Csányi Vilmos a fóliázásról: Ostobaságnak tartom, ez egy hülyeség

Görnyedhet az író az asztala fölött, a sötét szobában, vagy mint régen, a kávézóban, nem lesz olvasója. Kinek ír hát? Legfeljebb magának. Vagy a párjának, az még elolvassa, de ő is kötelességből, korrektorként, rossz zsaruként. Ha nem is ilyen hangnemben, de nagyjából halomra születnek a cikkek és a kutatások, amelyek kíméletlen kinyilatkoztatással azt hirdetik,

itt már nem olvas senki. Nincs igény a könyvre.

S még hajlamosok is vagyunk elhinni ezt, vagy azt mondani, bizony így van. Egészen addig, amíg ki nem látogatunk egy budapesti könyvfesztiválra, ahol rendszerint szembejön a valóság, a megnyugtató cáfolat. Kellemes csalódásnak is nevezhetjük. Mert ez történt a 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, ahol kiderült: felmérések ide, könyvfólia oda, vannak magyar olvasók, nem is akármennyien: rengetegen.

Hosszú, tömött sorok

Az idei könyvfesztivál helyszínét a Millenáris Park adta, a Nemzeti Táncszínházban programhegyek, a D-épületben és a szabadban a kiadók standjai sorakoznak egymás mellett. Hozták a portékát, bízva az olvasókban. Meg hozták az írókat, akik jöttek, hogy találkozhassak az olvasókkal, Dedikálnak szorgosan, könyvbemutatókon beszélnek aktuális kötetükről. És az emberek kíváncsiak, vásárolnak, csenget a kassza.

Az olvasó meg... Akár hosszú órákat is képesek várni, hogy a kedvenc szerzőjük összefirkálja a frissen beszerzett vagy rég kiolvasott kötetek(et).

És nem csak az idős vagy középkorosztály olvas, ugyan... Szombat délután például több száz tini vár arra, hogy Leiner Laura aláírása díszítse a szerző kötetét. Még a kígyózó sor sem elég kifejező, mennyien állnak sorba. Az egyik tinilány azt mondja, hogy azért szereti Leiner-könyveket, mert úgy érzi, minden történet róla szól. Úgy érzi, hogy megértik. Más meg arról számol be, hogy könnyedén olvasható, és inkább ez, mint a kötelező irodalom. S bár ez amúgy vitára érett gondolat, a kötelezőkkel vitatkozni nem szabad.

Egy anyuka a lányával már 2,5 órája áll a végtelennek tűnő sorban, amikor szóba elegyedünk. Azt mondja, hogy rendszerint legalább 20 ezer forintot hagy a könyvesboltban, de ez nem zavarja. Igazából annak örül, hogy a lánya kezéből nem a telefont, hanem a könyvet veszi ki késő este.

És itt, a könyvfesztiválon számos kiváló író műve található, és kijönnek az írók is, magyarok és külföldi sikerszerzők, együtt várják a közönséget. Az idei fesztivál díszvendége a népszerű amerikai sci-fi-író, John Scalzi, aki a Budapest Nagydíjat is átvehette. Díszvendégként idén Hollandia mutatkozott be.

Sztárdömping a Millenárison

A látogatók tucatnyi neves holland íróval, költővel, illusztrátorral találkozhattak – köztük van Arnon Grunberg író és újságíró, A betegség nélküli ember szerzője; Abram de Swaan esszéíró, szociológus; Martin Michael Driessen író, színházi és operarendező; valamint Annamarie Bon népszerű ifjúsági szerző.

A magyar írók közül – a teljesség igénye nélkül – Parti Nagy Lajos, Spiró György, Rakovszky Zsuzsa, Oravecz Imre, Vámos Miklós, Krusovszky Dénes, Háy János és Csányi Vilmos. Egy nő épp most szerezte be Rakovszky Zsuzsa Az idők jelei című kötetét, mert a legközelebbi olvasókörben ez lesz a téma. Megjegyzi, a szerzőtől még nem olvasott semmit, de épp itt az ideje, és ha már itt van, dedikáltatja is. A férje képben van a költészetével, kedveli.

Hosszú sor várakozik Vámos Miklósra és Krusovszky Dénesre is a D-épületben. Ahogy egymás mellett ülnek, és jár a kezük, kicsit olyan érzésem támad, mintha versenyre dedikálnának. 

Csányi Vilmos etológus szintén népszerű az olvasók körében, a korábbi kötetei mellett a nemrég megjelent Jövőpánik Beszélgetések a lehetséges határairól című, Barát Józseffel közösen írt könyvet ajánlja baráti tisztelettel az olvasóinak.

Hogyan fogják megoldani?

Csányi Vilmos az Indexnek adott miniinterjúban először az új kötetéről beszél. A címéről kérdezzük, tényleg van-e okunk pánikra a jövő miatt, és azt mondja, hogy hosszú távon igen, rövid távon viszont stabil a bolygónk, sok mindent kibír. Várhatunk katasztrófát, de az emberiség megmarad.

A világhírű etológus amúgy szeret könyvfesztiválra járni, mert rengeteg olvasó embert lát, és szépek a könyvek. Arra  a felvetésre, hogy sokan temetik a könyveket, a fesztiválon mégis sokan vannak, így felel: „Ez olyan, mint amikor a színházat temették a film miatt. A film nagyon megszerkesztett alkotás, színházba meg nem azért megyünk, mert kíváncsiak vagyunk a végére, hanem azért, hogy most, ma éppen mi fog történni. Hogyan fogják megoldani? Vagyis a mai, pillanati teljesítmény az, ami izgat bennünket.

Úgy gondolom, hogy a képek leszoktatnak a gondolkodásról, a könyveknél viszont gondolkodni kell. Ez egy olyan dolog, ami az embernek egyik legfontosabb tulajdonsága. Még ősidőkben, amikor a beszélt nyelv kialakult, a történet roppant fontos mesélni való volt. A kis csoportok saját történeteiket mesélték, mert abban volt az a információ, hogy ebben a környezetben hogyan lehet megélni. Szóval genetikailag rögzült az emberben, hogy a történetre figyeljen, meghallgassa, továbbmondja, elmondja. Enélkül nincs ember.

– fogalmaz Csányi Vilmos.

Nincs olyan, hogy ártalmas könyv

Csányi Vilmos a könyvfóliázásról is kifejti a véleményét, amely hónapok óta beszédtémát ad a magyar kulturális életben. 

Ostobaságnak tartom, ez egy hülyeség. Én 12-16 éves korom között elolvastam az általam ismert világirodalom felét. Abból egy csomót le lehetett volna fóliázni. A gyerekeket inkább biztatni kell arra, hogy olvassanak. Értsék meg a világot. És nem lehet valamit túl korán olvasni. Ha a gyerek valamit nem ért, elteszi magában, és később, évek múlva jön esetleg rájön, hogy az érdekes volt, és arra is, miért. Nincs olyan, hogy ártalmas könyv. Jó, pornográfiát, meg ehhez hasonlót nem számítva, de ha valaki egy tisztességesen, jól megírt könyvet olvas, akkor éppen olyan veszélyeknek van kitéve, amelynek éppen a társadalomban is ki van téve. Be fogjuk fóliázni az embereket is? Ez egy nagyon buta dolog...

Rakovszky Zsuzsa is várta az olvasóit, egyrészt a Vita élő időben című kötetének bemutatójára, másrészt dedikálásra. Az Indexnek azt mondja, örül, hogy milyen sokan kilátogatnak a fesztiválra. „Úgy látszik, mégis olvasnak. És nem feltétlenül csak az interneten.”

Könyveket régebben is fóliáztak, de nem azért, mint most. Most vettem egyet karácsonyra, az is le volt fóliázva. Szerintem ez egy hajánál előrángatott probléma. 

Babiczky Tiborral és András Lászlóval a D-épület előterében beszélgetünk. Babiczky nem jön túl jó szívvel, de ezzel nem a fesztivált kritizálja, véletlenül sem, egyszerűen a tömeget nem bírja. A magányosabb műfajokat jobban szereti. András László szerint a írónak ez az egyetlen visszajelzés, itt a valóságos olvasó beszélget a valóságos íróval. 

A könyvfóliázásról ők is kifejtik a véleményüket. Babiczky Tibor úgy véli, amikor gyakorlatilag naponta arról beszélünk, hogy belefulladunk a műanyagba az ökológiai és klímaválság közepette, eleve kapufa egy olyan törvényt hozni, amely miatt műanyagba csomagolunk dolgokat. 

Elégtétellel, vegyes derültséggel olvastam, hogy a törvényszövegből egy vesszőt kihagytak, ezért pont az ellenkezőjét jelenti. A Líra most megtámadta a bírságot. Szurkolok nekik.

Hozzáteszi ezt is: „a XXI. század húszas éveiben nem tudom, mekkora méretű álszentség azt gondolni, hogy a könyvek veszélyesek a gyerekek szexuális fejlődésére. Inkább örüljünk, hogy bemennek a könyvesboltba.″

Mert mit adtak nekünk az írók?

Érdekes tapasztalat a sorban állókat, a fűben heverőket figyelni. Legtöbbjük ugyanis nem a könyvét szorongatja, hovatovább, olvassa, hanem a mobilozik. De nem ez az egyetlen furcsaság. Még az ünnepélyes megnyitón történt, amikor John Scalzit Szabados Ágnes televíziós újságíró és Nagy Ervin színművész laudálta. Szeretem ezt a műfajt, mert ilyenkor többet meg lehet tudni az ünnepeltről egy szubjektív szemüvegen keresztül.

Miért örülhetünk, hogy Scalzi itt van, velünk van, miért érdemes olvasni a könyveit?

Szabados esetében vártam, vártam, de szinte végig csak azt hallottam, amit a vele készült interjúkban mindig elmond: mit ad számára az irodalom, és miért csinálja az NIOK-ot. Jó, pár mondat Scalziról szólt, de nem vitte túlzásba. Nagy Ervin előadása ennél sokkal élvezhetőbb volt, többet beszélt az amerikai szerzőről, és azt is megtudtuk, miért lehet kedvelni a sci-fit.

Összességében viszont nincs ok panaszra, a 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál szervezői ugyanis éppen azt bizonyítják, hogy a könyvek továbbra is az életünk részét alkotják, a valóságunk.

(Borítókép: Csányi Vilmos a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon 2023. szeptember 30-án. Fotó: Szollár Zsófi / Index)


Football news:

<!DOCTYPE html>
Kane on Tuchel: A wonderful man, full of ideas. Thomas in person says what he thinks
Zarema about Kuziaev's 350,000 euros a year in Le Havre: Translate it into rubles - it's not that little. It is commendable that he left
Aleksandr Mostovoy on Wendel: Two months of walking around in the middle of nowhere and then coming back and dragging the team - that's top level
Sheffield United have bought Euro U21 champion Archer from Aston Villa for £18.5million
Alexander Medvedev on SKA: Without Gazprom, there would be no Zenit titles. There is a winning wave in the city. The next victory in the Gagarin Cup will be in the spring
Smolnikov ended his career at the age of 35. He became the Russian champion three times with Zenit

3:18 Egy férfi lövöldözni kezdett az amerikai Maine állambeli Lewistonban, legalább 22-en meghaltak
2:53 Joe Biden az izraeli helyzetről: nincs visszaút
0:29 Ursula von der Leyen határozott cselekvést sürget a bevándorlók ellen
22:01 Tartsam meg vagy dobjam ki?
21:02 A Milan nem volt egy súlycsoportban a PSG-vel, 20 éves tehetség segítette a Barcát
20:47 Így menekült Karácsony Gergely a kérdések és az Origo elől - videó
20:08 Megnyílt a Mathias Corvinus Collegium felvidéki központja Dunaszerdahelyen
20:03 Ha most nem kapcsolunk 7-szer gyorsabb sebességbe, abból baj lesz: úgy kegyetlenül berobban a klímaváltozás
20:01 Az örmény kormányfő már nem látja értelmét az orosz katonai bázisoknak az országában
19:52 Nagy bajban van Kína egykor leggazdagabb üzletembere
19:50 Nagy dobásra készül Japán és a Fülöp-szigetek
19:48 Az Egyesült Államokban tovább emelkedett a 30 éves jelzáloghitelek kamata
19:47 Trump-párti politikust választották a képviselőház élére
19:46 Bajnokok Ligája: Hibátlan maradt a Barcelona, kikapott a Lazio
19:36 Féktelenül száguld előre a Porsche
19:29 Hangos légvédelmi gyakorlat lesz Győr térségében
19:26 Szijjártó Péter hozta, Donald Trump küldte, Orbán pedig rapper lett benne - videó a "Viktor, you are great" sapka átadásáról
19:26 Meghalt Halmai József
19:09 Gulyás elismerte, hogy a Déli Körvasút nem katonai célokat szolgál
18:54 Szlovákiában is van már egysége a fideszes janicsárképzőnek
18:53 Megválasztották az amerikai képviselőház elnökét, Mike Johson, Trump egyik híve kapta a pozíciót
18:51 Már nem sokáig titkolhatja pontos korát a Hold
18:49 Kevesebb pénzt kap a német honvédelem, borúsak a kilátások
18:46 Schobert Lara betört a zeneiparba, megjelent első dala és videóklipje
18:44 Húsz év fegyházra ítélték a porcsalmai gyilkosság vádlottjait
18:32 Itt a CSOK Plusz: akár 50 millió forintot is kaphatnak a gyermeket vállaló családok
18:32 Szuverén külpolitikát és életszínvonal-emelést ígér az új kormányfő
18:32 Még fel sem kérték kormányalakításra, már Brüsszelben tárgyal a leendő kormányfő
18:31 Pusztítóan rossz lett a Netflix új vígjátéka
18:27 Év végi vásárlási utalványt oszt a gyermeket egyedül nevelőknek egy budai kerület
18:23 Nem lesznek korlátozások a Covid-megbetegedések miatt
18:19 Felforgathatja a hitelpiacot a kormány új bejelentése, jön a csok plusz
18:15 Hatalmas öngólt lőtt Debrecen fideszes polgármestere, mélypontra zuhant a támogatottsága
18:14 Netanjahu tévés bejelentése: Izrael szárazföldi műveletre készül a Gázai övezetben
18:06 Gulyás Gergely: 445 magyar állampolgárt hoztak haza Izraelből
18:03 Gulyás Gergely: A magyar kormány nem támogatja az uniós költségvetés-módosítási javaslatot
18:03 Gulyás Gergely szerint ez sokat elmond az Európai Unióról
18:03 Szivárog a Föld magja
18:00 „Unatkoztunk, úgyhogy megittunk negyvennyolc sört, és ez lett belőle” – Az Őrség söre igazi sikertörténet
17:59 Idén biztosan megmaradnak a jelenlegi rezsiárak
17:59 Lázár: 16 milliárdos fejlesztés jöhet, ami a vasút reneszánszát hozhatja el
17:54 Botka László: Nem lesz kínai akkugyár és vegyipari üzem Szegeden
17:52 A kormány hajlana az óraátállítás eltörlésére
17:49 Új jogszabálynak kell megfelelniük az 50 főnél többet foglalkoztató cégeknek
17:44 Nem talált magára forint a kamatdöntés óta
17:42 Gulyás Gergely: Amennyire lehet, akadályozni kell a kórházi fertőzéseket
17:42 Marsi Anikó remek kapcsolatot ápol férje exével, együtt jelentek meg a Sztárban sztár leszek stúdiójában
17:33 Egymilliárd forint kártérítést kapott egy nő, miután megégette a forró kávé
17:32 Miért találkozott Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin?
17:30 Jól jár az Európai Unió Magyarországgal
17:26 Vezéráldozat után megy Belgiumba a Fradi, ez pedig sokba kerülhet
17:25 Itt a megoldás: tovább csökkenhet az áremelkedés
17:24 Kikkel tárgyalt Orbán Viktor Pekingben?
17:22 Junior Prima díjas lett az Index újságírója, Holló Bettina
17:12 Gulyás Gergely szerint elfogadhatatlan Bulgária döntése
17:12 Három héten át nem közlekednek a vonatok Tatabánya és Budaörs között
17:12 CSOK: erre érdemes figyelni, új hitelkonstrukciót dobott be a kormány
17:11 Gulyás Gergely: Gyurcsány Ferencékkel sosem volt közös ünnep
17:07 Friss bejelentések a Kormányinfón: már 50 milliós hitelt is felvehetnek a csokosok
17:03 Megtalálhatták az autizmus és az ADHD egyik kiváltó okát: a mindennapos műanyagok környékén kell keresgélni
17:02 A balett fővárosa lesz Budapest, nálunk versenyeznek a legjobbak
16:59 Tarjányi Péter: A Hamász időhúzásra használja a túszokat, valójában nem érdekük elengedni őket
16:57 Csák János: Magyarországon minden megszülető gyereket örömmel fogadunk
16:56 Bejelentették a csok pluszt: akár 50 millió forintos kedvezményes kamatozású hitelt is lehet kapni
16:54 Akciós sajtért tört ki ádáz küzdelem egy szupermarketben
16:50 Junior Prima díjat kapott Lengyel Emese
16:50 Mercedesszel ütközött és kisiklott egy villamos a Fehérvári úton – fotók
16:45 Bejelentette a kormány: Itt van a városi CSOK, a CSOK+!
16:43 Itt az új családtámogatási rendszer
16:40 Bagdy Emőke fiának ikertestvére szerint ezért ölték meg fivérét
16:38 Drámai hatásai vannak a melegedésnek, az egyik minden magyart érinti
16:37 Váratlan, esti kormányinfó Csák Jánossal - élőben a hvg.hu-n
16:37 Akár 50 milliós kedvezményes hitelt is kaphatnak a családok a CSOK Plusszal - élőben a hvg.hu-n
16:37 Bejelentették a csok plusz feltételeit, Krausz Ferenc projektje 75 milliárdot kap - élőben a hvg.hu-n
16:37 Bejelentették a csok plusz feltételeit, Krausz Ferenc projektje 75 milliárdot kap - ez volt a kormányinfó
16:36 Előkerült egy régi felvétel Britney Spearsről, ezzel a jelenettel jelentkezett a Szerelmünk lapjai főszerepére
16:36 Itt vannak a legújabb kormányzati bejelentések - élőben a Kormányinfó
16:36 A válogatott Eb-selejtezőit is kihagyja Varga Barnabás
16:34 Egyre több nyugdíjas büszkélkedhet legalább félmilliós havi járandósággal
16:30 Tisza Kata: Önmagunktól távolíthat el az önismeretcsapda
16:27 Mikor érkezhetnek az uniós források?
16:27 Megváltoztatják a családtámogatási rendszert?
16:27 Orbán Viktor a Karmelita kolostorban fogadta Krausz Ferencet
16:27 Holtan találták Christian Pilnaceket, Sebastian Kurz egykori bizalmasát, aki előtte ittasan vezetett haza a magyar nagykövetségről
16:15 Magyarul beszélnek a gonoszok az ősz legsikeresebb videójátékában
16:12 Szárnyalt az OTP, hitelezési fordulatot vár a piac
16:11 Baleset történt a Fehérvári úton, kisiklott a fonódó villamos
16:07 Ne vigye haza az urnát, üzenik a temetkezési szolgáltatók
16:07 Már az LMBTQ-t is belekeverte Hoppál Péter Bagdy Emőke fiának ügyébe
16:05 Bár Szöllősi György nem a külügy megbízásából járja a világot, a tárca majd 12 millió forintot költött az útjaira
16:04 Növelni kívánják a vízibivaly-állományt a kápolnapusztai rezervátumban
16:03 Itt az ideje fegyvert szerelni a robotkutyákra, mondja az USA, és bele is vág
16:02 Csökkent a kiadott építési engedélyek száma az Egyesült Államokban szeptemberben
16:01 Mintegy egymilliárd forintot is érhet a vietnámi herceg műgyűjteménye
15:57 Ezúttal Tatabánya és Biatorbágy között nem közlekednek a vonatok
15:56 Szinte egyhangúlag ítélte el az Országgyűlés a Hamász Izrael elleni terrortámadását
15:53 Jelentősen csökkenthető a kinézett autó ára, ezekre érdemes figyelni!
15:52 Itt van Joe Biden emberének kínos magyarázkodása: David Pressman a dollármédiával íratott cikket
15:42 Megszavazta a parlament a beruházási törvényt, az önkormányzati fejlesztések is Lázár Jánoshoz kerülnek ezentúl
15:34 Hatalmas jóvátételt fizet Kanada az őslakos gyerekek rasszista megkülönböztetéséért