NAÜ-küldöttség megy a zaporizzsjai atomerőműbe, az ukránok oldalán áll Erdogan – ez történt a háború 176. napján

Az ukrán elnöki tanácsadó, Olekszij Aresztovics szerint az orosz–ukrán háború patthelyzetbe került, amit az is mutat, hogy az orosz erők képtelenek jelentősebb eredményt elérni. Aresztovics arról is beszélt, hogy a megszállók több régióban is próbáltak előrenyomulni, de ez csak minimálisan sikerült. Hozzátette: néhány esetben az ukrán erők is előrébb jutottak. Az ukrán haderő szerint az oroszok sikertelenségét jelzi az is, hogy a Krímben állomásoztatott harci eszközök közül többet is visszább vontak, hogy csökkentsék az ellentámadásból származó károkat. Közben Vlagyimir Putyin orosz elnök leváltotta a fekete-tengeri flotta parancsnokát.

Az éjszakai bombázást követően csütörtök kora reggel újabb támadás érte Ukrajna második legnagyobb városát, Harkivot. A pusztításról képeket osztottak meg. A támadások következtében egy ember meghalt, 18-an pedig megsérültek, köztük egy gyerek is.

A reaktív páncél (ERA) csökkentené a beérkező lövedék hatékonyságát, de úgy tűnik, ez az orosz harckocsik esetében nem teljesen igaz. A brit hírszerzés szerint mindez azért lehetséges, mert az oroszok nem megfelelően helyezték fel ezeket a páncélokat a járművekre, amiket ezért könnyebb kilőni. A hírszerzés szerint nem zárható ki, hogy az Ukrajnában harcoló oroszoknak hiányos az ismeretük a páncélról, így aztán a karbantartást sem tudják elvégezni.

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) elfogadta Ukrajna meghívását, hogy küldöttséget vezessen a zaporizzsjai atomerőműbe – közölte Dmytro Kuleba külügyminiszter. „Hangsúlyoztam a misszió sürgősségét az oroszországi ellenségeskedések okozta nukleáris biztonsági fenyegetések kezelése érdekében” – tette hozzá a Guardian híre szerint. Az oroszok által megszállt, de ukrán személyzet által működtetett atomerőművet a háború alatt intenzív lövésekkel bombázták, és mindkét fél egymást vádolja a támadásokkal.

Mianmar Oroszországból importálna dízel- és fűtőolajat a délkelet-ázsiai országot irányító junta szóvivőjének szerda esti bejelentése szerint. „Megkaptuk az engedélyt az oroszországi üzemanyagimportra” – jelentette be sajtótájékoztatóján Zav Min Tun, olcsónak és jó minőségűnek nevezve az orosz árut. Elmondta, hogy a juntát vezető Min Aung Hlaing tábornok júliusi moszkvai látogatásán tárgyalt a szállításról, amely mianmari médiaforrások szerint szeptemberben kezdődne el az üzemanyaghiánnyal küszködő ország ellátására.

Észtországot kiterjedt kibertámadások érték, miután eltávolítottak egy szovjet emlékművet egy olyan régióból, amelynek lakossága túlnyomórészt orosz nemzetiségű. A Killnet orosz hackercsoport vállalta a felelősséget a támadásért, amely állítása szerint több mint 200 észt állami és magánintézmény hozzáférését blokkolta. Az észt kormány kitartott amellett, hogy a támadás hatása korlátozott volt, és "nagyrészt észrevétlen maradt", de azért elismerték, hogy "Észtországot 2007 óta a legkiterjedtebb kibertámadás érte".

Az ukrán külügyminisztérium frissített jelentést tett közzé az orosz veszteségekről az ukrajnai invázió kezdete óta. A minisztérium szerint legalább 44 300 orosz katona vesztette életét. A külügyi tárca Twitter-bejegyzésében az orosz csapatok harci eszközeinek veszteségeit is rendre közzéteszik:

Az ukrán elnöki hivatal osztotta meg azt a videót, amin Volodomir Zelenszkij ukrán elnök látható sebesült ukrán katonák között. A tájékoztatás szerint az elnök egy kórházat látogatott meg augusztus 18-án Lvivben. A találkozó során az elnök kitüntetéseket is átadott a katonáknak, akiket kézfogással üdvözölt.

President Volodymyr Zelensky visited veterans at a hospital in Lviv, where he arrived on Aug. 18 for a meeting with Turkish President Recep Tayyip Erdogan and the United Nations Secretary-General Antonio Guterres.

Video: President's Office. pic.twitter.com/JTChC8Sggs

— The Kyiv Independent (@KyivIndependent) August 18, 2022

Oroszország csütörtökön három hiperszonikus rakétákkal felszerelt harci repülőgépet telepített át a Balti-tenger partján fekvő kalinyingrádi exklávéjába. Az erősen militarizált kalinyingrádi régió az EU, valamint a NATO-tag Litvánia és Lengyelország közé ékelődött, amelyek határozottan támogatták Ukrajnát a Moszkvával folytatott konfliktusában, és nincs közös szárazföldi határa Oroszországgal. Csütörtökön „három Mig-31 típusú, Kinzsal hiperszonikus rakétákkal felszerelt repülőgépet telepítettek át a kalinyingrádi régióban lévő Cskalovszk repülőterére” – áll az orosz védelmi minisztérium közleményében. Közölték, hogy a gépek „éjjel-nappal harci szolgálatot” teljesítenek. Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki 2018-ban mutatta be a Kinzsal rakétát, „ideális fegyvernek” nevezte, amely a hangsebesség tízszeresével repül, így a rakétavédelem számára az elfogása rendkívül nehéz feladat. Oroszország júniusban konfrontálódott Litvániával, miután Vilnius megtiltotta a szankciókkal sújtott áruk vasúti tranzitját a szárazföldi Oroszországból Kalinyingrádba.

A Mediazona a BBC News oroszországi szolgálatával és egy önkéntesekből álló csapattal együttműködve folytatja az adatok gyűjtését az orosz hadsereg által Ukrajnában elszenvedett veszteségekről. Ezek a számok nem tükrözik a tényleges halálos áldozatok számát, mivel csak a nyilvánosan elérhető jelentéseket tudják áttekinteni – beleértve a hozzátartozók közösségi médiában közzétett bejegyzéseit, a helyi médiában megjelent beszámolókat és a helyi hatóságok nyilatkozatait. A harcban eltűnt vagy fogságba esett katonák száma szintén ismeretlen. Azonban még ezekből a korlátozott adatokból is kiderülhet, hogy mi történt az orosz hadsereggel az invázió során. A védelmi minisztérium csak kétszer, március 2-án és március 25-én hozta nyilvánosságra a veszteségeket, és 498, illetve 1351 elesett katonát ismert el. A harcban elesettek többsége az úgynevezett „etnikai köztársaságokból” származik, Dagesztán és Burjátföld áll az élen. Burjátföldön szinte naponta temetnek katonákat. Ennek több lehetséges magyarázata is lehet. A demográfia, a katonai szolgálathoz való eltérő hozzáállás, az ezekben a régiókban található katonai egységek nagy száma, az alacsony bérek és a munkanélküliségi ráta mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a hadsereg vonzóvá váljon a fiatal férfiak számára.

Mintegy hatszáz fős ukrán veszteségről számolt be szokásos napi tájékoztatóján az orosz védelmi minisztérium szóvivője csütörtökön, Moszkvában. Igor Konasenkov altábornagy állítása szerint a meggyilkolt katonák közül kilencven külföldi volt. Az orosz védelmi minisztérium összesítése szerint az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta 267 repülőgépet, 148 helikoptert, 1757 drónt, 366 föld-levegő rakétarendszert, 4340 harckocsit és egyéb páncélozott harcjárművet, 800 rakéta-sorozatvetőt, 3312 tüzérségi löveget és aknavetőt, valamint 4938 különleges katonai járművet veszítettek.

A zaporizzsjai atomerőmű – Európa legnagyobb atomreaktora – körül továbbra is fokozódik a feszültség, ezért az Ukrán Hidrometeorológiai Intézet tudósai szimulálták az atomerőműben bekövetkező nukleáris katasztrófa sugárzásának terjedését. A tudósok megállapították, hogy az elmúlt napok időjárási körülményei mellett a radioaktív szennyeződések egészen a Balti-tengerig, északra, Észtországig, Lettországig, Litvániáig és Lengyelországig, valamint Belaruszig is eljuthatnak. Nyugat felé haladva a radioaktív szennyeződések Moldovába, Romániába, Szerbiába, Szlovákiába, Magyarországra és a Cseh Köztársaságba jutnának el.

In case a nuclear disaster at Zaporizhzhia nuclear power plant occurred on Aug 15-18, this is how the released airborne radioactive contaminants would probably get dispersed - Ukrainian hydrometeorological institute pic.twitter.com/1dQLcCtt1u

— Myroslava Petsa (@myroslavapetsa) August 18, 2022

A Donyec-medencei szakadár köztársaságok hatóságai szerint csütörtökön több települést ért ukrán tüzérségi támadás. A luhanszki régióban lévő Szvitlodarszkban három polgári lakos – köztük egy gyerek – életét vesztette, további 12 pedig megsérült, amikor vízosztáshoz összegyűlt embereket értek találatok. A Donyecki Népköztársaság 13 településére 379 tüzérségi lövedéket lőttek ki.

Két orosz harci repülőgép megsértette csütörtökön Finnország légterét Porvoo város térségében – közölte a finn védelmi minisztérium, amely két MiG-31-es típusú vadászrepülőgépet gyanúsít azzal, hogy illegálisan behatolt a finn légtérbe a Finn-öböl felett. Az incidens mindössze két percig tartott, amikor a gépek nyugati irányba repültek egy kilométert a reggeli órákban. A finn légierő riasztotta egységeit a repülőgépek azonosítására. A védelmi minisztérium hozzátette, hogy a határőrség vizsgálatot indított az ügyben.

Az ukrán és török elnök, valamint az ENSZ főtitkárának lvivi találkozója során az Azov-ezred katonáinak családjai végigvonultak a városon, és szeretteik hazatérését követelték. Az ezred katonáinak egy részét Oroszország tartja fogva azóta, hogy május közepén feladták a hetek óta védett mariupoli acélművet. A családok felszólították Oroszországot, hogy tartsa be a hadifoglyokkal való bánásmódról szóló genfi egyezményt, és biztosítsa szeretteiknek, amire szükségük van.

Wives, mothers and sisters of Azov soldiers walked across the Ukrainian city of Lviv holding posters, some reading ‘don’t touch our heroes’ and chanting ‘bring heroes back home’ pic.twitter.com/yYwuNDQ2u7

— Reuters (@Reuters) August 18, 2022

Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtökön közölte, hogy ukrán kollégájával, Volodimir Zelenszkijvel és António Guterres ENSZ-főtitkárral háromoldalú megbeszélésen megvitatta az Ukrajna és Oroszország közötti háború befejezésének lehetséges módjait. Az ukrajnai Lvivben tartott találkozó után Erdogan elmondta, hogy megbeszélést folytattak arról, hogy az ENSZ által közvetített gabonaexport-megállapodás által teremtett pozitív légkört felhasználják a tartós béke megteremtéséhez. A török elnök közölte továbbá, hogy megvitatták a hadifoglyok kicserélésének lehetőségét Ukrajna és Oroszország között, és hogy később fel fogja vetni a kérdést Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is. „Nagy jelentőséget tulajdonítunk ennek a kérdésnek” – mondta Erdogan. A török államfő azt is jelezte, hogy országa bár továbbra is keresi a megoldást a konfliktusra, alapvetően ukrán barátai mellett áll. A hármas találkozón felmerült a Zaporizzsjai Atomerőmű ügye is, ezzel kapcsolatban Erdogan kifejtette, hogy aggódnak és nem akarnak egy újabb Csernobilt. A török elnök lvivi látogatása arra is alkalmat nyújtott, hogy a két ország egy olyan megállapodást kössön, mely szerint Törökország vállalja a háború által lerombolt ukrán infrastruktúra újjáépítését.

Az orosz-ukrán háború eseményeit követő hírfolyamunkat alább találja:


Football news:

<!DOCTYPE html>
Kane on Tuchel: A wonderful man, full of ideas. Thomas in person says what he thinks
Zarema about Kuziaev's 350,000 euros a year in Le Havre: Translate it into rubles - it's not that little. It is commendable that he left
Aleksandr Mostovoy on Wendel: Two months of walking around in the middle of nowhere and then coming back and dragging the team - that's top level
Sheffield United have bought Euro U21 champion Archer from Aston Villa for £18.5million
Alexander Medvedev on SKA: Without Gazprom, there would be no Zenit titles. There is a winning wave in the city. The next victory in the Gagarin Cup will be in the spring
Smolnikov ended his career at the age of 35. He became the Russian champion three times with Zenit

3:18 Egy férfi lövöldözni kezdett az amerikai Maine állambeli Lewistonban, legalább 22-en meghaltak
2:53 Joe Biden az izraeli helyzetről: nincs visszaút
0:29 Ursula von der Leyen határozott cselekvést sürget a bevándorlók ellen
22:01 Tartsam meg vagy dobjam ki?
21:02 A Milan nem volt egy súlycsoportban a PSG-vel, 20 éves tehetség segítette a Barcát
20:47 Így menekült Karácsony Gergely a kérdések és az Origo elől - videó
20:08 Megnyílt a Mathias Corvinus Collegium felvidéki központja Dunaszerdahelyen
20:03 Ha most nem kapcsolunk 7-szer gyorsabb sebességbe, abból baj lesz: úgy kegyetlenül berobban a klímaváltozás
20:01 Az örmény kormányfő már nem látja értelmét az orosz katonai bázisoknak az országában
19:52 Nagy bajban van Kína egykor leggazdagabb üzletembere
19:50 Nagy dobásra készül Japán és a Fülöp-szigetek
19:48 Az Egyesült Államokban tovább emelkedett a 30 éves jelzáloghitelek kamata
19:47 Trump-párti politikust választották a képviselőház élére
19:46 Bajnokok Ligája: Hibátlan maradt a Barcelona, kikapott a Lazio
19:36 Féktelenül száguld előre a Porsche
19:29 Hangos légvédelmi gyakorlat lesz Győr térségében
19:26 Szijjártó Péter hozta, Donald Trump küldte, Orbán pedig rapper lett benne - videó a "Viktor, you are great" sapka átadásáról
19:26 Meghalt Halmai József
19:09 Gulyás elismerte, hogy a Déli Körvasút nem katonai célokat szolgál
18:54 Szlovákiában is van már egysége a fideszes janicsárképzőnek
18:53 Megválasztották az amerikai képviselőház elnökét, Mike Johson, Trump egyik híve kapta a pozíciót
18:51 Már nem sokáig titkolhatja pontos korát a Hold
18:49 Kevesebb pénzt kap a német honvédelem, borúsak a kilátások
18:46 Schobert Lara betört a zeneiparba, megjelent első dala és videóklipje
18:44 Húsz év fegyházra ítélték a porcsalmai gyilkosság vádlottjait
18:32 Itt a CSOK Plusz: akár 50 millió forintot is kaphatnak a gyermeket vállaló családok
18:32 Szuverén külpolitikát és életszínvonal-emelést ígér az új kormányfő
18:32 Még fel sem kérték kormányalakításra, már Brüsszelben tárgyal a leendő kormányfő
18:31 Pusztítóan rossz lett a Netflix új vígjátéka
18:27 Év végi vásárlási utalványt oszt a gyermeket egyedül nevelőknek egy budai kerület
18:23 Nem lesznek korlátozások a Covid-megbetegedések miatt
18:19 Felforgathatja a hitelpiacot a kormány új bejelentése, jön a csok plusz
18:15 Hatalmas öngólt lőtt Debrecen fideszes polgármestere, mélypontra zuhant a támogatottsága
18:14 Netanjahu tévés bejelentése: Izrael szárazföldi műveletre készül a Gázai övezetben
18:06 Gulyás Gergely: 445 magyar állampolgárt hoztak haza Izraelből
18:03 Gulyás Gergely: A magyar kormány nem támogatja az uniós költségvetés-módosítási javaslatot
18:03 Gulyás Gergely szerint ez sokat elmond az Európai Unióról
18:03 Szivárog a Föld magja
18:00 „Unatkoztunk, úgyhogy megittunk negyvennyolc sört, és ez lett belőle” – Az Őrség söre igazi sikertörténet
17:59 Idén biztosan megmaradnak a jelenlegi rezsiárak
17:59 Lázár: 16 milliárdos fejlesztés jöhet, ami a vasút reneszánszát hozhatja el
17:54 Botka László: Nem lesz kínai akkugyár és vegyipari üzem Szegeden
17:52 A kormány hajlana az óraátállítás eltörlésére
17:49 Új jogszabálynak kell megfelelniük az 50 főnél többet foglalkoztató cégeknek
17:44 Nem talált magára forint a kamatdöntés óta
17:42 Gulyás Gergely: Amennyire lehet, akadályozni kell a kórházi fertőzéseket
17:42 Marsi Anikó remek kapcsolatot ápol férje exével, együtt jelentek meg a Sztárban sztár leszek stúdiójában
17:33 Egymilliárd forint kártérítést kapott egy nő, miután megégette a forró kávé
17:32 Miért találkozott Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin?
17:30 Jól jár az Európai Unió Magyarországgal
17:26 Vezéráldozat után megy Belgiumba a Fradi, ez pedig sokba kerülhet
17:25 Itt a megoldás: tovább csökkenhet az áremelkedés
17:24 Kikkel tárgyalt Orbán Viktor Pekingben?
17:22 Junior Prima díjas lett az Index újságírója, Holló Bettina
17:12 Gulyás Gergely szerint elfogadhatatlan Bulgária döntése
17:12 Három héten át nem közlekednek a vonatok Tatabánya és Budaörs között
17:12 CSOK: erre érdemes figyelni, új hitelkonstrukciót dobott be a kormány
17:11 Gulyás Gergely: Gyurcsány Ferencékkel sosem volt közös ünnep
17:07 Friss bejelentések a Kormányinfón: már 50 milliós hitelt is felvehetnek a csokosok
17:03 Megtalálhatták az autizmus és az ADHD egyik kiváltó okát: a mindennapos műanyagok környékén kell keresgélni
17:02 A balett fővárosa lesz Budapest, nálunk versenyeznek a legjobbak
16:59 Tarjányi Péter: A Hamász időhúzásra használja a túszokat, valójában nem érdekük elengedni őket
16:57 Csák János: Magyarországon minden megszülető gyereket örömmel fogadunk
16:56 Bejelentették a csok pluszt: akár 50 millió forintos kedvezményes kamatozású hitelt is lehet kapni
16:54 Akciós sajtért tört ki ádáz küzdelem egy szupermarketben
16:50 Junior Prima díjat kapott Lengyel Emese
16:50 Mercedesszel ütközött és kisiklott egy villamos a Fehérvári úton – fotók
16:45 Bejelentette a kormány: Itt van a városi CSOK, a CSOK+!
16:43 Itt az új családtámogatási rendszer
16:40 Bagdy Emőke fiának ikertestvére szerint ezért ölték meg fivérét
16:38 Drámai hatásai vannak a melegedésnek, az egyik minden magyart érinti
16:37 Váratlan, esti kormányinfó Csák Jánossal - élőben a hvg.hu-n
16:37 Akár 50 milliós kedvezményes hitelt is kaphatnak a családok a CSOK Plusszal - élőben a hvg.hu-n
16:37 Bejelentették a csok plusz feltételeit, Krausz Ferenc projektje 75 milliárdot kap - élőben a hvg.hu-n
16:37 Bejelentették a csok plusz feltételeit, Krausz Ferenc projektje 75 milliárdot kap - ez volt a kormányinfó
16:36 Előkerült egy régi felvétel Britney Spearsről, ezzel a jelenettel jelentkezett a Szerelmünk lapjai főszerepére
16:36 Itt vannak a legújabb kormányzati bejelentések - élőben a Kormányinfó
16:36 A válogatott Eb-selejtezőit is kihagyja Varga Barnabás
16:34 Egyre több nyugdíjas büszkélkedhet legalább félmilliós havi járandósággal
16:30 Tisza Kata: Önmagunktól távolíthat el az önismeretcsapda
16:27 Mikor érkezhetnek az uniós források?
16:27 Megváltoztatják a családtámogatási rendszert?
16:27 Orbán Viktor a Karmelita kolostorban fogadta Krausz Ferencet
16:27 Holtan találták Christian Pilnaceket, Sebastian Kurz egykori bizalmasát, aki előtte ittasan vezetett haza a magyar nagykövetségről
16:15 Magyarul beszélnek a gonoszok az ősz legsikeresebb videójátékában
16:12 Szárnyalt az OTP, hitelezési fordulatot vár a piac
16:11 Baleset történt a Fehérvári úton, kisiklott a fonódó villamos
16:07 Ne vigye haza az urnát, üzenik a temetkezési szolgáltatók
16:07 Már az LMBTQ-t is belekeverte Hoppál Péter Bagdy Emőke fiának ügyébe
16:05 Bár Szöllősi György nem a külügy megbízásából járja a világot, a tárca majd 12 millió forintot költött az útjaira
16:04 Növelni kívánják a vízibivaly-állományt a kápolnapusztai rezervátumban
16:03 Itt az ideje fegyvert szerelni a robotkutyákra, mondja az USA, és bele is vág
16:02 Csökkent a kiadott építési engedélyek száma az Egyesült Államokban szeptemberben
16:01 Mintegy egymilliárd forintot is érhet a vietnámi herceg műgyűjteménye
15:57 Ezúttal Tatabánya és Biatorbágy között nem közlekednek a vonatok
15:56 Szinte egyhangúlag ítélte el az Országgyűlés a Hamász Izrael elleni terrortámadását
15:53 Jelentősen csökkenthető a kinézett autó ára, ezekre érdemes figyelni!
15:52 Itt van Joe Biden emberének kínos magyarázkodása: David Pressman a dollármédiával íratott cikket
15:42 Megszavazta a parlament a beruházási törvényt, az önkormányzati fejlesztések is Lázár Jánoshoz kerülnek ezentúl
15:34 Hatalmas jóvátételt fizet Kanada az őslakos gyerekek rasszista megkülönböztetéséért