Az elmúlt években az éghajlatváltozás kérdése a jövőbeli fenyegetésről a nyilvánvaló és jelenlegi veszélyre tevődött át. Az idei nyáron is tapasztalható globális szélsőséges időjárási események arra hívták fel a figyelmünket, hogy nem halogathatjuk tovább a cselekvést. Persze joggal merülhet fel bárkiben a kérdés: amikor ennyire közel kerül hozzám az, amit eddig leginkább csak a képernyőn keresztül láttam, mégis mi az, amit tehetnék? Amikor alig találni szemétmentes partszakaszt a Duna-parton? Hogyan gátolhatnám meg egy személyben a folyók kiszáradását, a bozóttüzeket, ha mindezekhez komplex és széleskörű összefogásra lenne szükséges? Számít-e a vászonzsák, a csomagolásmentesség, a varrótanfolyam, a mindenmentesség, ha az országok vezetői közben több száz magánrepülővel érkeznek a klímakonferenciára?
Egy fecske igenis csinálhat nyarat
A fenti kérdések mindenkiben felmerülhetnek, nem véletlenül érvelnek sokan azzal, hogy az egyéni fogyasztói cselekedetek, a saját életmód „zöldítése" jelentéktelen a közösségek (ideértve a nagyvállalatokat és országokat) tevékenységéhez képest. Mások viszont azt mondják, hogy az egyéni aktivitás kollektív összefogáshoz vezet, és hangsúlyozzák, hogy az életmódváltás lendületet adhat a rendszerszintű változ(tat)áshoz. Mi, emberek ugyanis szeretjük egymást utánozni, és nemcsak gyerekkorunkban. Egyrészt azért teszünk így, mert ezáltal bővítjük tudástárunkat ebben a bizonytalan, folyton változó, kiszámíthatatlan világban, másrészt mert evolúciós okokból az utánzás – vagy szebben fogalmazva a modellkövetés – lehetővé teszi, hogy ne lógjunk ki a sorból, ne váljunk kiközösítetté, csoporton kívülivé.
Ezt a normakövetésre való hajlamunkat tanulmányok is bizonyítják. Egy felmérésben például a válaszadók fele, akik ismertek valakit, aki az éghajlatváltozás miatt felhagyott a repüléssel, azt mondta, hogy emiatt a példa miatt kevesebbet repül. Továbbá körülbelül háromnegyedük nyilatkozott úgy, hogy ez valamilyen módon megváltoztatta a repüléshez és az éghajlatváltozáshoz való hozzáállásukat. Ezek a hatások fokozódtak, ha egy magas rangú személy tett így, például egy akadémikus vagy valaki ismert személy. Ebben az esetben körülbelül kétharmaduk mondta azt, hogy kevesebbet repül emiatt a személy miatt, és csak 7% vélte úgy, hogy ez nem befolyásolta a hozzáállásukat. Vagyis, a globális üvegházhatású gázok kibocsátását tekintve egyetlen ember hozzájárulása alapvetően irreleváns (akárcsak egyetlen szavazat egy választáson), mégis a repülés, vagy más környezetkárosító szokás, tevékenység feladása szélesebb körben hathat azáltal, hogy befolyásol másokat, és megváltoztatja azt, amit normálisnak tekintünk.
Így kap értelmet hosszabb távon a vegán étrend, a biciklizés, a second hand vagy a komposztálás. Azok az emberek, akik szeretnék csökkenteni például a karbonlábnyomukat (különösen a magas jövedelmű országokban, ahol a nagyobb keret nagyobb volumenű fogyasztást eredményez), már néhány egyszerűbb lépéssel is nagy hatást érhetnek el azzal, hogy például kerülik a gyakori repülést és a benzines autók használatát, vagy azzal, hogy csökkentik a húsfogyasztásukat és tudatosan vásárolnak. A túlzott fogyasztás ugyanis inkább okolható a klímaváltozásért, mint a népességnövekedés, pontosabban fogalmazva, a probléma hátterében jóval több és összetettebb okok állnak, mint a népességrobbanás. Az, hogy túlzsúfolt lett a világ, és a közelmúltban a Föld lakossága elérte a nyolcmilliárdot, már csak azért sem lehet önmagában ok, mert felmérések szerint az emberek leggazdagabb 10%-a bocsátja ki a világ teljes széndioxid-kibocsátásának felét, magyarán, ha kevesebben lennék, nagy valószínűséggel akkor is probléma lenne a túlfogyasztás.
Jóleső egyéni tett
Ami a repülésre igaz, az más akciókra is helytálló, így például a helyi értékek megőrzésére is. Az egyéni cselekvések nem csak elszigetelve, magányosan történhetnek. Ma már számtalan szemétszedési akciót szerveznek nem csak civil szervezetek, de például magánemberek, lakóközösségek, vagy éppen önkormányzatok az adott településen és a környező zöldterületeken. Emellett egyre több komposztpont is alakul, ahová az otthon összegyűjtött háztartási szerves hulladékot vagy zöldhulladékot rendszeresen el lehet vinni, és cserébe a talaj számára fontos humusz képződik, amely kiváló tápanyaga lesz a kis házi növényeinknek, legyen az cserepes fűszernövény vagy virág. Emellett a komposzt használatával kevesebb szemét keletkezik, és nem kell elégetnünk a feleslegessé vált faágakat, nyesedékeket sem. Bár még sokakban felmerülnek ellenérzések ezzel kapcsolatban, de például a leggyakoribb, miszerint a komposztálás büdös, tévhit: ha karbantartják a komposzthalmot, nem kell kellemetlen szagokkal sem számolni.
Ezeknek az akcióknak, tevékenységeknek azonban nemcsak a környezetünkre vannak pozitív hatásai, mert a közösségi alapú, lokális válaszok elősegítik az ökoszorongás csökkenését, remény- és ráhatásérzetet adnak, sőt azonnal látható eredménnyel is járnak. Nem egy szemétszedési akció keretében sikerült már akár több tonna hulladékot is összegyűjtenie az önkénteseknek, erre a mennyiségre pedig már nem lehet azt mondani, hogy irreleváns vagy nem számottevő. Ez a fajta megfoghatóság, hogy látom, hogy amit tettem, annak hatása van a környezetemre, hogy képes vagyok másokkal együtt és önerőből is valamit tenni a természetért, befolyással lesz más környezettudatos cselekvéseimre is, és nem utolsó sorban csökkenti a felmerülő negatív érzelmeket is – így az ökológiai szorongás mértékét.
Utóbbi, már nem is annyira újkeletű érzés olyan fenyegetéshez kapcsolódik, amely mindannyiunkat érint, bár eltérő módokon. Sarah Jaquette Ray, a Humboldt Kaliforniai Állami Műszaki Egyetem környezettudományi professzora is azt vallja, hogy az ökoszorongás csökkentésének egyik kulcsfontosságú módja az, ha az emberek megosztják egymás között az az éghajlatváltozással kapcsolatos érzéseiket, aggodalmaikat. Ennek egyik módja a közösségek, a támogató csoportok felkeresése, az általuk szervezett akciókban való részvétel. Kutatások kimutatták, hogy azok a fiatalok, akik részt vesznek aktivizmusban vagy csatlakoznak környezetvédelmi szervezetekhez, helyi közösségekhez, akciókhoz, általában kevésbé aggódnak a klímaváltozás miatt. Ray hozzáteszi, hogy az ezekben a kollektív akciókban részt vevő emberek jobban képesek segíteni az éghajlatváltozás elleni küzdelmet, mert kevésbé aggódnak emiatt. Az emberek mentális egészsége ugyanis fontos alappillére az változásnak. „Ha az emberek lelkileg kétségbeesettek, az valójában növeli az eredménytelenségüket. Ha hatékonyan akarunk foglalkozni ezekkel a dolgokkal, akkor valóban meg kell őriznünk a mentális egészségünket” – mondja Ray.
Mielőtt felvesszük a kesztyűt
Sokat emlegetett, de fontos igazság, miszerint a természetben eltöltött időtől jobban érezzük magunkat. A szabadban eltöltött idő számos mentális egészségügyi előnnyel is jár: többek között megnyugtat, csökkenti a stresszt, a szorongást, növeli a rugalmasságot és erősíti azon képességünket, hogy könnyebben megbirkózzunk a kihívásokkal. Ilyen akcióra jó példa egy faültetési kampány vagy éppen szemétszedés az ártéri erdőben. Mivel mindezeknek látható, szinte azonnali eredményei vannak, megerősödünk abban az érzésünkben is, hogy hozzájárulásunk, mégiscsak számít.
Azonban mielőtt kesztyűt húznánk és nyakunkba vennénk a közeli parkot, néhány szempontot mindenképp érdemes figyelembe venni. Szemétszedéskor például használjunk (gumi)kesztyűt, és ügyeljünk arra, hogy csak azt szedjük fel, ami szemeteszsákban összegyűjthető és biztonsággal elszállítható. Ne szedjünk össze építési-bontási törmeléket, gyógyszereket, akkumulátort, motorolajat, elektromos és elektronikai berendezéseket, vagy például nagyméretű autóalkatrészeket. Szemétszedés alkalmával sok esetben nem a szelektív hulladékgyűjtés a cél, mert ezek általában szennyezettek, és nem újrahasznosíthatók. Faültetés szervezésekor győződjünk meg, hogy a kiszemelt terület megfelelő erre a célra: van elegendő hely a facsemetéknek, a választott fajta jól bírja az adott közeget, lesz, aki a kezdeti időszakban gondozza?
Akármilyen tevékenységbe is vágunk, mindenképp keressünk fel a témában jártas szervezetet, akik szakmai tanácsokkal, vagy akár eszközökkel is tudnak minket támogatni a megvalósításban.
Nincs egyedül!
A fenntarthatóságot és a környezet védelmét ma már egyre több vállalat érzi saját értékének. Ilyen például a Mastercard faültetési programja, a Priceless Planet Koalíció, amelynek keretében az amazóniai és az atlanti-parti esőerdőkben, a kenyai Makuli-Nzaui térségében és a Nyugat-Sydneyben található Déli fennsík területén zajlottak helyreállítási projektek, amelyek keretében több millió fát ültettek el a különféle természetvédelmi szervezetek.
BRAND & CONTENT
A cikket a Branded Content készítette, a Mastercard megbízásából, nem az Index szerkesztősége.
Arról, hogy mi is az a támogatói tartalom, itt olvashat részletesebben, ha üzenne nekünk, ezen a címen elér minket.