Kedden a Wall Street Journal oldalán megjelent egy hír, mely a magyar médiumok tálalásában arról szólt, hogy német kormánytisztviselők közölték a lap újságírójával: Németországban eldőlt az atomerőművek év végi bezárásának kérdése. Mégpedig úgy – írták a lapok az amerikai cikkre hivatkozva –, hogy a három, még működő német reaktort nem állítják le ez év december 31-én, ahogyan azt korábban tervezték.
A cikk állítása azonban nem ez. Hanem az, hogy a forrásaik szerint: tervezik a továbbműködést.
Az nem derül ki az eredeti cikkből sem, hogy a források – magas rangú kormánytisztviselők – e témában bennfentesek-e vagy akár döntéselőkészítők, és hogy a tavaly decemberben megalakult kormánykoalícióban e kérdésben meglévő különvélemények tengerében ők a saját véleményüket mondták el az újságírónak, vagy valóban létezik már ilyen kormányzati szándék is.
Azért nem mellékes részlet ez, mert a a szociáldemokraták (SPD), a Zöldek és a liberális szabad demokraták (FDP) alkotta kormánykoalícióba a Zöldek eleve azzal a feltétellel léptek be, hogy az atomerőműveket a tervezett időben leállítják, miközben az FDP inkább hajlott arra az egyébként a kampányban a másik oldalon lévő CDU által már megpendített elképzelésre, hogy jobb lenne (lett volna) a bezárást későbbre tolni. Ha az újságíró forrásait a legfelső szinten keresnénk – ami azt jelentené, hogy miniszterekkel beszélt az ügyről –, akkor azt is érdemes tudni ehhez, hogy nem feltétlenül mindegy, hogy kivel: a 16 tárcavezetőből heten az SPD, öten a Zöldek és négyen az FDP politikusai. A témában origónak tekinthető gazdasági tárcát viszont a zöldpárti Robert Habeck vezeti.
A WSJ cikke azt sem részletezi, hogy a nukleáris erőművek akár ideiglenes továbbműködésén valójában mit is kellene-lehetne érteni. Így, miközben az értelmezési tartomány ez esetben a néhány hónapos túlcsorgástól az „utolsó tankolás” biztosította 12-15 hónapon át tartó gürizésen át a Belgiumban bejelentett 10 éves üzemidő-hosszabbításig terjedhet, a cikkről azt lehet biztosan elmondani, hogy jó nagy feltűnést keltett – legalábbis Magyarországon.
Tájkép és csendélet az Isar folyóval és az arról elnevezett atomerőművel
Ettől még persze megtörténhet, hogy az Emsland, az Isar-2 és a Neckarwestheim-2 nukleáris blokkok nem állnak majd le az áramtermeléssel 2022 végén, mert a kormány végül ezt a döntést hozza meg. Ám eddig az Olaf Scholz kancellár vezette német kabinet még nem jutott el – és a WSJ ezt is megírta. Az amerikai gazdasági lap egészen pontosan azt közölte, hogy a kormánynak e döntés meghozatalához „meg kell várnia a német energiaszükséglet felmérésének eredményét is, amely a következő hetekben készül el”. Ráadásul valószínű, hogy a döntést a parlamenti szavazással is megerősítik, illetve megmérettetik.
A hivatkozott – egyébként már ismételten elrendelt – energetikai stressztesztet az áramhálózat-üzemeltetők kérték július közepén a gazdasági és környezetvédelmi tárcától azért, hogy számszerűsítve világossá váljon: a március elején, az atomerőművek továbbműködését elutasító döntéssel zárult első analízis eredménye megváltoztatható-e az azóta magasabb gázárak villamosenergia-árakra gyakorolt hatása, a gázellátási kockázatok, illetve a franciaországi atomerőmű-leállások miatt.
A WSJ azonban mindezekkel együtt is áttörésként, a német energiapolitika irányváltásaként pozícionálta az értesüléseit, amit úgy magyarázott, hogy a színfalak mögött a kormány akként értékelheti a németországi energiahelyzetet, hogy prognosztizálható energiaigény a kockázatos gázellátási helyzettel kombinálva indokolttá teszi a három aktív nukleáris blokk üzemidejének átmeneti meghosszabbítását. Erről azonban a kormányt, illetve az illetékes gazdasági minisztériumot a WSJ nem kérdezte meg.
A Reuters viszont igen: a tárca szóvivője pedig azt közölte, hogy a kérdés még nyitott, a kormány döntést ebben az ügyben még nem hozott, a Wall Street Journalban megjelent cikkből pedig hiányoznak a tényszerű információk.
A döntés politikai volt, kérdés: hogy az is marad-e?
Azt, hogy Németországban miért zárják be Fukusima (2011) óta az összes kereskedelmi üzemű, nukleáris áramtermelő egységet, az elmúlt hónapokban sokan, sokféle módon magyarázták el - vagy félre a hazai sajtóban is. A meglehetősen gyakran előkerülő „hülye németek” alapállást használó cikkek helyébe Magyari Péter még januárban megírt 444-es elemzését ajánlanám, ami részletes áttekintést ad a német atomerőmű-leállítások okairól. A történelmi háttér kellően mély ismerete alapján ugyanis tudható, hogy miközben a német nukleáris erőművek lekapcsolása tényszerűen 2011 augusztusában kezdődött el (amikor is 8 blokkot állítottak le, majd 2015-ben, 2017-ben és 2019-ben további 1-1 egységet, 2021 végén pedig a megmaradt 6 blokk felét), a döntést valójában nem Fukusima katasztrófája után, hanem már több mint 20 évvel ezelőtt meghozták.
Amíg tehát az energiaszektorból publikáló közgazdászok, iparági vezetők és energetikai elemzők gondolkodását a megtérülő befektetés és a pénzben kifejezett profitmaximalizálás mozgatja és irányítja, a németországi atomerőművek leállítása politikai döntés volt. Innen is kell ezt megítélni.
A német társadalom nem csupán attól tart, hogy ha egy atomerőmű felrobban, akkor annak biztosan végzetes következményei lesznek, hanem attól is, hogy nem lehet több tízezer évig biztonságosan tárolni a kiégett fűtőelemeket, ennyi idő alatt valamilyen katasztrófa simán történhet velük, úgyhogy túl nagy kockázat ilyen lassan lebomló veszélyes hulladékot betonszarkofágokba zárni – írta Magyari, aki szerint a jó előre eltervezett bezárásának egyszerűen most jött el az ideje. Ebben az értelemben az Energiewende most arról szól, hogy az utolsó 4000 MW nukleáris termelőpotenciált jövő év januárjától (az energiaválság csúcspontjaként prognosztizált téli hónapokban) ki lehet-e váltani.
A tavaly a CDU-t ellenzékbe szorító kormánykoalícióra lépett pártok nem utolsó sorban a választók által zöldebbnek talált ígéretei miatt nyerték meg a választást. Az ukrajnai háború, az orosz gáztranzitok akadozása és az energiaár-robbanás átszínezte a választói közvélekedést atomerőmű-ügyben. A napokban a Spiegel közölt egy hosszú riportot, melyben egy friss felmérésben megkérdezettek 78 százaléka támogatná, hogy a három még működő atomerőmű 2023 nyaráig üzemeljenek, 67 százalékuk pedig abba is belemenne, ha ezt a zárást öt évvel kitolnák. Azt, hogy e pillanatfelvétel (vagy az a minap az Economist oldalán megjelent gondolatmenet, miszerint az energiaválság reflektorfénybe tolta Robert Habecket, aki júliusban áttolt a parlament felsőházán egy intézkedéscsomagot, amivel felgyorsíthatók a zöldenergiás projektek, ám akinek a népszerűsége annak ellenére magasan tudott maradni, hogy a zöldek is beleálltak a szénerőművek ideiglenes rehabilitációjába) mit ér az aktuális, atomerőművekről szóló politikai döntéshozatal során, hamarosan kiderül.
Ismerős nevek a trojkában
Az összesen 4049 MW teljesítményre képes három aktív atomerőművi blokk – az Isar-2, az emslandi atomerőmű és a neckarwestheimi 2-es egység – Németország legfiatalabb, nyomottvizes nukleáris erőművei. A továbbfejlesztett, 3. generációs reaktorok 1981-1989 között épültek meg, és kapcsolódtak a hálózatra. Az úgynevezett Konvoi (Kernkraftwerk) típusú reaktorok 1300-1400 MW teljesítményre képesek, közös konstrukciós tervvel és engedélyezési eljárással indított beruházások voltak, melyektől azt várták, hogy ezzel jelentősen lerövidíthetők az előkészületi munkák.
Ez a szabványosítási elképzelés azonban megbukott, ami azért érdekes, mert újabban az atomreneszánszot hirdetők szerint a növekedő energiafogyasztási igényekre az atomerőművek üzemidő-hosszabbításain túl csak az új atomerőművek építésével – pontosabban az építések előtti akadályok eltakarításával, a gyorsabb, szabványosított engedélyezésekkel és a sorozatgyártással – van kiút.
A három reaktor:
- az Isar-2 atomerőmű Bajorországban található, 14 kilométerre Landshuttól, az Isar folyó partján. Az a PreussenElektra nevű cég üzemelteti az 1410 MW teljesítményre képes üzemet, amelynek korábban E.On Kernkraft volt a neve - és jelenleg az E.ON nukleáris eszközeinek üzemeltetéséért és leszereléséért felelős.
- az emslandi atomerőmű Alsó-Szászországban van, Osnabrück közelében, az Ems folyónál - és az RWE Power AG tulajdona, névleges maximális teljesítménye 1329 MW.
- a harmadik blokk, a neckarwestheimi atomerőmű még működő egysége 1310 MW-ra képes, Baden -Württemberg tartományban található, és a lokális energiaszolgáltató, az EnBW üzemelteti.
A Nectarwestheim Erőmű, ahogyan az Istar, eredetileg két blokkal üzemelt. Az előbbi 1-es blokkján a fukusimai balest után néhány nappal, 2011 márciusában állították le, az utóbbi első egységét 2011 augusztusában. Egyiket sem kapcsolták már vissza.
A három, még aktív reaktor közül kettővel (Istar-2 és Emsland) a több mint 30 éve tartó működése során nem történt baleseti statisztikába sorolható esemény, a „Nectar” viszont nem úszta meg mindezt. Az 1-es blokkal több probléma is akadt, ezek közül egy évvel az indulás után (1977) itt produkálták az eddigi legnagyobb német atomerőművi balesetet. A 2-es blokk is „sáros”, 2004 nyarán jelentős mennyiségű sugárszennyezett vizet engedett a közeli folyóba. Mindkét alkalommal főként emberi mulasztások miatt követezett be a baleset.
A három reaktor továbbüzemelésének kérdése nem elsősorban a németországi nagy hálózat ellátásáról szól, sokkal inkább arról, hogy a három erőmű három tulajdonosa által három különböző régióban működtetett létesítmények az esetleg télen jelentkező lokális ellátási nehézségeket tudják-e kezelni, annak kockázatát csökkenteni. Az igazi kérdés az, hogy az évek óta leállításra készülő blokkok jelenleg milyen állapotban vannak a továbbműködéshez, és hogy mindezt adott esetben az üzemeltetők a következő 3-4 hónapban képesek lesznek-lehetnek-e az engedélyezéshez szükséges zöld mezőbe, az elégséges működtetési tartományba vinni vagy ott tartani.
Azt, hogy mennyire nem olyan egyszerű, aktuálisan Kaliforniában lehet végignézni. Ahol bár a Biden-adminisztráció egy hatmilliárd dolláros támogatási alapból nyújtott támogatást ígért be, Gavin Newsom kormányzó pedig egyre inkább a gonosz zsaroló szerepébe csúszik át, mert miközben a Diablo Canyonnak még 1,4 milliárd dollárnyi pénzt kínál fel azért, hogy 10 évvel tovább működjön, az üzemeltető PG&E még mindig arra hivatkozik, hogy ez túl későn jött, hogy ezt már nem lehet így visszacsinálni.
Kalifornia reménye és egyre inkább átka: a Diablo Canyon
A Diablo Canyon kétblokkos erőmű 2025 utáni továbbműködéshez ugyanis olyan biztonsági és felújítási beruházásokat kellene a cégnek elvégeznie, ami nem tenné megtérülővé a visszatapsolási időt. Ráadásul - ahogyan Németországban, a Diablo Canyon esetében is – az erőműbezárás a tulajdonos és a civilek, környezetvédelmi csoportok közötti megegyezés eredménye, márpedig ezt akkor fel kellene előbb mondani, és az ezzel járó politikai botrányt valahogy meg is kellene úszni.
Mire elég három reaktor?
A citált WSJ cikk azt is megírta, hogy a még aktív nuki-trojka 2022 utáni működése sem lenne csodaszer, és nem lenne képes a Németországot télen fenyegető szűk energiaellátási keresztmetszet feloldására, ám így is érdemes a központi szereplőkké emelt három egységet mérlegre tenni.
Érdemes ezügyben messzebbről indulni. Onnan, hogy az alábbi ábrán a berlini központú német energia-, és vízipari szervezet, a BDEW (Bundesverband der Energie- und Wasserwirtschaft e.V.) által hivatalosan közölt energiatermelési mix látható. Balra a 2021. évi első féléves adatokkal és arányokkal, jobbra pedig az idei év január-június közti időszakának összesített adataival és arányaival:
Kép forrása: bdew.de
A két kördiagramm esetünkben azt mutatja meg a leginkább, hogy a tavaly év végén lekapcsolt három reaktor helyét (szürke) 2022 januárjától a megújulók (pisztáciazöld), a lignit (barna), illetve kőszén (fekete) vette át úgy, hogy eközben picit (6,7 milliárd kWh-val) nőtt a torta, melynek felosztása során a korábbi évhez képest 2,3 százalékkal csökkent a gáz (zöld) aránya.
Az ábrából az is kikövetkeztethető, hogy ha az atomenergiát (szürke) kivennénk a jobb oldalról, akkor az első féléves 5,6 százaléknyi arányát (azaz mintegy 16,8 milliárd kWh árammennyiséget) kellene tudni a többiek között felosztani ahhoz, hogy a kívánt, majdnem 300 TWh összérték kijöjjön. Az a 16,8 TWh persze óriási mennyiség (Magyarország teljes éves áramtermelési volumene például jelenleg alig több, mint 35 TWh, igaz: Németországé 2021-ben viszont 503 TWh volt) de nem állítható, hogy a hiányát a rendszer biztosan ne tudná kimozogni.
Modellezés életre-halálra
Ugyan mindez csak játék a számokkal (hiszen az első féléves adatban jóval több a napenergia-termelés részaránya, mint ami decemberben, januárban és februárban várható, ráadásul a februárban általában jól teljesítő szélről éppen tavaly bizonyosodott be, hogy tud nagyon rosszul is termelni), de azt mutatja, hogy a német rendszer jelenleg sincs csak és kizárólag az atomenergia-iparnak kitéve.
Érdemes megjegyezni, hogy az 5,6 százalékos arányhoz és az ezzel járó kockázatokhoz ugyan csak mellékesen, de aktuálisan azért kapcsolódik, hogy a magyar energiamixben a paksi atomerőmű 46 százalékot fedett le 2021-ben, és az a négy blokk produkálta ezt, amiből kettő most, hogy az áramár a tőzsdén 500 eurós MWh-kénti rekordig jutott, csak kettőt tud üzemeltetni.
A német gazdasági minisztérium szóvivője által hivatkozott második stressztesztnek azokat a modelleket kell végigszámolniuk, amivel a téli időszakra Németország energiaügyben számolhat.
Vagyis például azt, hogy megéri, illetve lehetséges-e újabb szénerőműveket reaktiválni az atomerőművek helyett (idő, pénz, ellátandó területektől való távolság stb. függvényében), ahogyan az a saar-vidéki Bexbach esetében most megtörtént, ahol a 773 MW névleges teljesítmény ellenére tavaly összesen nem egészen két hétre voltak befűtve a kazánok; és ahogyan az alsó-szászországi Hohenhamelnben a jövő év áprilisáig a napokban működésbe rendelt, több mint 40 éves, 750 megawattos mehrumi széntüzelésű erőmű – ami tavaly szeptember óta állt.
Azt is be kell tenni ezekbe a modellekbe, hogy meddig lehet visszafogni a jelenleg 25 százalékosra mért német gázfogyasztás-csökkenést, hogy mit jelentenek valójában az olyan visszajelzések, mint a BASF-é, amely már nem a működéséhez szükséges gáz lehetséges hiányát, hanem a feleslege felajnálását kürtölte világgá. Meg aztr is, hogy az orosz gáz részleges pótlására kitalált és kormányzati oldalról is jól megtámogatott, július elején építési engedélyt kapott lng-szabadkikötő vajon tényleg képes lesz-e már decemberben is fogadni és átfejteni az egyelőre nem tudni, hogy honnan érkező cseppfolyós gázt, hogy aztán azt a hálózatba töltsék. Ha sikerül, az éves német gázfelhasználás bő tizede is ezen a ponton léphet be a német ellátásba, igaz, az árról továbbra sem esik szó.
Ha mindez megvan, és mégis az jön ki, hogy muszáj az ellátásbiztonság érdekében a három atomerőművi blokkot tovább üzemeltetni, akkor jöhetnek és jönnek is majd a további kérdések. Addig azonban érdemes talán megelégedni ennyivel is.