Csak nyomokban felel meg a valóságnak a Marilyn Monroe-ról készült Blonde

Úgy tűnik, a filmkészítőket különösen foglalkoztatja mostanában a 36 évesen elhunyt Marilyn Monroe halála körüli rejtély, ahogy a problémás élete is, mivel idén már a második produkció jelent meg róla a Netflixen. Az első egy dokumentumfilm volt még áprilisban, amelyben azt vesézték ki, a színésznőnek milyen tragédiákkal kellett szembenéznie, amelyek végül gyógyszerfüggőségéhez, majd halálához vezettek. A napokban megjelent film azonban már egy fikciós alkotás, ami Joyce Carol Oates író Blonde című regénye mentén készült. A kötet, és ezzel együtt a film is, tartalmaz valós elemeket, azonban sokkal inkább egy kitalált sztori, aminek alapjául szolgált Monroe tragikus sorsa. 

Az egykoron ünnepelt színésznő élete ugyanis bővelkedett a tragédiákban. Anyja betegsége miatt árvaházba került, nagy traumák érték, ahogy a párkapcsolatok terén sem volt túl szerencsés. A Blonde, ahogy azt megírtuk, főképp ezen viszontagságokra fókuszált, így a film egésze különösen nyomasztóan hatott. Bár a rendező, Andrew Dominik már több interjúban is azt hangsúlyozta, nem érdemes dokumentumfilmként tekinteni a Blonde-ra, sokakból pont emiatt váltott ki ellenérzést, mivel Monroe személyiségének egészét nem sikerült átadni, csak a szenvedését. Azonban még így is akadnak hasonlóságok a valóságban megtörtént és a filmben bemutatott események között, ahogy nem egy fikciós elem is akad. Most ezekből mazsolázgattunk. 

Vannak valós elemek

Az tagadhatatlan, hogy a Blonde című film Marilyn Monroe legmélyebben gyökerező traumájából merített. A Norma Jeane Mortenson néven született színésznő – ahogy a produkcióban is látható – valóban Los Angelesben töltötte gyermekkorának egy részét édesanyjával, akinél paranoid skizofréniát diagnosztizáltak, amikor ő még csak hétéves volt. A betegség annyira eluralkodott rajta, hogy összeomlott mentálisan, így be kellett vonulnia egy pszichiátriai intézetbe, Monroe pedig hol barátokhoz, hol árvaházba, majd végül gyámság alá került. Édesanyja ezen kórház falai között töltötte hátralévő életét, folyamatosan elhidegülve lányától, aki komoly traumaként élte meg ezt az időszakot. A filmben látottak alapján az is igaznak bizonyul, hogy Monroe feleségül ment Joe DiMaggióhoz, majd később Arthur Millerhez (bár a Blonde regényváltozatában egyáltalán nem említik a férfiak nevét), ahogy az a jelenet is valósághű, amikor Monroe épp a gázsija miatt panaszkodik. 

A színésznő a produkcióban amiatt bosszankodott, miszerint színésztársa, Jane Russell százezer dollárt fog kapni az 1953-as Szőkék előnyben című filmért, míg ő csak ötezret, pedig ő a szőke. A film ezen részlete Monroe egyik utolsó interjúján alapszik, amelyet a Life magazinban tettek közzé 1962. augusztus 17-én.

Emlékszem, amikor megkaptam a szerepet a Szőkék előnyben filmben. Jane Russell – ő volt a barna, én meg a szőke – kétszázezer dollárt kapott érte, én meg heti 500 dollárt, de ez sokat jelentett a számomra. Csodáltam őt. Az egyetlen baj az volt, hogy nem kaptam öltözőt. Végül eljutottam én is erre a szintre, és azt mondogattam: „Végül is én vagyok a szőke, és a férfiak jobban szeretik a szőkéket!” Mert folyton azt vágták hozzám: „Ne feledd, te nem vagy sztár". Mire én azt feleltem: „Nos, bármi is vagyok, de én vagyok a szőke!”

– mondta a beszélgetés alatt a színésznő.

Hogy mennyire figyeltek az egyes részletekre az alkotásban, arra utal az is, miszerint a Monroe-t alakító Ana de Armas-t olyan ruhákba öltöztették, amelyekben a szexikont lehetett látni korábban. A róla készült fotókat vették alapul, és eszerint változott az is, hogy mely képkockák lettek színesek, és melyek fekete-fehérek. Ahogy azt a színésznő kifejtette egy interjúban, több százszor látta Monroe filmjeit, hogy tökéletesen formálhassa meg, miképp viselkedett a filmvásznon. 

Andrew-nak két monitora volt, az egyiken az igazi Marilyn a jelenetben, a másikon meg én. Mindennek, minden szögből pontosan ugyanúgy kellett kinéznie

– magyarázta a színésznő, aki több mint két órát töltött a sminkesnél, illetve a fodrásznál, hogy küllemre is hasonlítson Monroe-ra. Ugyanakkor nem az volt a cél, hogy pontosan úgy sminkeljék ki vagy olyan hajat készítsenek neki, hanem hogy megtalálják Ana de Armas-ban a saját Marilyn Monroe-jukat. 

Fikcióból sincs hiány

Ám megannyi olyan jelenet akad a Blonde-ban, amelyeknek nincs közük a valósághoz. Kitalált elem többek között az, hogy Monroe édesanyja megpróbálta a lányát a fürdőkádba fojtani. Valószínűleg így szerették volna érzékeltetni azt, hogy a paranoid skizofréniával küzdő nő összeomlott. A színésznő Charles Chaplin Jr.-ral és Edward G. Robinson Jr.-ral folytatott poliamor kapcsolata sem történt meg a valóságban. Chaplin önéletrajzi könyve szerint ugyan valóban viszonya volt a szexikonnal még 1947-ben, aminek az vetett véget, hogy a testvére, Sydney ágyában találta.

A produkcióban látni olyan jeleneteket is, amelyekben a Monroe-t játszó Ana de Armas teljesen kikelt magából a forgatások alatt a stressznek köszönhetően. Sőt, még az arcába is belevájt a körmeivel, amikor a Van, aki forrón szereti című filmet forgatták. Az alkotás rendezője, Billy Wilder még egy 1999-es könyvben számolt be arról, hogy Monroe a valóságban sosem tett volna kárt magában a stáb szeme láttára. Wilder elmondása szerint akkor is lenyelte a büszkeségét, amikor a színésznő későn jelent meg a forgatásokon, ami gyakran előfordult, és több felvételre volt szükség, hogy ő is elégedett legyen a végeredménnyel, ám a kedvéért ezt is megtették. Ahogy a filmben felcsendülő I Wanna Be Loved by You című dal előadása alatt sem omlott össze, ellentétben a Blonde-ban látottakkal. 

A film kitér a színésznő terhességmegszakításaira is, azonban ebben a kérdésben aligha lehet megállapítani, hogy igaznak minősülnek-e az erről szóló jelenetek. Régóta rebesgetik, hogy több vetélésen, illetve abortuszon is átesett élete folyamán, azonban tekintve, hogy akkoriban ezen információk nem tartoztak a nyilvánosságra, valószínűleg soha nem fog már bebizonyosodni, hogy a pletykák megfelelnek-e a valóságnak. Azonban, ahogy azt a Monroe-t játszó Ana de Armas tökéletesen érzékeltette, mindig is nagy álma volt, hogy anya legyen. Még annak ellenére is, hogy előtte nem volt tökéletes anyakép.

Nem volt szerencséje a férfiakkal

A Marilyn Monroe-hoz kapcsolódó híresztelések közül magasan viszik a pálmát azon pletykák, amelyek a volt amerikai elnökhöz, John F. Kennedy-hez, illetve annak testvéréhez, Robert Kennedyhez fűződnek. A filmben az egykori vezetővel ápolt viszonyát többek között úgy mutatták be, hogy Kennedy orális szexre kényszerítette Monroe-t, miközben ő telefonált. 

Egyesek azt feltételezik, hogy a két férfival való kapcsolata szerepet játszott korai halálában. Az afférról szóló feltételezéseket pedig csak még jobban táplálta, ahogy a színésznő kacéran boldog születésnapot kívánt a néhai elnöknek még 1962-ben, néhány hónappal a halála előtt. Ahogy azt Monroe életrajzírója, James Spada még 2012-ben kifejtette, bár nem hiszi, hogy van bizonyíték arra, Kennedyék felelősek voltak Monroe haláláért, „elég egyértelmű volt, hogy szexuális kapcsolata volt Bobbyval és Jackkel is". Feltűnő az is, hogy a produkcióban a színésznő minden párját, szeretőjét apucinak nevezi, ami abból fakadhat, hogy mikor 16 éves korában feleségül ment első férjéhez, James Dougherty-hez, így szólította őt. 

Amikor becsomagolta az ebédet, amit vittem a munkahelyemre, gyakran odabiggyesztett egy kis üzenetet is: „Kedves Apuci! Amikor ezt olvasod, aludni fogok, és rólad fogok álmodni"

– nyilatkozta még korábban Dougherty, azonban arra semmilyen bizonyíték nincs, hogy a többi párját is ezzel a megszólítással illette volna. 

Mint azt a filmben láthatjuk, Monroe házassága azután megy tönkre Arthur Millerrel, hogy elvetélt, illetve rájött, csak a múzsájaként tekint rá. Ezt követően szokott rá az alkoholra, illetve a gyógyszerekre. A valóságban is hasonló a történet, mivel a pár frigyének végéhez a színésznő többszöri elvetélése, illetve a függőségei vezettek. 

Sok a rejtély a halála körül

Marilyn Monroe 1962. augusztus 5-én hunyt el 36 éves korában, halálának oka a feltételezések szerint gyógyszer-túladagolás volt, azonban – ahogy azt a Blonde-ban is érzékeltetik – a lehetséges öngyilkosság is szóba került. A toxikológiai jelentés szerint a halál oka barbiturátmérgezés volt, továbbá megállapították, hogy a színésznő szorongás kezelésére használt Nembutalt , valamint nyugtatóként ható klorálhidrátot nyelt le. Bár Monroe haláláért a túladagolást tették felelőssé, máig számos összeesküvés-elmélet létezik a rejtélyes halálesettel kapcsolatban.

(Borítókép: Marilyn Monroe 1954-ben. Fotó: Baron/Hulton Archive/Getty Images)


Football news:

<!DOCTYPE html>
Kane on Tuchel: A wonderful man, full of ideas. Thomas in person says what he thinks
Zarema about Kuziaev's 350,000 euros a year in Le Havre: Translate it into rubles - it's not that little. It is commendable that he left
Aleksandr Mostovoy on Wendel: Two months of walking around in the middle of nowhere and then coming back and dragging the team - that's top level
Sheffield United have bought Euro U21 champion Archer from Aston Villa for £18.5million
Alexander Medvedev on SKA: Without Gazprom, there would be no Zenit titles. There is a winning wave in the city. The next victory in the Gagarin Cup will be in the spring
Smolnikov ended his career at the age of 35. He became the Russian champion three times with Zenit

3:18 Egy férfi lövöldözni kezdett az amerikai Maine állambeli Lewistonban, legalább 22-en meghaltak
2:53 Joe Biden az izraeli helyzetről: nincs visszaút
0:29 Ursula von der Leyen határozott cselekvést sürget a bevándorlók ellen
22:01 Tartsam meg vagy dobjam ki?
21:02 A Milan nem volt egy súlycsoportban a PSG-vel, 20 éves tehetség segítette a Barcát
20:47 Így menekült Karácsony Gergely a kérdések és az Origo elől - videó
20:08 Megnyílt a Mathias Corvinus Collegium felvidéki központja Dunaszerdahelyen
20:03 Ha most nem kapcsolunk 7-szer gyorsabb sebességbe, abból baj lesz: úgy kegyetlenül berobban a klímaváltozás
20:01 Az örmény kormányfő már nem látja értelmét az orosz katonai bázisoknak az országában
19:52 Nagy bajban van Kína egykor leggazdagabb üzletembere
19:50 Nagy dobásra készül Japán és a Fülöp-szigetek
19:48 Az Egyesült Államokban tovább emelkedett a 30 éves jelzáloghitelek kamata
19:47 Trump-párti politikust választották a képviselőház élére
19:46 Bajnokok Ligája: Hibátlan maradt a Barcelona, kikapott a Lazio
19:36 Féktelenül száguld előre a Porsche
19:29 Hangos légvédelmi gyakorlat lesz Győr térségében
19:26 Szijjártó Péter hozta, Donald Trump küldte, Orbán pedig rapper lett benne - videó a "Viktor, you are great" sapka átadásáról
19:26 Meghalt Halmai József
19:09 Gulyás elismerte, hogy a Déli Körvasút nem katonai célokat szolgál
18:54 Szlovákiában is van már egysége a fideszes janicsárképzőnek
18:53 Megválasztották az amerikai képviselőház elnökét, Mike Johson, Trump egyik híve kapta a pozíciót
18:51 Már nem sokáig titkolhatja pontos korát a Hold
18:49 Kevesebb pénzt kap a német honvédelem, borúsak a kilátások
18:46 Schobert Lara betört a zeneiparba, megjelent első dala és videóklipje
18:44 Húsz év fegyházra ítélték a porcsalmai gyilkosság vádlottjait
18:32 Itt a CSOK Plusz: akár 50 millió forintot is kaphatnak a gyermeket vállaló családok
18:32 Szuverén külpolitikát és életszínvonal-emelést ígér az új kormányfő
18:32 Még fel sem kérték kormányalakításra, már Brüsszelben tárgyal a leendő kormányfő
18:31 Pusztítóan rossz lett a Netflix új vígjátéka
18:27 Év végi vásárlási utalványt oszt a gyermeket egyedül nevelőknek egy budai kerület
18:23 Nem lesznek korlátozások a Covid-megbetegedések miatt
18:19 Felforgathatja a hitelpiacot a kormány új bejelentése, jön a csok plusz
18:15 Hatalmas öngólt lőtt Debrecen fideszes polgármestere, mélypontra zuhant a támogatottsága
18:14 Netanjahu tévés bejelentése: Izrael szárazföldi műveletre készül a Gázai övezetben
18:06 Gulyás Gergely: 445 magyar állampolgárt hoztak haza Izraelből
18:03 Gulyás Gergely: A magyar kormány nem támogatja az uniós költségvetés-módosítási javaslatot
18:03 Gulyás Gergely szerint ez sokat elmond az Európai Unióról
18:03 Szivárog a Föld magja
18:00 „Unatkoztunk, úgyhogy megittunk negyvennyolc sört, és ez lett belőle” – Az Őrség söre igazi sikertörténet
17:59 Idén biztosan megmaradnak a jelenlegi rezsiárak
17:59 Lázár: 16 milliárdos fejlesztés jöhet, ami a vasút reneszánszát hozhatja el
17:54 Botka László: Nem lesz kínai akkugyár és vegyipari üzem Szegeden
17:52 A kormány hajlana az óraátállítás eltörlésére
17:49 Új jogszabálynak kell megfelelniük az 50 főnél többet foglalkoztató cégeknek
17:44 Nem talált magára forint a kamatdöntés óta
17:42 Gulyás Gergely: Amennyire lehet, akadályozni kell a kórházi fertőzéseket
17:42 Marsi Anikó remek kapcsolatot ápol férje exével, együtt jelentek meg a Sztárban sztár leszek stúdiójában
17:33 Egymilliárd forint kártérítést kapott egy nő, miután megégette a forró kávé
17:32 Miért találkozott Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin?
17:30 Jól jár az Európai Unió Magyarországgal
17:26 Vezéráldozat után megy Belgiumba a Fradi, ez pedig sokba kerülhet
17:25 Itt a megoldás: tovább csökkenhet az áremelkedés
17:24 Kikkel tárgyalt Orbán Viktor Pekingben?
17:22 Junior Prima díjas lett az Index újságírója, Holló Bettina
17:12 Gulyás Gergely szerint elfogadhatatlan Bulgária döntése
17:12 Három héten át nem közlekednek a vonatok Tatabánya és Budaörs között
17:12 CSOK: erre érdemes figyelni, új hitelkonstrukciót dobott be a kormány
17:11 Gulyás Gergely: Gyurcsány Ferencékkel sosem volt közös ünnep
17:07 Friss bejelentések a Kormányinfón: már 50 milliós hitelt is felvehetnek a csokosok
17:03 Megtalálhatták az autizmus és az ADHD egyik kiváltó okát: a mindennapos műanyagok környékén kell keresgélni
17:02 A balett fővárosa lesz Budapest, nálunk versenyeznek a legjobbak
16:59 Tarjányi Péter: A Hamász időhúzásra használja a túszokat, valójában nem érdekük elengedni őket
16:57 Csák János: Magyarországon minden megszülető gyereket örömmel fogadunk
16:56 Bejelentették a csok pluszt: akár 50 millió forintos kedvezményes kamatozású hitelt is lehet kapni
16:54 Akciós sajtért tört ki ádáz küzdelem egy szupermarketben
16:50 Junior Prima díjat kapott Lengyel Emese
16:50 Mercedesszel ütközött és kisiklott egy villamos a Fehérvári úton – fotók
16:45 Bejelentette a kormány: Itt van a városi CSOK, a CSOK+!
16:43 Itt az új családtámogatási rendszer
16:40 Bagdy Emőke fiának ikertestvére szerint ezért ölték meg fivérét
16:38 Drámai hatásai vannak a melegedésnek, az egyik minden magyart érinti
16:37 Váratlan, esti kormányinfó Csák Jánossal - élőben a hvg.hu-n
16:37 Akár 50 milliós kedvezményes hitelt is kaphatnak a családok a CSOK Plusszal - élőben a hvg.hu-n
16:37 Bejelentették a csok plusz feltételeit, Krausz Ferenc projektje 75 milliárdot kap - élőben a hvg.hu-n
16:37 Bejelentették a csok plusz feltételeit, Krausz Ferenc projektje 75 milliárdot kap - ez volt a kormányinfó
16:36 Előkerült egy régi felvétel Britney Spearsről, ezzel a jelenettel jelentkezett a Szerelmünk lapjai főszerepére
16:36 Itt vannak a legújabb kormányzati bejelentések - élőben a Kormányinfó
16:36 A válogatott Eb-selejtezőit is kihagyja Varga Barnabás
16:34 Egyre több nyugdíjas büszkélkedhet legalább félmilliós havi járandósággal
16:30 Tisza Kata: Önmagunktól távolíthat el az önismeretcsapda
16:27 Mikor érkezhetnek az uniós források?
16:27 Megváltoztatják a családtámogatási rendszert?
16:27 Orbán Viktor a Karmelita kolostorban fogadta Krausz Ferencet
16:27 Holtan találták Christian Pilnaceket, Sebastian Kurz egykori bizalmasát, aki előtte ittasan vezetett haza a magyar nagykövetségről
16:15 Magyarul beszélnek a gonoszok az ősz legsikeresebb videójátékában
16:12 Szárnyalt az OTP, hitelezési fordulatot vár a piac
16:11 Baleset történt a Fehérvári úton, kisiklott a fonódó villamos
16:07 Ne vigye haza az urnát, üzenik a temetkezési szolgáltatók
16:07 Már az LMBTQ-t is belekeverte Hoppál Péter Bagdy Emőke fiának ügyébe
16:05 Bár Szöllősi György nem a külügy megbízásából járja a világot, a tárca majd 12 millió forintot költött az útjaira
16:04 Növelni kívánják a vízibivaly-állományt a kápolnapusztai rezervátumban
16:03 Itt az ideje fegyvert szerelni a robotkutyákra, mondja az USA, és bele is vág
16:02 Csökkent a kiadott építési engedélyek száma az Egyesült Államokban szeptemberben
16:01 Mintegy egymilliárd forintot is érhet a vietnámi herceg műgyűjteménye
15:57 Ezúttal Tatabánya és Biatorbágy között nem közlekednek a vonatok
15:56 Szinte egyhangúlag ítélte el az Országgyűlés a Hamász Izrael elleni terrortámadását
15:53 Jelentősen csökkenthető a kinézett autó ára, ezekre érdemes figyelni!
15:52 Itt van Joe Biden emberének kínos magyarázkodása: David Pressman a dollármédiával íratott cikket
15:42 Megszavazta a parlament a beruházási törvényt, az önkormányzati fejlesztések is Lázár Jánoshoz kerülnek ezentúl
15:34 Hatalmas jóvátételt fizet Kanada az őslakos gyerekek rasszista megkülönböztetéséért