A játszótérről visszhangzó nevetés úgy hangzik, mint bármelyik másik általános iskolában. Ha azonban az ember egy kicsit jobban fülel, kihallatszik a raritás: a manx szavak. Az ősi nyelvet egy időre teljesen elfelejtették.
Részben a Man-szigeti Bunscoill Ghaelgagh diákjai jóvoltából a több száz éves helyi történelemmel mélyen összefonódott nyelv a sziget jövőjének részévé válik.
Miután az UNESCO temette a nyelvet, az iskola tanulói dacosan tiltakoztak. Levelet küldtek az ENSZ-nek, amelyben azt bizonygatták, hogy a nyelv nem halott – manx nyelven.
„Végveszélyben volt, de mi újra életre keltettük” – idézte a New York Times az iskola vezető tanárát. Julie Matthews megjegyezte: a diákok elszánt erőfeszítései nyomán az UNESCO a manxot „újjáélesztett” nyelvnek minősítette.
A Bunscoill Ghaelgagh (ejtsd: bunszkall gilgek) iskola az élő bizonyítéka a manx jelenlétének.
Két lány krétával órát rajzolt az iskola udvarának járdájára, és közben számoltak. Egy, kettő, három, azaz manx nyelven: nane, jees, tree. Az uzsonnásdobozok rendezett sora fölött lógó táblára a hét napjait írták fel manx nyelven. Az egyik osztályteremben egy tanár földrajzórát tartott – manxul.
Az 53 diákot számláló iskola csak egy a sok közül, amellyel az ősi nyelvet életben tartják az Észak-Anglia és Írország között, az Ír-tengerben fekvő szigeten.
„Megkíséreljük mindenki számára elérhetővé tenni” – mondta Ruth Keggin Gell, a Culture Vannin manx nyelvi felelőse. Az alapítványt a sziget kormánya hozta létre. Maga Man a brit korona önigazgatású függőségi területe. Nem része az Egyesült Királyságnak, de lakosai brit állampolgárok.
Nem tartották előkelőnek
Az UNESCO tévedett, amikor 2009-ben azt állította, hogy a manx nyelv kihalt. A tévedés azonban érthető.
Évszázadokon át az írhez és a skót gaelhez hasonlóan a kelta nyelvcsalád részének tartott manx volt a sziget lakói számára a mindennapi kommunikáció eszköze. A 19. században viszont az angol felülkerekedett.
A Man-szigeten sokan úgy nevelték gyermekeiket, hogy csak angolul beszéljenek, miközben a manx nyelvhez egyre inkább becsmérlően, sőt, néha egyenesen ellenségesen viszonyultak.
Ennek ellenére maradtak olyanok, akik a nyelv megőrzéséért küzdöttek. Az 1899-ben alapított Manx Language Society a negyvenes évek végén már az utolsó manx anyanyelvű lakosok nyilvántartásba vételére törekedett.
A hatvanas években az új technológiák megjelenése lehetővé tette, hogy a nyelvet beszélők online kapcsolatba lépjenek egymással, digitalizálják a régi szövegeket, és megosszák a manx zenét és irodalmat.
A manx nyelv 21. századi fennmaradása a sziget különálló, saját identitással és politikai autonómiával rendelkező helyként való megmaradásáról tanúskodik.
Az autonómiának az emléke található a Bunscoill-lal szemben: a Tynwald Hill a 13. század óta a sziget gyülekezőhelye, amelyet még mindig a sziget parlamentjének éves szabadtéri ülésére használnak.
Jóllehet a nyelvet a lakosságnak már csak a töredéke beszéli, a nyelv lenyomata gyakorlatilag mindenütt látható, köztük manx feliratú sírköveken, helységneveken és útjelző táblákon.
Az emberek szerte a szigeten újra arra törekednek, hogy a manx nyelvet beépítsék mindennapi szóhasználatukba. Sok felnőtt vesz manx nyelvleckéket, manx nyelven éneklő együttesek lépnek fel a kocsmákban. Minden novemberben Man-sziget ad otthont a Cooishnak (ejtsd: kús), a manx nyelv és kultúra ötnapos fesztiváljának.
Szeptemberben egy vasárnap délután a családok hagyományosan a Thie ny Gaelgey – vagyis a manx nyelv háza – előtt piknikeznek, fociznak, miközben manxul beszélgetnek.
A tanítók magukra maradtak
„Hógolyóhatása van” – illusztrálta Keggin Gell, hogyan épült be a nyelv a sziget életébe. „Lehet, hogy egy kicsit lassabban növekszik, de attól még határozottan hógolyó.”
A legutóbbi népszámlálási adatok szerint ugyanis jelenleg mintegy 2200 ember beszél, olvas vagy ír manx nyelven. A kormány célja, hogy a szám a következő tíz évben megkétszereződjön.
A sziget nyugati oldalán, a homokos tengerpart mellett fekvő Peel városában egy 16. századi templom romjai állnak. Egy kőtábla tájékoztatja a járókelőket, hogy „1939-ig manx–gael nyelven” folyt az istentisztelet. Az egyik utcasarkon álló, lila épület homlokzatán az ajtó fölött Shamyr Hey felirat olvasható. Manx nyelven teázót jelent.
"After being on the brink of extinction, the ancient tongue is experiencing a revival on the Isle of Man, thanks in part to an elementary school and some impassioned parents."
Thank you @nytimes for this incredible write up: https://t.co/6JzwGwAkA2@CultureVannin pic.twitter.com/TBOrKDSpr4
— Visit Isle of Man (@visitisleofman) November 24, 2022
Az 57 éves Phil Gawne és a 63 éves Annie Kissack folyékonyan beszélik a manxot. A házaspár segített a Bunscoill létrehozásában egy régi, viktoriánus korabeli iskolaépületben St. John'sban, a sziget középső völgyében található faluban.
Gawne ismerte néhány idősebb rokonát, akik egy kicsit még törték a manxot, de csak a hetvenes évek végén, új lakosok érkezése után érezte, hogy többet akar tudni a nyelvről.
„Úgy tűnt, hogy az identitásom veszélybe került, mert az idős rokonok nemzedéke kihalóban volt” – idézte fel.
A házaspár egy farmon él két gyermekével. A kilencvenes évek elején döntöttek úgy, hogy megtanítják őket szülőföldjük nyelvére. Más, hasonlóan gondolkodó szülők gyermekeivel együtt játszócsoportot indítottak. Ebből alakult ki a Mooinjer Veggey (ejtsd: mundzsa verga), a Manx a gyermekeknek elnevezésű oktatási jótékonysági szervezet.
Amikor a játszócsoport tagjai iskoláskorúak lettek, a szülők az oktatási minisztériumban lobbiztak a manx nyelvi osztályokért. Így született meg a hivatalosan 2001-ben alapított Bunscoill. Azóta több száz diákja volt.
Az iskola tanárainak – köztük a két éve nyugdíjba vonult Kissacknak – gyakran saját maguknak kellett elkészíteniük a tananyagokat. Évek során azonban a rendelkezésre álló könyvek és források az iskolával együtt gyarapodtak.
A 38 éves Andrew Traynor, az iskola két tanulójának édesapja azt mondta, hogy a Bunscoill létfontosságú volt a nyelv visszaállításában és a sziget kultúrájához való kötődés erősítésében.
(Borítókép: Egy pár sétál a Man-szigeten. Fotó: Colin McPherson / Corbis / Getty Images)