli kormány kereskedelmi minisztere arról számolt be egy korábbi interjúban, hogy Kínából, Oroszországból és máshonnan igyekeznek befektetőket keresni az energiahordozó- és nyersanyagkészletek kibányászásához, amelyekből óriási készletek vannak az ország területén. A lehetőségeket jelzi, hogy például a 80 szénbányából csak 17-et tudnak üzemeltetni, főként északon.

Generációról generációra

Eközben a bányákban kifacsart emberek generációról generációra örökítik a kemény munkát. A 35 éves Najibullah például tinédzserként kezdett bányászkodni az apja mellett. Mostanra csatlakozott hozzá 12 éves fia, Noorullah.

A gyermekmunka a tálibok érkezése előtt is elterjedt volt, ám hírek szerint a gazdasági válság miatt az iskolából kiszorult gyerekek a bányákban kötöttek ki. A 14 éves Atiqullah szerint Afganisztánban ezt a munkát semmi sem tudja kiváltani. Ő egyébként nyolcéves korától dolgozik a föld alatt.

Az 55 éves Mohammad farmer volt, amíg egy áradás tönkre nem tette a földjét. Mint mondja a szén drágulásának köszönhetően megduplázódott a bányászok bére a tálib hatalomátvétel óta. A kormány azt állítja, hogy ha több külföldi befektetés jönne, akkor javítanának a munkakörülményeken és visszaszorítanák a gyermekmunkát.

Informális finanszírozás

Az iszlamista rezsim vezetői azt ígérték, hogy véget vetnek az ópium előállításához szükséges mákgubó exportjának, ami Afganisztán legjövedelmezőbb kiviteli terméke.

Áprilisban be is tiltották ezt, ám szakértők szerint majd kiderül mi valósul meg a tilalomból. Az USA 2001-es inváziója után megduplázódott ennek termesztése annak ellenére, hogy dollármilliárdokat költöttek a visszaszorítására.

Emellett az afganisztáni gazdaság fontos sajátossága az is, hogy a magukat komolynak tartó bankok nem kockáztatják a pénzüket az ottani tevékenységek finanszírozásával. Például mert könnyen megkaphatják, hogy gazdasági szankciókat sértenek meg. Emiatt nem hivatalos pénzkereskedők adják a pénzt, akik a nagy kockázathoz illő kamatokat várnak el és kapnak a közreműködésükért.


Football news:

<!DOCTYPE html>
Kane on Tuchel: A wonderful man, full of ideas. Thomas in person says what he thinks
Zarema about Kuziaev's 350,000 euros a year in Le Havre: Translate it into rubles - it's not that little. It is commendable that he left
Aleksandr Mostovoy on Wendel: Two months of walking around in the middle of nowhere and then coming back and dragging the team - that's top level
Sheffield United have bought Euro U21 champion Archer from Aston Villa for £18.5million
Alexander Medvedev on SKA: Without Gazprom, there would be no Zenit titles. There is a winning wave in the city. The next victory in the Gagarin Cup will be in the spring
Smolnikov ended his career at the age of 35. He became the Russian champion three times with Zenit

3:18 Egy férfi lövöldözni kezdett az amerikai Maine állambeli Lewistonban, legalább 22-en meghaltak
2:53 Joe Biden az izraeli helyzetről: nincs visszaút
0:29 Ursula von der Leyen határozott cselekvést sürget a bevándorlók ellen
22:01 Tartsam meg vagy dobjam ki?
21:02 A Milan nem volt egy súlycsoportban a PSG-vel, 20 éves tehetség segítette a Barcát
20:47 Így menekült Karácsony Gergely a kérdések és az Origo elől - videó
20:08 Megnyílt a Mathias Corvinus Collegium felvidéki központja Dunaszerdahelyen
20:03 Ha most nem kapcsolunk 7-szer gyorsabb sebességbe, abból baj lesz: úgy kegyetlenül berobban a klímaváltozás
20:01 Az örmény kormányfő már nem látja értelmét az orosz katonai bázisoknak az országában
19:52 Nagy bajban van Kína egykor leggazdagabb üzletembere
19:50 Nagy dobásra készül Japán és a Fülöp-szigetek
19:48 Az Egyesült Államokban tovább emelkedett a 30 éves jelzáloghitelek kamata
19:47 Trump-párti politikust választották a képviselőház élére
19:46 Bajnokok Ligája: Hibátlan maradt a Barcelona, kikapott a Lazio
19:36 Féktelenül száguld előre a Porsche
19:29 Hangos légvédelmi gyakorlat lesz Győr térségében
19:26 Szijjártó Péter hozta, Donald Trump küldte, Orbán pedig rapper lett benne - videó a "Viktor, you are great" sapka átadásáról
19:26 Meghalt Halmai József
19:09 Gulyás elismerte, hogy a Déli Körvasút nem katonai célokat szolgál
18:54 Szlovákiában is van már egysége a fideszes janicsárképzőnek
18:53 Megválasztották az amerikai képviselőház elnökét, Mike Johson, Trump egyik híve kapta a pozíciót
18:51 Már nem sokáig titkolhatja pontos korát a Hold
18:49 Kevesebb pénzt kap a német honvédelem, borúsak a kilátások
18:46 Schobert Lara betört a zeneiparba, megjelent első dala és videóklipje
18:44 Húsz év fegyházra ítélték a porcsalmai gyilkosság vádlottjait
18:32 Itt a CSOK Plusz: akár 50 millió forintot is kaphatnak a gyermeket vállaló családok
18:32 Szuverén külpolitikát és életszínvonal-emelést ígér az új kormányfő
18:32 Még fel sem kérték kormányalakításra, már Brüsszelben tárgyal a leendő kormányfő
18:31 Pusztítóan rossz lett a Netflix új vígjátéka
18:27 Év végi vásárlási utalványt oszt a gyermeket egyedül nevelőknek egy budai kerület
18:23 Nem lesznek korlátozások a Covid-megbetegedések miatt
18:19 Felforgathatja a hitelpiacot a kormány új bejelentése, jön a csok plusz
18:15 Hatalmas öngólt lőtt Debrecen fideszes polgármestere, mélypontra zuhant a támogatottsága
18:14 Netanjahu tévés bejelentése: Izrael szárazföldi műveletre készül a Gázai övezetben
18:06 Gulyás Gergely: 445 magyar állampolgárt hoztak haza Izraelből
18:03 Gulyás Gergely: A magyar kormány nem támogatja az uniós költségvetés-módosítási javaslatot
18:03 Gulyás Gergely szerint ez sokat elmond az Európai Unióról
18:03 Szivárog a Föld magja
18:00 „Unatkoztunk, úgyhogy megittunk negyvennyolc sört, és ez lett belőle” – Az Őrség söre igazi sikertörténet
17:59 Idén biztosan megmaradnak a jelenlegi rezsiárak
17:59 Lázár: 16 milliárdos fejlesztés jöhet, ami a vasút reneszánszát hozhatja el
17:54 Botka László: Nem lesz kínai akkugyár és vegyipari üzem Szegeden
17:52 A kormány hajlana az óraátállítás eltörlésére
17:49 Új jogszabálynak kell megfelelniük az 50 főnél többet foglalkoztató cégeknek
17:44 Nem talált magára forint a kamatdöntés óta
17:42 Gulyás Gergely: Amennyire lehet, akadályozni kell a kórházi fertőzéseket
17:42 Marsi Anikó remek kapcsolatot ápol férje exével, együtt jelentek meg a Sztárban sztár leszek stúdiójában
17:33 Egymilliárd forint kártérítést kapott egy nő, miután megégette a forró kávé
17:32 Miért találkozott Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin?
17:30 Jól jár az Európai Unió Magyarországgal
17:26 Vezéráldozat után megy Belgiumba a Fradi, ez pedig sokba kerülhet
17:25 Itt a megoldás: tovább csökkenhet az áremelkedés
17:24 Kikkel tárgyalt Orbán Viktor Pekingben?
17:22 Junior Prima díjas lett az Index újságírója, Holló Bettina
17:12 Gulyás Gergely szerint elfogadhatatlan Bulgária döntése
17:12 Három héten át nem közlekednek a vonatok Tatabánya és Budaörs között
17:12 CSOK: erre érdemes figyelni, új hitelkonstrukciót dobott be a kormány
17:11 Gulyás Gergely: Gyurcsány Ferencékkel sosem volt közös ünnep
17:07 Friss bejelentések a Kormányinfón: már 50 milliós hitelt is felvehetnek a csokosok
17:03 Megtalálhatták az autizmus és az ADHD egyik kiváltó okát: a mindennapos műanyagok környékén kell keresgélni
17:02 A balett fővárosa lesz Budapest, nálunk versenyeznek a legjobbak
16:59 Tarjányi Péter: A Hamász időhúzásra használja a túszokat, valójában nem érdekük elengedni őket
16:57 Csák János: Magyarországon minden megszülető gyereket örömmel fogadunk
16:56 Bejelentették a csok pluszt: akár 50 millió forintos kedvezményes kamatozású hitelt is lehet kapni
16:54 Akciós sajtért tört ki ádáz küzdelem egy szupermarketben
16:50 Junior Prima díjat kapott Lengyel Emese
16:50 Mercedesszel ütközött és kisiklott egy villamos a Fehérvári úton – fotók
16:45 Bejelentette a kormány: Itt van a városi CSOK, a CSOK+!
16:43 Itt az új családtámogatási rendszer
16:40 Bagdy Emőke fiának ikertestvére szerint ezért ölték meg fivérét
16:38 Drámai hatásai vannak a melegedésnek, az egyik minden magyart érinti
16:37 Váratlan, esti kormányinfó Csák Jánossal - élőben a hvg.hu-n
16:37 Akár 50 milliós kedvezményes hitelt is kaphatnak a családok a CSOK Plusszal - élőben a hvg.hu-n
16:37 Bejelentették a csok plusz feltételeit, Krausz Ferenc projektje 75 milliárdot kap - élőben a hvg.hu-n
16:37 Bejelentették a csok plusz feltételeit, Krausz Ferenc projektje 75 milliárdot kap - ez volt a kormányinfó
16:36 Előkerült egy régi felvétel Britney Spearsről, ezzel a jelenettel jelentkezett a Szerelmünk lapjai főszerepére
16:36 Itt vannak a legújabb kormányzati bejelentések - élőben a Kormányinfó
16:36 A válogatott Eb-selejtezőit is kihagyja Varga Barnabás
16:34 Egyre több nyugdíjas büszkélkedhet legalább félmilliós havi járandósággal
16:30 Tisza Kata: Önmagunktól távolíthat el az önismeretcsapda
16:27 Mikor érkezhetnek az uniós források?
16:27 Megváltoztatják a családtámogatási rendszert?
16:27 Orbán Viktor a Karmelita kolostorban fogadta Krausz Ferencet
16:27 Holtan találták Christian Pilnaceket, Sebastian Kurz egykori bizalmasát, aki előtte ittasan vezetett haza a magyar nagykövetségről
16:15 Magyarul beszélnek a gonoszok az ősz legsikeresebb videójátékában
16:12 Szárnyalt az OTP, hitelezési fordulatot vár a piac
16:11 Baleset történt a Fehérvári úton, kisiklott a fonódó villamos
16:07 Ne vigye haza az urnát, üzenik a temetkezési szolgáltatók
16:07 Már az LMBTQ-t is belekeverte Hoppál Péter Bagdy Emőke fiának ügyébe
16:05 Bár Szöllősi György nem a külügy megbízásából járja a világot, a tárca majd 12 millió forintot költött az útjaira
16:04 Növelni kívánják a vízibivaly-állományt a kápolnapusztai rezervátumban
16:03 Itt az ideje fegyvert szerelni a robotkutyákra, mondja az USA, és bele is vág
16:02 Csökkent a kiadott építési engedélyek száma az Egyesült Államokban szeptemberben
16:01 Mintegy egymilliárd forintot is érhet a vietnámi herceg műgyűjteménye
15:57 Ezúttal Tatabánya és Biatorbágy között nem közlekednek a vonatok
15:56 Szinte egyhangúlag ítélte el az Országgyűlés a Hamász Izrael elleni terrortámadását
15:53 Jelentősen csökkenthető a kinézett autó ára, ezekre érdemes figyelni!
15:52 Itt van Joe Biden emberének kínos magyarázkodása: David Pressman a dollármédiával íratott cikket
15:42 Megszavazta a parlament a beruházási törvényt, az önkormányzati fejlesztések is Lázár Jánoshoz kerülnek ezentúl
15:34 Hatalmas jóvátételt fizet Kanada az őslakos gyerekek rasszista megkülönböztetéséért