Will Smith után Lady Gaga is odacsaphat az idei Oscar-gálán

A 2022-es Oscar-díjátadó a korábbi éveknél jobb nézőszámokat tudott produkálni, ami részben annak volt köszönhető, hogy a koronavírus-járvány után először rendezték meg teljes valójában. Mindemellett biztosan sokat segített a nézők képernyőhöz szegezésében az is, hogy a gálán Will Smith a feleségével gorombán viselkedő Chris Rocknak akkora maflást adott, hogy azt látni is fájt – és meg is lett a következménye az indulatos viselkedésének. A soron következő, 95. Oscar-díjátadó remélhetőleg nem a színpadon egymásnak eső hírességek miatt lesz emlékezetes, viszont az biztos, hogy egyes kategóriákban nagy harc folyik az aranyszoborért. 

Az idei gála jelöltjeit kedden jelentették be, ők már egy lépéssel közelebb kerültek ahhoz, hogy elismeréssel térhessenek haza március 12-én. A legnagyobb esélyes a Minden, mindenhol, mindenkor, amelyet összesen tizenegy kategóriában jelöltek, továbbá a Nyugaton a helyzet változatlan kilenc, az Elvis nyolc, A Fabelman család hét, a Tár és a Top Gun: Maverick hat, a Fekete Párduc 2. öt, az Avatar: A víz útja pedig négy jelöléssel gazdagodott. A legfontosabb kategóriák – köztük a színésznő, színész, film, rendező – mellett azonban a legjobb betétdal is tartogat némi izgalmat.  

A következők a kategória jelöltjei:

  • Applause – Tell It Like a Woman – zene és dalszöveg: Diane Warren,
  • Hold My Hand – Top Gun: Maverick – zene és dalszöveg: Lady Gaga, BloodPop,
  • Lift Me Up – Fekete párduc 2. – zene: Tems, Rihanna, Ryan Coogler és Ludwig Göransson; dalszöveg: Tems és Ryan Coogler,
  • Naatu Naatu – RRR – zene: M.M. Keeravani; dalszöveg: Chandrabose,
  • This Is a Life – Minden, mindenhol, mindenkor – zene: Ryan Lott, David Byrne és Mitski; dalszöveg: Ryan Lott és David Byrne.

Érdemes megjegyezni, hogy a felsoroltakból egyedül Lady Gaga, Ludwig Göransson és David Byrne vihetett haza eddig aranyszobrot, de többük már kapott korábban Grammy- vagy Golden Globe-díjat – akár mindkettőt. A jelöltek között ugyanakkor két szupersztár is fellelhető, Rihanna és Lady Gaga, akik már most a zeneipar nagyjaival említhetők egy lapon. Ember legyen a talpán, aki meg tudja tippelni, hogy a díszes társaságból vajon kettőjük közül kerül-e majd ki a szerencsés győztes. 

Nehéz dönteni 

Bár az első jelölt, a Tell It Like a Woman című film igazi sztárgárdát vonultat fel – a produkció szereplői között van többek között Cara Delevingne, Eva Longoria és Jennifer Hudson is –, mégsem kapott akkora visszhangot. Sőt, sokak talán csak a jelöltek kihirdetésekor értesülhettek arról, hogy a film egyáltalán létezik. A Tell It Like a Woman értékelései kifejezetten pozitívak, és a Diane Warren által írt betétdal is jóra sikeredett, viszont a többi szerzeményt meghallgatva már talán nem számít olyan erős versenyzőnek. 

Arra igen kevés esély van, hogy az RRR című bollywoodi film főcímdala kapja majd az aranyszobrot – bár minden megtörténhet –, mivel a Minden, mindenhol, mindenkor, a Fekete párduc 2. és a Top Gun: Maverick betétdala rettenetesen erős triumvirátust alkot. A Top Gun: Maverickben hallható nótát Lady Gaga és BloodPop szerezte, és a végeredmény fület gyönyörködtető lett. Az énekesnő 2019-ben szintén ebben a kategóriában nyerte el első Oscar-díját a Csillag születik nevezetű produkcióban felcsendülő Shallow-nak köszönhetően, viszont a Hold My Handet hallgatva is olyan érzése támad az embernek, hogy ezt aztán nehéz lesz túlszárnyalni. 

A Tom Cruise fémjelezteTop Gun: Maverickkel ugyanakkor a Fekete párduc 2. könnyűszerrel felveheti a versenyt. A film főcímdala, a Lift Me Up jelentette Rihanna nagy visszatérését, mivel 2016 óta nem jelent meg egyetlen saját lemeze sem, csak kollaborációk. A rajongók már évek óta nyaggatják, mikor ad ki újabb albumot, és nem is lehetett tudni arról, hogy ő fogja énekelni a produkció betétdalát, így az mindenkit meglepetésként ért. Rihannának minden bizonnyal nagy megtiszteltetés lenne, ha a zeneipar ringjébe való visszaszállását egyből egy Oscar-díjjal ünnepelhetné, amire azért van esély.

Minden, mindenhol, mindenkor című alkotás viszont beleköphet az énekesnő levesébe a maga tizenegy jelölésével, ami már önmagában azt mutatja, egy filmakadémia által igen elismert produkcióról van szó, ami az előrejelzések szerint is nagyot tarolhat a gálán. Bár a This Is a Life című szerzemény kifejezetten kellemes hangzásvilággal rendelkezik, meglepődnénk, ha letaszítaná a trónról a Rihanna vagy Lady Gaga által énekelt betétdalokat. Nagy csata ígérkezik a két énekesnő között, viszont a dalok alapján a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy Lady Gaga másodjára is be fog zsebelni egy Oscar-díjat, ami – képletesen értve – nagy csapást jelenthet a barbadosi énekesnőnek, aki most először kerül az aranyszobor közelébe. 

Történelem született

Ahogy azt minden évben megszokhattuk, úgy az idei Oscar-jelöltek kapcsán is elmondható, hogy többek már a díjak kiosztását megelőzően történelmet írtak. A legjobb női mellékszereplő kategóriában esélyes Angela Bassett például az első nő, akit egy Marvel-film (Fekete Párduc 2.) kapcsán jelöltek Oscar-díjra. A Fabelman családban játszó Judd Hirsch pedig megdöntötte Henry Fonda korábbi rekordját, akinek két jelölése között (előbb az Érik a gyümölcs, majd Az aranytó kapcsán) 41 év telt el, míg Hirsch esetében 42. Ő először 1980-ban az Átlagemberek című filmben nyújtott alakításának köszönhetően szállhatott harcba az aranyszoborért, idén pedig a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában kapott jelölést. Azonban nem csak az eddig felsorolt hírességeknek sikerült maradandót alkotniuk, így lentebb összeszedtük az idei díjátadóval kapcsolatos egyéb érdekességeket:

  • Idén négy ázsiai, ázsiai-amerikai színészt is jelöltek, amire eddig nem volt példa.
  • 1934 óta először jelöltek a legjobb színész kategóriában olyan művészeket, akiket korábban még egyszer sem.
  • Jamie Lee Curtis a legjobb női mellékszereplő kategóriában kapott jelölést édesanyjához, Janet Leigh-ez hasonlóan, akit 62 évvel ezelőtt ért ez a megtiszteltetés. Judy Garland és Liza Minnelli, illetve Diane Ladd és Laura Dern után ők a harmadik anya-lánya páros, akik ezen kategóriában voltak esélyesek az elismerésre.
  • Steven Spielberg – Martin Scorsese mellett – a második lett azon rendezők között, akiket a legtöbbet jelöltek eddig Oscar-díjra a legjobb rendező kategóriában, szám szerint kilencszer. William Wyler vezeti a listát 12 jelöléssel. Spielberg mindemellett megdöntötte a saját rekordját is, már 12 alkalommal volt lehetősége hazavinni az aranyszobrot egy legjobb film kategóriában jelölt alkotás producereként, illetve 13 alkalommal rendezőként. 
  • Bár Tom Cruise nem kapott jelölést a legjobb színész kategóriában, de 23 év után producerként esélye lesz nyerni a Top Gun: Maverickkel.
  • Érdekesség, hogy a legjobb rendező kategóriában jelöltek ugyanúgy esélyesek a legjobb eredeti forgatókönyv díjára is.
  • John Williams zeneszerző a legjobb eredeti filmzene kategóriában való idei jelöltségével döntötte meg saját rekordját, eddig 48-szor érte ez a megtiszteltetés, illetve őt jelölték eddig a legtöbbször Oscar-díjra, összesen 53 alkalommal. Ő lett továbbá az első 90-es éveiben járó művész, aki aranyszoborra esélyes. 35 éves volt, amikor először jelölték.

(Borítókép: Lady Gaga 2022. február 27-én. Fotó: Emma McIntyre / Getty Images)


Football news:

<!DOCTYPE html>
Kane on Tuchel: A wonderful man, full of ideas. Thomas in person says what he thinks
Zarema about Kuziaev's 350,000 euros a year in Le Havre: Translate it into rubles - it's not that little. It is commendable that he left
Aleksandr Mostovoy on Wendel: Two months of walking around in the middle of nowhere and then coming back and dragging the team - that's top level
Sheffield United have bought Euro U21 champion Archer from Aston Villa for £18.5million
Alexander Medvedev on SKA: Without Gazprom, there would be no Zenit titles. There is a winning wave in the city. The next victory in the Gagarin Cup will be in the spring
Smolnikov ended his career at the age of 35. He became the Russian champion three times with Zenit

3:18 Egy férfi lövöldözni kezdett az amerikai Maine állambeli Lewistonban, legalább 22-en meghaltak
2:53 Joe Biden az izraeli helyzetről: nincs visszaút
0:29 Ursula von der Leyen határozott cselekvést sürget a bevándorlók ellen
22:01 Tartsam meg vagy dobjam ki?
21:02 A Milan nem volt egy súlycsoportban a PSG-vel, 20 éves tehetség segítette a Barcát
20:47 Így menekült Karácsony Gergely a kérdések és az Origo elől - videó
20:08 Megnyílt a Mathias Corvinus Collegium felvidéki központja Dunaszerdahelyen
20:03 Ha most nem kapcsolunk 7-szer gyorsabb sebességbe, abból baj lesz: úgy kegyetlenül berobban a klímaváltozás
20:01 Az örmény kormányfő már nem látja értelmét az orosz katonai bázisoknak az országában
19:52 Nagy bajban van Kína egykor leggazdagabb üzletembere
19:50 Nagy dobásra készül Japán és a Fülöp-szigetek
19:48 Az Egyesült Államokban tovább emelkedett a 30 éves jelzáloghitelek kamata
19:47 Trump-párti politikust választották a képviselőház élére
19:46 Bajnokok Ligája: Hibátlan maradt a Barcelona, kikapott a Lazio
19:36 Féktelenül száguld előre a Porsche
19:29 Hangos légvédelmi gyakorlat lesz Győr térségében
19:26 Szijjártó Péter hozta, Donald Trump küldte, Orbán pedig rapper lett benne - videó a "Viktor, you are great" sapka átadásáról
19:26 Meghalt Halmai József
19:09 Gulyás elismerte, hogy a Déli Körvasút nem katonai célokat szolgál
18:54 Szlovákiában is van már egysége a fideszes janicsárképzőnek
18:53 Megválasztották az amerikai képviselőház elnökét, Mike Johson, Trump egyik híve kapta a pozíciót
18:51 Már nem sokáig titkolhatja pontos korát a Hold
18:49 Kevesebb pénzt kap a német honvédelem, borúsak a kilátások
18:46 Schobert Lara betört a zeneiparba, megjelent első dala és videóklipje
18:44 Húsz év fegyházra ítélték a porcsalmai gyilkosság vádlottjait
18:32 Itt a CSOK Plusz: akár 50 millió forintot is kaphatnak a gyermeket vállaló családok
18:32 Szuverén külpolitikát és életszínvonal-emelést ígér az új kormányfő
18:32 Még fel sem kérték kormányalakításra, már Brüsszelben tárgyal a leendő kormányfő
18:31 Pusztítóan rossz lett a Netflix új vígjátéka
18:27 Év végi vásárlási utalványt oszt a gyermeket egyedül nevelőknek egy budai kerület
18:23 Nem lesznek korlátozások a Covid-megbetegedések miatt
18:19 Felforgathatja a hitelpiacot a kormány új bejelentése, jön a csok plusz
18:15 Hatalmas öngólt lőtt Debrecen fideszes polgármestere, mélypontra zuhant a támogatottsága
18:14 Netanjahu tévés bejelentése: Izrael szárazföldi műveletre készül a Gázai övezetben
18:06 Gulyás Gergely: 445 magyar állampolgárt hoztak haza Izraelből
18:03 Gulyás Gergely: A magyar kormány nem támogatja az uniós költségvetés-módosítási javaslatot
18:03 Gulyás Gergely szerint ez sokat elmond az Európai Unióról
18:03 Szivárog a Föld magja
18:00 „Unatkoztunk, úgyhogy megittunk negyvennyolc sört, és ez lett belőle” – Az Őrség söre igazi sikertörténet
17:59 Idén biztosan megmaradnak a jelenlegi rezsiárak
17:59 Lázár: 16 milliárdos fejlesztés jöhet, ami a vasút reneszánszát hozhatja el
17:54 Botka László: Nem lesz kínai akkugyár és vegyipari üzem Szegeden
17:52 A kormány hajlana az óraátállítás eltörlésére
17:49 Új jogszabálynak kell megfelelniük az 50 főnél többet foglalkoztató cégeknek
17:44 Nem talált magára forint a kamatdöntés óta
17:42 Gulyás Gergely: Amennyire lehet, akadályozni kell a kórházi fertőzéseket
17:42 Marsi Anikó remek kapcsolatot ápol férje exével, együtt jelentek meg a Sztárban sztár leszek stúdiójában
17:33 Egymilliárd forint kártérítést kapott egy nő, miután megégette a forró kávé
17:32 Miért találkozott Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin?
17:30 Jól jár az Európai Unió Magyarországgal
17:26 Vezéráldozat után megy Belgiumba a Fradi, ez pedig sokba kerülhet
17:25 Itt a megoldás: tovább csökkenhet az áremelkedés
17:24 Kikkel tárgyalt Orbán Viktor Pekingben?
17:22 Junior Prima díjas lett az Index újságírója, Holló Bettina
17:12 Gulyás Gergely szerint elfogadhatatlan Bulgária döntése
17:12 Három héten át nem közlekednek a vonatok Tatabánya és Budaörs között
17:12 CSOK: erre érdemes figyelni, új hitelkonstrukciót dobott be a kormány
17:11 Gulyás Gergely: Gyurcsány Ferencékkel sosem volt közös ünnep
17:07 Friss bejelentések a Kormányinfón: már 50 milliós hitelt is felvehetnek a csokosok
17:03 Megtalálhatták az autizmus és az ADHD egyik kiváltó okát: a mindennapos műanyagok környékén kell keresgélni
17:02 A balett fővárosa lesz Budapest, nálunk versenyeznek a legjobbak
16:59 Tarjányi Péter: A Hamász időhúzásra használja a túszokat, valójában nem érdekük elengedni őket
16:57 Csák János: Magyarországon minden megszülető gyereket örömmel fogadunk
16:56 Bejelentették a csok pluszt: akár 50 millió forintos kedvezményes kamatozású hitelt is lehet kapni
16:54 Akciós sajtért tört ki ádáz küzdelem egy szupermarketben
16:50 Junior Prima díjat kapott Lengyel Emese
16:50 Mercedesszel ütközött és kisiklott egy villamos a Fehérvári úton – fotók
16:45 Bejelentette a kormány: Itt van a városi CSOK, a CSOK+!
16:43 Itt az új családtámogatási rendszer
16:40 Bagdy Emőke fiának ikertestvére szerint ezért ölték meg fivérét
16:38 Drámai hatásai vannak a melegedésnek, az egyik minden magyart érinti
16:37 Váratlan, esti kormányinfó Csák Jánossal - élőben a hvg.hu-n
16:37 Akár 50 milliós kedvezményes hitelt is kaphatnak a családok a CSOK Plusszal - élőben a hvg.hu-n
16:37 Bejelentették a csok plusz feltételeit, Krausz Ferenc projektje 75 milliárdot kap - élőben a hvg.hu-n
16:37 Bejelentették a csok plusz feltételeit, Krausz Ferenc projektje 75 milliárdot kap - ez volt a kormányinfó
16:36 Előkerült egy régi felvétel Britney Spearsről, ezzel a jelenettel jelentkezett a Szerelmünk lapjai főszerepére
16:36 Itt vannak a legújabb kormányzati bejelentések - élőben a Kormányinfó
16:36 A válogatott Eb-selejtezőit is kihagyja Varga Barnabás
16:34 Egyre több nyugdíjas büszkélkedhet legalább félmilliós havi járandósággal
16:30 Tisza Kata: Önmagunktól távolíthat el az önismeretcsapda
16:27 Mikor érkezhetnek az uniós források?
16:27 Megváltoztatják a családtámogatási rendszert?
16:27 Orbán Viktor a Karmelita kolostorban fogadta Krausz Ferencet
16:27 Holtan találták Christian Pilnaceket, Sebastian Kurz egykori bizalmasát, aki előtte ittasan vezetett haza a magyar nagykövetségről
16:15 Magyarul beszélnek a gonoszok az ősz legsikeresebb videójátékában
16:12 Szárnyalt az OTP, hitelezési fordulatot vár a piac
16:11 Baleset történt a Fehérvári úton, kisiklott a fonódó villamos
16:07 Ne vigye haza az urnát, üzenik a temetkezési szolgáltatók
16:07 Már az LMBTQ-t is belekeverte Hoppál Péter Bagdy Emőke fiának ügyébe
16:05 Bár Szöllősi György nem a külügy megbízásából járja a világot, a tárca majd 12 millió forintot költött az útjaira
16:04 Növelni kívánják a vízibivaly-állományt a kápolnapusztai rezervátumban
16:03 Itt az ideje fegyvert szerelni a robotkutyákra, mondja az USA, és bele is vág
16:02 Csökkent a kiadott építési engedélyek száma az Egyesült Államokban szeptemberben
16:01 Mintegy egymilliárd forintot is érhet a vietnámi herceg műgyűjteménye
15:57 Ezúttal Tatabánya és Biatorbágy között nem közlekednek a vonatok
15:56 Szinte egyhangúlag ítélte el az Országgyűlés a Hamász Izrael elleni terrortámadását
15:53 Jelentősen csökkenthető a kinézett autó ára, ezekre érdemes figyelni!
15:52 Itt van Joe Biden emberének kínos magyarázkodása: David Pressman a dollármédiával íratott cikket
15:42 Megszavazta a parlament a beruházási törvényt, az önkormányzati fejlesztések is Lázár Jánoshoz kerülnek ezentúl
15:34 Hatalmas jóvátételt fizet Kanada az őslakos gyerekek rasszista megkülönböztetéséért