Ma már nehéz megállapítani, hogy a 100 méteres gátfutásban jeleskedő Kozák Lucából akkor is lehetett volna többszörös csúcsjavító és a müncheni Európa-bajnokságon a második helyen célba érkező atlétanő, ha nem Faragó Klára a nevelőedzője. Aki pontosan tudta, hogy mikor kell Suba László gondjaira bízni a tehetséges tanítványát. Az viszont biztos, hogy a világbajnoki bronzérmes, és szintén müncheni második helyezett Halász Bence kalapácsvető gyorsan elkallódik és neve a magyar atlétika veszteséglistájára kerül, amennyiben Míg György, a felfedezője nem tanácsolja a dobóreménység édesapjának, hogy küldje Szombathelyre. Ahol már akkoriban is több volt a lehetőség és a pénz a tehetséggondozásra, pontosabban nagyságrendekkel több, mint amivel a kiskunhalasi atléták edzői gazdálkodtak. Maga Halász Bence is úgy nyilatkozott nemrégiben az SzPress Hírszolgálatnak, hogy maradásával gyökeret vert volna Jánoshalmán, ahol a családi vállalkozást segítve a birkák őrzése lett volna a feladata, később pedig ládák cipelése, targoncák és almaszállító teherautók vezetése.
Vitathatatlanul a nevelőedzők dicsősége is az, hogy idén újra a debreceni Kozák Luca és a szülői háztól több mint 300 kilométerre Szombathelyen sportoló és tanuló Halász Bence lett az Év Atlétája, akikre úgy tekinthetünk, mint akik a jövő évi budapesti világbajnokság elsőszámú hazai reménységeire.
Luca nehezen kapott kedvet a gátfutáshoz
„Ez a remek lány egy barátnője kedvéért jött el közénk és kezdett az atlétikai mozgások gyakorlásába, majd lett annak a 20 fős csoportnak a tagja, ahol 12-14 éves gyerekek versengtek egymással. Eleinte nem tartozott a legszorgalmasabbak közé, de aztán rákapcsolt, ráérezve, hogy félgőzzel soha nem fog az egyről a kettőre jutni. Mindig is azt vallottam, hogy nem szabad egyetlen versenyszám szűk mezsgyéjére beszorítani a gyermekatlétákat, ezért amit csak lehet, kipróbáltattam a lányokkal és a fiúkkal” – nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak Kozák Luca nevelőedzője, a 81 éves Faragó Klára, akinek úgy bókol az Év Atlétanője, hogy ma is olyan megjelenésű és friss gondolkozású, mint amikor 12 esztendősen megismerte.
„Első sikereit a 60 méteres síkfutásban érte el. A tehetsége és a gyorsasága is megvolt a gátak vételéhez, de az én kedvenc versenyszámomat sehogyan sem tudtam megszerettetni vele, pedig éreztem, hogy abban lehetne kiváló – folytatta Faragó Klára, akinek az az edzői ars poeticája, hogy már annak is örülni kell, ha a gyerekeket sikerül rászoktatni a rendszeres sportolásra, mert így koordinált lesz a mozgásuk, erősödik a szervezetük. – Jómagam csak 30 esztendősen adtam a fejemet az edzői szakmára, attól kezdve viszont folyamatosan képeztem magamat, hogy még több tudást tudjak átplántálni a tanítványaimba. Tudtam, hogy a hol a határ, mikor kell önként átadni a legjobb atlétáimat egy olyan mesterembernek, aki többet tud nálam. Így került Kozák Luca Suba Lászlóhoz, akinek a munkája előtt kalapot emelek. Megmosolyognak az ismerőseim, amikor egy-egy nagy atlétikai verseny televíziós közvetítése után Lucának drukkolva azért panaszkodok, hogy mennyire elfáradtam. Az oka ennek az, hogy lékekben ma is együtt élek egykori tanítványommal, lesem, hogy miként boldogul a rajtjával, hogyan lendíti a lábát, miként jön le az utolsó gátról, hogy a hajrája is kiváló legyen. Hihetetlenül boldog lennék, ha jövőre ott lehetnék a budapesti világbajnokságnak otthont adó új stadionban, és persze abban a reményben, hogy személyesen gratulálhassak Lucának, aki végül nem csak megkedvelte a gátfutást, hanem annak egyik klasszisa lett.”
Papír nélkül is a szakma mestere lett
A Jánoshalmáról évekig Kiskunhalasra ingázó Halász Bencével 15 éves koráig Míg György foglalkozott, aki még aktív dobóatlétaként többször mérte össze az erejét a szombathelyi Németh Zsolttal súlylökésben és diszkoszvetésben.
„Bosszant, ha csak azt tudják leírni rólam, hogy nincs papírom, azaz nincs edzői oklevelem, megfeledkezve arról, hogy a szakmát magam kitanulva, a szakirodalmat szorgalmasan tanulmányozva, majd abból gazdálkodva tucatnál is több atlétát hoztam fel a magyar atlétika élvonalába, akik közül Váradi Krisztina 2010-ben, a Szingapúrban megrendezett első ifjúsági olimpián ezüstérmet nyert a diszkoszvetésben – vette át a szót az 52 éves Míg György, civil foglalkozására nézve hentes. – Bencétől azért kellett elbúcsúznom, mert itt Kiskunhalason egyszer csak elfogyott a levegő az atlétikai szakosztály körül, mert a főtámogatónktól el kellett búcsúznunk, a város pedig kinyilvánította, hogy nem tud a hónunk alá nyúlni. Lehettem volna önző, és rábeszélem Bencét a maradásra, de én mindig a javát akartam, ezért kértem meg a Németh-fivéreket, hogy fogadják be a DOBÓ SE versenyzői közé.”
„Tizenkét éves volt Bence, amikor az édesapja rám bízta a fiát, aki kezdetben minden más dobószámban kipróbálta megát, csak éppen nem a kalapácsvetésben, mert az egy másik műfaj, amivel nem szabad túl fiatalon foglalkozni. A sokrétű felkészítés híveként sokat futtattam és a távolugrást is megkedveltettem vele, amiben közel 6 méteres eredménnyel korosztályos bajnokságot nyert a 13 évesek mezőnyében. Nem járt a vele egyívásúak előtt, viszont lassan, de biztosan haladt előre. Magam is arra törekedtem, hogy több legyek holnap, mint ami ma vagyok, és ebben olyan kiváló edzők voltak a segítségemre, mint Adamik Zoltán, Nyitrai Zsuzsa és Bácsalmási László. Amikor be kellett látnom, hogy át kell adnom Bencét a szombathelyi mesterembereknek, pontosan tudtam, hogy kincset adok a kezükbe, amelyből gyémántot csiszolhatnak. Nem láttam értelmét annak, hogy tovább folytassam a munkámat az atlétikában, de visszahúz a szívem abba a közegbe, ahol a szakmai sikereimet arattam. Régebben Halász Tamással, Bence édesapjával almáskert szövetkezetünk volt, újabban viszont a húsfeldolgozással és kereskedelemmel foglalkozok, három boltot és negyven konyhát látunk el. Be vagyok táblázva, de ha tiszteletjegyet kapok, olykor-olykor a Gyulai Memorial nemzetközi versenyre még ellátogatok és persze tiszta szívből drukkolok Bencének, aki minden egyes sikeréért keményen megdolgozott. Hatalmas birkapörkölt lakoma fogja várni a budapesti világbajnokság után, amelyen az éremcsatában neki is áll a zászló” – mondta befejezésül Míg György.
(Borítókép: Középen Míg György, egy amatőr verseny győzteseként. Fotó: Családi archívum)