“A sokszínűség az autózás jövője, nyitottabbaknak kell lennünk”

Az oldalon elhelyezett tartalom a Ford Közép- és Kelet-Európai Kft. megbízásából jött létre, előállításában és szerkesztésében a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.

Korábban még egy Ford Kugát vezettél, de már akkor említetted, hogy a Ford Mustang Mach-E-t is szívesen kipróbálnád. Beváltotta a hozzá fűzött reményeket?

A Fordnál tavaly decemberben említették, hogy szeretnék, ha használnám a teljesen elektromos Mach-E-t, de akkor csak kettő volt az országban. Nemrég megkaptam, és már egy hónapja vezetem: elképesztő autó. Mindig meglepő, hogy az elektromos autók mennyire meg tudnak indulni, ha rálépek a gázra. Olyan, mint amikor a hullámvasúton ülsz, mész felfelé, aztán egyszer csak kilősz.

Miben más a két modell?

A Mach-E sokkal sportosabb. Bármennyire is más a formája az eredetihez képest, és átalakult, ez mégiscsak egy Ford Mustang, egy sportautó, így ez érződik rajta. Mindeközben kifejezetten tágas, családi autónak is jó, ráadásul teljesen elektromos: elmegy négyszáz, akár négyszázötven kilométert. Attól függ, hogy mennyivel mész az autópályán – én mondjuk száztíznél nem többel, spórolok.

A Forddal január óta tart az együttműködés, és előfordul, hogy más cégek mögé is beállsz: az elmúlt években tényleg fontos marketingszerepük van az ismert embereknek, influenszereknek. Mi az, ami belefér számodra, és hogy látod ezt a témát, mik a veszélyei?

Sokat gondolkodom ezen, hiszen rengeteg veszélye van egy influenszerkampánynak, azonban hozzátartozik a témához, hogy ezelőtt sem volt jobb, csak akkor idegen arcok mondták fel a reklámszöveget. Alapvetően nem ördögtől való, amit az influenszerek csinálnak, vagy amit influenszermarketingnek nevezünk, de én arra kifejezetten figyelek, hogy csak olyan terméket reklámozzak, amit egyébként használok vagy akár számomra is újdonság, de nagyon szimpatikusnak tartom a márka szemléletét, gondolkodásmódját.

Olykor látom azt, hogy emberek mit hirdetnek és közben az teljesen távol áll a valóságtól. A közönség számára az influenszermarketing a reklám egy sokkal hitelesebb és szerethetőbb formája: egy személyes kedvenc ajánl valamit vagy egy olyan ember, akit az Instagramon már szinte ismer, barátként kezel. Személyesebbé válik a márka, ezért is lehet veszélyesebb.

Színészként és zenészként fontos, hogy miben látják az embert az utakon, miből száll ki?

Tagadhatatlan, hogy ez egy olyan autó, amivel megnéznek, ezt még az öcsém is észrevette, amikor együtt utazunk. Elég impozáns látvány a Ford Mustang Mach-E, és bevallom, ez azért nem rossz érzés.

Régebben egy kabrióm volt, de pont amikor az életem része lett a veganizmus és a fenntarthatóság, úgy voltam vele, hogy nem járhatok egy tizenkét litert fogyasztó autóval. Pont amiatt, hogy azt éreztem, ez az, ami hiteltelenné teszi az embert. 

A legutóbbi interjúnkban szó esett arról, hogy kocsi nélkül nehéz lenne a megoldanod a hétköznapokat, sokat vagy úton. A szabadnapokon ez máshogy van vagy szívesen ülsz autóba akkor is?

A szabadnapokon is sokszor autózunk, szeretünk kirándulni, kocsikázni. Viszont a bicikli ugyancsak az életem része: tizenöt éve tekerek a városban, és ez nem változott. Most annyival nehezebb, hogy messzebb lakunk a belvárostól. Van, hogy leteszem az autót valahol, és elektromos robogóval vagy biciklivel megyek tovább. Ha ismeri az ember a sharing lehetőségeit, érdemes azokkal élni: egyszerűbben úszhatjuk meg a dugókat.

Van olyan úti cél, amihez viszont kifejezetten a Ford Mustang Mach-E hozta meg a kedved?

Abszolút van. Ez az első elektromos autóm, amivel hosszabb távokat is meg lehet tenni, csak tervezni kell. Már lehetséges, hogy kivezessünk Szerbiába, de tervben van, hogy kimegyünk vele Prágába is. Ráadásul eddig az elektromos autóm nem volt alkalmas arra, hogy a koncerthelyszínekre azzal induljak útnak. Ez egy nagy váltás: ez az első elektromos autó, amivel tudok a saját koncertjeimre járni, és haza is fogok érni.

Hogy látod a közlekedést a jövőjét?

Vannak már külön olyan applikációk más városokban, amik az összes közösségi opciót, sharinget, minden közlekedési formát beterveznek a napi utazásodba. A diverzitás a városi közlekedés jövője, a nyitottság, hogy például nem különülnek majd el ennyire az autósok és a biciklisek. Kényelmi és praktikai okokból is rászokunk, hogy tisztában legyünk azzal, milyen távolságra mit lesz érdemes használni.

Az nyilván nem észszerű, hogy aki Kispesten él, és el kell mennie Budakeszire, biciklizzen, de ha kisebb távokat kell megtenni, ezernyi lehetőség adott arra, hogy minél fenntarthatóbban és környezettudatosabban közlekedjünk. Találkozhattunk már olyan összehasonlítással, hogy egy buszon hány négyzetméteren hányan utaznak, miközben egy hosszú kocsisor nagyjából két busznyi embert tesz ki. Ez elgondolkodtató, tömöttek a városok, és nem lesznek tágasabbak.

Nem egyszer hangsúlyoztad már, mennyire fontos szerepet játszik az életedben a környezettudatosság- és védelem. A nevedhez fűzödik a Woodapest projektje is: hogyan jött a faültetés ötlete?

Van egy gyerekeket zenélni, énekelni hívó egyesületem, a Füri ZeneTér, de a Covid alatt szüneteltek a gyerekkórus-foglalkozások, ekkor jött az ötlet. Pont jókor, az ültetési szezonban kezdtük el: legutóbb harminc fát ültettünk, és nemrég mindezt megismételtük. Eddig civilek jelentkezek, hogy mecénásként ültetnének, adományokkal támogattak minket, most viszont cégek is csatlakoztak az akcióhoz: ősszel legalább ötven-hatvan fával fog bővülni a program.

Nem gondoltam volna, hogy másfél év alatt idáig jutunk, hogy százhúsz ember ültessen velünk Csepelen. Jó, hogy nyitottak az emberek, és erre hajlandóak pénzt áldozni. Ebben segített, hogy személyre szóló fákat ültetünk: mindegyikhez táblát nyomtatunk, legyen szó akár születésnapról vagy házassági évfordulóról: nagyon megható pillanatok ezek. Büszke vagyok arra, hogy a barátaimmal együtt összedobtuk a tudásunkat, és már a Woodapest egy egész komoly faültető egyesületté vált.

A borítóképet Puskás-Dallos Peti engedélyével használtuk fel.


Football news:

<!DOCTYPE html>
Kane on Tuchel: A wonderful man, full of ideas. Thomas in person says what he thinks
Zarema about Kuziaev's 350,000 euros a year in Le Havre: Translate it into rubles - it's not that little. It is commendable that he left
Aleksandr Mostovoy on Wendel: Two months of walking around in the middle of nowhere and then coming back and dragging the team - that's top level
Sheffield United have bought Euro U21 champion Archer from Aston Villa for £18.5million
Alexander Medvedev on SKA: Without Gazprom, there would be no Zenit titles. There is a winning wave in the city. The next victory in the Gagarin Cup will be in the spring
Smolnikov ended his career at the age of 35. He became the Russian champion three times with Zenit

3:18 Egy férfi lövöldözni kezdett az amerikai Maine állambeli Lewistonban, legalább 22-en meghaltak
2:53 Joe Biden az izraeli helyzetről: nincs visszaút
0:29 Ursula von der Leyen határozott cselekvést sürget a bevándorlók ellen
22:01 Tartsam meg vagy dobjam ki?
21:02 A Milan nem volt egy súlycsoportban a PSG-vel, 20 éves tehetség segítette a Barcát
20:47 Így menekült Karácsony Gergely a kérdések és az Origo elől - videó
20:08 Megnyílt a Mathias Corvinus Collegium felvidéki központja Dunaszerdahelyen
20:03 Ha most nem kapcsolunk 7-szer gyorsabb sebességbe, abból baj lesz: úgy kegyetlenül berobban a klímaváltozás
20:01 Az örmény kormányfő már nem látja értelmét az orosz katonai bázisoknak az országában
19:52 Nagy bajban van Kína egykor leggazdagabb üzletembere
19:50 Nagy dobásra készül Japán és a Fülöp-szigetek
19:48 Az Egyesült Államokban tovább emelkedett a 30 éves jelzáloghitelek kamata
19:47 Trump-párti politikust választották a képviselőház élére
19:46 Bajnokok Ligája: Hibátlan maradt a Barcelona, kikapott a Lazio
19:36 Féktelenül száguld előre a Porsche
19:29 Hangos légvédelmi gyakorlat lesz Győr térségében
19:26 Szijjártó Péter hozta, Donald Trump küldte, Orbán pedig rapper lett benne - videó a "Viktor, you are great" sapka átadásáról
19:26 Meghalt Halmai József
19:09 Gulyás elismerte, hogy a Déli Körvasút nem katonai célokat szolgál
18:54 Szlovákiában is van már egysége a fideszes janicsárképzőnek
18:53 Megválasztották az amerikai képviselőház elnökét, Mike Johson, Trump egyik híve kapta a pozíciót
18:51 Már nem sokáig titkolhatja pontos korát a Hold
18:49 Kevesebb pénzt kap a német honvédelem, borúsak a kilátások
18:46 Schobert Lara betört a zeneiparba, megjelent első dala és videóklipje
18:44 Húsz év fegyházra ítélték a porcsalmai gyilkosság vádlottjait
18:32 Itt a CSOK Plusz: akár 50 millió forintot is kaphatnak a gyermeket vállaló családok
18:32 Szuverén külpolitikát és életszínvonal-emelést ígér az új kormányfő
18:32 Még fel sem kérték kormányalakításra, már Brüsszelben tárgyal a leendő kormányfő
18:31 Pusztítóan rossz lett a Netflix új vígjátéka
18:27 Év végi vásárlási utalványt oszt a gyermeket egyedül nevelőknek egy budai kerület
18:23 Nem lesznek korlátozások a Covid-megbetegedések miatt
18:19 Felforgathatja a hitelpiacot a kormány új bejelentése, jön a csok plusz
18:15 Hatalmas öngólt lőtt Debrecen fideszes polgármestere, mélypontra zuhant a támogatottsága
18:14 Netanjahu tévés bejelentése: Izrael szárazföldi műveletre készül a Gázai övezetben
18:06 Gulyás Gergely: 445 magyar állampolgárt hoztak haza Izraelből
18:03 Gulyás Gergely: A magyar kormány nem támogatja az uniós költségvetés-módosítási javaslatot
18:03 Gulyás Gergely szerint ez sokat elmond az Európai Unióról
18:03 Szivárog a Föld magja
18:00 „Unatkoztunk, úgyhogy megittunk negyvennyolc sört, és ez lett belőle” – Az Őrség söre igazi sikertörténet
17:59 Idén biztosan megmaradnak a jelenlegi rezsiárak
17:59 Lázár: 16 milliárdos fejlesztés jöhet, ami a vasút reneszánszát hozhatja el
17:54 Botka László: Nem lesz kínai akkugyár és vegyipari üzem Szegeden
17:52 A kormány hajlana az óraátállítás eltörlésére
17:49 Új jogszabálynak kell megfelelniük az 50 főnél többet foglalkoztató cégeknek
17:44 Nem talált magára forint a kamatdöntés óta
17:42 Gulyás Gergely: Amennyire lehet, akadályozni kell a kórházi fertőzéseket
17:42 Marsi Anikó remek kapcsolatot ápol férje exével, együtt jelentek meg a Sztárban sztár leszek stúdiójában
17:33 Egymilliárd forint kártérítést kapott egy nő, miután megégette a forró kávé
17:32 Miért találkozott Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin?
17:30 Jól jár az Európai Unió Magyarországgal
17:26 Vezéráldozat után megy Belgiumba a Fradi, ez pedig sokba kerülhet
17:25 Itt a megoldás: tovább csökkenhet az áremelkedés
17:24 Kikkel tárgyalt Orbán Viktor Pekingben?
17:22 Junior Prima díjas lett az Index újságírója, Holló Bettina
17:12 Gulyás Gergely szerint elfogadhatatlan Bulgária döntése
17:12 Három héten át nem közlekednek a vonatok Tatabánya és Budaörs között
17:12 CSOK: erre érdemes figyelni, új hitelkonstrukciót dobott be a kormány
17:11 Gulyás Gergely: Gyurcsány Ferencékkel sosem volt közös ünnep
17:07 Friss bejelentések a Kormányinfón: már 50 milliós hitelt is felvehetnek a csokosok
17:03 Megtalálhatták az autizmus és az ADHD egyik kiváltó okát: a mindennapos műanyagok környékén kell keresgélni
17:02 A balett fővárosa lesz Budapest, nálunk versenyeznek a legjobbak
16:59 Tarjányi Péter: A Hamász időhúzásra használja a túszokat, valójában nem érdekük elengedni őket
16:57 Csák János: Magyarországon minden megszülető gyereket örömmel fogadunk
16:56 Bejelentették a csok pluszt: akár 50 millió forintos kedvezményes kamatozású hitelt is lehet kapni
16:54 Akciós sajtért tört ki ádáz küzdelem egy szupermarketben
16:50 Junior Prima díjat kapott Lengyel Emese
16:50 Mercedesszel ütközött és kisiklott egy villamos a Fehérvári úton – fotók
16:45 Bejelentette a kormány: Itt van a városi CSOK, a CSOK+!
16:43 Itt az új családtámogatási rendszer
16:40 Bagdy Emőke fiának ikertestvére szerint ezért ölték meg fivérét
16:38 Drámai hatásai vannak a melegedésnek, az egyik minden magyart érinti
16:37 Váratlan, esti kormányinfó Csák Jánossal - élőben a hvg.hu-n
16:37 Akár 50 milliós kedvezményes hitelt is kaphatnak a családok a CSOK Plusszal - élőben a hvg.hu-n
16:37 Bejelentették a csok plusz feltételeit, Krausz Ferenc projektje 75 milliárdot kap - élőben a hvg.hu-n
16:37 Bejelentették a csok plusz feltételeit, Krausz Ferenc projektje 75 milliárdot kap - ez volt a kormányinfó
16:36 Előkerült egy régi felvétel Britney Spearsről, ezzel a jelenettel jelentkezett a Szerelmünk lapjai főszerepére
16:36 Itt vannak a legújabb kormányzati bejelentések - élőben a Kormányinfó
16:36 A válogatott Eb-selejtezőit is kihagyja Varga Barnabás
16:34 Egyre több nyugdíjas büszkélkedhet legalább félmilliós havi járandósággal
16:30 Tisza Kata: Önmagunktól távolíthat el az önismeretcsapda
16:27 Mikor érkezhetnek az uniós források?
16:27 Megváltoztatják a családtámogatási rendszert?
16:27 Orbán Viktor a Karmelita kolostorban fogadta Krausz Ferencet
16:27 Holtan találták Christian Pilnaceket, Sebastian Kurz egykori bizalmasát, aki előtte ittasan vezetett haza a magyar nagykövetségről
16:15 Magyarul beszélnek a gonoszok az ősz legsikeresebb videójátékában
16:12 Szárnyalt az OTP, hitelezési fordulatot vár a piac
16:11 Baleset történt a Fehérvári úton, kisiklott a fonódó villamos
16:07 Ne vigye haza az urnát, üzenik a temetkezési szolgáltatók
16:07 Már az LMBTQ-t is belekeverte Hoppál Péter Bagdy Emőke fiának ügyébe
16:05 Bár Szöllősi György nem a külügy megbízásából járja a világot, a tárca majd 12 millió forintot költött az útjaira
16:04 Növelni kívánják a vízibivaly-állományt a kápolnapusztai rezervátumban
16:03 Itt az ideje fegyvert szerelni a robotkutyákra, mondja az USA, és bele is vág
16:02 Csökkent a kiadott építési engedélyek száma az Egyesült Államokban szeptemberben
16:01 Mintegy egymilliárd forintot is érhet a vietnámi herceg műgyűjteménye
15:57 Ezúttal Tatabánya és Biatorbágy között nem közlekednek a vonatok
15:56 Szinte egyhangúlag ítélte el az Országgyűlés a Hamász Izrael elleni terrortámadását
15:53 Jelentősen csökkenthető a kinézett autó ára, ezekre érdemes figyelni!
15:52 Itt van Joe Biden emberének kínos magyarázkodása: David Pressman a dollármédiával íratott cikket
15:42 Megszavazta a parlament a beruházási törvényt, az önkormányzati fejlesztések is Lázár Jánoshoz kerülnek ezentúl
15:34 Hatalmas jóvátételt fizet Kanada az őslakos gyerekek rasszista megkülönböztetéséért